Miki 13 éves lett

Persze lassanként ez is a régmúlt, de mivel vele történtek a leginkább említésre méltó dolgok, így gondoltam ne repüljön már el megemlékezés nélkül a születésnapja másodszülött gyermekünknek. Nálunk úgy tűnik mindig januárban üt be valami olyan, ami aggodalomra ad okot, vagy felforgatja életünket. Két éve januárban fedeztem fel, hogy várandós vagyok. Azóta megszületett Lackó, aki igazi energiagombóc. Egy éve Karcsi jelentette be a szörnyet. Közel háromnegyed éves küzdelem után a szörny először elvesztette az alakját, aztán egyre halkult és 2017 őszén sikerült végleg eltűnnie. Idén januárban Miki jelentette be, hogy haza akar jönni Pannonhalmáról. Igazi derült égből villámcsapásként ért minket a dolog, hiszen addig úgy kommunikálta felénk a dolgot, hogy jól érzi magát, beilleszkedett, vannak haverok stb. Mint kiderült, akkor már majdnem egy hónapja (ha nem több) piszkálták a többiek azt a gyerekem, aki a leginkább alkalmazkodó, aki a legempatikusabb, akiről elég nehéz egyáltalán rosszat mondani. A Mikulás is azt tudta felhozni rossz tulajdonságaként, hogy elalvás előtt zavaróan szörcsög. A fogszabályzója miatt. Persze a Mikulás nem tudhatta, hogy ezzel azt érte el, hogy az egész osztály minden szörcsögés után egy emberként felüvöltött, hogy: MIKI! Így aztán Miki már nem hordja a fogszabályzóját. Hurrá! Kösz Mikulás! Nem mondom mennyi pénzt és erőfeszítést dobott ki nekünk egy mondattal az ablakon...
Nade okos osztálytársak valamiért nekiláttak Mikin gyakorlatozni, aki pajzs és vértezet nélkül értetlenül állt a csúfolódás, gúnyolódás, piszkálódás előtt, mert ezzel még nemigen találkozott. Vagy ha igen, akkor miután hazajött az általános suliból, akkor az egészet maga mögött hagyhatta, nem kellett vele folyamatosan szembesülnie. Pannonhalmán viszont nem lehetett hova menekülni. És mivel ingerült lett és valszeg kiabált is, néha még oda-oda is csapott, így egyre jobban belejöttek a cikizésbe, piszkálásba a többiek. Kértük a tanárait, hogy segítsenek, beszéljenek Mikivel, erősítsék, vegyék elejét a gúnyolódásnak, aminek alapja a Selmecigány gúnynév volt. (Módfelett elmés!) Aztán a Selmo becenévből csináltak Fingmó-t, ami szintén hihetetlen fantáziára vall... De ezzel már legalább a Matyit is lehet idegesíteni, ha betévedt a hetedikesek hálójába...
Nem mesélem el, mennyi beszélgetés, lelkizés, csitítgatás és ima van mögöttünk, de végül valami szinte csodával határos módon változott. Volt olyan alkalom, hogy Miklós szabályosan kiborult azért, hogy nem vesszük ki a suliból, nem értjük, hogy ez neki mennyire nehéz és csak annyit teszünk, hogy türelemre intjük. Nekünk sem volt könnyű, hát még neki, aki az egészet elszenvedte! Már minden megjegyzésébe belekötöttek, bármit mondott lehurrogták, elegük volt belőle, ha Lacikáról mesélt, ha valamilyen könyvélményét akarta megosztani, ha telefonos játékról mondott véleményt. SNITT!

Na eddig jutottam március 14-éig ezzel a bejegyzéssel. És itt abbamaradt. Már tavaszi szünet van, elmúlt a szent három nap is, sőt már a húsvét hétfő is múltidő. Viktor mától dolgozik megint, ma töltik itthon a kicsik az utolsó szüneti napot, a nagyok még pár napig itthon vannak, aztán utaznak vissza Pannonhalmára. Nem túl boldogan, de legalább nem úgy, hogy utálják az egészet. Nincs időm a blogra. Igazából kicsit a sokadik helyre került, nameg a nagyböjtben igyekeztem nem annyit csücsülni a gép előtt, mint korábban.
Most is csak azért tudom ezt a bejegyzést lezárni, mert a gyerekek elmentek a boltba (listával) és kiviszik Lacikát a játszótérre, hogy én addig a megcsináljam a rakott krumplit ebédre. Már rotyog minden a tűzhelyen, mindjárt leülök és megpucolom, aztán szeletelem a kolbászt. Hatalmas adagot készítek, mert a két kupacos diákom folyton eszik itthon. Felváltva nyitogatják a hűtőt, az édességes zugokat, lesik mi marad Laci finomságaiból, hátha csurran-cseppen belőle nekik is. Mindig éhesek. A kicsik csak mértékkel esznek, Laci meg agyramenően néha, máskor meg jó étvággyal.

