Levél helyett

Sokaknak tartozom levéllel, mégsem ülök le mostanában a gép elé, hogy összehozzak legalább egy olyan levélkét, amit kisebb-nagyobb módosításokkal el lehetne küldeni jó pár barátomnak. Mivel sokan olvasnak itt is, így gondoltam most az egyszerűség kedvéért ide írok mindenféléről, ami mostanában velünk történt. Egyébként továbbra is rossz szokásomat tartom, lusta vagyok belépni a saját blogomra is, lusta vagyok kommentet írni, mire végre megteszem, egy csomó posztot már nem is néz a gazdája:-D Nade majd most! Csak ne ígérném ezt meg magamnak hetente!

Kezdem a lakástémával. A miénket tehát végérvényesen eladtuk. Adás-vételit aláírtuk, múlt héten csütörtökön az OTP Lízing Bank átutalta az Unicredit Jelzálogbanknak a hiteltartozásunk, a OTP-nek a munkáltatói kölcsönöm, valamint az Államkincstárnak a 2 gyerek után felvett szocpolunkat. Az eladásból származó maradék pénzt majd csak akkor kapjuk meg, ha mindegyikről hozunk törlési igazolást. A két banki hitel-kölcsönnél elég, ha széljegyen szerepel, hogy visszafizettük, viszont a szocpolnál ez nem elegendő. És naná, hogy az állami szervek a leglassabbak, de becsületükre szóljon, hogy mindig korrektek. Az adás-vétel előtti mizériáról már nem írok. Sok-sok idegsejtünk elpusztult, Viktor szerintem elég rendesen ki is készült. Nekem enyhe pánikrohamaim voltak azután, hogy JJ-vel kezetfogtunk a lakáseladásra. Az egésztől csak úgy sikerült megszabadulnom, hogy valahogy kicsit távol tartom magamtól a dolgokat és elfogadtam a tényt, hogy ha én minden tőlem telhetőt megtettem és a többi már nem rajtam(rajtunk) múlik, akkor azon már nincs miért idegeskednem. Bevállt. Elmúltak a szívdobogások, az alig kapok levegőt érzések, amik még a legnyugisabb pillanatokban is utolértek addig. Úgy döntöttünk, hogy nem írjuk a mellékes kiadásokat Viktorral, amik aközben merülnek fel, hogy az adás-vételt ügyintézzük (pl. 4 db otp tartozásigazolás darabonként 4200 Ft-ért stb). Viszont újra írjuk excel táblába a családi életünk kiadásait és néha magam is megdöbbenek az egészen, hogy mennyire jön ki egy-egy hónap. És alig volt benne egy-két extra kiadás. Min tudunk legjobban spórolni? Hát a ruhán. Még szerencse, hogy nem vagyok egy divatbolond és frankón jól vagyok a régi ruháimban is. Mikor a mama itt volt nálunk a múltkor együtt átpakoltuk a nyári ruháimat. Lényegében sok szép ruhám van, de egyik sem olyan homokozó szélén ülős. Végül azt mondta a mama, hogy ha folyton arra várok, hogy eljöjjön az alkalom a megfelelő ruhához, akkor sosem fogom őket felvenni. Így aztán hordani fogom a szép ruháimat ki a játszótérre is, mert a kis halászgatyóm már rohadt régi és lestrapált, bár tagadhatatlanul a legpraktikusabb darab a nyári ruhatáramban. Nade miután egyik nap, mikor épp a spóroláson vekengtem magamban, rájöttem, hogy az aznapi ruhámból a kis halászgatyóm laza 12 éves, a felsőm majdnem 5 éves, a melltartóm a húgom egyik volt szopis melltartója, a bugyimat anyutól kaptam, mert egy mérettel kisebbet vett magának véletlenül és a szandim a legfrisebb darab a maga 2 évével, akkor úgy döntöttem, hogy most és azonnal megveszem magamnak azt a vékony farmer térdgatyót, amit a kispavilonban 4000Ft-ért árulnak és lassan 1 hónapja nézegetek. Ma már abban feszítettem:-DD
Na ezután a kis kitérő után jöjjön a lakás vásárlásunk. A héten szerintem most már tényleg megkötjük a szerződést. Mara barátnőm az ügyvédünk, így ő bokszolja le a köröket az eladóval. Ha így utólag végiggondolom az egészet, akkor azt hiszem azt kell mondanom, hogy csak úgy árulgatták a lakásukat és mi szinte csak az ölükbe pottyantunk. Végül az irányárból 2,5 millát sikerült alkudni, ami nem kis összeg. Korrekt vételi ajánlattal álltunk elő, ahol részletesen megadtuk azt is, hogy milyen ütemezésben mennyit fizetünk. Mindez természetesen attól függött, hogy nekünk hogyan fog befolyni a pénzünk a saját lakásunk eladásából. Én nem tudom, hogy ez a házaspár hogyan gondolt végig mindent, hogyan nem, vagy csak mi vagyunk Viktorral ennyire kockák, hogy azonnal készülnek a táblázataink, tervezünk, számolunk stb; de az eladóink rábólintottak a vételi ajánlatra és utána egyszerűen ráébredtek, hogy mi a lakás felét hitelből fizetjük majd és hogy a legnagyobb összegű vételárrészletet sem adjuk túl hamar. Végül miután elfogadta az egész ajánlatot és erre úgymond rádöbbent, akkor tette fel a kérdést, hogy "milyen ajánlat ez egyáltalán?!?!". Aztán hogy hogy nem, de a fazon a saját költségvetésében (vagyis az új ház vásárlásukban) kifelejtette azt az aprócska tényt, hogy a lakásán van 5 milla összegben jelzálog. Ezt minden normális ember tudja, hogy az első kézhez kapott összegből ki kell fizetni és a Földhivatalnál töröltetni kell. Nem tudom Mara hány órát töltött azzal, hogy ezt valahogy beleverje ennek a konok embernek a fejébe. Szerinte itt egy egyszerű bizalmi kérdésről van szó és még az az aprócska tény sem érdekelte, hogy mi addig nem tudunk hitelt felvenni amíg a lakásukon jelzálog van!
Mi már láttuk az adás-vételi szerződést. Most náluk van véleményezésen. Kíváncsi leszek, hogy mit mondanak rá.
És hogy milyen a lakás? Nagyon jó helyen van Budafok szélén a 41 villamos mentén. Egy 6 lakásos társasház 5. lakása. Sorház. 4 szobája van és 3 szintes a lakás. Földszinten garázs és egy 16nm-es szoba, fürdő. Első szinten egy hatalmas nappali és konyha egyben, valamint pici spájz és egy wc. Felső szinten egy 13 nm és egy 20 nm-es szoba, plusz fürdő. Lapostetős, ház mögött kicsi terasz, ami saját, valamint nagy közös kert. Fejben már berendeztük! Tusinak írom, hogy eleinte fenn aludna mindenki, mi Marikával a kicsiben, a fiúk hárman a nagy szobában. Később a nagyobb szobát két részre osztanánk, egy-egy gyerek lenne ott, a kisebb szobában ketten lennének mi meg lemennénk az alsó szintre.

