Karcsi 10 éves lett

Ez is egy jócskán megkésett poszt, mivel Karesz november elején lett 10 éves. Szóval khm... mondanám, hogy időm mint a tenger, de sajnos ez nem igaz. Ezer tervem volt, hogy ha majd itthon leszek Lackóval, akkor mi mindent csinálok. Hát a közelében sem vagyok a terveimnek és a vágyaimnak. De igazából nem túlzottan zavar. Ha nem izgatom magam rajta különösebben, akkor egy idő után sikerül elengednem az olyan feszültségeim amik abból származnak, hogy valamivel nem úgy haladtam, ahogy terveztem, vagy egyáltalán nem sikerült megvalósítani stb. Ami fontos, az úgyis belefér az időmbe és mostanában a fontossági sorrendem legelején nem én állok, ami szerintem tök jó!

Naszóval Karcsi valamikor tavasszal zúgott bele újra a kockázásba. Addig is rakta a Rubik kockát, de onnantól már egyre komolyabban vette, egyre több kockát és egyéb hihetetlen formát kért, vagy rendelt magának. Érdekes módon nem a Rubik termékek a legjobbak, hanem főképp Kínában gyártanak olyan versenykockákat, amikkel egy versenyen, vagy komolyabb megmérettetésen érdemes indulni. Passzolom, hogy Karesznek hány kockája van, de úgy tűnik, hogy sosem elég. Úgyhogy a szülinapjára is kockákat, megamorpixeket, piraminxeket meg mindenféle számomra kimondhatatlan nevű kockadolgokat kért. Ja nem, az időzítőt, azt ki tudom mondani! Mivel azt is kért. Ez utóbbit azért, mert idén jelenkezett a Hungarian Open versenyre is. Sajnos épp lebetegedett, pedig már olyan szinten megszerveztük a dolgot, hogy a kishaver, aki drukkolni ment volna vele, az nálunk aludt előző este, merthogy a verseny több napos és az egyikre lehetett vinni bárkit, az utolsó napi döntőkre viszont már csak 1 fő kísérő mehetett. Apa regisztrált, nevezett, levelezett a szervezőkkel, de sajnos a betegség győzött. Karesz olyan cefetül volt, hogy épp csak beregisztrált, aztán onnantól kezdve végighányta a napot. A versenyt is csak akkor tudta elsiratni, amikor már jobban volt, vagyis csak két nappal később csapódott le benne, hogy erről lemaradt és teljes egy évet kell várnia a következőre. De ott látta, hogy milyen időmérővel mérik a kirakási időt, hát egy olyanra ő is szert akart tenni.

Szóval szülinapra is kockákat kért mindenkitől, aki meg akarta őt ajándékozni. Meghívtuk Mariannékat hozzánk ünnepelni. Engedtem, hogy Marika legyen a fotós. Ennek most látható eredménye is van, ugyanis mindössze 2 kép készült Karcsiról, egy pár darab a fiúkról (kb. 1 használható - természetesen épp kockulnak), pár kép rólunk, de a nagy többségen épp hátulról fotózott minket.

Viszont legalább 20 kép készült Attiláról, vagy Attila zoknijáról, pulcsijáról, kezéről, hajáról, zsebéről, szeméről stb. Azért mutatom a legjobbat róla, ha már ilyen sok felvételt csinált Marika. A kép érdekessége, hogy Attila kivételével minden bemozdult rajta:

Mi felnőttek sokat beszélgettünk, a gyerekek meg elvonultak. Karesz kicsit azért megmutogatta a kockáit Mariannéknak, ezen a képen látszik is, hogy van külön táskája a gyűjteménynek (ami már nem fér bele teljesen).

Aztán persze mi is kockáztunk. Nekem nem megy. Képtelen vagyok átlátni, nem áll rá az agyam. 1 oldalt sem tudok kirakni. Viszont Karesz mindet villámgyorsan átlátja és ez valami hihetetlen számomra.

Karesz a kockafej:-D

Már elég régóta fel akartam tenni egy videót a blogra, amin Karcsi épp kirakja a 3x3-as kockáját. Végre felvettem a fényképezőgéppel, de mivel a blogra csak max 100 MB-os videót lehet feltölteni, így mégsem sikerült megmutatnom. Ezért aztán inkább linkelem Karesz youtube-os videócsatornájából az egyik videót. A felvétel önmagáért beszél:

https://www.youtube.com/watch?v=qdOUwTGeQDw

Egyébként egyre ügyesebben készíti a videóit. Ennél már van aláfestő zene és persze kissé fel is gyorsította a kirakást, hogy ne legyen unalmas:-D

Karcsi elsőáldozása

Már egy hete volt, még mindig nagy örömmel emlékszem vissza. Mindenkinek köszönöm aki olvas itt és el is fogadta a meghívásunk. Szomorú, hogy a család már csak temetéseken jön össze, így mi Viktorral úgy döntöttünk, hogy ha bármilyen ünnepünk van és a családi kassza megengedi, akkor meghívjuk a rokonokat és a barátokat, hogy velünk együtt örüljenek. Így esett, hogy Karesz elsőáldozására eredetileg harmincan voltunk hivatalosak (Karesszel együtt). Végül összesen 24-en voltunk, remélem mindenki jól érezte magát.