Hoztam pár képet az ünnepeltről, aki már olyan nagyfiú, hogy alig hiszem el, hogy csak 13 éves lett!

 

 

 És egy grátisz a legkisebbről, mert itt olyan cuki:

Miki ministráns avatása

Néha hónapokig a blog felé sem nézek, máskor meg totál szájmenésem van. Na, tegnap átküldte Előd anyukája a képeket, így mutatom is. Az elsőáldozás napján az esti misén avattak fel 5 ministránst, köztük az én egyik fiamat, Miklóst. Miki olyan cukin és lelkiismeretesen készült a vizsgára. Karesz kérdezte ki, mert voltak dolgok pl. fogalmak, ünnepek stb. amit meg kellett tanulniuk. Aztán persze volt egy kis vizsga is egyik nap és aki megfelelt, azt felavatták. Idén 5 fiút avattak fel. Mindegyik kapott egy keresztet a nyakába, valamint egy saját skapulárét (remélem jól jegyeztem meg), amelyeket Henrik atya megáldott.
Csak én voltam ott, de olyan büszke voltam Mikire. Mellettem ültek Margit néniék, akik egyik karácsonykor a "Szállást keres a Szent család" programban voltak nálunk. Annyira aranyos volt a néni, hogy kérdezte, hogy akkor melyik a mi fiunk, melyiket figyeljék a férjével. Akárhányszor találkozunk, újra és újra meggratulálják Lacika születését meg a tényt, hogy 5 gyerekünk van.

 

 

 

A bal szélen áll Ádám, aki a ministránsok vezetője. Még mindig nem tudom, hogy magázódunk, vagy tegeződünk. Én a férfiakkal inkább magázódom, de őt eleinte srácnak néztem, úgyhogy tegeztem. Utána kiderült, hogy tanít a suliban, így magáztam. De most már valahogy dűlőre kéne jutnunk. A legegyszerűbb, ha rákérdeznék...:-D

Remélem Miklós Pannonhalmán is beáll majd a ministráns csapatba, de hát lényegében erre tett fogadalmat, hogy az oltár körüli szolgálatot látja el a továbbiakban. Hátha egyszer Matyi is kedvet kap, bár ha eddig nem tudtam rávenni... Viszont Matyival kapcsolatban meg azt kell elmondanom, hogy fiú létére hangosan és szépen énekel a templomban. Nem egyszer fordult már elő, hogy valaki megfordult, hogy megnézze, hogy milyen fiú énekel ilyen hangosan:-D Általában az a bevett szokás, hogy a tinik csak kummognak, inkább csak a szájuk mozog, vagy irtó halkan énekelnek. Úgy birom, hogy Matyi meg tök lelkesen. Marikára is átragasztja az éneklést! Idén már beállt a pannonhalmi énekkarba is, mert nagyjából kialakult a hangja. Inkább a basszusba állt, de igazából baritonja van. Csak mondta, hogy annak nagyon nehéz a szólamja és nincs túl sok ideje gyakorolni a darabokat.

Na futok tovább, mindjárt jön Erzsi néni és pakolunk, rakodunk, takarítunk ketten. Aztán ha Lacika felébredt, akkor elmegyek a Camponába és megnézem a kiállítást.