Na elfáradtam a gépelésben. Megyek hímezni RR kendőt. Lassan készül. A kannásat már lenyomtam, most a gyógynövényes utolsó darabját hímzem.

Melóhelyemről még nem írtam semmit. Megvolt a vezetőváltás. Mindenki bizonytalan, mindenki fél. Sokaknak megszűnik a munkahelye, státusza. Talán az enyém is, de semmi konkrétat senki sem tud. Igyekszem nem gondolni rá, két napig borzasztóan szorongtam ettől is. Most úgy vagyok vele, hogy ha tényleg megszűnik a státuszom, akkor ez egy jel lesz, hogy valamit tanulnom kell. És garantáltan a gyerekek irányába fogok elmozdulni majd... Ja, és nagyon-nagyon szarul esett, hogy a hátam mögött mószerolnak olyan vádakkal, amik nem is igazak. És olyan teszi, akiről nem gondoltam volna. És én még csak ott sem vagyok, hogy megvédhessem magam. Maradjunk annyiban, hogy mindenki félti a seggét és védi a seggét. Még úgy is, ha közben odáig alacsonyodik, hogy másról valótlant állít, tudván, hogy az nem tud "visszaütni"!

Update: Pár részt töröltem a bejegyzésből baráti javaslatra. Jogos!

Tilda baba

Eredeti terveink szerint ma baráti látogatóba mentünk volna Mariannékhoz, de Viktorom lerobbant a nagy adás-vételi idegeskedések közepette. Így a látogatást lefújtuk, de szerencsére közben meg befutott egy szülinapi meghívás Miklóskának. Nóri csoporttársa ma tartotta az 5. szülinapját, pár kisfiút is meghívott a bulijába. Miki eleinte vonakodott, mert egyik fiú sem az ovis csoportjukból volt, de aztán szépen lassan fellelkesült attól, hogy sem a Matyi, sem a Karcsi nem fog menni, csak ő, és hogy majd ehet sütit és tortát;)
Végül mondhatni egy szem fiúként tombolt a lányok között, mert a másik kisfiú a felnőttek társaságában üldögélt. Aztán én otthagytam Mikit és egy kicsit később mentem vissza érte, de akkor Karesz is velem volt már, és legkisebb fiam is nagy erővel robbant be a buliba. Nagyon élvezte a lányok társaságát. Búcsúzóul még kaptunk két hatalmas rózsaszín szivecskés lufit. Miki zokogott, mikor itthon kipukkadt!

Nade egy buliba kell valami ajándék is. Egy félkész Tilda babát rakosgattam már vagy egy éve jobbról-balra. Ma délután kapott a ruhája alá egy csipkés kis nadrágot, fejére szőke hajat (kicsit lehetett volna sűrűbb a hajzuhatag...), csipkét a nyakára (mert az éves pakolgatás kissé megviselte ott a bábút), valamit kis gyöngy fülbevalót. Miki még egy Merci desszertet is választott mellé.

Marika táncol

Lényegében azonnal kezdi a tombolást, amint zenét hall. Érdekes módon minden fiam amolyan rugózós-rogyasztósat táncolt pici korában. Marika rögtön a pogóval kezdte. Az összes tánceleme fellelhető Karcsi fiam mozgástárában, teljes mértékben őt másolta le a kicsi:-DD
Háttérben a Ben10 zenéje szól, csak folyamatosan megy közben a nagyok szövegelése (mint mindig).

