Laci születése

Megpróbálom gyorsan leírni Laci születését. Félek, kicsit szószátyár leszek, mert irtó sok gondolat kavarog a fejemben a témával kapcsolatban.

Kezdjük a kályhánál. Szóval pénteken hazaküldtek, mondván, hogy legyen október 2 a céldátum. Csalódott és meglehetősen frusztrált voltam még szombaton is, aztán úgy döntöttem, hogy nem várom tovább, hogy na mi lesz. Sok a tennivalóm, a gyerkőc meg nem akar útnak indulni, szóval teszem, ami a dolgom, intézek mindent, amit csak tudok, aztán ha őkelme elérkezettnek látja a születésre az időt, majd csak jelentkezik. Közben azért sűrűn imádkoztam, hogy emellett a számomra már brutális túlhordás mellett egészségesen szülessen meg a baba.
Így tehát szombaton Viktor felbíztattam, hogy a másnapi pannonhalmi látogatást ne hagyja ki a gyerekekkel, menjenek és látogassák meg Matyit. Ha Laci eddig nem akart kibújni, csak nem épp ezen a napon fog. Ráadásul volt felvigyázóm, eljött hozzám vasárnap a keresztanyám és együtt múlattuk az időt, amíg a család Pannonhalmán volt. Vasárnap elmentünk együtt még a délelőtti misére, aztán a srácok útra keltek, mi meg lányok beültünk egyet ebédelni a 4 Muskétás vendéglőbe. Utána sétáltunk egy nagyot, beszélgettünk, szabályosan elrepült a nap. És elfelejtettem a Kacskaringó fonalfesztivált, pedig nagyon be akartam rá nézni, csak úgy voltam vele, hogy kizárt, hogy akkor még egyben legyek, így nem írtam be a naptáramba:( Na mindegy, pedig milyen jót tátogtunk volna Hugival! Hátha előkapta volna ismét a kötőtűit.

Hétfőre várt Zsuzsi szülésznőm ctg-re, keddre volt időpontom ultrahangra. Ez utóbbira irtó kíváncsi voltam, mert izgatott, hogy vajon mekkora már a baba. Ctg-n minden oké volt, beszélgettünk közben erről-arról, Zsuzsi kérdezte, hogy milyen programom van aznapra, én meg elregéltem, hogy megyek vásárolok, postára megyek, gyerekeket hordom suliból-oviból haza és van otthon egy hatalmas adag vasalnivalóm, amit ma legyűrök. Követtem is a tervet, mindent megcsináltam, a vasalnivalót egészen az ágyneműkig leküzdöttem laza 2 óra alatt. Este még Viktornak kivasaltam 3 inget is, hogy tuti legyen, ha szerdán befektetnek a kórházba. Keddre jó csomó tervem volt megint, hogy miket kéne elintézni, be akartam ugrani a kórházba is a kollegákhoz, hogy jót röhögjünk azon, hogy még mindig egyben vagyok. Mint kiderült, akkor már rendszeresen többen is csekkoltak a kórházi rendszerben és azt is tudták, noha nem mondtam, hogy át lettem dátumozva.
Ja, itt van egy utolsó pocakfotó, amit október 4-én lőttem magamról. Szép méret:-D Pont egy héttel a szülés előtt vagyok.

Hétfőn este tök nyugisan feküdtem le, vártam a holnapot. Persze jött az éjszakai száraz száj effekt, meg járkáltam pisilni ezerszer jó szokásom szerint. Aztán mikor egyszer kimentem wc-re, valami kifolyt belőlem. Hurrá! Elindult a magzatvíz! Nem volt olyan sok, talán csak egy decinyi, de hátha az az elővíz féle izé, ami a baba feje előtt szokott lenni. Én nem sokat filóztam rajta, hanem felébresztettem Viktort, hogy vigyen be a kórházba, mert dokibá lelkemre kötötte, hogy ha elfolyik a vizem, azonnal jelentkezem, hiszen baba ferdén fekszik, gond lehet belőle. Zsuzsinak gyors telefon, aztán bementünk a kórházba. Dokibá épp benn volt az épületben (hazafelé indult, a portáig jutott), rácsörögtek, átjött, megnézett, aztán lelombozott. Nem a magzatvíz kezdett folyni, szivárogni, hanem elfolyósodott a nyákdugó, az folyt ki belőlem olyan hirtelen. (van ilyen is?) Ctg kis fájáskákat, inkább csak feszülést mutatott. Mondta, hogy felhívta a szülésznőm, hogy ne jöjjön, én meg nyugodtan menjek haza, de ne legyek letört, ez jó jel, 24-48 órán belül babázom. Frankó! Én totál beégésnek éreztem a dolgot, hogy már nem is tudom hányadjára megyek haza, hogy szülni jöttem, aztán mégsem.

Hazaértünk fél négyre, lefeküdtünk aludni. Viktor pár perc múlva békésen szundikált, én meg a telefonommal a kezemben méregettem a 10 perces fájásokat, mondván, hogy nem fogok szülni. Végülis fél kettő óta egy szemhunyásnyit sem aludtam, szóval mikor reggel hatkor csörgött az óra, hogy kezdjük a napot, kicsit mosogatórongynak éreztem magam. Sebaj, megfürdök, majd a fájások is elmúlnak, hiszen én tuti nem szülök. Fürödtem, fájások maradtak, sőt ha tettem-vettem, ültem vagy álltam egyre sűrűbben jöttek. Ha lefeküdtem minden mérséklődött. Végül hosszas vívódás után felhívtam Zsuzsit, hogy szerintem szülni fogok, de már nem akarok bemenni a kórházba, mert körberöhögnek, hogy 5. gyereknél még mindig lövésem sincs róla, mi is van. Inkább mennék hozzá a rendelőbe, hogy ott csináljon egy ctg-t. Megnyugtatott, hogy hétkor műszakváltás volt a kórházban, szóval teljesen új gárda fog megnézni. Persze vár a rendelőben, de ha útközben úgy érzem mégis inkább a kórházba mennék, akkor csörögjek rá. Kidobtuk a suli előtt a fiúkat, addigra már olyan sűrűn jöttek a fájások, hogy néha egybeértek, néha kimaradt 10 perc is. Mondtam Viktornak, hogy dobjon ki a kórháznál, Marikát majd csak utána vigye az oviba. Zsuzsit közben hívtam, hogy inkább a kórházba megyek, és mire beértünk a reggeli forgalomban, már ott is várt engem a szülőszobán. Megnézett az ügyeletes orvos, 4 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, úgyhogy hívták is dokibámat, hogy jöjjön, mert hamarosan szülünk. Frankó! Viktor gyorsan elstartolt Marikával az oviba, én meg Zsuzsival elfoglaltam az egyik szülőszobát. Közben befutott dokibá is (villámgyors volt, szerintem az éjszakai afférunk után már nem ment haza, hanem az orvosi szobájában dőlt le), megvizsgált, és naná, hogy Laci megint ferdén feküdt (éjszaka már egyenesben volt). Mondta is, hogy nem semmi ez a gyerek, maradjunk abban, hogy ez egy huncut srác lesz. Hát maradjunk, csak szülessen meg végre!

Egyébként irtó fura volt, hogy dokibá bejött a szülőszobába és leült és ott várt. Az, hogy Zsuzsi ott volt, az valahogy totál természetesnek éreztem, de hogy az orvosom ott üldögél és dumálgat velünk, az nekem nagyon furcsa volt. Mondtam is neki, hogy eddig az ügyeletest mindig kitolásnál gyorsan berántották, aztán annyi. Persze humoránál volt, mondta, hogy ha zavar, akkor kimehet:-D
Mivel baba ferdén feküdt, így annyit kértek tőlem, hogy oldalt fekve legyek az ágyon. Hát nekem ez a póz nagyon nem jött be, de Laciért bármit. Vagy 3-4 fájást így végiggörcsöltem, nem tudom, hogy az eredményt meghozta-e, mert mindenki kiment. Mint kiderült, dokibá lemondta az aznap délelőtti magánrendelését, meg elintézte a kötelező adminisztrációt, Zsuzsi is leszervezte a délelőtti rendelése helyettesítését. Én meg szép csendben fájogattam, aztán kértem, hogy ha minden oké, én felállnék, mert fekve nem jó. Doktor bácsi megengedte és onnantól sokkal erősebb és sűrűbb fájásaim is lettek. Egy idő után befutott Viktor is, épp akkor kezdtem érezni, hogy talán mintha nyomnom kéne. Szóval Laci rendes kissrác, megvárta apa érkezését. Egyébként valószínüleg csak a burok feszített belülről nagyon, azért éreztem, hogy nyomnom kell. Visszamásztam az ágyra, hogy kitolás közben fekve legyek (mondván, hogy mindig így kellett), ettől persze minden belassult. A fájások is ritkábbak lettek (erejükből azért nem vesztettek), és minden irtó kényelmetlen volt. Végig a kezemen támaszkodtam, hogy ki tudjam húzni magam, mert szabályosan fulladtam a félig ülő, félig fekvő pózban. A gyerek minden fájásnál bemászott a bordáim közé, feszített a burok ezerrel és éreztem, hogy nem haladunk. Doktor bácsi néha csekkolta mi a helyzet odalenn, természetesen baba megint ferdén, burok nagyon szépen áll. Végül én kértem, hogy repesszen burkot, mert nagyon fullaszt a helyzet. Így aztán nagyon óvatosan lecsapolta a víz egy részét, utána sokkal jobb is lett a közérzetem, baba fejecskéje is lejjebb került.
Mivel úgy éreztem, hogy nem haladunk, megint kimásztam az ágy mellé. Úgy látszik én így vagyok összerakva, mert amint álló helyzetbe kerültem, ismét minden felerősödött, az egész szülés "beindult". Nem kell nekem sem labda, sem kád, sem szék, csak hagyjanak állni, közben táncikálni, beszélgetni. Bár ez utóbbi már elég nehezen ment, inkább befelé koncentráltam. Zsuzsi is és dokibá is mondta, hogy szülhetek állva, nem kell visszamásznom az ágyra, ha úgy kényelmesebb. És tényleg kényelmesebb volt. Közben azért dokibá elmondta, hogy állva sokkal fárasztóbb, mert kevesebb a lehetőség pihenni, mint fekve. Való igaz, de ezt csak utólag éreztem:-D Szóval Viktor masszírozta a derekam, ami irgalmatlanul fájt, Zsuzsi olajozta a gátat, Lacika meg szépen lassan haladt lefelé. Nem tudom hányadik tolófájásra jött ki, én az ezrediknek éreztem. Közben igyekeztem minden kérést teljesíteni, hogy álljak nagy terpeszbe, ha jön a tolófájás, üljek bele a terpeszbe, ne görnyedjek, hanem egyenes derékkal nyomjak stb. Csak azt nem tudtam megcsinálni, hogy álljak máshova, vagy kapaszkodjak Viktor nyakába. Lényegében mozdulni sem bírtam, és asszem letéptem volna kapaszkodás közben az uram nyakát. Mindenki ugrásra készen várta, hogy mikor jön Laci, hogy el tudják kapni. Passzolom, hogy nekik a helyzet mennyire volt kényelmetlen, de én igazából már semmire sem tudtam figyelni, csak belülre. Ha ott van egy 50 tagú filmes stáb, biztos észre sem veszem. Végül kicsusszant Lacika, ezer kézzel kaptak utána, engem felvonszoltak a szülőágyra, aztán megkaptam a legkisebb Selmecit a kezembe.