Előjegyzésbe vették

Szerintem ennél furábban nem is lehetett volna megfogalmazni. Emlékszem, hogy anno Matyinál is vagy fél napot vekengtem azon, hogy miért nem azt írják, hogy felvették, hanem, hogy előjegyzésbe vették. Nem éreztem egyértelműnek a dolgot. Most viszont benn volt Viktor a szülői tájékoztatón a szóbeli előtt és mondták, hogy 3 lehetőség van.
1. Előjegyzésbe vették - ami azt jelenti, hogy felvették a gimibe
2. Várólistára került
3. Nem vették fel
Szóval újabb gyerekünk kezdi Pannonhalmán majd az őszt. Fura belegondolni, hogy már csak hárman maradnak itthon. Miki nagyon tudatosan készült a felvételire. Mondta nekem, hogy az ötödik félévi bizijében még több négyes is volt és mivel tudta, hogy az év végi jegye beleszámít a továbbtanulásba, így nagyon ráhajtott, hogy minden jegye ötös legyen. Végülis jobb pontokkal ment a felvételire, mint Matyi anno. Csodaszép lett az írásbelije is, ami idén sem volt könnyű: matek 42, nyelvtan 45 pont.
Néha még mi is rácsodálkozunk arra, hogy az a kisgyerekünk, akivel annyi fejlesztésre jártunk, hogy ihaj, akinek fogni kellett a kezét, ha be akart menni a homokozóba, aki a játszón 45 percig képes volt lengeni a hintában, akit ahova letettél, akkor ott is maradt, aki első osztályos korában majd egy hónapig sírva ment suliba reggelenként, az a gyermekünk megnőtt, kamaszodik és ősztől kvázi elköltözik. Remélem nagyon jól fogja érezni magát Pannonhalmán, mert visszatarthatatlan volt. Meg azt is remélem, hogy nem mindenben Matyit fogja ott követni, hanem megtalálja majd a maga elfoglaltságait is, amiket szívesen csinál majd.
Mi meg megyünk a látogatásokra majd és egyszerre két gyereket ölelhetünk magunkhoz, akiket régen nem láttunk. Ha meg hazajönnek, akkor még több meló lesz a mosás, vasalás, sütés, bevásárlás. Nem kis anyagi terhet ró a családra persze két pannonhalmi diák taníttatása, de kisavanyítjuk és legalább nem ér minket váratlanul a felsőoktatásba kerüléssel a sok kiadás, mert már úgymond megszoktuk.

És hogy milyen Miki? Először is hatalmasat nőtt az év eleje óta. Most hordja azokat a ruhákat, amiket Matyinak vettem, mikor ment Pannonhalmára. Sőt, ezek a ruhák Mikire már általában kicsik is. Ősszel még 39-es cipőt vettünk neki, tegnap már a 42-est kellett megvennem. Karesznek egész arzenál áll majd rendelkezésére, ha tovább nő a lába (35-nél tart). Bár apa is 42 méretűben éldegél, szóval lehet, hogy ő örökli majd az alig használt cipőket. Miki közölte, hogy tervei szerint 45 számú méretnél fog megállni. Majdnem olyan magas már, mint én. Ősz eleje óta legalább 10 centit nőtt, 5 hellyel került előbbre a tornasorban. Egész hallhatóan mutál, rém idegesítően nevet, mert össze-vissza csuklik közben a hangja. Már érdekli a haja, hogy hogyan áll, sőt a lányok is, de akit kinézett magának, az komoly 20 nappal idősebb nála és sajnos magasabb is. Továbbra is rengeteget kockul, ha nem szabályozom, akkor képes lenne a gép előtt felnőni. Viszont olvas is már többet, most is épp egy sorozatot kezdett el, a címe A végzet ereklyéi. Tudom, nem szépirodalom, de nála ez szóba sem jöhetett. Több sláger ifjúsági könyv összefoglalóját végigolvastattam vele, aztán ezt választotta. De már a második kötetet falja. Esténként úgy kell rácsapnom a villanyt, hogy lefekvés van. Múltkor fél tizenegykor veszekedtem vele, hogy folyton arra panaszkodik, hogy kimerült, fáradt. Nem csoda, hiszen negyed hétkor kell reggelenként kelnie és este meg sokáig fenn viribül. Ráadásul folyamatosan növésben van, szüksége lenne több pihenésre. Hétfőn viszem Marikát és Kareszt beoltatni kullancs ellen, így akkor kérek majd Mikinek egy vérvétel beutalót, mert tényleg folyton arra panaszkodik, hogy belehal a fáradtságba. Még a vérvétel sem rettentette el!
Egyébként nagyon cuki srác, sokat lehet vele röhögni, irtó érthetetlenül beszél, hadar, elharapja a szavak végét, van, hogy akár háromszor is visszakérdezek, hogy mit akart mondani. De megtettem, hogy ugyanolyan hülyén hadarva válaszoltam valami érthetetlent az érthetetlen kérdésre, mert már meguntam.
Néha érezhetően tele a puttonya a kistesókkal. Most, hogy megint szép idő van, gyakran kimegy a kertbe pár percet hintázni (még nem szakad le alatta), hogy egyedül legyen. Na igen, az örökös gondunk, hogy megint kicsi a lakás elég zavaró...