Miki hímzései

Miklóskám néha teljesen fellelkesülten hímez, máskor meg hónapokig felé sem néz a munkáinak. Az utóbbi időben szaporán járt a tűje, így múlt héten pénteken el is vihettük két hímzését kereteztetni. Így hímez egy 6 éves kissrác:

Az elefántos gobelin majd 1 évig készült, mindössze a szálak befűzését és az első pár öltést, valamint az elvarrást kell nekem csinálni; a többit, beleértve az "ugratást" is, egyedül csinálja. A fekete kontúrt én hímeztem neki meg előre, hogy tudja, hol kell a színekkel kitölteni a teret. A keretezőnél vágtak egy pici lukat az üvegre, hogy az elefánt a farkát kidughassa. Eredetileg könyvjelző lett volna, de vétek lenne egy ilyen hímzést egy könyvbe eldugni, így aztán keretet kapott.

A cica sokáig porosodott egy fiúkban. Valahogy nem érzett rá Miki az x-elésre. Miután a gobelin elkészült, valahogy már ment neki a dolog. Egy nap nekiugrott és másnap már kész is volt. A sárga keretet az alkotó választotta.

És itt van Miki az újabb áldozattal. Ismét gobelin, neki ez jobban fekszik. Ennél már sokkal előrehaladottabb állapotban van!
Nagyon készül a nyári keresztszemes kiállításra!

Lizzie Kate SAL 2011 - Március

Már múlt héten elkészült, csak valamiért nem fotóztam. Kész van a március is alig 2 hónapos csúszással:-DD

Végre! Végre!

Bevallom nem nagyon vettem még Marikámnak ruhát a születése óta. Egyrészt szívesen hoznak neki a rokonok, hiszen egy szál lányunokáról van szó mindkét oldalon, nameg kaptunk még az őszben egy nagy zsák ruhát Abiéktól, amiból mindig elővehetem a legfrissebb darabokat. És hát Marika sem nő olyan gyors ütemben, mint a fiúk, szóval egy ruhácska elég sokáig hordható:-D

A vicc az, hogy nem gondoltam volna, hogy majd imádom öltöztetni, de bevallom, nem szeretek akármit feladni a kiscsajomra, szóval szoktam gondolkodni azon, hogy hova mit:-DD Igaz, a virágos hímzett farmergatyóra és a lila cicás pulcsira már megjegyezték, hogy fiús összeállítás, de azért nagyrészt rózsaszínben tündököl a kisasszony, hogy tudtára adhassam a világnak, lányom is van ám! Még Marika születése előtt félretettem a fiúktól egy nagy adag ruhát, ami tökéletesen megfelel majd a lánynak is. Hát kérem, elég rendesen megszelektáltam legutóbb, mikor végignéztem. Hogy gondolhattam én a zöld farmert, ami tökre fiús és a barna enyhén kopott kordnadrágot komolyan?!?! Persze mindet a zsákban hagytam, majd ősszel felülbírálom a divatról a döntésem. Akkor remélhetőleg már minden pénzünket az új lakhelybe öljük és tökre jól fog jönni a zöld és a barna nadrág, csak nadrág legyen:-DDD

Nade tegnap beruháztam egy kis kalapba, mert az tényleg nem volt a fiúknak, csak baseball sapka, meg macis zöld és hasonlók megkötő nélkül. Amin nincs megkötő, az kb. 1 másodpercet van a lányka fején, többet nem, mert letépi azonnal. Íme az én csini lányom. Egyébként inkább huncut és virgonc, mint szende szépség, mint a képeken is látszik.

Marika 1 éves

Még kb. fél óra, és pontosan 1 éve, hogy Marika megszületett. Ezek az utolsó percek voltak a legnehezebbek, pedig tényleg villámszülés volt.
Hihetetlen, hogy van egy 1 éves kislányunk, és olyan jó, hogy végre lett egy gyerekőc, akinek a Mária nevet adhattuk. Bár igazából nekem volt nagy favoritom a Mária, Viktor csak áldását adta rá!

Lánykánk paraméterei 1 évesen: 7820 gram és 71 cm. Ügyesen álldigál, néha már kapaszkodás nélkül is. Még mászva közlekedik, de a bútorok mentén ügyesen lépeget kapaszkodva. 7 foga van, a nyolcadik növöget éppen, de ettől nincsenek rossz éjszakáink végre. Csak el ne kiabáljam.
Szopizik és eszik mindent. Főképp a felnőttes ízeket szereti. Bolondul az eperért, ha hagynám, akár egy kilót is bevágna belőle. Imádja a babapiskótát, a kenyeret és a péksütiket minden mennyiségben. Az ilyen "harapós" dolgokat szereti magának adagolni. Fuldoklásig tömi magába a kaját, ha nem figyelek.
Egyemberes gyerek. Ha ő ott van, akkor senkivel nem lehet foglalkozni és semmit nem lehet csinálni. A nappaliban azt csinál, amit akar. Ami fontos, hogy a mosogatógépet zárnom kell, mert kinyitja és kiszedi belőle a villákat. Odáig van a villákért. Mászik az etetőszékekre, voltak már hatalmas esései, de semmit nem tanul belőle. Szeretné tekergetni a tűzhelyem gombjait. Már rátenyerelt a forró sütőajtóra, nem lett belőle baja. Mire kettőt nézek, valami tuti a szájában van. Mindenhova bemászik, mindent piszkál, rángatja a számítógép kábeleit. A polcokról nem pakolhat, azt nem tűröm. A szekrényajtót sem nyithatja ki. Az ilyenekért mindig szólok, mindig elviszem onnan, mindig tudatosítom benne, hogy az teljesen tilos. Három gyereknél nem kellet semmire gyerekzár, most sem szeretnék sehova felszerelni.
Egyébként olyan gyerek, akire tökéletesen illik a dal:
-Minden rosszra mindig kész, huncut kis csibész!