Képeket nem hoztam túl sokat, mivel elvileg egy jól bevált fotós fényképezett a templomban, ezért a kedves szülőket megkérték, hogy a szertartást ne zavarják a felesleges kattingatással. Sajnos ismét elmondhatom (Miki elsőáldozásánál is ez volt), hogy nem sikerültek a bácsi által készített képek. A konkrét első szentáldozásos fotó egy gyereknél sem sikerült. Végül 6 képet választottam a kiállítottakból a templomban, ahol van csoportkép az egész társaságról, csoportkép a fiúkról, pár jelenet... Kicsit letört a dolog, de remélem, hogy Attila és Péter képei sikerültek Karcsiról. Itt most csak a mise utáni sütizésről kattintott párat Viktorom, azokat mutatom is.

 

Karcsi lelkesen készült az elsőáldozásra. Azt hiszem egy egész jó kis csapat jött össze, hiszen mindössze 14 gyerkőc volt idén elsőáldozó a Szent Mihály templomban Albertfalván. Henrik atya most a szülőknél azt is kijárta, hogy hacsak nem ütközik semmi más programmal, akkor a gyerekeket küldjük el az augusztusi hittanos ottalvós táborba. Megtettem, jelentkeztettem rá Karcsit és Mikit is.
Az első gyónást már vagy egy hónapja megtartották a gyerekeknek. Többször beszélgettem erről Karesszel, hogy milyen, amikor az ember még gyerkőcként megy gyónni és hogyan változik az egész, mikor már felnőtt. Miért jó, hogy valakinek elmondod a dolgaid (konkrétan a gyóntató atyának), miért válthat ki az emberből rossz érzést, hogyan érdemes kezelni az egészet. A második gyónásról a csemete majdnem elfeljtkezett, én szinte csak kontroll jelleggel kérdeztem rá előző este, aztán láttam, hogy Öcsi kapkod jobbra-balra, hogy hol van a lelki tükör, a gyónás menete leírás stb. Persze anya mindent tudott, hogy hova hányta a gyermek, így másnap felkészülten érkeztünk az egész délelőttös gyónásra és utána tartott ünneplésre.

Kis kitérő, hogy nagyon nehéz volt a kedves szülőket összetoborozni, hogy adjunk közös ajándékot Henrik atyának, Zoli atyának és Mickó néninek, aki sokat segített a szervezésben. Én végül annyit vállaltam, hogy elindítottam a kezdeményezést és összevadásztam a 14 szülőt e-mailben. Az ötletelésben még benne voltam, aztán kiengedtem a kezemből a dolgot, hogy a megvalósítást már más csinálja. Egyébként a szülők is jó fejek voltak, többeket ismerünk már ezer éve a Don Boscoból.

Az elsőáldozás napján én bevallom, hogy nagyon izgultam. Igyekeztünk jó időben odaérni és oldalt leültünk a templomban, ahonnan minden jól látható volt. Persze az egy fő, aki miatt izgultam, konkrétan Lacika el is kezdett műsorozni, úgyhogy Viktor kénytelen volt kimenni vele, le is maradt az első szentáldozásról. Én figyeltem helyette is, de azért láttam, hogy Karesz csekkolta, hogy apa nincs sehol. Ez van. Emlékszem, hogy Mikién meg Marikával a két padsor között álltam valahol a tömegben és ő elmélyülten babapiskótát rágott, ami sokkal jobb volt. Laci viszont vergődött, hangoskodott és nyavajgott, nem lehetett vele benn maradni. Bár lehet, hogy pár szülő ezt fel sem vette volna, nem tudom.
Egyébként olyan szép volt, és olyan megható. Öregszem már talán, de néha-néha majdnem elpityeredtem. És annyira jó volt látni, hogy az én fiam hogy figyel. Nem ficereg, nem beszélget, hanem figyel. Gondolom az, hogy minden vasárnap ministrál sokat számít e szempontból. Olyan szép és tiszta arccal nézett, nekem ő volt a legszebb kissrác ott a sorban. Ministrált a Miki is, ő olvasta fel a könyörgéseket. Annyira nagy már ő is, hihetetlen, hogy mennyire kamaszodik. Henrik atya prédikációja is csúcs volt, mindig leköt, mindig odaadással figyelem és gondolkodni is hagyja az embert közben. Persze főképp a gyerekeknek szólt a prédikáció (de volt alkalmam meghallgatni az estit is, egész más volt és az is nagyon lebilincselő), de nekem így is tetszett. Még pénteken voltam én is gyónni, ott álltak szépen sorban az elsőáldozó gyerekek szülei, egymásnak adtuk a kilincset:-D Szóval mentem áldozni, terelgettem magam előtt Kolost és Botondot. Tök cuki volt Kolos, mert odajött megkérdezni, hogy kijöhetnek-e velem:-D