Viktorral megbeszéltük, hogy nincs mit tenni, le kell mondanunk a hálónkról, mert tarthatatlan az állapot, ami nálunk van. Csak azt kell megvárni, hogy Lacika éjjel már ne keltsen szopizni, aztán a két nagy megkapja a mi szobánk, a három kicsi marad a mostani gyerekszobában. Jelen tervek szerint húzunk egy falat a konyha és a nappali közé. A nappaliba levisszük a francia ágyat, csinálunk ott egy félig nappali, félig hálószobát, amitől nekem égnek áll minden hajam szála, de kihúzható ágyon nem szeretnék aludni a folyton fájós hátammal, és nagyobb beruházásra (lakásátalakítás, alsó szint lakhatóvá tételével) nincs keret.
Persze rászakadtam a netre hétvégén és találtam egy olyan házat, amit cserével is hirdetnek. Mindketten nagyon izgatottak lettünk, de aztán megnéztük, hogy helyileg hol van, nameg nulla forintunk lenne a foglalóra, szóval Viktor azt mondta, hogy nem akarja megnézni. Én azért megnézném persze, de ehhez ketten kellünk. De nagyon klassz kis háznak tűnik, persze kéne rá költeni, de lakható azonnal. És lenne több szoba a gyerekeknek, nem egymás hegyén-hátán laknánk, mint most.
Végül abban maradtunk, hogy legyen 7 számjegyű a hitelünk, aztán visszatérünk a költözés témára. Sajnos a szomszéd telket eladták, szóval félő, hogy az arcunkba fogják felhúzni az új házat. Múltkor voltak talajvizsgálók, pont a nappalink előtti részen fúrtak, nézegették a földet. Létezik még az a szokás, hogy a szomszédoknak alá kell írni az építkezés papírjaihoz valami beleegyező cuccot? Jó lenne, ha nem közvetlenül a mi házunk mellett épülne a szomszéd telken az új épület...

A ministránsok

Épp csak látszanak a képen. Jobb szélen Karcsi, bal szélen Miki. Irtó lelkesen mennek ministrálni, bár még kicsit ügyetlenek. Karcsit néha a helyes irányba fordítják a nagyok, néha elfelejt letérdelni, vagy kis késéssel csinál mindent. Miki ma vasánap végig a tenyerébe törölte az orrát, mert nem merte felhúzni a ruháját, hogy kivegye a zsepijét. Aztán meg nem sorolt be időben áldozáshoz (ministránsok kezdik a sort mindig), úgyhogy kiállta a hívekkel a sort (hátrasétált teljesen:-D). De így végül épp együtt érkeztünk az áldozáshoz.
Jó látni, hogy szinte rohannak be mise előtt a sekrestyébe és hogy mennyire várják a szombati ministráns próbát.

Megér egy bejegyzést

Mindkét fiam kitűnő lett. Totálisan odáig vagyok. Miki ráadásul 4 dicsérettel zárta az évet. És mindketten milyen szerényen hozták az ellenőrzőjüket, hogy mutassák. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Megvan az írásbeli eredménye is.
Matek: 41 pont
Magyar: 42 pont

Boldog vagyok!

Éljen az ősz!

Amíg otthon voltam laza öt évet, mindig kissé rezignáltan fogadtam az őszi iskola és ovikezdést. Ez volt az első olyan évem, amikor Viktorral mindketten felsóhajtottunk, hogy végre itt az ősz! Nehéz volt végigszervezni a nyarat, de sikerült. Köszönöm a nagyszülőknek mindkét oldalon, köszönöm Zsuzsi anyukájának és Erzsi néninek, nem volt könnyű a logisztika és belekevert sok-sok gyerekbetegség, elmaradt tábor, törött ujj és egyebek:-DD
Bevallom szinte senkivel nem sikerült összejönnünk a nyáron. Vagy betegek voltak a srácaink, vagy utaztunk hétvégén, vagy egyszerűen élveztük, hogy kicsit fellélegzünk. Nekem nem volt ideális a nyár a munka miatt. Volt bennem sok-sok szorongás és para a megnövekedett feladatok miatt, szerencsére a nyár a kórházban is uborkaszezon, tehát nem taposták ki a belem, hanem szépen apránként ismerkedtem a dolgokkal és élveztem, hogy nem csörög annyit a telefonom. Mára már mindenki rájött, hogy itt már nem a mindent tudó, mindenben képben lévő régi kolleganő ül, hanem egy nagyon kezdő, aki szerencsére ismeri az átkapcsolás gombot! Fontos! Egyébként azt vettem észre, hogy néha még akkor is átkapcsolok, ha már tudom, hogy mit is kéne mondanom:-D Gáz!