Hintázni szeret a legjobban a játszón, meg kotorni a földön és ami érhető, azt a szájába dugni. Hiába tömöm bele neki a cumit, első dolga, hogy azonnal kiveszi és jöhet helyére kavics, faháncs, fű:-DD Szeret lovacskázni is, csúszdát még nem próbáltuk.
Itthon nagyrészt pakol, szöszmöszt keres, a fiúk játékait próbálja elmarni. Kedvenc játéka még nincs. Egy ideje lelkesen mutogatom neki az állatokat, hallgatja a hangokat és nevet rajta. Vannak kedvenc gyerekdalai, amikhez produkció is csatlakozik: Így mennek a legények, Evezünk a Balatonban, Jár a toronyóra. Na ezekhez már előre mozog, imádja őket. Ügyesen tapsol, kezd pápázni. Szava még nincs, főképp gajdol vagy halandzsázik. A Ben10 zenéjét ha hallja, rögtön odamegy a tévéhez és táncol.
Hihetetlenül csiklandós. Hason alszik mindig. Ha nyugtatgatja magát, akkor a fejét simogatja és cumizik. Egyébként egy másodpercig sincs nyugalmi állapotban, horror a pelenkázás, öltözködés.

A tortáját én sütöttem. Egyszerű babapiskóta alapon van joghurtos-tejszínes-epres töltelék, ami hidegben megdermedt. Marika imádta, evett belőle egy csomó piskótát és a tölteléket is ette volna, de abból csak módjával etettem. Mindenáron bele akart túrni a tortájába, de én az ilyet nem szeretem. Így csak remegő kezekkel kiabált, aztán kapta gyorsan a falatokat. Azokat már nyugisan, a maga lassú evőtempójában majszolta. A fiúknak is nagyon bejött a torta, ma már el is fogyott (tegnap ünnepeltünk). Marika egy Helló Kittys figurát kapott. Ez lesz az alvóállatkája, a neve Dzsuli (Miki nevezte el).

Isten éltessen kislányom!

Elsőáldozás

A Don Bosco Általános Iskolában múlt vasárnap, május 8-án tartották az elsőáldozást. Antal atya minden szülői felkészítés alkalmával kiemelte, hogy az elsőáldozás ugyanolyan jelentős, mint az első szent gyónás, így azt is írom, hogy május 7-én pedig első szent gyónáshoz járultak a harmadik osztályos gyerekek. Matyiéknak az idei hittan tananyag mind-mind erre a két szentségre készített fel. Igazából nem is tapasztaltam meg belőle túl sokat, mert Matyi nem az a fajta gyerek, aki a tananyaggal kapcsolatban kérdezne. Inkább csak közli, hogy épp ötös vagy csillagos ötös lett egy dolgozat, egy röpdoga, vagy bejutott valamilyen versenyen a döntőbe. Csak a legszükségesebbeket közli velünk és nekem így jó. De mivel annyit mondták a szülők felkészítésén, hogy beszéljünk a gyerekekkel főleg a gyónásról, így én is elővettem kicsi fiam és mondtam, hogy ha bármi kérdése volna, vagy valamit nem ért, akkor szóljon. Matyi nagyjából annyit válaszolt, hogy:
-Anya, egész évben annyit beszélgettünk az egészről a hittanórákon és a pappal, hogy egyszerűen már nincs mit kérdeznem.
Azért minden emlékezőtehetségemet elővéve elmeséltem, hogy milyen volt az én elsőáldozásom és a gyónásom és hogy készültem. Aztán mikor a bűneit kezdte összeírni (utolsó este természetesen) és közben a lelki tükröt olvasgatta, akkor jelent meg egy-egy kérdéssel, de inkább a segédanyag szavait nem tudta értelmezni, mint pl azt, hogy mit jelent az, hogy előzékeny stb.
Szombaton én is elmentem vele együtt gyónni. Tök jó volt látni az izguló gyerekeket, és furcsa volt végiggondolni, hogy ami nekünk felnőtteknek már-már rutin, az nekik micsoda feszültség. Bár én olyan ritkásan megyek gyónni, hogy rutinról annyira nem beszélhetünk. Még mindig nem tudok bárkihez menni olyankor, egyszerűen ha nem beszélgetnek gyónás alatt velem, akkor nem érzem azt, hogy gyóntam. Matyi erre rá is kérdezett, hogy én miért megyek olyan ritkán áldozni. Magyaráztam neki, hogy az áldozás feltétele, hogy tiszta legyen a lelkiismerete az embernek és ahhoz ugye gyónni is menni kell. Rögtön jött a kérdés, hogy akkor miért nem megyek gyónni. Erre nagyvonalakban elmondtam neki, hogy jópár féle pap van, én ahhoz szeretek gyónni menni, aki beszélget velem, nameg aki szimpatikus is. Antal atyához szeretek menni, sőt István atyához is. De érdekes módon majdnem három év telt el azóta, hogy itt laktunk, hogy először mentem el a Szent Mihály templomba gyónni. Addig mindig visszajártam a Szent Imre templomba a Villányi útra Előd atyához és egy másik atyához, aki minden vasárnap este bal oldalt leghátul gyóntatott. Na ez utóbbival annyira jól lehetett beszélgetni. Matyi kérdezte is, hogy mit tudok megbeszélni a gyóntatószékben, hiszen ott az ember felsorolja csak a bűneit:-DD Mondtam neki, hogy amikor kicsi voltam én is csak soroltam. Sőt, a mai napig tudom, hogy mit és hogyan soroltam;)
Végül abban maradtunk, hogy egy ideig együtt fogunk menni gyónni és áldozni. Kell is a gyakorlat, mert tegnap este olyan messze állt meg áldoztatásnál, hogy Antal atyának esélye sem volt elérni őt, én szuszakoltam szépen lassan előbbrébb Matyit:-DD Aztán utána mondta, hogy elfelejtette nagyra nyitni a száját:-DD Megegyeztünk, hogy ezt gyakorolni kell még és nem baj, ha eleinte jobban figyel belülre, később majd meglesz mindkettő egyszerre.
Szerencsére Matyi még nem feszegeti, hogy apa hogyan katolikus. Mi Viktorral abban állapodtunk meg, hogy ő "koca"katolikus, neki nagyon tetszett ez a kifejezés rá. Őszintén szólva nagyon izgultam, hogy Matyi majd rákérdez a dologra... és hogy mit mondok neki, vagy hogy apa mit mond majd neki...