Mise után átmentünk a Vakvarjúba ebédelni. Itt is készültek képek, amiket Viktor csinált. Sajnos páran lemaradtak, Tusi, Tamás és Balázska, Viktor és én is. Bár a szemfülesek felfedezhetik a pöttyös hátam.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vakvarjút nagyon szeretem, nem olcsó, de nem is vészes, ha menüt kér az ember. Időben lefoglaltam az asztalt, külön írtam e-mailt is pénteken, hogy pontosítsam a létszámot, meg hogy kell egy etetőszék és lesz két babakocsi is. Hát kicsit szűkösre szabták a helyünket, nameg lefelejtették a két vega terítéket is apósoméknak. De minden rendeződött, mindenki megtalálta a helyét és jót falatoztunk. Mi Viktorral csak felváltva, mert Lacit hol ő, hol én cipelgettem. Vittem neki sütőtökpürét, valamennyit evett is belőle, de a fő gondja az volt, hogy már nagyon álmos volt, de nem tudott a nyüzsiben elaludni. Végül én a desszert előtt úgy döntöttem, hogy kimegyek vele. Az első sarokig jutottam és már aludt is a csemete. Aztán végül hazagyalogoltam vele, mert gondoltam, hogy ha a babakocsiból át kell pakolni autóba, aztán megint ki, akkor alig fog aludni egy picikét. Szóval hazasétáltam vele, mentem egy jó nagy kört, így Lacus aludt egy teljes órát. Kellett is, mert itthon is még vártuk sütivel, jégkrémmel, kávéval a vendégeket. Mama nagyon sokat segített nekem. Már pénteken megérkezett, és olyan jó volt. Kicsit kiengedtem, ha sok bennem a feszültség mindig ezerrel fáj a hátam, a nyakam. Úgy látszik oda feszülök be:-D Végre szép és tiszta lakással vártuk a vendégeket, nem kellett semmi miatt szégyenkeznem. Tudom-tudom, senki sem ezt nézi, de azért mégis... nekem így jobb érzés. Sokan hoztak sütit, sósat, édeset, ettünk-ittunk, beszélgettünk még otthon vagy ötig. Csak nagyjából tudtam kivenni a részem a társalgásból, mert Laci eléggé lekötött. Mariann igyekezett rólam legombolni Öcsipókot, mert még egy nyomorult császármorzsát sem tudtam tőle megenni, pedig a Vakvarjúsok becsomagolták, ha már lemaradtam róla. Mindenkivel váltottam pár szót, ennyire volt kapacitásom. Karesz jött-ment, élvezte, hogy ő az ünnepelt. A délutáni hálaadásra nem akart visszamenni, picit fűztem, hátha meggondolja magát, de nem. Ragaszkodott hozzá, hogy ő a vendégeivel marad. Botonddal és Kolossal nagyon jól kijönnek, lényegében elnyelte őket a gyerekszoba, aztán meg kimentek az udvarra. Marika is jót játszott Bogival meg Zoéval. Nem is tudom mikor láttam három kislányt egyszerre nálunk a lakásban:-DD

Én este rémesen fáradt voltam. Még elmentem a hatos misére, ahol Miklós ministráns avatása volt. Nehéz volt figyelnem, akkor szakadt rám a fáradtság. Erről az alkalomról nincsenek képeim. Lemaradtam a közös fotóról, mert épp megállított egy kedves idős házaspár és nem tudtam elszakadni. De Előd anyukája megígérte, hogy átküldi a fotókat. Miki felnőttesen viselte, hogy az ő ünnepén csak én vagyok ott. Nem akart menni egyik testvére sem, apa meg kénytelen volt Lacit vállalni. Vittem egy nagy tálca sütit a ministránsoknak bulizni. Egy darabot sem hozott haza Miklós.

Az ajándékok nagyon nagy sikert arattak Karcsinál. Már tanultuk együtt a rózsafűzért. Egy tizedet el is imádkoztunk együtt. Minden könyvet végignézett, szépen sorban fogjuk olvasni esténként. Most az Oups a szeretet nagykövete címűt olvassuk. Ő olvassa nekem hangosan, én hallgatom. Nagyon cuki!
A 3D toll nehezen indult be, Viktor már mindent megpróbált, hol működött, hol nem. Végül kicseréltette és azóta csont nélkül működik. A versenykocka szintén Karesszel alszik az ágyban Turcsik baba mellett:-D