Szóval Marika ovis lett. Cseresznye lett a jele.Karcsival hétfőn ketten futottak be a csoportba boldogan. Kedden már nem volt akkora a lelkesedés, de azért elindultak, kis segítséget jelentett a délutánra beígért finomság. Ha innen felállok, rögtön filózhatok azon, hogy előbb a gofrit süssem és utána vasaljak, vagy fordítva:-D Nem unatkozom, az tuti! Naszóval Marika egyébként várta az ovit. Eddig (még csak két nap telt el) igazán jó barátok Karcsival, aki lelkesen megmutogat neki mindent és istápolja a sok félig ismerős-ismeretlen gyerek között a kishugát. Karesz egyébként idén a térképekre kattant rá. Először Torontóba akart elvinni, hogy úszunk majd a Nagy tavakban, de azért rájött, hogy ez macerás. Most a tervek szerint Párizsba visz. Az első ovis nap után megengedte Marikának, hogy csatlakozzon hozzánk. A párizsi utitervet megosztom, mert figyelemreméltó:
1. Vonattal fogunk utazni. Emeletes hálófülkéssel.
2. Lifttel felmegyünk az Eifel toronyba, anyát majd kézenfogva vezetjük, mert tériszonya van.
3. Nagyon izgalmas dolgokat fogunk látni a Louvre-ban. Ezt a napirendi pontot anya erőltette diszkréten.
4. Minden nap sétálunk a Szajna partján, és veszünk sok-sok szuvenírt.
5. Gyorsvasúttal lemegyünk a tengerpartra úszni, de a cápákat kikerüljük majd.
6. És a legfontosabb: Minden nap 3 gombócos fagyit fogunk enni, a búcsúesten pedig 4 gombócosat. Ennél a pontnál döntött úgy Marika, hogy csatlakozni fog.
Szóval várom a párizsi utunkat, apa csatlakozása még bizonytalan, a nagytesókat nem visszük.
Csak jelzem Krisinek! Sok-sok szeretettel várjuk lakásunkba Krisi nénit, aki rekordot dönthet nálunk a külföldi útjainak számával! Hogy láttad Las Vegast, mindent vitt!!!!!

Miki és Matykó idén nem túl lelkesen mentek suliba. Matyi kora reggel konstatálta, hogy feláll a haja. Levizezte. Eddig akár egy madárfészekkel a fején is elment volna bárhova, most 3 keresztben álló hajtincs igazi válság volt. Miki még a szokásos ruhagyuri fazont hozza. Belepréseltem csemetéim az ünneplő ruhákba (gombócformában kaptam vissza őket délután, éljen!), cipőbe nekik kellett belenyomni a lábukat. Volt nyafogás, de egy órát ki lehetett bírni benne, bár bevallom enyhe lelkiismeretfurdalásom volt a dologgal kapcsolatban:-D Aztán jött a ma reggeli sokk. Tornacucc. Már csak 2 db hordható Don Bosco pólónk volt, abból 1 koszos. Hm.... Van egy rendetlen édesanya, aki nagyon nem készült az évkezdésre. Nem akarok mutogatni senkire... Szóval Matyi ma a fűzős nyakú űberbéna fehér póló helyett inkább egy sárgát vitt és közölte, hogy inkább azért ég, hogy anya még nem mosott, minthogy egy gáz pólóban mutatkozzon. Túlélték a tesit, pólókat a héten beszerzem.
Miki nem Ági nénihez került napközibe. Állatira sajnálom. Biztos nézett is nagy szemekkel Móni néni (asszem így hívják), mikor kérdeztem, hogy ő-e a végeleges napközis tanár néni. Én annyira Ági néniben reménykedtem. A héten már csak a kacatos dobozokat kell összekészítenem. Jövő héten meg jönnek a szülőik, szervezések. A héten pénteken klarinét-furulya óraegyeztetés. Amit már most tudok, annak a foglalkozásnak írom is be az idejét a táblámba. Így majd tudom, hogy milyen lyukak lesznek a zenei órákra. Egy késő estit bevállalok a fiúknak, így majd apa szedi őket össze. Matyi röpizni akar, Miki focizni. Karcsi is focizni fog, meg kell neki gyógytorna. Marika mondta, hogy valami ugri-bugrit ő is akar, ha már focizni nem mehet:-DD
Én meg úszni szeretnék. Azt hittem, hogy a nyáron majd lesz rá egy csomó időm, de alig jutottam el usziba sajnos. Most újra próbálkozom megint, már várom a pénteket.