Az elsőáldozás napján rém pocsék idővel indítottunk. Nagyjából a délelőtt folyamán végig szakadt, így az ünepélyes bevonulás helyett inkább vágtázva rohanás lett:-DD A gyerekek olyan szépek voltak, mindenkin minisztráns ruha volt, így nem habos ruhás hercegnők és öltönykék állták körül az oltárt. Le volt zárva az oltár körül kordonnal minden, mert különben a fényképező szülők nem ismertek volna határt. Antal atya ezt is ezerszer elmondta nekünk, így én nem is vittem fényképezőgépet. Már megrendeltem az iskolai képeket, ha kézhez kaptam őket, akkor Viktorral beszkenneltetem és update-telen ezt a bejegyzést. Addig apukám képeit lehet megnézni, amiket ő készített a vendéglőben.
A szertartás igazán szép volt, bár én elég sokat görcsöltem eleinte Marikával. Szerencsére egy db kőkemény babapiskóta még volt nálam a játszós túlélőcsomagból és a mise felén azt nyammogta. Karcsit nagyi hátravitte apósomnak, így ők végül a kapualjban töltötték az idő felét. Marikát egy idő után anyukám hátravitte és mint kiderült a rózsafűzérével játszott jó 30 percet. Miki egész jól bírta a gyűrődést, valamikor áldozás után jelnetette be nekem, hogy:
-Értsd már meg anya, én nem bírom már ezt tovább:-DD
Na akkor hátravittem őt is a kicsikhez.
Én baromira meg voltam hatódva attól, hogy Matyikám már elsőáldozó. Olyan hihetetlen, hogy már ilyen nagy! Mindig mondta, hogy szeret velem együtt templomba járni és örömmel látom rajta, hogy már rég tudja az imádságokat, együtt énekelünk, egyáltalán nem kell rendszabályozni a misén, mert nem idétlenkedik, nyugodtan csinálja azt, amit a felnőttek. És most már elsőáldozó is volt!!! Persze már Miki és Karcsi is mondta, hogy ők is akarnak elsőáldozók lenni:-DD
Az ünnepi szentmise után volt a gyerekeknek a suliban egy kis agape, mi felnőttek addig kinn várakoztunk, aztán családostul átvonultunk a jól bevált Vakvarjú vendéglőbe. Itt készültek apukám fotói. Csoportképet valahogy elfeljtettünk, nameg a klasszikus elsőáldozós képet is, ahol Matykó összetett kézzel állna a minisztránsruhában. Na most már késő. A kaja finom volt, Karcsi kivételével mindenki jót evett. Karcsi szerintem csak a késével vagdosott egész ebéd alatt, de azt nagyon élvezte, hogy mindent el tud vágni. Marika is példásan bírta a kiképzést, végül én rongyoltam vele haza úgy kettő körül, hogy letegyem aludni. Hazafele a babakocsiban egyszercsak bekábult, úgyhogy gyorsan félálomban megszoptattam és ágyba dugtam. A vendéglőben evett egy kis levest meg mindenből csipegetett. Legjobban a babakonyhát élvezte. Pont a gyereksarok mellet kaptunk helyet, ami eleinte tök jó volt, aztán mikor már vagy 10 gyerek taposta ott egymást, akkor kezdett kissé idegesíteni a dolog.
A vendégeink, vagyis a nagyszülők és Klári jól érezték magukat, a Varjúzás után otthon még tortát vágtunk, kávét főztünk, volt egy kis nasi és beszélgettünk is egy keveset. Klári egy nappal hamarabb érkezett hozzánk, így ő elég sokat dumált este Viktorral. Én annyira nem tudtam figyelni, mert konyhatündérkedtem, ugyanis az agapéra minden szülőnek egy tálca sütit kellett küldeni. Én az Évi-féle hamis marcipángolyót csináltam meg. Nagy sikere van mindig a gyerekeknél. Matyi büszkén jelentette, hogy minden tálcán erre vadásztak a gyerekek:-DD
A nap végére jól elfáradtunk, még este rendbetettem a lakást, kifényesítettem a mosogatóm és ágyba hullottam:-DD

Nagyon örülök Matyinak!