Babázgattam, miközben állapotfelmérést tartottak a lábamnál. Sajnos a Matyinál vágott másfél évtizedes gátmetszésem ismét szétnyílt, szóval nem úsztam meg a varrást. De hát éreztem én, hogy szép nagy kerek feje van Lacinak, doktor bácsi mondta is, hogy olyan kis kerek, mint egy császáros babáé. (Ezt egyszer már hallottam Mikinél is) A méhlepény is gyorsan kijött, de a burok szanaszét repedt, ott kirakóztak ketten, hogy a nagyobb része hiányzik. Szóval én nem tudom hányszor kapart körbe valami fura kanállal az orvosom, de aszittem leugrom az ágyról, olyan vacak érzés volt.
Aztán mikor minden készen volt, én összerakva és összevarrva, ott álltak Zsuzsi és Dr. Bálint Balázs egymás mellett és számomra teljesen "szokatlanul" megköszönték, hogy itt lehettek velünk Lacika születésénél. Persze mondtam, hogy inkább mi köszönjük! Nekem hatalmas élmény volt, remélem Viktornak is. Asszem ez volt az egyik legnehezebb szülésem. Talán idősebb is voltam, talán Laci is túl nagy volt, irtó intenzív volt az egész és nagyon igénybe is vett, mégis leírhatatlanul szép élményként éltem meg és emlékszem rá most is.

Doktor bácsi elköszönt, mi maradtunk Zsuzsival, aki szépen megfürösztötte Lacust.

Készült egy közös kép is rólunk:

Aztán kiderültek Lacika adatai is. 57 cm hosszú és 4130 g, és 38 centi a fekjörfogat. Hát csak néztem, hogy ez a hatalmas gyerkőc belőlem bújt ki, és ahhoz képest egy "kis" repedéssel megúsztam. Utólag megnéztem a zárómon, 7:40-kor vettek fel az osztályra, 9:39-kor megszületett Laci. Tartotta a Karesz és Marika által felállított 2 órás szintet.

 

Ez a kép már a szülészeten készült alvó 2 napos kisfiunról. Órák hosszat csak nézegettem, ismerkedtem a kis pofijával.

 

 Ha éppen hagyta:-D

Nem szülésem története

Tegnap kellett befeküdnöm a kórházba, mivel a dokibá szerint számolt szeptember 28-ai terminust már jócskán túlléptem. Menzesz szerint pedig a kalkulátor a szeptember 26-ot dobta.
Én itthon már mindent bedobtam, hogy babácska útnak induljon, de valamiért nem akart. Végülis a szülésznőmmel abban maradtunk, hogy péntek reggel igyak meg egy bábakoktélt (szülész is javasolta), ami majd egyrészt jó kis hasmenést csinál, vagyis alaposan kipucol (megúszom így a beöntést), és a hasmenés talán meghozza a fájásokat, így nem kell feltétlenül indítani Laci babát.

Hát kissé idegesen még péntek reggel feltettem az utolsó kérdéseim a szülésznőmnek, hogy ugye nem fogok két fosás között a wc-be szülni stb, aztán benyomtam a cuccot. És utána semmi. Állítólag 2-6 órán belül jelentkezik a hatása a koktélnak, engem épp csak egy picit meghajtott (semmi görcsös hasfájás, csikarás és egyebek), de valamiféle fájásokat csinált. Délután fél négyre már benn is voltunk a kórházban, addigra már el mertem távolodni a wc közeléből. Csináltak egy ctg-t, amin ígéretes feszülgetések, fájácskák voltak, mindenki bizakodva nézte, hogy ebből baba lehet, aztán dokibá megvizsgált és elkezdte csóválni a fejét. Méhszáj továbbra is szűk 1 ujjnyira nyitva, ráadásul nem is érte el rendesen, mert baba megint ferdén fekszik.
Felvázolt 3 verziót:
A. Várunk, hogy baba helyezkedjen és magától elinduljon. (Ő erre szavaz)
B. A ferde fekvés miatt teljesen indokolt a császár, de ő nem szívesen vágna bele, hátha kijön ez a gyerek magától, csak kis türelem kell hozzá.
C. Megindítja a szülést, de a ferde fekvés nem sok jót ígér, lehet sürgősségi császár lesz belőle. (Ő ezt elkerülné)

Végül azon kezdett el aggódni, hogy ha engem benn tart a kórházban és valaki olyan orvos lesz hétvégén ügyeletben, akit zavar a ferdén fekvő baba és a jó kis túlhordás, az simán megcsászároz. Úgyhogy elővette az összes UH leletemet, részletesen kifaggatott a ciklusomról, meg hogy mikor voltunk együtt stb. Osztott-szorzott és abban maradtunk, hogy a terminusom inkább október 2 legyen. Így csak holnap töltöm a 41. hetet és nyugodtan hazamehetek. Hétfőn UH, kedden ctg, szerdán meg befekvés ha addig nem történik semmi. Szóval hazacuccoltunk, a fájáskák szépen elmúltak, hajnalra brutális hasmenésem lett, aztán most már az is tűnőfélben.

Őszintén szólva nagyon fáradt vagyok már. És elegem van a várakozásból, abból, hogy mi lesz ha... Érzem, hogy egyre jobban húzza magát harántba a baba, hiába simogatom és mondogatom neki, hogy a pici kerek fejét tolja lefelé, mert ott tud kijönni. Mi van, ha oka van annak, hogy ez a gyerek így szeret feküdni és nem akar indulni? Mindenki mondta, hogy a baba remekül érzi magát odabenn, minden oké vele, nekem semmi gondom, nem vizesedek, nem magas a vérnyomásom. Várjunk, aztán majd meglátjuk. Ennyi.

Dimensions: Portrait of a Lady (4)

Sajnos ez nem egy időzített bejegyzés, hanem élőben és egyenesben gépelem otthonról. Nem mondom, hogy ezért a Dim készlet elkészítéséért megérte egyben maradni, de hát ez van. Jól megszenvedtem a nőcim ruhájának a hátán lévő sok-sok couchingot és a cording sem lett annyira szép, de nekem megfelel. Szerintem a világosbarna kontúr nagyon erőtlen, szívem szerint 2 szállal készítettem volna, de mivel a leírásban 1 szálas kontúr volt, így úgy öltöttem. Utólag nagyon gyengének látom, szinte alig észrevehető. Tulajdonképpen tulipánok vagy valami hasonló virágok lennének a ruha hátán. Látja valaki őket?
2007-ben kezdtem el ezt a hímzést. Most tényleg gőzerővel készült, minden délelőtt öltögettem bele pár szálat. Most filózhatok, hogy nekiálljak-e valaminek még osztódás előtt, de valszeg holnap előveszek valami klassz kis készletet (akár félkészet), mert le kell foglalnom magam valamivel, a házimunkához meg egyre kevesebb erőm van sajnos. Nade jöjjenek a képek a kész hímzésről:

 

 

Közben eszembe jutott még az is, hogy a Helene Tran képem keretezett fotójával is adós vagyok, de azt majd valamikor máskor.

Laci. Még mindig pocakban. A védőnő számolása szerint már 5 nappal, dokibá számolása szerint is már 3 nappal túl vagyok a terminuson. Nem mondom, hogy nem frusztrál rémesen, de hát ez van. Lehet, hogy már így is maradok:-D Csütörtökön voltam ultrahangon, babácskát 3700 gr-ra saccolta a gép. Méhlepény még tutin működik, minden áramlás csúcsszuper, gyermek tökéletesen jól érzi magát odabenn. És éljen-éljen, szépen befordult, már a kis fejecskéje van odalenn.
Holnap reggel megyek a következő ctg-re, hátha a hidegfront kirángatja odabenntről a fiatalembert és a gép majd mutat valamiféle fájásokat. Irtó sokat keményedik a hasam, de ez még fasorban sincs a fájásokhoz képest. Dokibá kedden akar csak látni, ha addig egészben maradok megbeszéljük a hogyan tovább témát.

Köszönöm az érdeklődő sms-eket, e-maileket. Köszönöm, hogy egyre kevesebben hívnak fel, mert igazából már nincs túl sok kedvem felvenni a kagylót. Ha van valami, úgyis érkezik majd az üzenet annak, aki a telefonomban benne van.

Figyelem: Mivel nincs az a pénz,hogy egy ilyen macerás mintát kétszer meghímezzek, ezért írom, hogy a készletet az összes maradék fonállal, leszámolóívvel, maradék gyöngyökkel ingyen és bérmentve továbbküldöm annak, aki szeretné meghímezni. Hagyjon itt egy megjegyzést az e-mail címével együtt.