Turcsik babát a pszichológustól kapta Karcsi. Tömören annyi a gyerkőc gondja, hogy szorong, hogy a nagyobb és sikeres testvérei mellett ő mennyire tud megfelelni. Magát nem tartja túl sokra. Egyszerre szeretne belesimulni a családi összképbe, és szeretne mégis valamivel kitűnni, ez is feszíti. Nameg nem tudja kezelni az jót és a rosszat. Ebben nagyon végletes, próbál teljesen elzárkózni a csúnya beszédtől, az illetlen dolgoktól, a szextől, mindentől, amit ő rossznak titulál. És amit elfojt magában, az zaklatja elalvás előtt egy szörny képében, amolyan csábítóként. A pszichológus azt mondta, hogy pszichiáterhez menjünk tovább a Vadaskertbe. Hát a Vadaskertről eddig csak rosszat hallottam, senki sem ajánlotta. A gyermekorvosunkkal megbeszéltük a dolgot, hogy mi legyen, hogyan tovább.
Most megyünk egy kedves idős doktorbácsihoz, aki pszichoterapeuta. A gyerekorvosunk javasolta nekünk, hogy vele tegyünk mindenképp egy próbát.
Az első találkozás alkalmával - én is benn lehettem - az volt a beszélgetésükben nagyon szembeötlő, hogy Marikával milyen nagy fasírtban van Karcsi. Hát igen, erről én is mesélhetnék. Próbáljuk Kareszom kis lelkét emelni, emelni, emelni. Remélem sikerül megoldani közös erővel a dolgot és a zaklató szörnyet elűzzük tőle jó messzire!

Folyamatos sütögetés

Karcsival minden hétvégén alkotunk valamit. Múlt héten készült el a magyar zászló süti, aminek nagy sikere volt itthon és a suliban is. Ezen a hétvégén pedig az Edit által ajánlott hamis tiramisu tortát sütöttük meg Matyinak. Itt írom, hogy a Hulala habtejszín nagyon-nagyon bejött, köszönöm a javaslatot!
Apa is áldozott Karcsi új hóbortjának, kaptunk egy irtó klassz tortaszelő cuccot. A tiramisu tortához a piskótát már azzal szeltem fel. Nem tudom miért, de teljesen randomszerű, hogy a piskótám jól megemelkedik, vagy sem. Eddig nekem ez a recept jött be leginkább csokis piskóta alapra. Jó tartású volt és szép magasra feljött. Nade a két sütit is mutatom persze.

Ilyen lett a mi tiramisu tortánk fordított maslival. Nade kicsire nem adunk. A tetejére kakaót akartam szitálni, de csak nagy szűrőm van és jól meglódult a kakaópor. Egy réteget leszedtem, kentem rá új krémet, akkor Karcsi szitált, mert anya még a végén elrontja a tortát. Hát ilyen lett:-D A közepére azért tettünk plussz habot, hogy elrejtse, amit nem kell látni.

Pár készítés közbeni fázisfotó. Mindketten nagyon koncentrálunk. Hiába, munkás, de igen élvezetes tortakészítés volt. Én minden percét igen nagy örömmel vettem, mert igazi alkotás és csapatmunka volt Karcsival.

 

 

 

Mutatom a magyar zászló sütit is. Könnyű süti, pikk-pakk elkészül és nagyon látványos. Mi a tetejéhez márka meggyet használtunk, teljesen megfelelt a célnak. Sajnos szépen felvágni nem sikerült, de gondolom a lényeg látszik. Inkább másnapra szilárdult meg rednesen, de akkor már nem fotóztam:-D Túl gyorsan fogyott.