Aludni szeretnék!

Ez mostanában a legnagyobb álmom. Néha már nem érdekel sem a lakás, sem az adott napi események, sem a legszebb hímzés, a legjobb könyv. Aludni szeretnék! Eljutottam a kialvatlanság egyik mérföldkövéhez, de úgy látom még beljebb fogunk gyalogolni Marika és én karöltve. Azt hiszem elmondhatom, hogy az elmúlt egy évben nem aludtam egyben 5 órát még szinte soha. Ha már 4 óra megadatik, ujjongva fogadom. Elfáradtam az éjszakai kelésben és normál esetben már rég hagynám bőgni Máriámat éjszaka, hogy megtanulja, nem a cici az egyetlen, ami megnyugtathatja és azt is meg kell tanulnia, hogy nem fogok rögtön ott teremni, ha bármi gondja van. Mivel egy szobában van két másik testvérével, így nem tehetem meg, hogy hagyom sírni. Így viszont én vagyok folyton fáradt és gyakran indokolatlanul ingerült nap közben a kialvatlanságtól. Ráadásul az újabb produkció, hogy délutánonként laza 1-1,5 órás alvással örvendeztet meg. Most épp 15 perce üvölt a kiságyban. Az egyik kedves szomszédunk a fél kettői időpontot találta a legalkalmasabbnak a falfúráshoz.

Fáradt vagyok, aludni szeretnék végre!
És nem értem, hogy aki megtehetné, hogy alszik (pl. Marika, Karcsi), az miért nem teszi azt:(

Írok majd az elsőáldozásról is. Csak egy vacak fotóm sincs róla, mert elfelejtettem apukám képeit elkérni, amíg itt voltak nálunk. Én meg nem fotóztam, nagyrészt a gyerekeket terelgettem. Jó lesz kép nélkül is a beszámoló?

Czakó Gábor: Iskolavár

"A gazdag cselekményű regény színtere egy bentlakásos szakközépiskola, ahol az önkényes vezetés miatt felborul a rend. A diákzendülés forgatagában tárul fel a csak látszólag egységes tantestület élete is. Különcök, jóindulatú tévelygők, kicsinyes számítók és valamiért még rajongók mutatkoznak meg, s közülük néhányan eldobják álarcukat, amikor az újonnan érkezett, fiatal tanár felkavarja „megszokott nyugalmukat”.
Nem szatíra ez, hanem a higgadt bírálat igényével íródott mű. Ennek megfelelő a befejezése is: a visszás körülményekből adódó kompromisszum. Ahogy a közszellemre is rátelepszik néha a megalkuvás légköre, részint a személyi összefonódások miatt. A hiba mindenekelőtt az emberek szemléletében, magatartásában rejlik – sejteti az író. Jellemük gyengeségében, kényelmességükben, hamis önismeretükben. Így igaz és megdöbbentő a tabló – az átmeneti megoldásokkal, helycserékkel.
A nyelvi leleményeken kívül a drámaibb fokozás is élénkíti az események menetét, s az egészet átszövi a beteljesületlen – félig szomorú, félig komikus – szerelem ígérete."

Már nagyon régóta terveztem, hogy olvasok könyvet Czakó Gábortól. Pláne, ha már szegről-végről rokonok is vagyunk, mert a nagynéném sógora. Inkább Csaba bácsiként ismerem, és kiskoromban nem is nagyon tudtam megérteni, hogy miért is Gábor a Csaba. Még régebben levettem apukámék polcáról a Szoba című kisregényét. Belelapoztam és hosszú évekre elment a kedvem attól, hogy olvassak a könyveiből. Most okosabban láttam neki, hiszen apukám több Czakó könyvet olvasott már. Őt kértem, hogy ajánljon nekem egyet. Így kaptam kézhez a szülői könyvtárból az Iskolavár című kötetet.
Őszintén? Egyszerre élveztem és egy picit untam. Igazából nekem a nyelvezete volt nagyon kimódolt, túlontúl végiggondolt. Volt egy kedvenc mondatom arról, hogy hogyan roppant a kavics a diákok talpa alatt. Úgy bánom, hogy nem írtam ki magamnak, mert a könyvet már visszaadtam. Na az volt a csúcs nálam a mondatszerkesztésben:-DD Egyszerre nagyon tetszett és valahol mégis irritált.
Maga a cselekmény nagyon bejött. Próbáltam azon gondolkodni, hogy én melyik oldalra állnék. Alapban nyúl vagyok, tehát valszeg a szemlélődő, ha minden kötél szakad, csak akkor lázadó csapatba álltam volna be, kivéve, ha egy számomra is meggyőző figura van a lázadók között.
Igazából leginkább azokra a filmekre emlékeztetett, amiket az "átkosban" forgattak. Kicsit lassú, kicsit túl hangos, kicsit túl "műviek" a párbeszédek. Szinte még magyar színészek arcait is oda tudtam volna adni a szereplőknek. Nálam pl. Garas Dezső lenne Vigyázó tanár úr.
Nagyon tetszett az, ahogy a szereplőkben zajló lelki vívódásokról ír. Amit én is annyiszor érzek, hogy a pillanat, amikor mondanom kellett volna valamit elszállt, és helyette marad az idegesség, hogy akkor miért nem szóltam, de most már hülyén jönne ki, ha mondanám...
Még egy dolog tetszett. Az Irén fantáziájában bimbózó, meg nem élt szerelem lehetőségének a leírása. Na az fantasztikus volt.
Szóval nem tudom, hogy mi volt a több, a tetszett vagy a nem tetszett.
Lassú könyv, alig 300 oldal, mégis majdnem 1 hétig olvastam:-DDD