Ez a Sanyi inkább Laci lesz

Ma egy nagy lazulós pénteket tartok. Na nem mintha agyondolgoztam volna magam az előző napokban, csak egyszerűen a mai napot kicsit a szemlélődésnek engedem át. Azért a mosógép persze megy egy karikát, mert beraktam a bébihordozó huzatát, dobtam mellé még pár ezt meg azt. Még talán egy nadrágmosást is bedobok. Ahogy nőnek a gyerekek és folyamatosan bővül a család egyre több külön programot futtatok a mosógépen. Feliratkoztam http://www.urban-eve.hu/ oldalán a 30 napos projectre, mely jó tanácsokat ad a lakás rendbentartásához. De egyre inkább úgy látom, hogy egy 7 fős háztartás napi levezényléséhez ez kevés lesz. Pl. csak a mosásnál mindössze 2 programot használ a blog tulaja, egy világos színűt és egy sötétet. Hát nálam van fehér, világos világos, világos, sötét, piros, nadrág, zokni, nyári izzadós melegben apa ing és most megint külön program lesz még a babaruha. És akkor az ágyneműmosásról ne is beszéljünk. 6 rend ágyneműt kell tisztán felhúzni és hiába kérek lassan minden karácsonyra ajándékba ágyneműt, mindig van olyan ami elrongyolódik, ezért mindössze 1 váltásnyim van. Öröm az ürömben, hogy olyan ritkán van vendégünk, hogy a vendégágyneműre nagyjából nincs túl sok gondom. Mama javasolta, hogy a mindennapokat megkönnyíteni vigyem patyolatba az ágyneműt. Hát hozzánk legközelebb a Savoya van, de ott meg nincs piperemosás. Ergo bárki cuccával összemossák a miénket. Nem a legjobb hír.
Nade most könnyű lélekkel pihizhetek. Itt voltak megint a szüleim és pakoltak és szereltek és takarítottak, én meg amolyan pocakosan tettem hozzá a magam részét. Kis munka - sok pihenővel tarkítva. Apa és Viktor összerakták az új emeleteságyat. Az oroszlánrészt most apa csinálta, mert Viktor dolgozott, hát valami irgalmatlan mennyiségű csavart csavart bele ebbe a lapra szerelhető bútorba. Mióta kész, azóta Marika és Karcsi alszik egymás mellett alul, Miki meg az emeleten. Le sem lehet őket robbantani az ágyról. Mutatós, hatalmas, dögnehéz, és nekem nagyon tetszik. A lakásban a felső szint ezennel tehát átrendezve, már csak szintentartani kell a rendet. Laci kuckója már kész, szüleim szerint nagyon zsúfolt, de most marad így, mert szerintem már senkinek sincs energiája a lakást simogatni. Képeket most nem mutatok erről, majd inkább a lakókkal együtt.
Apukámék elhoztak 3 zsák babaruhát. Én nem tudom, hogy a húgommal hogy tudtunk ennyire elbeszélni egymás mellett, de engem teljesen meglepett, hogy megvan az összes fiú ruha. Mint kiderült, csak a kisfiú ruhákat ajándékozta, osztogatta szét úgy kb. 74 mérettől. Úgyhogy a zsákokban megtaláltam az összes cuki rugit, bodyt, bundazsákot, amiket a fiúknak vásárolgattam, kaptam. Most kimostam a legkisebbeket és berakom a Ritától kölcsönkapottak mellé. Lacinak igazi gardróbja van már! Napi szinten akár 3x is átöltöztethetem, ha kell:-D
Ja, és hogy miért lett Laci a Sanyi? Egyik nap Viktor azt mondta, hogy neki nem tetszik, hogy Selmeci Sándor. Túl alliteráló, túl lágy név, valami karakteresebbet akar. Írt nekem egy listát fiúnevekkel, amiről én a Dénest találtam jónak, esetleg még a Zoltánt. Aztán én is írtam egy listát, amiről neki több név is bejött, de dönteni nem tudott. Így aztán tegnap este tartottunk gyerekekkel egy rövid kupaktanácsot. Miután leszavazták a Lukácsot, Gáspárt, Nándort, Józsefet, Zoltánt, Kálmánt és Dénest, maradt a László. Nekem nagyon tetszik ez a név, ezer becézést is tudok rá, szóval mostantól mondom Lacinknak, hogy forduljon meg a hasamban mert balhé lesz.
Fiatalember ugyanis még mindig harántban nyomul. Szedek valami Pulsatilla c30-as homeos bogyót, amiben nem nagyon hiszek, de beszedegetem, hátha. Mondogatom gyermeknek, hogy vagy a popsiját, vagy a fejét tolja oda a megfelelő helyre, mert nagyon mérges lennék, ha császár lenne a sima szülésből. Egyébként méhszáj múlt héten full extrásan zárt volt, ctg semmi fájástevékenységet nem mutat, barátkozom a gondolattal, hogy egyben leszek még 26-án is. Ezt a dátumot a védőnő számolta nekem. Doktorbácsi 28-át számolt a régi módszer szerint, de nekem a 26 jobban tetszik. Várom már nagyon a szülést, irtó kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a legkisebbünk, és persze hogy milyen lesz az életünk 5 gyerekkel.
Löttem egy pocakfotót oldalról és szemből is. Most már nem olyan hatalmas nagy, mintha belenőtt volna a baba:-D

 

Matyi 15 éves lett

15 éves lett a legidősebb fiam. Néha csak elnézem, hogy milyen hihetetlen, hogy már ekkora. Állatira kamaszodik, most épp abban a korszakban van, amikor mindennel elégedetlen, és ami helyzetben van, az éppen elviselhetetlen. Valamire vár, de nem tudja mire, valamit akar, de nem tudja mit, csak azt nem, ami éppen van. Idén nyáron sokat voltam otthon. Matyi lényegében eltűnt a felső szinten, vagy gépezett, vagy telefonozott, vagy olvasott. Ha nem rángattam le az emeletről, nem adtam konkrét munkát neki, akkor ki sem mozdult volna onnan, az tuti. Totál változó a hangulata, néha kenyérre lehet kenni, máskor meg olyan, mint egy szúrós pokróc. Idén minden nemű tábortól elzárkózott, általában csak a kicsik mentek jobbra-balra, ő maradt otthon. Csak az Albertfalvi Családos Táborra jött el, amit idén mi (szülők) a közös nyári nyaralásunknak hívtunk. A gyerekek szerint idén nem voltunk sehol, csak táborról-táborra rángattuk őket:-D Felfogás kérdése.
Jövőre igyekszünk valami tartalmasabb nyári elfoglaltságot keresni Matyinak. Igazából engem nem zavarna, hogy ha ki akarja húzni magát a közös programból, csak helyette legyen valami más alternatíva, hogy mit csinál. Nem az itthoni tespedés és kockulás lenne a "b" verzió, ahogy idén. Jó lenne, ha szívesen menne már inkább segítőnek táborba, vagy meglengetne valami diákmunkát stb. Vagy egyszerűen jobban összejárna a haverjaival. Idén mindössze két barátjával találkozott a nyáron, a nyárnak is csak az utolsó hetében. Szerintem ez elég kevéske...
Augusztus utolsó napján visszaköltözött Pannonhalmára. Igazából nem tudom eldönteni, hogy 10-es skálán mennyire szereti vagy utálja a sulit, vagy a koleszt. Kishálós lett, 4 fő srác lakik most együtt, nem kell stúdium terembe sem mennie, helyben tanulhat, ami nagy felelősség. Szerintem ez nagyot lendített az év eleji "iszonyú, hogy kezdődik a suli" hangulatán. 30-án közöltem vele, hogy pakoljon, mert én csak a ruháit rakom össze, a többi az ő dolga. Láthatóan meglepődött, de végre valaminem nekivesellkedett, hogy megcsinálja. Ezzel valahogy sikerült is átlendülnie abba a hangulatba, hogy kezdődik a suli, ami elkerülhetetlen:-D
Idén is rengeteg ruhát, cipőt kellett neki venni. Már 41-42-es cipőket hord, 170-es ruhákat. Egy csomó cuccát, amit kinőtt, vagy szerinte béna és nem érti minek vettem átpakoltam Mikinek. Mikitől viszont zsákba mennek a cuccok, mert Karesz kicsi és vékony, még csak a 134-es ruháknál tart:(

Na ilyen egy 15 éves szülinapos. Még keresgéli a megfelelő frizurát magának, a mostani csak amolyan kényszerhelyzet szülte verzió:-D Alakul a bajusz és mindenféle helyeken nőnek az arcán hatalmas legénytollak, amiket érthetetlen módon nem hajlandó levágni.
Ja, és idén végre döntött, elkezd szaxofonozni, mert kapunk kölcsönbe egy hangszert. Amíg az nem megy elég jól, addig a Big Band-ben marad klarinétos, de őt ismerve hamar bele fog jönni az új hangszer használatába.

Matyi szülinapján éppen itt voltak a szüleim is. Kellett egy nagyobb lakásrendezést, pakolást csinálni, amivel csak magunk nem boldogultunk. Apa és anya megérkeztek és csak tolták a melót ezerrel. Hozták a takarító gépeket is, mert már nagyon szükség volt rájuk, hiszen a lakás alsó részén ezer éves mocsok volt az ablakokon és egyéb részeken. Apa és Viktor összerakták az új gardróbszekrényt. Sajnos a fiókos résznek nincs hátlapja, közvetlenül a falra néz, így kicsit félek, hogy hány zugpók fog majd elbújni a sálak, sapik, fürdőgatyók között. Viszont hihetetlen mennyiségű cuccot elnyelt a szekrény és még mindig van egy teljesen üres polcom.
A nagy 3 ajtós szekrényt is átpakolták a srácok az emeleten. Most hétvégén meg Viktor és Miki áttette az általam megálmodott módon a Malgoska bútor elemeit. Úgyhogy mostanra végre áll a kiságy, helyére került a pelenkázó szekrény, tele van frissen mosott és vasalt ruhácskákkal. Még pár apróságot kell Sanyinak kivasalnom, de igazából a lényeg már megvan. Napi szinten pakolgatok, de nagyon lassan haladok. Igazából az a rossz ebben a lakásban, hogy a 3 szint között járkál az ember fel és alá. Jó lenne nem itt megöregedni:-D
Szóval a szüleim rengeteget segítettek és végre leszakadt rólam valami nagy szorongás, amit szépen csöndben igyekeztem magamban elnyomni. Iszonyat szarul aludtam már hosszú ideje, tényleg úgy éreztem, hogy már minden bajom van, egyszerűen terhes voltam totálisan. Most a pisimeneteket leszámítva végre tudok aludni, tevékenyebb vagyok sokkal-sokkal. Lehet, hogy ehhez persze mindezen kívül az is hozzájárul, hogy Sanyi épp harántban fekszik a hasamban, ami nagyon nem jó szülés szempontjából, viszont remek a pihenés szemszögéből. Egyrészt nem fulladok (annyira), másrészt nem zsibbadok éjszaka. Szugerálom kicsi fiam, hogy forduljon meg valamelyik irányba, próbálom megbeszélgetni is vele, hátha hallgat az anyjára. Ma este megyek be a kórházba dokibácsihoz kontrollra. Kíváncsi vagyok milyennek látja majd a helyzetet odalenn:-D