Olvasni, hímezni az utóbbi időben semmi időm sem volt. Bár még lógok az Eragon élménybeszámolójával, ami nagyon jó olvasmányélmény volt az elmúlt időszakban. Sajnos mostanában iszonyúan sokat fáj a fejem, esténként inkább alszom. Nem tudom, hogy ez a hirtelen lehülés-e az oka, vagy évszakváltás. Mindenesetre szemészeten kezdek csütörtökön, aztán meglátom hogyan tovább. Ja, még True Blood 6. évadját sem volt időm megnézni, pedig eddig mindet láttam.

Mutatom a legszebb csokrot, amit az utóbbi időben kaptam. Szülinapi csokor kis késéssel. A barátnőimtől, Krisitől és Marától kaptam. Még mindig csodaszép! Köszönöm!

Aztán mutatok egy képet a legkisebbemről, aki minden ruhámat felpróbálja, ha előlhagyom. Most a piros nadrágomat vadászta le:

És egy újabb hímzés. Mintha nem lenne már egy csomó. De 50 %-os leárazás volt az Évában a Soroksári úton. Ez velem akart jönni. Így aztán a 3000 Ft-os utalványomon majd a fiúk garázdálkodhatnak:-D Nekem tetszik, főleg a pirosak miatt:

Beszámoló

Ezer éve nem írtam semmi összefoglalt a mindennapokról. Tervbe volt véve egy 2012 évi visszatekintés, hogy milyen évet is zártunk. Most már csak tömören annyit, hogy irtó nehéz év van a hátunk mögött, de valahogy minden megoldódott. Sok változás ért bennünket, főképp az én munkába állásomnak köszönhetően. Bár a szabadidő mennyiségem nagyon lecsökkent, azt hiszem kifejezetten jót tett, hogy nem folyton otthon leledzem. Minden reggel, mikor átlépem a kórház kapuját, valami hihetetlen nyugalom tölt el. Tényleg jól érzem itt magam. Biztos van valami kavarc a fejemben, de nekem minden kórház otthonos, szeretem a szagát, azt a miliőt, ami ott van. A legtöbb nyugtalanságot az otthoni dolgaim okozzák. Mindig izgulok, hogy épp mikor kinek lesz valami sulis, ovis, bölcsis plusz, amit nem szabad elfelejtenem. Izgulok azon, hogy épp ki lesz beteg és mennyire lesz beteg. Lekopogom, hogy bár sokat voltak betegek a gyerekek, amolyan igazán komoly, masszív betegség még nem döntött le a lábáról senkit. Így aztán nyugodt szívvel hagytam a csapatot apósomra és Erzsi nénire. Apósom rengeteget segített, ezért külön hálás vagyok neki. Ha egyik nap hívjuk, akkor akár már aznap este ott is van nálunk. Erzsi néni meg szerintem jól keres a Selmeci családnál:-DD

Marika eszméletlenül sokat fejlődött a bölcsiben. Már délután is pelus nélkül alszik, bár az utóbbi időben inkább csak fekszik, mert minden második napon tud csak aludni. Úgy látszik ő is echte Selmeci, vagyis kis alvásigényű gyerek lesz. Nálunk csak Miki aludt egészen középső végéig, a többiek már kiscsoportban a plafont bámulták. Ezek szerint Marika sem lesz kivétel.
Szerintem egyre csajszisabb, tényleg annyira más, mint a fiúk. A játéka még mindig inkább a fiúkéra hasonlít, de azért sokat tesz-vesz a kiskonyhában, imád boltosozni (főleg apával), ja és nála nagyon nem mindegy, hogy milyen ruhát akarok ráadni. Alig három évesen kerek-perec közli, ha valamit nem hajlandó felvenni.

Leginkább Karcsi adja fel mostanában a leckét. Néha tényleg olyan, mint egy mániákus depressziós alkat. Egyszer totál hepi és ömleng, máskor minden sz@r és utálja az egész családot. Néha nagyon nehéz megszelídíteni, van, hogy olyan szintig elmegy, hogy már nincs is kedvem hozzá. A múltkor is valamin megsértődött, apának már nem volt hozzá türelme, hiszen beteg volt. Én kérdezgettem Karcsit, hogy mi a hézag, mondja már el, de csak rugdalt felém, kiabált, hogy hagyjam békén, neki még esti mese sem kell soha többé. Egy ideig próbálkoztam, aztán mikor láttam, hogy semmi eredmény, végül fogtam magam, felálltam és mondtam, hogy akkor szép álmokat, szóljon, ha képes emberi módon viselkedni. Mikor ki akartam menni a szobából, utánam rohant, belém csimpaszkodott és zokogott úgy, hogy rázkódott az egész kis teste. Kérdeztem, hogy miért sír, azt mondta, hogy azért, mert ő olyan rossz fiú. Végül volt mese és beszélgetés és sok-sok puszi és másnap reggel ismét egy hepi Karcsival találkoztam. Mostanában a gyerek bibliából kell neki olvasni, amit a keresztelőjére kapott, és nagyon élvezi.