Karcsi a cukrász

Ha az embernek ennyi gyereke van, mint nekünk, akkor sokszor keríti hatalmába az érzés, hogy ha épp minden oké, akkor valami el fog romlani. És tényleg. Mikor minden szépen, simán és gördülékenyen halad, akkor valami robban és már megint kezdhetek aggódni, idegeskedni és számotvetek, hogy valahol valamit már megint elrontottam, valamit megint szem elől tévesztettem, nem tartottam túl jelentősnek és úgy sétáltam el mellette, hogy az hiába üvöltött a fülembe, mégsem érzékeltem. Viktor is és én is igyekszünk nagyon figyelni a gyerekeinkre. Mégis van, hogy hiába minden figyelem, egyszerűen a legtöbb időt a legproblémásabbra kell fordítani, ha akarod, ha nem, és közben míg azt a gondot megoldod, a másikban törik el valami. Hiába igyekszel, egyszerűen kiküszöbölhetetlen. Persze ez még nem veszi el a kedvem a sok gyerektől, de néha azt hiszem sokkal könnyebb lenne, ha csak egy max két felé kéne figyelni.
Tehát amíg Lacussal voltam/voltunk elfoglalva és sasszemmel figyeltük a legkisebb nagyot, Marikát, valami Karcsiban omlott össze. Passzolom, hogy mikor, miért. Lényeg, hogy a januári nagy vírusos betegség után jöttek fura dolgok, amiket nem tudtunk mivel magyarázni. Először csak volt egy csúnya rémálma, aztán egyre gyakoribb volt a rossz álom, ami félálomban még folytatódott, néha egész valószerűnek tűnt. Aztán panaszkodott, hogy félálomban nagyon erősek a zajok, az is, ha a takaró a fülét súrolja, a tesója az emeleten horkol, a saját lélegzete stb. Sokszor kéreckedett át az én ágyamba, és hát nem is volt kérdés, hogy jöhetett mellém, mert az ijedt gyerkőcöt nehéz volt megnyugtatni. Sokszor számolt be arról, hogy valami üvölt benne, vagy tombol, a saját gondolatait hallja vissza a fejében stb. Elég rémisztő nekem is, azért írom le, hátha valaki már találkozott a gyerekénél ilyennel. Akinek ebben nincs tapasztalata, attól okos tanácsot, köszönöm de nem kérek, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy nem jó, ha az ember gyereke hangokat hall a fejében. Mindenesetre túl vagyunk egy teljes fül-orr-gégészeti vizsgálaton, kapott steroidos orrcseppett, melegítettük a fülét egy csomót, a panaszok talán enyhültek, de az elalvás továbbra is műsoros, heti 3 alkalommal tuti, hogy mellettem köt ki Karcsikám az ágyban. És miért beszél csúnyán a hang az álmában és a fejében? Mesélte, hogy a suliban a fiúk már nagyon csúnyán beszélnek, ami katolikus iskola esetében szerintem nagyon nem megengedhető. Én nem tűröm itthon a trágárságot, mikor a múltkor hallottam, hogy Miki gépezés közben azt mondogatja, hogy b@szdki, meg is kopogtattam a fejét, hogy ezt nem akarom többet hallani. Mondta, hogy tőlem tanulta. Mondtam, hogy az kizárt, mert én a basszust használom és ha nagyon dühös vagyok, akkor a rohadt életbe a legjellemzőbb szófordulatom, amit elég fura visszahallani a 6 éves lányom szájából, úgyhogy igyekszem ez utóbbit hanyagolni. Nehéz!
Naszóval Karesz nem trendi a suliban, mert nem beszél csúnyán, talán valahol ez is lyuk a lelkén? Nem tudom.
Most voltunk kontrollon a budapesti fülészünknél. A fülét szipi-szupin helyrehoztuk, a hallása csúcs, pénteken mehet úszni. A diagnózisa hyperacusis. Mondta, hogy erre nincs igazából gyógymód. Most kapott Karesz mindenféle vitamint, hogy hátha valamennyit ez segít, kérjek időpontot a Klinikán audiológiára, 1 hónap múlva beszéljünk. A röhej az, hogy Mikivel ugyanezt csináltuk végig, amikor kicsi volt. Akkor voltunk a hallásébresztő terápián Pataki professzor úrnál. Most újra elővettem Mikit, hogy emlékei szerint milyen volt, érzett-e utána javulást stb. Megjegyzem, Miki akkor még ovis volt csak, nem sok mindent lehetett akkoriban vele megtárgyalni, mert picike volt. De nála voltak kézzel fogható tünetek. Nem lehetett vele felszállni az M1 földalattira, a csuklós buszokat gyűlölte, rengetegszer befogta a fülét, visszahúzódó kisfiú volt, sok segítséget igényelt mindenben. És nála nap közben voltak a gondok, nem éjszaka/este. Karesznál a gondok most januárban kezdődtek teljesen akutan.
Elmondása szerint nem csak estefele, vagy éjjel félálomban gerjed a füle, hanem pl. néptáncon és szolfézson is. Naszóval ez van, tehetetlenül állunk a dolog előtt, marad az ima, a gyerek megnyugtatása, aki talán kezdi megszokni a dolgot.
Aztán Miki most mondta, hogy neki ugyanez megvan, csak ő megtanulta kezelni, az időről-időre feltűnő rémálmot jóra fordítani stb. Magyarázta Karesznak, hogy mit és hogy csináljon, de Karesz persze masszívan ellenáll, ő nagyon bízik a vitaminokban:-D
És hogy a figyelmét eltereljük, elterelje, nekilátott sütni. Ez persze nem kis terhet ró rám és nagyon véges szabadidőmre, de ám legyen. Bár amikor napi szinten tortát akar sütni, akkor azért én is ellenállok. Persze a suliba viszi a fél tortát mindig, most nagyon népszerű a sütögetései miatt. Még tartozom neki egy karamellkrémes tortával, a héten mindenképp megcsináljuk.
Ez volt az első torta, sima piskótalap megkenve nutellával, a tetejére marcipánt nyújtottunk. (a fején a fülmelegítős sapi van)

Egyébként a sütésben is nehezen viseli a kudarcot. A múltkor a hőn áhított kinderbuenós tortában a hab nem állt össze, ezért majdnem zokogott. Végül a krém nem habos lett, de csúcs kis tortát állítottunk össze késő este. Én hullafáradtan estem az ágyba, de a gyerek boldog volt. Talán a képen is látszik, hogy a háttérben még egy pudingos banántorta is van. Azt Mikinek csináltam a szülinapjára utólag, mert ez volt a kívánsága.