Éhes vagyok

Csak így, nemes egyszerűséggel. Megőrülök attól, hogy folyton időre ehetek, hogy folyton számolnom kell, hogy folyton másra ácsingózom, mint amit ehetek. Egyébként szerintem nagyon össze is ment a gyomrom, de mégis azt érzem most már napi szinten, hogy éhes vagyok. Nagyon! Jövő héten lesz még egy jelenésem a diabetológián, előtte persze a kötelező cukorkontroll. És tudom, hogy utána sem nagyon kéne kilengenem, mert mégiscsak nem jó Sanyinak, ha az anyja számolatlanul tömi magába a szénhidrátot, neadjisten csokit vagy sütit. Szóval nem is fogom megtenni, de néha belehalok, úgy innék egy nagy pohár colát, vagy tömény cukros limonádét, vagy ennék egy krémest, bevágnék egy nagy pálcás magnumot, ennék egy sajtos tejfölös lángost, vagy hideg gyümölcslevest. Vagy egyszerűen csak nekiesnék egy nagy tál sültkrumplinak, vagy ennék két cső főtt kukoricát.
Ha megszületett Sanyi, a Lipótiból kérek egy nagy karamellás tejet. És soha többet nem eszem Ham-Lett-et, reggelire egy nagy szelet kenyeret eszem, nem 4 dekányit, és uzsira ha kívánom, akkor 2 barackot is felfalok!
Hétvégén Matyi szülinapjára Tiramisut csinálok majd. Megint csak megszagolom, mert hétfőn vérvétel, tartani kell maxra a szabályokat, nem szabad kilengenem, mert akkor a cukrom is szar lesz. Én nemtom hogy bírják a cukorbetegek, de nekem ez kőkemény így lassan fél éve már. Eleinte mindent kihánytam, mikor meg végre tudtam volna enni, akkor kezdődött, hogy már nem szabad akármit akkor amikor csak szeretném. Sovány vígasz, hogy mindössze 5 kilót híztam, vagyis valszeg inkább fogytam csak.

Lanarte: Sweat dreams - Sanyinak

Asszem megtaláltam, ami illene a 4 elemes babaköszöntők mellé Sanyinak. Szerintem passzol, de örömmel veszek bármilyen más ötletet.

Gigapocak 34+2

Gondoltam lövök egy fotót méretes hasamról. Igen, most elő kéne szednem azokat a fotókat, amikkel össze lehetne hasonlítani. Linkelek egy korábbi 36 hetes pocakfotós blogbejegyzést Marikával inkább. Szóval a két has közötti nagy különbség az, hogy a mostani egészen a mellem alatt kezdődik. Még ruhában csak-csak normálisnak tűnik, de csupaszon tényleg jól látható, hogy nagyon kerek, nagyon fenn van. 2 hét múlva megyek majd 36 hetes UH-ra, nagyon kíváncsi leszek Sanyi méretére és hogy mit fog mondani ultrahangos bácsi a magzatvízmennyiségről, ami a 24. hét óta folyton többnek mutatkozik a nagykönyv szerint.
Én őszintén szólva örülnék a mama ötletének, hogy egyszerűen a hasam nem fogja bírni ezt a sok-sok vizet és elfolyik hamarabb, mint a 40. hét. Várjuk meg a betöltött 36. hetet mindenképp, mert akkortól lehet a Szent Imrében szülni, aztán tőlem osztódhatok. Úgysem lesz minden teljesen kész a szülésre itthon.
Nade hogy miért vekengek itt a nagy hasamon? Hát csak azért, mert napjában legalább ketten kérdezik, hogy jövő hétre vagyok kiírva, vagy ugye már csak pár napom van vissza. Már megkezdődtek a kérdések, hogy: Hú, te még egyben vagy? Hatalmas nagy már a hasad, hova növeszted?
Azt hittem, hogy csak a 40. hét után tud ez a kérdés idegesítő lenni, de tévedtem, már a 34. héten is zavaró:-D
Egyébként leszámítva a fulladós, kapkodós légzést, amint valami megerőltetőt csinálok (pl. felmászom egy székre, hogy letöröljem a szekrény tetejét vagy nemes egyszerűséggel felmegyek a felső szintre a lakásban), óránként kell üldögélnem, hogy pihenjek, nem bírom végigsétálni a nagybevásárlást szombaton, mert mindenhol azt nézem hol ülhetek le, folyamatosan fáj a derekam, csúszik szét a medencém, ezért a jobb lábam nem feltétlenül azt csinálja, amit szeretnék, zsibbadnak a bordáim, irgalmatlan nagyokat reccsen minden ágyban forgásnál a farokcsontom, a kapacitásom már nem a béka segge, hanem inkább talpa alatt van, minden szuper!
Általában úgy kezdem a napom, hogy van egy tervem, hogy mit fogok megcsinálni aznap. Aztán a tervemnek kb. 75%-át átütemezem másnapra. Ma mit is lenne jó megcsinálni? Hm. Terveim szerint kitörlöm a pelenkázószekrényt és belepakolom a tegnap kivasalt babaruhákat. Bedobok egy szines mosást a gépbe (igazából a teregetés a kihívás mostanában, nameg a vasalás, amitől extrán fáj a derekam), valamikor a nap folyamán Matyival elmegyünk és beszerezzük a sulikezdéshez szükséges füzeteket az Auchanban. Ha már ott vagyunk, akkor nézek kis gumis lepedőt a kiságyba, meg cérnasapit, pár kiszoknit, alig van hosszú ujjú bodyja Sanyinak, talán az sem ártana. Kell vennem Pur-pur kenyeret és egy kisebb bevásárlás is kell, hogy holnap lecsót csinálhassak magamnak. (a mai ebéd már készen van, tegnap 2 napra főztem) Ha ezt mind sikerülne megcsinálnom, akkor már király lennék. Ja, és nem akarom tovább halogatni, hogy összerakjam a kórházas cuccom. Szinte érzem, hogy a füzetvásárlást egy az egyben tovább fogom halasztani, pedig már Matyi is azzal álmodott, hogy úgy ment Pannonhalmára, hogy nem volt összekészítve a cucca. Úgy tűnik túl közel alszunk egymáshoz, mert nekem is hasonló álmaim vannak:-D

 

Ez is elmúlt:-D

Időközben 39 éves lettem. Volt kis ünneplés, és bár a kiállításon a készletet szülinapi ajándékként kaptam, Viktor vett nekem még egy csúcs táskát is. Szép és praktikus. Próbáltak többen is jó képet csinálni rólam, de hát a fotós hozott anyagból dolgozik. Ezen a képen talán az én fejem ellensúlyozzák a srácaim:

Marikáról meg ezt a bájos képet lőtte Matyi fiam. Olyan szép kislány, egyre csajosabb.

Adatok Sanyiról: Megint farfekvéses, 1925 g, hatalmas haja van. Még mindig sok a magzatvíz, úgy érzem magam, mint egy szétrepedni készülő dinnye.
Adatok rólam: Ennyire fáradt még egy terhességemnél sem voltam. Ennyire vacak még sosem volt a kapacitásom. Nagyon várom, hogy Sanyi kinn legyen. Még 7 hét meg egy pici. Napjában legalább 2 ember megkérdezi, hogy ugye 2 héten belül szülök...

Nyár, pocak, szabadság, Sanyi

Július 1-én kitört a nyári szünet nekem is. Eredeti terveim szerint július végéig terveztem dolgozni, de az ovi bezárt június utolsó hetében és Marikának is kitört a nyári szünet. Nem olyan könnyű megszervezni 4 gyerek nyári táborozását, nagyizását, nénizését, így a legegyszerűbbnek azt találtuk, ha júli 1-től már nem dolgozom. Ebben a hónapban kiveszem az összes szabimat, aztán augusztus elejétől meg irány a táppénz.
Fura, de valahogy nehéz szívvel búcsúztam a Kórházban a többiektől. Igazából mindig arra kell rájönnöm, hogy csak a munkám nem élvezem, a többieket, akikkel együtt dolgozom, azokat nagyon szeretem. Jó, hogy megvannak a közös témák, a közös nagy nevetések, hogy a saját és az egészségügy kínjain is jól tudunk szórakozni. És ahogy Tünde kolléganőm bölcsen megjegyezte, egyszerűen nem vagyunk féltékenyek egymásra, nincs széthúzás, nincs gáncsoskodás. Pedig a végső állás szerint mindössze 1 srác és 5 nő dolgozott együtt (elég nagy a női többség). Kicsit mindenki ideges volt attól, hogy én is elmegyek az osztályról, igaz nem más intézménybe, hanem szülni, és az amúgy sem kevés munka még kevesebb emberre oszlik szét. És hát valaha olyan is volt ám, hogy egyszerre 8 fővel futott az osztály. Na lényeg a lényeg, az utolsó pillanatban befutott egy olyan új lány, aki augusztusban fog érkezni, szimpatikus, egészségügyből jön (tehát van tárgyi tudása) és maradni is akar:-D
Az utolsó pár hétben én már arra törekedtem, hogy kifuttassam a munkáim, átadjam a feladataim, ne hagyjak elvarratlan szálakat magam után. Biztos így is van olyan, amit elfelejtettem, de azt hiszem én voltam az osztályon az a típusú munkaerő, akinek azon az átokverte likvidáláson nem volt semmi olyan napi szintű rutin munkája, amivel elszüttyög, hanem egy csomó kis megoldandó ügy, amivel nincs túl sok munka, de mégis bele kell szokni, ismerni kell az ügymenetet. Sokszor érzem azt, hogy az elmúlt 3,5 év alatt sokat tanultam a finanaszírozásról és a kontrollingról egyaránt, de hihetetlenül sok luk van még a tudásomban és az utolsó héten is tudtam olyan zöldeket kérdezni, hogy csodálom, hogy Tünde néha nem dobta el tőlem az agyát.
Az utolsó napon kaptam főigazgatói dícséretet a Semmelweis nap keretén belül. Kaptam egy érmet meg egy szál virágot és egy oklevelet. Biztos, hogy hálásnak kéne lennem, de nekem sokkal többet jelentett, hogy az utolsó napon a munkatársaim és kedvenc főorvos asszonyunk együtt elbúcsúztattak. Én cseresznyés morzsatortával készültem erre napra, a többiek meg mutatom, hogy mivel (nameg sütivel és rágcsával):

