Karcsi elsőáldozása

Már egy hete volt, még mindig nagy örömmel emlékszem vissza. Mindenkinek köszönöm aki olvas itt és el is fogadta a meghívásunk. Szomorú, hogy a család már csak temetéseken jön össze, így mi Viktorral úgy döntöttünk, hogy ha bármilyen ünnepünk van és a családi kassza megengedi, akkor meghívjuk a rokonokat és a barátokat, hogy velünk együtt örüljenek. Így esett, hogy Karesz elsőáldozására eredetileg harmincan voltunk hivatalosak (Karesszel együtt). Végül összesen 24-en voltunk, remélem mindenki jól érezte magát.

Képeket nem hoztam túl sokat, mivel elvileg egy jól bevált fotós fényképezett a templomban, ezért a kedves szülőket megkérték, hogy a szertartást ne zavarják a felesleges kattingatással. Sajnos ismét elmondhatom (Miki elsőáldozásánál is ez volt), hogy nem sikerültek a bácsi által készített képek. A konkrét első szentáldozásos fotó egy gyereknél sem sikerült. Végül 6 képet választottam a kiállítottakból a templomban, ahol van csoportkép az egész társaságról, csoportkép a fiúkról, pár jelenet... Kicsit letört a dolog, de remélem, hogy Attila és Péter képei sikerültek Karcsiról. Itt most csak a mise utáni sütizésről kattintott párat Viktorom, azokat mutatom is.

 

Karcsi lelkesen készült az elsőáldozásra. Azt hiszem egy egész jó kis csapat jött össze, hiszen mindössze 14 gyerkőc volt idén elsőáldozó a Szent Mihály templomban Albertfalván. Henrik atya most a szülőknél azt is kijárta, hogy hacsak nem ütközik semmi más programmal, akkor a gyerekeket küldjük el az augusztusi hittanos ottalvós táborba. Megtettem, jelentkeztettem rá Karcsit és Mikit is.
Az első gyónást már vagy egy hónapja megtartották a gyerekeknek. Többször beszélgettem erről Karesszel, hogy milyen, amikor az ember még gyerkőcként megy gyónni és hogyan változik az egész, mikor már felnőtt. Miért jó, hogy valakinek elmondod a dolgaid (konkrétan a gyóntató atyának), miért válthat ki az emberből rossz érzést, hogyan érdemes kezelni az egészet. A második gyónásról a csemete majdnem elfeljtkezett, én szinte csak kontroll jelleggel kérdeztem rá előző este, aztán láttam, hogy Öcsi kapkod jobbra-balra, hogy hol van a lelki tükör, a gyónás menete leírás stb. Persze anya mindent tudott, hogy hova hányta a gyermek, így másnap felkészülten érkeztünk az egész délelőttös gyónásra és utána tartott ünneplésre.

Kis kitérő, hogy nagyon nehéz volt a kedves szülőket összetoborozni, hogy adjunk közös ajándékot Henrik atyának, Zoli atyának és Mickó néninek, aki sokat segített a szervezésben. Én végül annyit vállaltam, hogy elindítottam a kezdeményezést és összevadásztam a 14 szülőt e-mailben. Az ötletelésben még benne voltam, aztán kiengedtem a kezemből a dolgot, hogy a megvalósítást már más csinálja. Egyébként a szülők is jó fejek voltak, többeket ismerünk már ezer éve a Don Boscoból.

Az elsőáldozás napján én bevallom, hogy nagyon izgultam. Igyekeztünk jó időben odaérni és oldalt leültünk a templomban, ahonnan minden jól látható volt. Persze az egy fő, aki miatt izgultam, konkrétan Lacika el is kezdett műsorozni, úgyhogy Viktor kénytelen volt kimenni vele, le is maradt az első szentáldozásról. Én figyeltem helyette is, de azért láttam, hogy Karesz csekkolta, hogy apa nincs sehol. Ez van. Emlékszem, hogy Mikién meg Marikával a két padsor között álltam valahol a tömegben és ő elmélyülten babapiskótát rágott, ami sokkal jobb volt. Laci viszont vergődött, hangoskodott és nyavajgott, nem lehetett vele benn maradni. Bár lehet, hogy pár szülő ezt fel sem vette volna, nem tudom.
Egyébként olyan szép volt, és olyan megható. Öregszem már talán, de néha-néha majdnem elpityeredtem. És annyira jó volt látni, hogy az én fiam hogy figyel. Nem ficereg, nem beszélget, hanem figyel. Gondolom az, hogy minden vasárnap ministrál sokat számít e szempontból. Olyan szép és tiszta arccal nézett, nekem ő volt a legszebb kissrác ott a sorban. Ministrált a Miki is, ő olvasta fel a könyörgéseket. Annyira nagy már ő is, hihetetlen, hogy mennyire kamaszodik. Henrik atya prédikációja is csúcs volt, mindig leköt, mindig odaadással figyelem és gondolkodni is hagyja az embert közben. Persze főképp a gyerekeknek szólt a prédikáció (de volt alkalmam meghallgatni az estit is, egész más volt és az is nagyon lebilincselő), de nekem így is tetszett. Még pénteken voltam én is gyónni, ott álltak szépen sorban az elsőáldozó gyerekek szülei, egymásnak adtuk a kilincset:-D Szóval mentem áldozni, terelgettem magam előtt Kolost és Botondot. Tök cuki volt Kolos, mert odajött megkérdezni, hogy kijöhetnek-e velem:-D