A piskóta feléből és az elrontott krém egy részéből pohárkrémet is készítettünk.

És a hétvégi alkotásunk a habkarika volt, amivel eléggé megszenvedtem, macerásabb volt, mint gondoltam, de irtó fini lett. Vasárnap délután egy kishaverhoz volt hivatalos, vitte büszkén a habcsókjait, a vendéglátók meg nem győzték dícsérni.
Szóval ez van, agyalok a fiamon, sokat imádkozom érte és remélem, hogy tényleg összefüggésben van az egész a vírussal és emilyen hirtelen jött olyan hirtelen majd el is múlik. Addig meg esténként nem nézünk tévét és ezerrel fülelek, hogy mikor hallom meg a papucsa koppanását a lépcsőn és újra és újra gombócban van ettől a gyomrom.

Karesz

Asszem 4 gyermekem közül ő a legnagyobb kihívás, akit kaptam. Újra és újra újabb és újabb kulcsot kell találni hozzá. Még mindig hihetetlen hangulatember, továbbra is vagy teljes erőbedobással csinál mindent, vagy az ellenkezője. Inkább neki sem áll, és nincs semmi rábeszélésnek ereje, ha valamit nem akar. Kollégáim a róla szóló sztorikat hallgatják a legszívesebben, tény és való, hogy azok a legszórakoztatóbbak. Karesz nagyjából úgy kel fel már reggel is, mint egy átlag felnőtt. Morgolódva, durcin, látszik, hogy minden nehezére esik. Ebből kell kihozni a legjobbat neki és nekünk egyaránt:-DDD

Tanárnénik szerint jól tanul, kevés hibával dolgozik, de néha annyira janinak érzi magát, hogy a kapkodás és nemtörődömség miatt ejt iszonyat szarvashibákat. Kissé lepadlóztam az alig 60%-os környezetdolgozat miatt, de mondták, hogy egyszerű feladatelnemolvasás miatti értelmezési hibái voltak. Matekból továbbra is csúcs a srác. Ha valamit nem ért, addig golyózik rajta, amíg minden a helyére kerül. Lényegében értelmi szinten (ezt most lehet hülyén foglamaztam) mindent 100%-osra csinál. A gyakorlatban imádja a félig megoldott dolgokat. Kéne mögé egy inas, aki becsukja utána az ajtót, lekapcsolja a villanyt, helyére teszi a cipőjét, felhozza az iskolatáskáját, kihegyezi a ceruzáit. Mikor már ezredjére szólok ugyanazokért a dolgokért, az annyira fárasztó. Kollegám Pisti szerint (szintén skorpió) fogadjam el, hogy ilyen és hagyjam élni:-D

Naszóval Karesz idén sokkal de sokkal nyitottabb személyiség lett. Sok új barátja van, a suliban is egyre több gyerek felé nyit, bár könnyen váltogatja a legjobb barátokat. Ebben Miki is és Matyi is más volt, ők a ragaszkodó típusok. Karesz általában összebalhézik a többiekkel, benyomja a durcit, aztán irtó nehéz kiengesztelni.
De lelkesen jár ministrálni is. Néha az az érzésem, hogy ő húzza maga után a Mikit.
Ősszel még pap akart lenni, mostanra farmer. Nemtom Mara szüleinél szóljak-e az érdekében, mert még nem túl komoly a dolog. Mindenesetre részletesen kifejtette, hogy ő nagyon kemény és erős csávó lesz, mert még a házát is egyedül fogja felépíteni.

Még mindig rubik kocka függő. Megtanulta kirakni a kockát, tök mindegy, hogy 2x2, vagy 3x3, vagy 4x4 vagy 5x5... Én csak sasolok, mikor forgatja, rakja. Második lett a sulis rubik versenyen, ahol felsősök is indultak szép számban. Karesz volt az egyetlen első osztályos.

Épp a fogszabályzós project elején vagyunk. Hihetetlen, hogy milyen kuszák lettek a fogai. Ráadásul rosszak is. Vele annyit voltam már fogorvosnál, mint az összes többivel együtt kétszer. Jövő héten megkapja élete első fogsziját. Vele leültem megbeszélni, hogy akarja-e vagy sem, mert nem olcsó mulatság, ha nem teszi be a szájába és nem akarja hordani, akkor én nem költök rá egy fillért sem. Megbeszéltük, jöhet a szabályzás. Kivehető készüléke lesz. Lényegében a feladata most csak annyi, hogy legyen helye a kibújó fogaknak, kicsit tágítani kell a felső ívet, az alsót, meg előrébb hozni.
Egyébként a fogorvosnál is mindig van egy 5 perces zokogási időnk. Anélkül nincs semmilyen attrakció ott. Tök mindegy mit csinálnak, Karesz bőg vagy 5 percet, utána lehet húzni, tömni, lenyomatot venni, fogkövet leszedni. De csak így működik:-D

Mit akartam még mondani? Mostanában inkább Marikához húz. Miki felvette a nagytestvér figurát, hagyja a kicsiket kibonatkozni, ritkábban áll be a szerepjátékaikba.