Szélsős hetem volt

Kérdéssel kezdem: Tudja valaki, hogy miért nem jeleníti meg a bélyegképeket a bloglistán olyan blogoknál a blogspot, ahol pedig van csatolt fotó? Többek között az enyémmel is ezt csinálja, általában akkor, ha csak 1 képet teszek az adott blogbejegyzés mellé.

Pár szóban mindenképp meg kell említenem a múlt hetet. Igazán szélsőséges volt:-DD Szüleimnél hagytuk a két középsőt, Mikit és Karcsit teljes egy hetes megőrzésre. Mindketten nagyon jól érezték magukat, nem nagyon hiányoltak minket, talán csak az ajkai tavaszolás vége felé kezdték mondogatni, hogy kicsit már jönnének haza.
Az első este ért minket a sokk, hogy csend van. Marika alig aludt valamit hazafele az autóban, így fél hétkor fürdettem és le is tettem aludni. Így esett, hogy húsvét hétfőn este hétkor hárman hasaltunk a nagyágyon és olvastunk néma csendben. Utólag Matyi bevallotta, hogy őt kifejezetten zavarta a nagy csend ezen a héten. Én viszont igazán élveztem. Valószínűleg Marikát is rémesen zavarhatta a dolog, mert extrém zizin viselkedett. Még szinte pisilni sem hagyhattam ott a szobában, mert üvöltve állt az elbarikádozott nagyszoba szélén és potyogtak a könnyei. Folyton elérhető távolságban kellett lennem, rengeteget volt kézben. Biztos hozzájárult ehhez a folyamatos nyivákoláshoz az is, hogy egyszerre három fogat növeszt (egy végre kibújt), de a 3. nap végén kimondtam a diagnózist, hogy a gyerekem szep.szorong:-DD Egyszerűen Marika megszokta, hogy soha sincs egyedül, mindig zajlik nálunk az élet, ott vagyunk összezárva a pici lakásban és hirtelen szembesült azzal, hogy ketten eltűntek (és neki erről senki semmit nem mondott). A kicsitől lényegében semmit nem tudtam csinálni, úgyhogy végül hagytam, had szaladjon a lakás, had nőjön a vasalnivaló nap közben. Esténként próbáltam magam utolérni valahogy.
Végül szombaton nekiláttam egy extra alapos takarításnak a gyerekszobában. Majdnem másfél óra alatt lezavartam, de ebből a felét Marika üvöltve asszisztálta végig a bőrönd mellett (ez a korlát nálunk a nagyszobánál). Matyikám hiába próbálkozott, hogy csörgőzött neki, gurította a labdát, énekelt, furulyázott. Semmi sem segített, így aztán mikor fél órás üvöltés után átnéztem a nagyszobába azt láttam, hogy a Rejtelmes szigetet olvassa nagy buzgón, le sem tojva kistesóját. Őszintén meg tudtam érteni;)

Matyinak jót tett a múlt hét. Sokat beszélgettem vele, sokat szeretgettem. Kifejezetten élvezte, hogy hármasban sétálunk, dumálunk, minden őrültségét meghallgatom és még reagálok is rájuk, mert közben nem kell még plusz két fele figyelnem. Kimentünk a kicsi játszókra, Marikát terelgette, hintáztatta. Minden nap fagyiztunk. Nagyon bújós volt ebben az 5 napban.

Marikát is próbáltam azért kikupálni. Szopizik még mindig ezerrel, napi 5 alkalom még mindig van, ebből kettő-három éjszaka. Viszont a reggeli szopi után már vajas kenyeres katonákat eszik az etetőszékben. Megtanul csőrös pohárból inni tök egyedül. Mindent megkóstol és egyre ügyesebben eszik egyedül darabos dolgokat. Kivéve, amit ebédre én kanalazok a szájába. Az legyen sima és darabmentes, különben klasszul fuldokol. A héten többször felállt kapaszkodás nélkül. Diadalmasan kiabált, aztán letottyant a popójára. Imádja a felnőtt joghurtot is, de abból épphogy csak egy picit nyalakodhat. Kisebb elutasítást követően végül unszolásomra csak megbarátkozott a babajoghurtokkal is. Nem győzöm Karcsit leszerelni, hogy ő abból nem kaphat, mert méregdrága. A késő esti szopi helyett már tápit kap 11 körül. A kisasszony kapacitása a legnagyobb éhség esetén is max. 120 ml, nem több. De inkább 100-at húz csak ki a cumisüvegből. Aztán éjszaka fogfájástól függően szokott engem ébreszteni. Lassan 1 éves lesz! Hihetetlen!A srácok hétvégén átestek egy össznépi hajváságon. Azóta így néz ki a csipet csapat. Marikát is elkapta a fűnyíró, annyira aranyos kis kobakja lett!És hogy hiányoztak-e a srácaim a múlt héten? Igen is, meg nem is. Néha nekem is nagy volt a csönd, de őszintén szólva ezt inkább élveztem. Sokszor voltam vele úgy, hogy na ha most itt lenne a Karcsi vagy a Miki akkor hogy is lenne az adott szituáció. Furcsa volt, hogy üres az ágyuk. Furcsa volt, hogy rövidek az esti szeánszok. De bevallom sokkal kevesebbet ugráltattak, sokkal kevésbé voltam fáradt, több időt szánhattam magamra és a maradék itthon levő családtagomra. Élveztem és szükségem is volt rá nagyon. Most hatványozottan több a türelmem:-DD