Szóval íme Sanyi első ruhácskái, amik vadonás újak és annyira cukik! Nagyon köszönöm itt is.
Még azért eleget rontom odabenn a levegőt, mert egyrészt augusztus elején visszamegyek az új kolleganőt betanítani, másrészt a cukrom miatt időről-időre kontrollra kell mennem, amihez a vért a kórházban veszik le. És végre nem kell folyton beutaló után kuncsorognom, mint korábban, mert Györgyi fél perc alatt elintézi nekem. Én is fel tudnám adni saját magamnak a rendszerben, de azon nem lenne sem orvosi pecsét, sem aláírás:-D Egyébként a cukrom eddig csúcsszuper, most kaptam 3 hét eltávot, mivel legutóbb is terhelés után 5,7 lett csak. Pedig itthon a kütyüvel elég rosszakat mértem, de a diabetológián mondták, hogy az nem pontos, úgyhogy ne vigyem túlzásba a méregetést. Őszintén szólva már nagyon beleszoktam az egész diétába. Mivel a Lipóti Pur-pur kenyere tök finom, így nem ácsingózom folyton a fehér kenyerekre, kiflikre, péksütikre. Valahogy a csoki-éhségem is eltűnt. Egyedül azt nehéz megállnom, hogy csak a kimért mennyiséget egyem gyümölcsből és hogy a többiek jégkrémezését csak nézhetem. Úgy döntöttem, hogy nem fogok semmilyen édesítőszeres lötyit inni, csak vizet. Bár néha olyan hülyén érzem magam, mikor cukiban, vagy vendéglőben egy mentes vizet kérek, de hát ez van. A lényeg, hogy a cukrom rendben van ezidáig és kiló is mindössze alig 4 kiló jött fel rám, aminek nagy részét a baba és egyéb tartozékok teszik ki. Igaz, arról nem szabad elfelejtkeznem, hogy a kezdeti plusz 8 kiló is rajtam ül, de azt vagy 5 éve nem tudom ledolgozni huzamosabb időre magamról.
Mindössze annyi riadalom van babával, hogy sok a magzatvizem. Na nem kórosan sok, csak egyszerűen sok. Ezt valamikor a 24. hét táján állapította meg az ultrahangos bácsi, akihez a nőgyógyászom azért küldött el, mert a harmadik cukros babánál szeretné tudni, hogy minden oké odabenn. Gyermeket végigultrahangozták fülétől a talpáig, minden rendben van vele, csak a magzatvíz sok. 3 héttel később a helyzet változatlan, megnyugtattak, hogy nem kóros a mennyiség, csak bőven van helye Sanyinak mocorogni, rúgkapálni, nem kell aggódnom. Egyébként valamikor a 25 hét táján befordult babácska, most már fejjel lefelé élvezi a mindennapokat. Irgalmatlanul sokat mozog egész nap, most már jól látni, ha valamelyik kis végtagjával nekifeszül a pocakomnak. Sok víz egyetlen hátránya, hogy már most nagyon nehézkesen mozgok pl. fürdés közben, ágyban forgolódás közben. Háton már rég nem tudok feküdni, uh-s bácsi mondta is, hogy ne is erőltessem, mert a sok súly elnyomja az ereket. Még az uh-n is szólnom kellett, hogy inkább oldalt fekszem, mert kezdek rosszul lenni a háton fekvéstől. És persze már most utolért a kedvenc zsibbadásom, ami azonnal jelentkezik, ha lefekszem. A jobb oldali csípőm sokkal-sokkal jobban zsibbad, mint a bal, de azért az is bele tud húzni, ha nagyon akar. Szóval elég vacakul alszom mostanság, mert egyrészt dögmeleg a hálónk, másrészt szakad rólam a víz mindenhonnan és közben meg nekilátok zsibbadni is. És akkor az éjszakai pisimenetekről ne is beszéljünk:-D Úgyhogy üdvözöltem a lehülést és ma éjjel végre jól aludtam (csak 3x mentem ki vécére!).
Ja, hoztam egy pocakos képet is, íme ilyen nagy a hasam 29 hetesen 3 naposan. Fejemet ne tessék nézni, elég leharcolt.

Egyébként jó itthon lenni. Első héten gyorsan elrobogtam a 4 gyerekkel a szüleimhez egy kis kényeztetésre, pihenésre. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt vagyok. Rengeteget aludtam, pihentem, semmitcsináltam. Irtó jól esett, bocsi mama, hogy annyira passzív voltam, legközelebb többet segítek. Mióta itthon vagyok, folyton azt látom, hogy itthon mit kéne csinálnom. Azt hiszem elmondhatom, hogy lassan megesz minket a kosz. Látszik, hogy 19 hétig alapjáraton működtem csak, mert szakállas por van a lakásban mindenhol. És valahogy totál az az érzésem, hogy a kis réteg por több réteg újabb port vesz fel látványosan rövid idő alatt. Küzdök a renddel, a pókokkal, akik valamiért itt benn szeretnének lakni, a meleggel és eléggé véges kapacitásommal. Mivel megjött a lehülés, így nekiestem a fiúk szobájának, ahol már mindegyik gyerek folyton tüsszög, orrot fúj. Tegnap a nap nagy részét arra áldoztuk, hogy leszedtünk minden polcot, kiganyéztunk minden íróasztalt. Miki asztalában Mikulás csomagot találtam!!!! Nedves törtlőkendőkkel töröltük a port, de még így is sikerült úgy felverni, hogy éjszakára inkább a 2 itthon lévő gyereket, Matyit és Marikát másik szobában helyeztünk el. Matyi nagyon allergiás a porra, irtón zavar, hogy nem tudok a helyzeten segíteni, mert olyan steril állapotot nem tudok neki itthon teremteni, ami jó lenne. Bezzeg Pannonhalmán nem tüsszög egyet sem. Lehet, hogy nem is porallergia, hanem inkább ránk allergiás? A gyerekszobát ellepték a könyvek, a legósdobozok, a kacatok. Van egy lomos doboz, most abba dobok mindent, amit csak porfogónak vagy értelmetlen kacatnak gondolok. Marikára nagyon kell figyelni, mert minden apróságot meg akar menteni. Ma folytatom a pakolást a gyerekszobában, szeretném befejezni, alaposan kiporszívózni, aztán tiszta ágyneműt húzok a srácoknak. Vettünk a héten sötétítő függönyt a gyerekszobába a Kikában. Nagyon klassz, remélem a hétvégén jut időm a megvarrására, szükség lenne rá, mert délután ezerrel süt be hozzájuk a nap és a lapos tető eleve garntálja a nagy meleget, a kétfrontos melegtámadásra semmi szükség. Számomra így is hihetetlen, hogy Matyi benn ül a szobában a 30 fokban az ablak mellett és számítógépezik zavartalanul. Én csak felmegyek a felső szintre és már szakad is rólam a víz.
Egyébként teljes átalakítást szeretnénk a sárcoknak Sanyi születése előtt. Egy ideig csak át akartam pakolni a bútorokat, de valahogy nem találtam túl jó megoldásnak, mert Matyinak nincs még saját ágya sem, ha hazajön, akkor kezdődik a ki itt ki ott alszik felvonás, ami nem jó. Kell neki is egy állandó vacok, ami csak az övé. Így is sokat aggódok azon, hogy Sanyi érkezése mennyire fogja felborítani a családi békét, rendet. Néha-néha van egy-egy elszólás a gyerekek részéről, hogy annyira nem örülnek a kistesónak. Főleg Matyi mondja ezt, de hát azt hiszem 15 évesen én sem ujjonganék egy újabb pisisnek, aki leköti a szülőket megint. Mutatom a bútort, amit kinéztem nekik. Az alsó rész Matyié lenne, a felső meg Marikáé. A mostani elemes Malgoska bútorukat meg szétszórnám a lakás többi részén. Valszeg csináltatok pár földtől plafonig érő beépített szekrényt zárt ajtókkal. Minél kevesebb porfogó kéne...