Mise után átmentünk a Vakvarjúba ebédelni. Itt is készültek képek, amiket Viktor csinált. Sajnos páran lemaradtak, Tusi, Tamás és Balázska, Viktor és én is. Bár a szemfülesek felfedezhetik a pöttyös hátam.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vakvarjút nagyon szeretem, nem olcsó, de nem is vészes, ha menüt kér az ember. Időben lefoglaltam az asztalt, külön írtam e-mailt is pénteken, hogy pontosítsam a létszámot, meg hogy kell egy etetőszék és lesz két babakocsi is. Hát kicsit szűkösre szabták a helyünket, nameg lefelejtették a két vega terítéket is apósoméknak. De minden rendeződött, mindenki megtalálta a helyét és jót falatoztunk. Mi Viktorral csak felváltva, mert Lacit hol ő, hol én cipelgettem. Vittem neki sütőtökpürét, valamennyit evett is belőle, de a fő gondja az volt, hogy már nagyon álmos volt, de nem tudott a nyüzsiben elaludni. Végül én a desszert előtt úgy döntöttem, hogy kimegyek vele. Az első sarokig jutottam és már aludt is a csemete. Aztán végül hazagyalogoltam vele, mert gondoltam, hogy ha a babakocsiból át kell pakolni autóba, aztán megint ki, akkor alig fog aludni egy picikét. Szóval hazasétáltam vele, mentem egy jó nagy kört, így Lacus aludt egy teljes órát. Kellett is, mert itthon is még vártuk sütivel, jégkrémmel, kávéval a vendégeket. Mama nagyon sokat segített nekem. Már pénteken megérkezett, és olyan jó volt. Kicsit kiengedtem, ha sok bennem a feszültség mindig ezerrel fáj a hátam, a nyakam. Úgy látszik oda feszülök be:-D Végre szép és tiszta lakással vártuk a vendégeket, nem kellett semmi miatt szégyenkeznem. Tudom-tudom, senki sem ezt nézi, de azért mégis... nekem így jobb érzés. Sokan hoztak sütit, sósat, édeset, ettünk-ittunk, beszélgettünk még otthon vagy ötig. Csak nagyjából tudtam kivenni a részem a társalgásból, mert Laci eléggé lekötött. Mariann igyekezett rólam legombolni Öcsipókot, mert még egy nyomorult császármorzsát sem tudtam tőle megenni, pedig a Vakvarjúsok becsomagolták, ha már lemaradtam róla. Mindenkivel váltottam pár szót, ennyire volt kapacitásom. Karesz jött-ment, élvezte, hogy ő az ünnepelt. A délutáni hálaadásra nem akart visszamenni, picit fűztem, hátha meggondolja magát, de nem. Ragaszkodott hozzá, hogy ő a vendégeivel marad. Botonddal és Kolossal nagyon jól kijönnek, lényegében elnyelte őket a gyerekszoba, aztán meg kimentek az udvarra. Marika is jót játszott Bogival meg Zoéval. Nem is tudom mikor láttam három kislányt egyszerre nálunk a lakásban:-DD

Én este rémesen fáradt voltam. Még elmentem a hatos misére, ahol Miklós ministráns avatása volt. Nehéz volt figyelnem, akkor szakadt rám a fáradtság. Erről az alkalomról nincsenek képeim. Lemaradtam a közös fotóról, mert épp megállított egy kedves idős házaspár és nem tudtam elszakadni. De Előd anyukája megígérte, hogy átküldi a fotókat. Miki felnőttesen viselte, hogy az ő ünnepén csak én vagyok ott. Nem akart menni egyik testvére sem, apa meg kénytelen volt Lacit vállalni. Vittem egy nagy tálca sütit a ministránsoknak bulizni. Egy darabot sem hozott haza Miklós.

Az ajándékok nagyon nagy sikert arattak Karcsinál. Már tanultuk együtt a rózsafűzért. Egy tizedet el is imádkoztunk együtt. Minden könyvet végignézett, szépen sorban fogjuk olvasni esténként. Most az Oups a szeretet nagykövete címűt olvassuk. Ő olvassa nekem hangosan, én hallgatom. Nagyon cuki!
A 3D toll nehezen indult be, Viktor már mindent megpróbált, hol működött, hol nem. Végül kicseréltette és azóta csont nélkül működik. A versenykocka szintén Karesszel alszik az ágyban Turcsik baba mellett:-D

Turcsik babát a pszichológustól kapta Karcsi. Tömören annyi a gyerkőc gondja, hogy szorong, hogy a nagyobb és sikeres testvérei mellett ő mennyire tud megfelelni. Magát nem tartja túl sokra. Egyszerre szeretne belesimulni a családi összképbe, és szeretne mégis valamivel kitűnni, ez is feszíti. Nameg nem tudja kezelni az jót és a rosszat. Ebben nagyon végletes, próbál teljesen elzárkózni a csúnya beszédtől, az illetlen dolgoktól, a szextől, mindentől, amit ő rossznak titulál. És amit elfojt magában, az zaklatja elalvás előtt egy szörny képében, amolyan csábítóként. A pszichológus azt mondta, hogy pszichiáterhez menjünk tovább a Vadaskertbe. Hát a Vadaskertről eddig csak rosszat hallottam, senki sem ajánlotta. A gyermekorvosunkkal megbeszéltük a dolgot, hogy mi legyen, hogyan tovább.
Most megyünk egy kedves idős doktorbácsihoz, aki pszichoterapeuta. A gyerekorvosunk javasolta nekünk, hogy vele tegyünk mindenképp egy próbát.
Az első találkozás alkalmával - én is benn lehettem - az volt a beszélgetésükben nagyon szembeötlő, hogy Marikával milyen nagy fasírtban van Karcsi. Hát igen, erről én is mesélhetnék. Próbáljuk Kareszom kis lelkét emelni, emelni, emelni. Remélem sikerül megoldani közös erővel a dolgot és a zaklató szörnyet elűzzük tőle jó messzire!