Na pár fotót a 8 évesről is hoztam. Versenykockát kért, 3x3-ast.

 Őt igazán nehéz fényképezni. Vagy oda sem néz, vagy ilyen jó arcokat vág:-D

  

 De mutatják a képek, hogy a csapatért bármit. Szeret együttjátszani a többiekkel, szeret irányítani is, de nem olyan vészes:

És mostanában kifejezetten jól kijön a tesókkal is, különösen Marikával. Miután sulis lett, volt kettejük között egy diskrét mosolyszünet. 

Karesz: A kedvenc nyári képem róla.

A ministránsok

Épp csak látszanak a képen. Jobb szélen Karcsi, bal szélen Miki. Irtó lelkesen mennek ministrálni, bár még kicsit ügyetlenek. Karcsit néha a helyes irányba fordítják a nagyok, néha elfelejt letérdelni, vagy kis késéssel csinál mindent. Miki ma vasánap végig a tenyerébe törölte az orrát, mert nem merte felhúzni a ruháját, hogy kivegye a zsepijét. Aztán meg nem sorolt be időben áldozáshoz (ministránsok kezdik a sort mindig), úgyhogy kiállta a hívekkel a sort (hátrasétált teljesen:-D). De így végül épp együtt érkeztünk az áldozáshoz.
Jó látni, hogy szinte rohannak be mise előtt a sekrestyébe és hogy mennyire várják a szombati ministráns próbát.