Megvolt a felezőbulim

Régen írtam, egyrészt sem időm, másrészt energiám nem volt. Most már nyugodt szívvel írhatom, hogy túl vagyok a kezdeti nehézségeken. Kb. 1,5 hete végre nem émelygek vagy hányok esténként. Ez eddig elég rendesen meghatározta a kedvem és a kapacitásom. Köszönöm a családomnak, hogy elviselték, hogy anya nagyon keveset beszél, lefekszik este hétkor, nem hajlandó bizonyos kajákat megfőzni, illetve Marikának pattogatott kukoricát csinálni. Ez utóbbitól olyan szinten undorodtam, hogy az nem semmi. Szóval végre egyenesben van a gyomrom nagyjából. Reggelenként még émelygek és jobb, ha inkább kidobom a taccsot, mintha kínlódok. De ez már egyáltalán nem zavar. Elmúlt a koraterhességre jellemző eszeveszett szájszárazságom már a 13-14 hét körül. Nagyon furcsa élmény volt, hogy éjszaka fel kellett kellnem savanyú cukrot szopogatni, hogy legyen nyálam és tudjak aludni. Oka egyszerűen a babavárás, egy nagyon kedves parodontológus megnézett, garantálta, hogy a második trimeszterre a zavaró tüneteim elmúlnak... És így is lett.
Nagyon hamar szűkek lettek rám a régi ruháim. Hiába no, ötödik alkalom enyhén kinyúlt hasizommal gyors pocaknövekedést eredményezett. Húgom összepakolta nekem a kismama cuccokat. Elég szomorúan tapasztaltam, hogy csípőben egy csomó 6 évvel korábbi kismamacuccomba nem férek bele. Hát ez van. Legutóbb 60 kilóval, most 67 kilóval kezdtem a babavárást. Viszont alig híztam, még mindig nem lengette ki a 70 kilót a mérleg (bár ez enyhe csúsztatás, mert a 69,9-et már igen:-D) Egyébként kaptam kölcsön csini kismama cuccokat még Évi barátnőmtől és a szomszédomtól, Renitől is. Egy kényelmes farmerbe azért én is beruháztam.
Most hogy végre tudok enni természetesen megvolt a cukorterhelés, ami mutatta, hogy ismét magas a cukrom: 8,46 volt a két órás terhelésem. Éljen! Kezdhetem a diétát, illetve inkább folytathatom, mert a sima kenyeret már jó ideje lecseréltem teljes kiőrlésűre, próbáltam masszívan visszafogni az édesség és sütifogyasztásom. Ha lehet inkább rízst ettem, az üdítőről végképp leszoktam. Baba leginkább csak a vizet szereti, asszem egy alkalommal próbálkoztam csak colával és hát nem volt túl jó ötlet. Maradok a víznél. Ma megvolt az első randim a diabetológián. Karcsi fiamat szegénykémet otthon hagytam egyedül, én meg térültem-fordultam, közben hálát adtam az égnek, hogy a gyerek nem lázas ma már, csak köhög, de azt nagyon rondán. Pár dologban változott a terhes diabetológiai tanácsadás az utolsó ottjártamhoz képest. A legjobb, hogy két hét múlva kell mennek a következő randira (korábban hetente csekkoltak), bár ha rossz az eredményem, akkor persze besűrítik a találkáinkat. Szóval nem érdemes kilengeni, tartani kell a szigorú követelményeket, hogy minden rendben legyen.

Babával minden rendben, nincs sem beceneve, sem fedőneve, ami nem nagyon jellemző rám, mert mindennek szeretek valami nevet adni. Az új kocsink nemes egyszerűséggel "A Dög" névre hallgat nálam. Vettünk egy 7 éves Ford Galaxy-t, hogy kis családunk végre kényelmesen utazzon. Hatalmas. Esélyem sincs látni az elejét, pedig maxra emelem fel az ülést, jól előre is húzom, hogy elérjem a pedálokat. Kicsit kényelmetlen, de gondolom jobb lenne, ha még egy plusz pocak nem kavarna ott a kormány előtt. Az előző tulaj valami iszony vaníliás illatosítót használt benne, ami Kareszt nagyon zavarja. Már azon gondolkodtam, hogy teszek a kocsiba egy kis kávézaccot, hátha elveszi azt az idegesítő szagot. A kocsi persze az enyém, mert nekem a jobb a bonus besorolásom. Eddig a gyerekek roppantmód élvezik, mindig variálnak, hogy ki hova ül. A csomagtartó nem túl nagy, de a sulitáskák, bevásárláshoz használt kosarak kényelmesen elférnek. Nyaraláshoz majd tetőcsomagtartó kell. Szóval e téren sikerült felkészülni az ötödik gyerekre.
Lakásátalakítás nem lesz, csak kicsit átrendezem majd a felső alvós szintet. Nevetséges, hogy kinőttük ezt a lakást is, de költözésről egy ideig még nem igazán eshet szó. Vagy sürgősen neki kéne állnunk lottózni:-D

Múlt héten voltam ultrahangon. Azóta tudjuk, hogy ismét kisfiút várunk. Bevallom, titkon nagyon kislányt vártam, de nem érzem magam csalódottnak, hiszen nagyon boldoggá tesz már maga a tény is, hogy újra babát várok. Jelenleg még nincs kiforrva, hogy milyen nevet adunk a legkisebb fiúnak. Perpill az Antal tűnik a legnépszerűbbnek a gyerekek között. Végre leszoktak róla, hogy Viktorozzák. Ezt én vétóztam meg, mert nem szeretném, ha Kisviktor, Viktorka, Viki vagy hasonló néven futna a gyerkőc. Na őszre csak megtaláljuk a legmegfelelőbb nevet.

Készítettem egy pocakfotót. Ilyen vagyok most 20+1 napos terhesen. 

 

Szüléstörténet 5. (Marika)

Azt hiszem ez lesz a legrövidebb történetem az öt közül:-D Hát igen, villámgyors volt, de minden szempontból ideális.

Annyit kértem Marikától, hogy ha lehet, akkor hétvégén induljon el, mert akkor a gyerekek felügyeletét lényegesen könnyebb lenne megszervezni. Marika rendes kiscsaj volt, hallgatott rám.

16-án délután (egy nap túlhordással) jelenésem volt a szülésznőmnél a kórházban ctg-n. Minden teljesen normális volt, semmi fájás, néhány keményedés látszott csak a görbéken. Nézett méhszájat is, külső 2 ujjnyira volt nyitva, a belső meg 1 ujjnyira, a nyakcsatorna pedig továbbra is szép hosszú volt. Kaptam tőle egy homeós bogyót, hogy vegyem be, a hatása négy órán belül jelentkezik, ha jelentkezik. Mondta, hogy ha a legkisebb fájást is érzem, azonnal jelentkezzem. Hazaértem a kórházból úgy négy körül, biztos voltam benne, hogy ebből ma nem lesz Marika. Aztán apránként kezdtem enyhe kis görcsöket érezni az alhasamban, de semmi olyat, ami fájt volna. Ha lefeküdtem elmúlt, ha álltam, vagy kihúzott derékkal ültem, akkor teljesen rendszertelenül, de jelen voltak. A szülésznőm Judit hétig dolgozott vasárnap, így aztán fél hétkor végül rácsörögtem, hogy van valami, de hát ez édeskevés egy szüléshez. Elzavart egy forró fürdőre, aztán mondta, hogy ha ezek az icipici fájások mégis maradnak, akkor vár benn a kórházban. Fürödtem, fájások maradtak, de még ritkábbak lettek, nem akartam bemenni a kórházba. Végül azzal győzött meg, hogy ő nem tudna nyugodt szívvel hazamenni, ha nem nézne rám még egyszer. Szóval felpakoltam a szülőszobás csomagom és buszra szálltam. A nagy csomagom otthon is hagytam, mondván, hogy úgyis hazaküldenek.

Miután beértem a Szent Imrébe, megvizsgált az előkészítőben, és láss csodát, a belső méhszáj már több mint 2 ujjnyira nyitva volt. A külső is tovább nyílt. Mondta nekem Judit, hogy nagyon félt, hogy én elbagatellizálom a jeleket és a végén még otthon szülök, mert hát negyedik gyereknél már minden nagyon gyorsan zajlik. És tényleg. Valamikor nyolc után értem be a kórházba, megvizsgált, csinált egy ctg-t, ami mutatta a fájásokat, amiket én alig éreztem, gyorsan előkészített, aztán kilenc körül befutott Viktor. Én akkor már a zuhany alatt álltam erősebb, de még mindig tűrhető fájásokkal. Aztán az ügyeletes orvos fél tízkor burkot repesztett, majd közölte, hogy ebből nemsokára baba lesz, de nem hiszi, hogy rá túl hamar szükség lenne. Judit mondta neki, hogy ne menjen azért messze. A doktornő nevetett, hogy nem hiszi, hogy tíz percen belül vissza kéne jönnie. Végülis igaza lett, 11 perc múlva szaladt érte Judit, 6 kemény fájás után már jöttek is a tolófájások. Marika gátvédelemmel született, mégis villámgyorsan, szóval 21:56 lett a hivatalos születési ideje. Azt hiszem elmondhatom, hogy ami az egészből úgy igazán fájt, az úgy szűk fél óra volt. A varrás sokkal jobban fájt, mert azért repedtem egy picit. A régi heges gátsebem nyílt szét és baromi nehezen lehetett összevarrni. Jó volt, hogy közben nézhettem Viktort, aki lelkesen babázott a lányával.

Marika 53 centivel és 3550 grammal született. Újabb szülés Czakker Judittal, aki a harmadik gyerkőcömet segítette világra, és újabb szülés ügyeletes orvossal, név szerint Dr. Kósa Mariannal. Sajnos a szülészem Fülöp doktor megint épp külföldön volt, így a harmadik lehetőség is elszaladt, hogy együtt szüljünk:-D Természetesen bejött hozzám és gratulált Marikához. Hozzá, és Judithoz is szeretnék eljutni az egész családdal mihamarabb köszönetet mondani.

Itthon

Mindenkinek köszönjük a kedves gratulációkat!

Már újra itthon vagyok, tegnap villámgyorsan hazaengedtek minket a kórházból. Most itthon próbálunk beleszokni a mindennapokba. Nem mondom, hogy egyszerű. Fáradt vagyok, Marika két óránként szopizik, főképp éjszaka:-DD
Még minden nap változik a lányzó, eleinte nagyon Karcsira hasonlított, most már sokkal-sokkal Marikásabb. Én természetesen elfogult anyaként nagyon szépnek látom;) Boldog vagyok, hogy 4 ilyen csodás gyerekem lehet, és hát persze, hogy az egyik végre lány!

A szülésről majd később, most még csak próbálom magam utolérni:-DD

Pár képet azért hoztam:

Egy nap híján 40.

Hát nem gondoltam volna, hogy az nlcafe májusi topicján lesz még olyan, hogy beírom, hogy Dóra és Marika 39+6. Aki rendszeres babás fórumozó, az tudja, hogy itt a szám a hetet és a napot jelenti a két név után. Holnap töltöm a 40. hetemet. Most már a suliban a portás bácsi, az oviban vadidegen óvónénik és anyukák is azt kérdezik, hogy mikor lesz ebből baba. Ha valaki meglát, már csak összecsapja a kezét, hogy: Te még egyben?!?!
Komolyan a 4 fal között kéne ülnöm, mint egy betegnek, hogy ezeket a kérdéseket elkerüljem. Minél többen kérdezik, annál jobban fáraszt a dolog. Reméltem, hogy egy negyedik gyereket nem "kell" végig kihordani, de úgy látszik valahogy tényleg úgy vagyok összerakva, hogy a srácaim baromi jól elvannak a pocakomban odabenn.