Miki fura. Lehet, hogy teljesen normális másnak, hogy egy gyerek ennyire nem olvas és szinte alig érdekli valami, de nekünk ez komoly aggodalomra ad okot. Miki lényegében csak a fociskártyáival foglalkozik. A suliban az egyik legjobb tanuló, szépen olvas, nagyon szépen ír. Csak egyszerűen semmit nem csinál azon kívül, ami kötelező, és folyton unatkozik. Még Karcsinál is van olyan, hogy rákattan egy témára és azt szó szerint kivesézi. Pl. hogy ki merre járt már külföldön. Minden ismerősét végigkérdezgette, nézegette a földgömböt, a térképeket. Miki meg csak úgy van. Egyszer elővett egy könyvet, aztán a 20. oldal körül lerakta. Nekilát valami nagyobb alkotásnak, de alig a negyedénél már rémesen unja. Talán még hímzésben volt eddig a legkitartóbb, bár mostanában már nagyon azt sem csinálja. Azért azt örömmel konstatálta, mikor tegnap közölte velem, hogy egyre több barátja van a suliban. Mostanában Balázs haverjának sem ír Tunéziába, gondolom ez lehet az oka. Szerencsére egész jókedvű, így legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy lehangolt és semmi sem érdekli:-D

Matyi meg hozza a szokásos formáját. Őszintén szólva eszméletlen könnyebbség, hogy nem kell rá folyton figyelni, vagy együtt tanulni, mert a kicsik tényleg szinte minden vegyértékem lekötik. Matyi mindenféle versenyekre megy: matek, szolfézs, klarinét. Sokszor emlékeztet a gyerekkori magamra, de ő azt hiszem sok szempontból jobb, mint én voltam. Annyit mulatok azon, hogy míg a többiek mesét néznek, vagy épp unatkoznak, akkor Matyi épp olvas. Ugyanezt csináltam anno én is, amitől a bátyám majd hülyét kapott. Csak még két oldal, csak még egy fejezet… Még ma is képes vagyok főzés közben is akár pár sort olvasni, ha nagyon izgat a könyv. Matyi ki is készítette nekem az egyik mostani nagy könyvélményét. Hamarosan el is kezdem, az tuti.

Sokat panaszkodik amiatt, hogy engem nem talál vidámnak. Apa és Matyi szerint is sokkal vidámabb és jobb fej voltam a régi lakásban. Biztos igazuk van. Sokszor érzem magam olyan fáradtnak, hogy kemény erőfeszítés kell ahhoz, hogy tegyem a dolgom. Én is szeretnék többet nevetni, de Marika és Karesz mindent megtesznek azért, hogy néha kínkeservesen haladjon a délután, az este. És igen, ha már addigra felhúznak, mire hazaérünk, akkor a nagyok is megisszák a levét. És igen, sokat ront a hangulatomon, ha épp ezerrel fáj a hátam, vagy iszonyúan szar a térdem (utóbbi asszem megjavult végre, gyorsan lekopogom), vagy érzem, hogy egy betegség húz és csak a túlélésre játszom és még egy apró irracionálisan viselkedő gyerek is keresztbetesz, vagy cipelteti magát ordítva az utcán. Ilyenkor elég még egy kis adalék, ami még nehezebbé teszi a napot és az már tényleg beteszi a kiskaput.