Szeretek tervezni

Igazából mondhatom azt is, hogy folyamatos tervezés és szervezés az életünk. De gondolom ezzel más is így van. Vannak olyan hónapok, hogy fullon tele van írva mindenféle megoldandó, leszervezendő feladattal, programmal a naptáram. Ez a február pont ilyen. Egymás után futtatom ki a feladatokat, amik épp határidősek. Pénteken postára dobtuk a felvételi jelentkezéssel kapcsolatos összes kitöltendő papírt. Hajlamos vagyok arra, hogy halogatom a feladatot, míg már szinte majdnem a körmömre ég a dolog. Közben folyamatosan frusztrált vagyok attól, hogy el kell intéznem, mégsem állok neki. Viktorral hosszú-hosszú listáink vannak arról, hogy miket is kell elintéznünk. Most végre a jelentkezési lapok kipipálva. Már csak a Piarista oldalra kell azt feltöltenem, hogy mit is várok el az iskolától. De beszereztem a bizonyítvány másolatokat, plébánosi ajánlást, hittantanári ajánlásokat, letötöttem, kitöltöttem, feltöltöttem száz féle adatlapot. Végül Viktort elküldtem a postára, előtte mindent beszkenneltettem vele, hogy legyen egy elektornikus példány itthon is, ha valami elkeveredne a postán!
Közben másik frankó ügyintézésem Karesz felvételije. Ugyanis a mai világban persze már van az általános suliba jelentkezéskor is megmérettetés. De hát ez már nem ujdonság. Pénteken elvittem a Don Boscoba Farsangi iskolanyitogató foglalkozásra. Hát a gyerek valami nagyon más várt, igen csalódottan jött haza. Volt színdarab állati jópofa jelmezekkel, néptánc (amibe nem kapcsolódott be), körjáték (amibe nem kapcsolódott be), uzsi (amiből nem akart enni, de miután megkóstolta a halkrémes kenyeret rájött, hogy finom). Én beszélgettem néhány szülővel, a leendő elsős tanító nénikkel. Hihetetlen, de most az egész gárdát ismerem, úgyhogy bármelyik osztályba kerül Karcsi, mindnél nyugodt szívvel fogom várni az első évet. Csak készüljenek ők is arra, hogy Karesz egész más, mint Matyi volt. Matyi régi osztályfőnöke, Enikő néni és Zsuzsa néni is kap egy-egy elsős osztályt valamint Simor Ági néni, aki nekem anno nagyon sokat segített, mikor az egyik kicsi másik pici verzióban otthon voltam. Ő volt a csúcs napközis tanító néni, aki mellett kicsit ellustulhattam... és el is lustultam... Szóval jó a gárda, mindenkivel csak jól járhat Kareszom.
Másik tennivalóm, amivel sokat kell zsonglőrlködnöm a Társasház. Február 25 adóbevallás. Sima kis nullást kell leadni, semmi komoly. Csak már nem lehet papíron, csak ügyfélkapun keresztül. Van ügyfélkapum persze már egy éve. Le is adhatom elektronikusan a cuccost, de ki kell tölteni egy olyan nyomtatványt, amin jelzem, hogy én vagyok az ügyintézője a társasháznak: 14T180 nyomtatvány. Amit meg papíron kell leadni, de nem mindenhol egyértelmű, így már telefonáltam, ügyfélszolgálatra mentem stb. Most már úgy tűnik minden szép kerek lesz, megvannak a kitöltendő rubrikák és ha valami mégsem stimmelne, az ügyintéző hölgy jótanácsa: Addig x-eljen, amíg kiírja, hogy minden oké! Próbálgatni kell!
Hát most hétvégén készre próbálgatom a nyomtatványt, jövő héten leadom, aktiválják egy nap alatt, ha beért a nyomtatvány a központba, aztán feltölthetem a nullás adóbevallást. Éljen!
Aztán le kéne könyvelnem még a november-decembert a társasháznál, elkészíteni a 2013. évi beszámolót, összehívni egy közgyűlést. Mindezt februárban. Ehhez már tényleg csak hab a tortán a 3 db szóbeli felvételi Matyival és Karcsival (bár Karcsit ismerkedő játékra viszem:-DDD ), 3 szülői értekezlet és egyéb nyalánkságok, mint fogszabályzás és fül-orr-gége kontroll Marikámmal. Néha csak úgy zsong a fejem. Mikor számonkér a főnököm, hogy otthon miért nem képzem magam, egyszer mertem azt mondani, hogy jöjjön el hozzánk, nézze végig egy délutánom, este fél kilenckor, miután a konyhát is elraktam nézzen rám, és szóljon, ha úgy látja, hogy még rámfér egy kis jogszabálytanulás;) Még 6 órás vagyok. Tudom, hogy eljön a perc, hogy 8 órás legyek, de félek tőle nagyon. Nem szeretném.
Szóval mikor így átcsapnak felettem a hullámok legjobb az élvezetek tervezése. Minthogy magától értetődően leadok úgy 6 kilót. Minden nap tornázom, elkeveredek valahogy jógára esetleg, hétfőnkénti kórházi gerinctornára szerzek beutalót (apropó, még mindig nem adtam le a foglalkozás egészségügyön a decemberi tüdőszűrőm eredményét, de ott kaphatok beutalót!), hetente kétszer eljutok úszni és máris érzem, ahogy a jó meleg bilibe ér a kezem. Azért a tornával megpróbálkozom és ha sikerül, akkor úszni is eljutok... És újraindítom a fogyit is, mert nem szeretem magam, de új ruhát venni sem időm, sem kedvem, és néha még pénz sincs rá igazán. A kazáncserénk is kulminálódik, most már ott tartunk, hogy a gáztűzhely is szabálytalanul lett bekötve, így kéne egy elektromos. Hurrá! Éljen! Utáltam a gáztűzhelyet, amit Mártától örököltem. Viszont ha már veszünk, akkor olyan legyen, ami beépíthető, hogy ha majd egyszer lecseréljük a konyhabútort (itt halk kacaj következik), akkor jó legyen abba is. Viszont a jelenlegi bútorba nem passzol. Sebaj, Zoli, kedvenc asztalos barátunk megoldja, csak döntsük el, hogy legyen.
Aztán Viktorral tervet kovácsoltunk a jövőbeli pénzügyi dolgainkra is. Rohadt sok hitelünk van és irtó lassan kopik. Gondolom más is találkozott már ezzel a problémával. És ahhoz képest, hogy mennyit keresünk együtt (na jó, én csak zsebpénzért dolgozom, hiszen egyszerű kis közalkalmazott vagyok, és más már mondta, hogy ennyi pénzért fel sem kelne) mégsem tudunk előtörleszteni. Folyton elmegy a spórolt pénzünk valami aktuális gondra (mnt pl. lépcsőcsere, kazáncsere stb.) Szóval felállítottunk egy pénzügyi tervet, próbáljuk magunkat tartani hozzá. Kemény lesz!
És ilyenkor érzem, hogy kellenek élvezetes tervek is. Mondjuk hímzős tervek. Már csak azért is, mert szinte semmit sem hímzek. Vagy ha mégis, akkor is alig látszik a haladás a képen. Szóval mivel ez viszont örömmel tölt el, így mutatom, hogy idén a sorozatok jegyében tervezek.

1. Maria van Scharrenburg 4 elem sorozata:

Ebből készen van a víz és most készítem a tűz elemet:

2. Nimue: A Fee au Rouge Gorge

A párja már elkészült

3. Mill Hill: Latte

Ilyen lett a Cappuccino

4. Lizzie Kate hónapos sorozat:

Az első három már készen van.

5. Csak a hecc kedvéért, mert szinte minden évben mutatom és mert minden beszerezve hozzá LHN Teás kávés sorozat

6. Pixiek:

Egyszer már elkészítettem a télit, csak elajándékoztam Szilárdék kislányának.

7. Tralala macik. Csak mert ezer éve szeretném megcsinálni őket:-D