A héten már alig főztem. Bevallom, irtó nehezen férek oda a tűzhelyemhez, általában mire végigkevergetek egy kaját, majd leszakad a derekam. Hétvégén ha még egyben leszek (és már őszintén szólva el sem hinném, ha osztódnék!) sütök egy nagy csirkét, mert napok óta erre vágyok és azt még a fiúk is szeretik.Vasárnap kell mennem legközelebb be a kórházba Judithoz, a szülésznőmhöz. Majd eldug benn a szülészeten és csinál egy nst-t nekem, és megígérte, hogy megnézi hogy áll a méhszáj. Jövő hétre kér nekem egy uh beutalót is, hogy lássuk, mi a helyzet odabenn. Csak jelzem, hogy ha véletlenül neadjisten vizsgálat közben elfolyna a magzatvíz, ígérem, hogy nem haragudnék meg:-DDD Jövő héttől lesz megint Fülöp doktor is. Lehet, hogy rá vár Marika? Egy biztos, a csodaszép Ajka kristályokat megvetettem a szüleimmel. Ezeket kapják ajándékba idén tőlünk a szülésznő és a nőgyógyászom. Ha ügyeletes szülésszel szülök (mint mindig), akkor annak csak meleg kézfogás jár:-DD Mutatom is. A boros lesz Judité, a konyakos meg Fülöp doktoré.
Aztán ha már fotók, akkor megmutatom Marika lakosztályát. Anikó barátnőméktől kaptuk kölcsön ezt a mózeskosarat. Csináltatunk bele új szivacsot, mert a régi már nagyon lestrapált, ez lesz a köszönet a kosárért, amibenMarika 3-4 hónapot ki tud húzni. Utána menthetetlenül össze kell raknunk a kiságyat és be kell zsúfolnunk a gyerekszobába;)

Helyzetjelentés

Csak gyorsan írok pár sort.
Igen, még egészben.
Igen, már nyűgösen és fáradtan.
Igen, már nagyon várom a végét.
Igen, már minden összerakva, élére állítva várja Marikát.
Igen, mindenki azt kérdezi tőlem, hogy még mennyi van hátra, úgyhogy ez rémesen idegesít.
És nem, továbbra sem tartok a szüléstől, szerintem jó dolog.

Ma este újabb ctg a szülésznőmmel, Judittal. Gyűlölöm a frontokat, mert nehezen viselem őket, de Marikát egyáltalán nem hatja meg.
Szeretném, ha a 17-ei sulis szülőin már nem vennék részt.
Haladok a Bluebell-el, talán holnap fotózom is. Nameg a mózest és az ajándék kristályokat, csak valahogy nehezen veszem rá magam.
Ja, és "úrinő" lettem, mert múlt héten jött hozzám egy nagyon kedves takarító néni és mindent fullra kitakarított. Ragyogott a lakás. Élveztem! De nagyon tartottam tőle, hogy milyen lesz az egész..., idegességemben begyúrtam egy hatalmas adag túrós pogit. Isteni lett, ha szabad ilyet mondanom!

36. hét

Ezt is betöltöttem. Hihetetlen! Ez a hét abból a szempontból vízválasztó, hogy csak betöltött 36. héttől lehet szülni a Szent Imrében, különben koraszüléssel átirányítják az ember lányát a SOTE-ra. Múlt héten végleg elengedtek a diabetológiáról. Nem lett túl fényes az eredményem, paráztam is egy kört miatta, de az új irányelvek szerint diéta mellett 7-es alatti cukorral már nem kell kontrollokra járni.

Holnap találkozom utoljára a nőgyógyászommal. Kíváncsi vagyok, hogy a méhszájam hogy áll. Elég sokat keményedik a hasam és irtóra tud fájni a derekam, medencém. Néha alig állok a lábamon, úgy elnyom Marika egy ideget odabenn. A 4D-s felvétel is igen kurtára sikeredett, mert nem bírtam a hátamon feküdni. Egy idő után szabályosan rosszul voltam, hányingerem lett. Mondtam is az ultrahangos bácsinak, hogy pózt kéne váltanom, különben bajok lesznek:-DD
Továbbra is mindent leejtek és egyre ügyetlenebb vagyok. Családom még tolerál, pedig asszem a legterhesebb terhességem utolsó heteit töltöm. Szegény srácaim biztos idegbetegnek gondolnak, mert mindenre képes vagyok pattanni az egyik percben, a másikban meg tök normális vagyok. Örülnék, ha babácska egy kicsit korábban érkezne. Mondjuk úgy a 38. héten. Nehéz a pocak, nehéz az elalvás, éjszaka non-stop pisilni járok.

Tegnap elmentem bevásárolni kisruhákat. Azt hittem egy csomó cuccom van a fiúktól, amik otthon pihennek Ajkán a szekrény tetején. Hát nem. Mama és Tusi csináltak egy nagyobb selejtezést és mondták, hogy alig maradt pár kisruha Marikának. Nameg szerintük túl sok volt köztük a fiús darab. Hát elvertem a Kenguru Goldban pár ezer Forintot. Reméltem, hogy Viktorral együtt vásárolunk, de Miki beteg lett, így ő otthon tartotta a frontot. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés a lányos ruhák között tobzódni. Egyébként érdekes, de alig találtam fehér cuccokat, viszont rózsaszín dögivel volt. Igyekeztem halványabbakat választani, nekem inkább az tetszik. Aztán ha megszületik a baba és mégsem lány, akkor kenhetem a hajamra az új cuccokat:-DDD

Holnap este randizom először a szülésznőmmel. Már nagyon várom. Előtte sulis fogadóóra, azt annyira nem várom;)

Legfrissebb gyermekprodukcióink:-DD

Tegnap egy kicsit elbohóckodtunk azzal a fiúkkal, hogy mindenféle felvételeket készítettem róluk. A legjobbakat mellékelem. Matykó párszor nekifutott furulyával a Jön a kocsi című dalnak. Itt már csak pár hiba maradt, úgyhogy mutatom.
Mikivel először elénekeltük együtt a Kis kacsa fürdik dalt, így annál figyelt elég rendesen a helyes kiejtésre. Viszont érezhetően van benne egy aranyos kis halandzsa;)
Aztán jött a Hosszú lábú gólya bácsi, amit Karcsi is tud. Nehéz volt Karcsit lefilmezni, mert ő mindent csak megnézni szeret. Viszont a róla készült felvételt ma már szerintem rongyosra néztük:-DDAztán még annyit, hogy ma voltunk ultrahangon. Marika betöltött 36 hetes a méretei szerint, hiszen már 50 centis és 2750 g. Szép nagy husis baba, és az ultrahangos szerint gyönyörű. Én meg elfogult mami vagyok, úgyhogy szintén gyönyörűnek látom. Karcsinak is tetszett a 4D-s uh, végig mondta a tv-re mutogatva, hogy: Ott van a Marika.

Ma voltunk ovis nyílt napon Karcsival. Mi természetesen csak a 4-es csoportban játszottunk, hiszen mindenképp Erzsi nénihez és Margit nénihez szeretném beadni Karcsit is. Mondták, hogy épp azon filóztak, hogy hol vannak oviérett kistesók, de Karcsit még nem gondolták volna. Pedig igen, 2010 novemberében Karcsi is ovis lehet! Mivel tesó, így nagyobb az esély a bekerülésre, de azért sok jóval nem kecsegtettek. Jelet természetesen választottunk, Karesz lesz a zászló, így Mikivel lesz közös szekrényük ha minden jól alakul. Már csak nyáron kell egy szobatisztaság projectet sikerrel zárni és totál oviérett:-D

Egy kis ez+az

Pocakos találkozó. Eddig vártam, hátha kapunk képeket az nlc-n, de hiába. Még a fotósunk nem ért gépközelbe, de hát így jár egy rakás várandós nő, aki bár Budapesten lakik nem képes magával fényképezőgépet vinni. Így csak annál az egynél volt, aki Dublinból érkezett:-DD De ha a társaság a zárt fórumon engedélyt ad rá, akkor mindenképp csatolok majd egy képet a 12 pocakról és a hozzájuk tartozó arcokról, akik megjelentek a találkozón.
Mivel szinte mindig mindenhonnan elkések, igyekeztem hamar odaérni, ennek eredményeképp én voltam az első a Nyugatiban az óra alatt. Úgy kb. negyed óra alatt összegyűlt a társaság és indultunk a Zöld Teknősbéka barlangjába, ami egy indiános beütésű teázó a Jókai utcában. Már túlvoltam a vérvétel kontrollon, így gondoltam, ha úgy adódik, akkor bűnözök is egy kicsit, de olyan hamar elrepült az idő, hogy épp csak egy teát volt időm megkósolni. Egyébként nagyon furcsa érzés volt találkozni egy csomó ismeretlen ismerőssel, akikkel nap mint nap összefutok az nlc-n. Azt szeretem a fórumozásban, hogy ha egy hétig nem írok, csak olvasgatok, az sem gond, mert sokan vagyunk. Megint volt jó pár olyan arc, akitől teljesen mást vártam kinézetre, de hamar hozzá lehetett szokni:-DD És volt, aki egy az egyben azt hozta, amit a fórumon. Én azok közé tartozom, aki rendszeresen rak fel képet a srácairól, magáról, szóval szerintem senkit sem ért nagy meglepetés;)
A teák irtó finomak voltak, a kiszolgálás előzékeny. Fogadóbizottságunk Kozsó volt, akit én persze nem ismertem fel, csak éreztem, hogy valahonnan ismerős. Mint kiderült, övé a hely, és tök odáig volt, hogy ennyi kismama téved be a teázójába egy találkozásra. Megnyugodva konstatáltam, hogy nincs gigahasam, sőt volt, aki nagyobb pocakkal érkezett. Kitárgyaltunk mindent, amit lehetett, lábvizesedéstől a parákon át az orvosi tiszteletdíjakig. Szerencsére senki nem hozott magával pasit, szóval nem volt téma, amit ejteni kellett volna. Nyáron összehozunk majd egy babás találkozót is, szeretnék rá mindenképp elmenni, de lehet, hogy én majd négy babát viszek:-DD