Szóval remélem a tavasz majd sokat segít a helyzeten. Tervezem a virágokat, amiket még egyik évben sem ültettem el, nade majd idén. A hímzés tervem is asszem épp ezért lett ennyire túlzott és romantikus, mert vágyódok sok-sok szépre. Néha a lakást is szeretném szépíteni, de mindent próbálok tologatni, mert anyagilag tényleg meg kéne izmosodnunk ( a függöny is csak terv maradt, de legalább karnis már van!). Még egy utolsó részlet és kipipálhatjuk a szülőktől kapott kölcsönt. Szüleimnek (ezer hála ezért) nem volt fontos, hogy ennyire siessünk, Viktornak viszont igen, és ha neki az, akkor nekem is az. Utána meg nekilátunk a horribilis összegű hitelünk szép apránkénti lefarigcsálásának. Már nem szorongok miatta, megszoktam. Gáz. De jobban örülnék, ha kijönne az éves tájékoztató, és csak 7 számjegyű lenne. Szóval spórolni kéne. És minden hónap végén Viktorral nézzük, hogy már megint mire ment el ennyi pénz, pedig nem vettünk meg egy csomó dolgot, ami jó lenne. Egész télen terveztem magamnak egy szép pulcsit, egy szép felsőt (egy fehér nagyon kéne), egy csini nadrágot. Semmit nem vettem. Pedig sok szép dolgot láttam. Viszont a gyerekek mindig kapnak új ruhát, mert Karcsi szegénykém csak a nagyoktól levetetteket hordja, Miki iszonyúan hirtelen nőtt, Matyi meg csak simán nő és már mindene bokalengetős, csukló felett érő. Alig veszem le róla a ruhát, már Miki is szinte azonnal kinövi. Marikánál meg nem nagyon van utánpótlás ruhában, neki vennem kell. Még szerencse, hogy Csédóra anno hozott egy nagy zsáknyi csini rucit. Egyre több ruhácskába belenőtt Marika, de a bölcsiben akkor is nagy a ruhafogyás, így kellett vennem neki ezt-azt. Jön a tavaszi cipő időszak… Khm… De akkor sem veszek kínait, vagy szart, mert a jó cipő jó a lábnak is. És most kéne megvenni Viktornak a jövő évi téli bakancsát. 5 évig kihúzta a mostanival, idén kezdett el beázni, meg szörnyen rondán kinézni. Ezt mindenképp meg akarom venni! Asszem a csini átmeneti kabátot megint kihagyom, a nagykabát után rögtön jöhet a vékony nagyon tavaszi.

Melóról annyit, hogy március 12-én visszakerülök a kontrollingra. Várom. Meg nem is várom. Megszerettem a mostani főnökeim, de a munkát annyira nem szeretem. Arra jó volt, hogy egy csomó embert megismertem a kórházban, és arra is jó volt, hogy újra szoros barátságot kötöttem a telefonnal, ami éjjel-nappal csörög és néha egyszerre három mellet strázsálok. Jó volt orvosok közelében dolgozni, figyelni a sürgés-forgást, az emberekkel való bánásmódot. Bár ez egy kicsit másabb verzió, mert a fizetős osztály mellett csücsülök napi 7 órában. Agyilag nagyon nem használnak ki, a meló nem terhel meg, néha van egy-egy incidens, de a legtöbb problémám abból adódott, hogy a munkakört és a feladatokat nem adták át rendesen. Hát igen, senki sem számított arra, hogy a kolleganő, akit helyettesítenem kellett, a kényszerszabadság után utcára kerül. Sajnáltam nagyon és csak a helyi pletykákból tudom, hogy mit csinált. Kár volt…

Főnökeim ikrek. Ez egyrészt szórakoztató, másrészt rémes. Nehéz úgy magáznom őket, hogy amikor egyikről mondok valamit a másiknak, akkor mégis keresztnéven mondom. De mindkettő nagyon emberséges és rendes ember. Keveset beszélgetünk, keveset tudnak rólam és én is róluk, legtöbb benyomást inkább a közös munkakapcsolat adja. A legtöbb témát meg a sok gyerek, mert az egyik főnökömnek szintén 4 van. És annyira jó hallani, amikor ugyanazokon a dolgokon vekeng, mint én. Pl. ő is utálja a farsangot:-DD, és ő is aggódik azon, hogy 4 gyereknek hogy adja meg majd az inuló tőkét a nagybetűs életbe. Egyébként bár ikrek, sok dologban annyira másak. Egyszer poénból írok egy listát, hogy miben másak. A legkardinálisabb eltérés, a humorérzék, ami döbbenetes, hogy az egyik mennyire vicces, a másiknak meg nulla szinte. Sok dolog van, amit a közvetlen főnököm nem jól csinál. Szerintem engem, mint orvosigazgatói titkárnőt sokkal jobban igénybe kéne vennie. Majd talán elmondom neki, ha visszamegyek a kontrollingra, hiszen az utódomnál teljesen új lapot nyitnak majd.

Ja, és közben volt egy rendkívül előnyös állásajánlatom, amire nemet mondtam. Igent mondtam volna, de helyileg olyan messze van, hogy nemet mondtam. Most nem vállalhatom azt be, hogy napi 1-1 órát utazzam oda-vissza. Még túl kicsik a gyerekek. Megtisztelő volt régi főnököm megkeresése, nagyon jól esett, nagyon sokat filóztam rajta. De mindig az volt a vége, hogy nem tudnék mindkét helyen, vagyis melóban és otthon is helytállni. És nekem még mindig az otthon a fontosabb.