Gyerkőceim életkora

2010. december 13., hétfő

Anya és lánya




Talán még egészen újszülött volt Marika, amikor kettesben lencsevégre kerültünk. Azóta nem akadt lelkes fotós a környezetünkben. Így ma végre saját kezembe vettem a dolgot és kattintottam párat magunkról. Ilyen hosszú a kezem, többre nem tellett tőlem:-DD
Marikámról csak annyi gyors infó, hogy hétvége óta kúszik, igaz kicsit még kezdetlegesen, kicsit féloldalasan, de már mindent meg tud szerezni magának. Leginkább a papucsok tetszenek neki, nameg a szanaszét hagyott fiújátékok. Fel kéne hozni a járókát a tárolóból, csak hogy még kevesebb hely legyen;) Tegnap este azon filóztam, hogy hova kéne rakni a karácsonyfát, illetve, hogy a legjobb az lenne, ha felállítanánk a járókát, azon állna a fenyőfa, Marika meg alatta mint egy kis rab. Ez lenne a tökéletes helykihasználás!
Tegnap rekordot döntöttünk Sinlac evésből. Benyomott 100 grammot. Örültem neki, mint majom a farkának. Kipróbáltam ám még múlt héten, hogy keverek bele egy kis gyümit. Eleinte adtam simán a pépet, aztán egy kisebb adag gyümit bele. Na ekkor következett enyhe köhögés, ami fuldoklásba csapott át, majd visszanéztük az egész uzsonnát. Többet nem próbálkoztam ezzel, inkább ma magában kapott almát reszelve, illetve annak is csak a levét. Megitta, cuppogott, kicsit fintorgott is. A kezemből mindent eszeget, de csak minimális mennyiségben. Őszintén szólva már nem nagyon cicózok, evett cuppogva kézből almát, banánt, mandarint, narancsot, répát, krumplit, sőt már egyszer belekortyolt a teámba is:-DD Itt igazán miniatűr adagokat kell elképzelni, inkább csak nyalja a cuccot, mint eszi:-DD

Múlt héten lakástúristákból is rekordot döntöttünk. 4 látogatónk volt. Abból egynek garantáltan nem tetszett a lakás. Lassan már az arckifejezésből, kérdésből le lehet ezt szűrni. Ha a mai néni nem mondta volna le betegség címszóval a mai lakásturistáskodást, akkor egyhuzamban 5 napon keresztül minden nap jött volna valaki. Asszem érthető, ha aszondom, hogy a puttonyom már csordultig tele van az egésszel!!!! Vegye már meg valaki a kérót, aztán lépjünk tovább, én is nézegetni akarok és másnak az agyára menni!

12 megjegyzés:

  1. Nekem fülig ért a szám, amikor megnéztem a fotókat. De hát a tietek is fülig ér!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyosak vagytok, Marika csodaszép apróság!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nő ez a lányka! Észre sem veszed és már fiúk rohangálnak utána... na persze neki ez nem is lesz olyan nagy újdonság 3 fiútestvér mellett.

    A lakással kapcsolatban drukkolok, hogy sikerüljön. Tudom, hogy nem vigasztal, de nálatok legalább érdeklődők járnak. Anyáék már több, mint egy éve árulják a házat, de nekik ez idő alatt volt összesen ennyi érdeklődő, mint nektek egy hét alatt. A kutyát sem érdekli, pedig két ingatlanosnál is bent van.

    VálaszTörlés
  4. Vigyorgó lányok! :) Aranyosak ezek a képek! :)

    VálaszTörlés
  5. Hm, azon gondolkodtam (a kepek kulonben szuperjok!:)), hogy kire hasonlit ez a csopp Maria??? Ezt gondolom a hozzatok kozelallok latjak a leginkabb, de az a lenyeg, hogy egeszseges es szepseges kiscsaj;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek vagytok a közös képeken!
    annyira kis vidám mosoly Marika!
    Azért az biztató,hogy ennyi lakás turistátok van!Amikor mi árultuk,alig jöttek.Persze ez nem vigasz.Tudom,elég lenne egy,aki megvenné!Eljön az is,szurkolok!Nézegetni..az pedig nagyon-nagyon jó!Remélem mielőbb sikerül!

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük a dícséreteket. Igyekszünk szépek lenni, Marikának ez jobban megy. Én mostanság karikásnál karikásabb szemekkel leledzem:-DD

    Lakástúristákat akkor próbálom jobb szívvel fogadni, hisz úgy tűnik jobb, ha jönnek, mint ha nem!

    Adri! Marika igazán összegyúrt kis csaj lett. Van benne Szalay, Selmeci, Csete, sőt még Wittmann is...

    VálaszTörlés
  8. Szerintem pont elég hosszú a kezed ahhoz, hogy szuper képeket készíts magatokról:-))))) Szépek vagytok!!!

    VálaszTörlés
  9. De édesek vagytok!Mi a terved?Milyen lakásban gondolkodtok?Vagy házban,kerttel?

    VálaszTörlés
  10. Beáta! Legszívesebben házba költöznénk, aminek van kisebb kertje is. Majd meglátjuk, meddig nyújtózkodhatunk:-DD

    VálaszTörlés