Voltam benn a kórházban is végre. Huh, már nagyon időszerű volt, mert Marikát még egyszer sem vittem be. Persze próbáltam összekötni a kellemest a hasznossal. Lakás-témában be kell gyűjtenem egy igazolást, mert van munkáltatói kölcsönöm. Hát kérem szépen, ez a gépezet valami iszonyúan lassan mozdul be. Egy hete minden papírt bevittem ahhoz, hogy egy három soros nyilatkozatot nekem kiadjanak, hogy végre azt a nyavajás szerződést meg lehessen írni, aztán utána az általunk kinézett lakásra vételi ajánlatot tehessünk. De még mindig semmi. Komolyan az agyam eldobom, már csak erre a papírra várunk, hogy meglegyen a lízingszerződés, amiben a saját lakásunkat eladtuk. Februárban fogtunk kezet a vevőnkkel...
Aztán kíváncsian várom, hogy mi lesz a kórházban az új felállás. Részemről azt látom a legvalószínűbbnek, hogy 2012 őszén, amikor visszamegyek a törvény kötelezte idő alatt még dolgozok, aztán szépen elküldenek. Új vezetőség lesz, innen a régiek továbbmennek. Kinek kell egy olyan munkaerő, aki 2007 nyara óta semmit nem csinált ott, nem tanult, nem fejlődött, ráadásul 4 gyereke van? Igyekszem ezen nem filózni, mert nagyon le tud törni a gondolat. Végülis átmenetileg akár hivatásos anya is lehetek és akkor kitanuéhatnék valami sokkal testhezállóbb foglalkozást. Vagy titkon néha még abban reménykedem, hogy a főnököm továbbvisz az új melóhelyére. Mindig azt mondta, hogy számít rám, még most is megkérdezte, hogy mikor fogok visszajönni, a státuszom megvan még stb. Na majd meglátjuk... Még messze van...

L.J.Smith: Vámpírnaplók 6. - A visszatérés: Árnyéklelkek

"Kedves Naplóm,

rengeteg fiú mondta már rám, hogy én vagyok a legangyalibb lány a világon. Őszinte leszek. Játékszernek vagy trófeának tartottam őket. Semmi és senki nem tudta megérinteni a szívemet...amíg egy nagyon különleges fiú nem akadt az utamba.
Őt Stefannak hívják.
És kiderült, hogy nem az, aminek látszik – nem egy átlagos végzős gimnazista kócos, sötét hajjal és levélzöld szemekkel.
Kiderült róla, hogy vámpír.
És a bátyja, Damon is az.
HA egy lány két vámpírral kezd...nos, abból előbb-utóbb baj lesz.

Elena"

Na egy ilyen összefoglaló után garantáltan kezembe sem venném a könyvet. Ultragáz, nem is értem, hogy a bookline és a libri oldalán, hogyhogy ezzel az összefoglalóval szerepel a könyv. Szerencsére a hátoldalán sokkal normálisabb a tartalom összegzése. Nade mivel a sorozatot olvasom, így ezt is mindenképp "kivégeztem" volna az idióta fülszöveg ellenére is. És komolyan mondom, miután átrágtam magam a szörnyű tizenéves, idétlen, rémesen öntelt pár oldalon (amit az előző részek összefoglalójának szánt az író) az egyik legjobban sikerült részt olvashattam L.J Smith tollából. Nekem valahogy a vámpír, vérfarkas, démon téma legyen sötét. Lehet benne szerelem és öröm is, de akkor is a fő-fő jelzője a sötét, a véres és rejtélyekkel teli. Na ez most tök ilyen! Élveztem, nagyon hamar el is olvastam.
A végén eszméletlenül jó csavart tett vele az író, így garantáltan várom a folytatást! Még mindig Damon a kedvencem:-DD Jó lenne, ha a tv-ben menne a sorozat folytatása, mert az meg olyan más, hogy nagyon kíváncsi vagyok rá.
Kritikai megjegyzésem mindössze annyi, hogy Elena már annyira nem "normális". Értem én, hogy sok dolgon átesett az előző részekben, de pont azt szerettem benne, hogy teljesen emberien reagált korábban a dolgokra. És ha most már megint ember, akkor valahogy megint ezt várnám. De most már nagyon irracionálisan viselkedik. Legalábbis számomra. De még szerethető a figura, mert hála az égnek, még nem tökkkkéletes!