Lakás. Továbbra is csak azt az egy érdeklődőt tudjuk felmutatni, aki még régebben járt nálunk. Mint kiderült ő is inkább a tesójának nézegeti a lakásokat. Addig rágtam Viktor fülét, amíg végre felcsörögte az ingatlanosunkat, hogy ugyan már kérdezzen rá, hogy mi a gond a lakásunkkal, hiszen anno a szerződés megkötésekor mondta, hogy sok érdeklődő van a Kondorosi lakónegyed lakási után. Szóval állítólag komoly hiány, hogy nincs erkélyünk. Tehát ezt a dög nagy házat tekintve teljesen lényegtelen, hogy déli fekvésű, vagyis nagyon világos és meleg a lakásunk, hogy nem belső udvarra, nem a zajos-mocskos Fehérvári útra néz, hogy van előszobánk, hogy nettó 51 nm-ből kihozták a legtöbbet, hogy hagyunk egy komplett konyhabútort beépített gépekért. A lényeg, hogy nincs erkélyünk. Szívás! És hogy anno nekünk ez mennyire mindegy volt!!! Hihetetlen. Azért persze közben nézegetjük Kelenvölgyet, el akarunk menni megnézni még egy házat. De nem írok róla többet, mert sokszor érzem azt, hogy csak álmodozunk, úgyis elviszik a kinézett házakat sokkal korábban, minthogy a mi lakásunk elkelne. Azért remélem, hogy Marika az első lépéseit már nem itt fogja megtenni. Ha mégis, hát ez van, addigis spórolunk és nyitva tartjuk a szemünk, és sokat mondogatjuk, hogy kis helyen is elférnek azok, akik szeretik egymást:-DD

Sütés-Főzés. Mivel lassanként már belebolondulok az idióta diétámba, néha-néha nekilátok a fiúkkal vagy nélkülük a sütögetésnek. Most nem érzem totális kudarcnak, ha valami nem úgy sikerül, mint a képeken. Mivel épp Miki van itthon extra napközi bentlakóként, így ő választott, hogy csokis muffint készítsünk. Mindent kipakoltam a pultra, mire a végére értem a rakodásnak, addigra jobbról-balról két széken állt Miki és Karcsi. Mindketten nagyon aktívan segítettek, így Miki mellémerte a lisztet, Karcsi kiöntötte az össze cukrot, amit a süti tésztájába kellett volna szórni:-DD Ügyesen kevertek, kavartak, használták a robotgépet, törték a csokit a sütihez. Egész jól bírtam cérnával, akkor küldtem el őket játszani, amikor Miki sikeresen leesett a székről, amin állt. Így aztán gyorsan belemertem a muffinpapírokba a tésztát és már sültek is a csodás csokis muffinok.Nade mivel ebből én nem ehettem, így elbandukoltam megint Limara blogjára valami jó kis sós cuccért. Kinéztem a kolbászos, sonkás csónakokat. Semmi nagy macera, gondoltam, ha hazérünk a suliból gyorsan elkészítem. Tegnap este ez lett a vacsi, de mivel a fiúk közben folyamatosan lopkodták a kolbászt, így két csónakba a kolbászt már virslivel kellett kevernem. Szerintem irtó jól sikerült, büszke voltam magamra. Mindegyik fiam evett tegnap este belőle egyet, Matyi és apa vitt belőle ma tízóraira is. Én is ehettem egy egészet vacsira, mert mindössze 31 ch-t számlál egy csónak. Jó lett volna utána egy nagy pohár tej, de az már sajna nem fért bele a keretbe.

Cukor és Baba. Egyébként a legutóbbi vérvétel eredményem már csak 6,08 lett. Még egy utolsó kontorollom lesz, aztán végre nem kell elszámolnom folyamatosan azzal, hogy mit eszem. Az uccsó diabetológiai randim másnapján lesz majd uh. Ha ott nem mérik giganagynak pocaklakóm, akkor kicsit lazítani fogok, mert néha már nagyon elegem van. Nem is a sütik meg a csokik hiányoznak, hanem az, hogy ehessek végre akkor, amikor szeretnék, hogy sültkrumplit ehessek és bármit, ami az étlapon megtetszik, hogy bevághassak egy nagy-nagy pizzát (illetve a felét), hogy forrócsokit ihassak, hogy reggel kávéval kezdhessem a napot, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom, ha túllépem a szénhidrát keretet. Na nem panaszkodom, már csak 5-6 hét, attól függően, hogy az uh eredményeket, vagy az utolsó menzeszt veszem alapul. Lassan pakolnom kéne, mert eddig még csak a Tena betétet és a hálós bugyit szereztem be a kórházba. Na jó, vettem egy szép rózsaszín hálóinget is és összeírtam a kórházi csomagba valók listáját. Na majd húsvét után nekilátok pakolni. Ki kéne ürítenem a pelenkázószekrényt, hogy Marika cuccait belerakjam. Már csak azt kell megálmodnom, hogy Karcsi ruháit hova rakjam, ugyanis most azok vannak benne apelenkázóban. Ha valamit el akarok rakni, egy csomó más dolgot is át kéne pakolnom. Na ehhez nincs semmi kedvem, mert ez egy nagy dominójátszma lenne, amihez igenis komoly elhatározás kell, hogy elkezdjem, és van mellette egy vagy akár három hátráltató tényező (a fiaim), akkor jobb, ha neki sem látok, mert legalább egy napos programról lenne szó. Na majd egyszer úgyis kénytelen leszek nekilátni a legnagyobb káosz közepén is...

32 hetesen

Na kérem szépen, ilyen szép méreteket öltöttem a 32. hét végére. Nagy a pocak, és még nagyobb lesz. Már néha kifejezetten fárasztó cipelni, de most nagyon élvezem a pocakosságot!

Hosszúhétvégézünk épp az Urammal. Úgyhogy most csak ennyi voltam:-D

Második nekifutás...

Egyszer már tényleg majdnem nekiláttam ennek a bejegyzésnek, de csak nem jött össze. Kicsit elkedvetlenített, hogy nem tudtam guszta fotót csatolni mellé. Na remélem, ha kis késéssel (mégkb. 1 órára van szükségem) de ehhez a poszthoz már kész lesz a fotó. Legyen egy kis összefoglaló is a múlt hétvégéről.

Mozgalmas hétvégénk volt ismét. Szombaton Kolos szülinapi zsúrjára voltunk hivatalosak családilag, vasárnapra meg vártuk apósomékat Matykó névnapjára. Mindkettő jól sikerült. Hogy egy kicsit időben legyünk próbáltam előre dolgozni a konyha terén, több-kevesebb sikerrel. A több sikert a Matykó által megrendelt banános gyümölcstorta jelentette, amit még szombaton délelőtt megcsináltam és hűtőben várta a sorát, hogy megegyék. Finom lett, ugyanis hétfő estére már egy szeletke sem maradt belőle. Még Karcsi is falta, pedig asszem életében nem evett gyümölcstortát. Tőlünk Matyi megkapta a Fairy Oak második kötetét (én már el is olvastam), apósoméktól pedig Jengát kapott. Egyébként apósomék mindenkinek hoztak valamit. Én kaptam egy nagy tábla csokit és két doboz bonbont:-DD Most erre mit mondjak? Kénytelen vagyok várni még legalább két hónapot, mire ezt felfalhatom.

Mariannékhoz szombaton evés után indultunk. Nem volt túl jó ötlet az utazás időzítése, mert Matykó a kocsiba kétszer is behányt. Először a dísztasakba, aztán meg a benzinkúton kért zacsiba. Szegényke rémesen zöld volt, mire odaértünk Dunakeszire, máskor nem volt gondja ezzel a távval, de ennyire közvetlenül kaja után nem is utaztunk még soha.
Vittem jogsit, hogy Viktor iszogathasson egy kicsit a srácokkal. Kissé berozsdásodtam vezetés-ügyileg, lassan értünk haza.
Kolos szülinapján ott voltak Ágiék is a gyerekekkel. Áginak már szépen látható a pocakja.
Matyi és Kriszti szerintem egész jól kijönnek egymással, fenn legóztak az emeleten Péter technik legóinak egyikével. Hát igen, most még nem kell rájuk nézni, hogy mit is csinálnak odabenn kettesben, ahogy ezt Vince viccesen meg is jegyezte:-DD A kicsik meg tobzódtak, rohangáltak, kiabáltak, dobáltak mindent, főképp a tízezer kislabdát, amit Ágihoz hasonlóan garantáltan én sem bírnék egy hétnél tovább a lakásban;)
A torta biztos finom volt, az aprósütikbe kicsit beleettem, de tényleg csak egyet vettem ki.
Beszélgettünk, fiúk iszogattak, gyerekek játszottak, néha rájuk néztünk. Gyorsan eltelt a délután.

Miután hazaértünk nekigyűrkőztem a Limara féle hajtoványnak. Irtó fini lett, de nagyon bénán nézett ki. Most készül belőle a második adag. Ha jó lesz, akkor tényleg fotózom.

Tegnap voltam ultrahangon és nőgyógyásznál. Baba továbbra is lány, és most már majdnem 1,5 kiló. Kicsit nagyobb a méretek szerint, de én maradok az eredeti számolásnál, hogy május 15-re vagyok kiírva. Képet nem kaptam, mert nem kértem és csak sima uh-ra mentem. Viszont bejelentkeztem egy 4d-s uh-ra, hogy végre apa is láthassa ezt a gyerkőcöt. Asszem dvd-re nem iratom ki majd a babamozit, de egy szép képet kérni fogok Marikáról.

Csak a poén kedvéért írom, hogy Karesz az M betűt nem tudja kimondani. Így aztán frankó, ha a tesói nevét mondja: Husú, Hiki, Harka. Matyi nevét ferdíti a legjobban, már mi is csak Hosszúnak hívjuk magunk között. Marikára is kezd ráragadni a Harka, de azt annyira nem szeretném:-DD

Ja, és Matyi elhagyta a fél pár tornacipőjét. Én persze kiakadtam a dolgon. Elelinte csak kértem, hogy keresse meg. Persze nem kereste. Szóltam tanár néninek is a dolog miatt. Mondta, hogy Matyi cuccát már a fél osztály számon tartja. Tesi után a tornafelszerelés a felét a többiek hozzák Matykó után. Most megkapta tőlem a kinőtt tavalyi sportcipőjét. Nyomja csak a lábát, hátha nekilát keresni az elvesztett fél pár cipőt...