Ígértem, hogy ha elmúlt karácsony és az ajándékok célba értek, mutatom keretezve a két verzióban készült LHN képeket. A vörös alapút kapta Apósom és Erzsike. Az esküvőjük 2009 tavaszán volt. Erzsike nagyon örült neki, a felirat kifejezetten tetszett neki, pedig az nem is saját kútfőből jött, hanem Csédórától kölcsönöztem, csak a bibliai idézet helyét már nem tudtam sehova ráhímezni az anyagra, a betűtípuson meg nem akartam változtatni, hogy minden kiférjen. De feltételezem ez az ajándékozottaknak nem nagyon okozott nehézséget, hiszen napi rendszerességgel forgatják a Bibliát. Apósom természetesen a rá jellemző néma szemlélődéssel fogadta az ajándékot, lehet hogy ő a doboz Szamos szaloncukornak jobban örült:-DD
Szüleimnek is tetszett a képecske, még ottlétünk alatt fel is került a falra. Szerintem jó a helye, éri elég napfény, hogy a nem túl domináns sárga színek is szépen érvényesüljenek. A szüleimnek szeretek hímzést adni ajándékba, értékelik a munkámat és tudják, hogy mennyi energiát fektettem bele. Azt meg persze külön elmondtam, hogy laza másfél órán át válogattuk a megfelelő kereteket a két képhez:-DD Őszintén szólva nekem mindkét verzió nagyon tetszett a végén, jó lenne, ha egy hasonló lógna a mi falunkon is, de mostanában kizárt, hogy harmadjára is meghímezzem;)A képek persze megint nem sikerültek túl jól, de a lényeg azért látszik:-DD






