Csak úgy

Régen jártam erre. Túlzás lenne azt mondani, hogy hiányzik a blogom, de néha sajnálom, hogy nem írom le, hogy mi van velünk, miket alkotok, illetve miért nem alkotok. Miért nem mutatok semmit, miért nem töltöm fel az ezer el nem készült fotót, hiszen bőven volna miről.

Amiért nem készülnek fotók, az banálisan egyszerű. Elromlott a fényképezőgépem. Nem tudok fényképezni. Okostelefonom pedig nincs, szóval azzal sem tudok fényképezni. Mielőtt bárki kérdezné, igen, a férjemnek és a nagyoknak is van okostelója, tehát azzal készülhetnének a képek, de nincs kedvem elkérni, hogy mutassa meg hogy kell, aztán meg hogy a ménkűben töltöm fel majd a képeket. Arról meg ne is beszéljünk, hogy szinte alig férek oda a géphez, ha meg mégis van időm (esetleg hétvégén), akkor meg épp nincs kedvem megírni az életem kisebb-nagyobb változásait.

Időközben elköltöztünk. Nem kis project volt. 4 nap alatt dobozoltuk be a lakást (kb. 130 dobozba) és egy nap alatt költöztünk el. Néha sajnálom, hogy elmentünk, mert szerettem nagyon az új szomszédokat. De be kell vallanom, hogy nagyon-nagyon szeretem az új házat. Van hálószobánk, külön fürdőnk, minden gyereknek kis zuga, bár 4 csak amolyan térelválasztós kuckóban lakik, de a térelválasztót Viktor és apósom készítette sk. Ők tettek laminált padlót is a gyerekszobákba, mert hajópadló félig feljött, hatalmas hézagok voltak benne. A legnagyobb kapott külön szobát. Itt mindenki tiszta lappal indít, aki ismer minket, tudja, hogy miről beszélek.

Néha még elálmodozok arról, hogy a konyha teljesen szeparált legyen a nappalitól. Szeretném becsukni az ajtót, egyre nehezebben viselem, hogy aki a számítógépnél ül, az is beszél, mert épp közös játékban van egy haverral, vagy egy osztálytárssal. Aztán aki ugyanabban a szobában, vagyis a nappaliban tévét néz, egyre nagyobb hangerővel néz tévét, hogy túlharsogja a gépnél ülő testvérét. Ráadásul Marika rászokott ezekre a vicces amerikai sorozatokra: Amerika Huangjai, Az ifjú Sheldon, A semmi közepén. Folyamatosan ezeket hallom, üvölt a tv és mivel vacak régi gömböctévénk van, így olyan, mintha csak a zaj lenne erősebb, a hang nem. Na mindegy. Van egy hálónk, van egy hatalmas konyhám, rájöttem, hogy nagyrészt ebben a két szobában élek. A múltkor leültem a nappaliban a szánalmasan ócska ülőgarnitúránkra, amin minden folt egy történetet rejt, és akkor jöttem rá, hogy lassan 4 hónapja lakunk mindjárt a házban és nem üldögéltem a nappaliban. Nem is nézek tévét, nem hímzek a szokott kis kuckós módon, nem olvasok, nem élek egyáltalán a nappaliban. Mivel folyton a vírus miatt aggódik mindenki, így vendégeink sincsenek. A kevésbé aggódósak persze már jártak nálunk, de tele voltam tervvel, hogy ezt is elhívom, azt is áthívom, ha végre lesz hely. Erre minden társas kapcsolatunk leépül a vírus miatt. Pedig mi már ráadásul túl is vagyunk a koronánkon. Én 10 napig nem éreztem sem ízt, sem szagot. Ráadásul a kávénak a mai napig olyan kicsit égetett íze maradt, nem a régi. Még mindig nem érzem a nagyon finom illatokat. Pl. beleszagolok Lacika nyakába és valami illat még mindig hiányzik, a jellegzetes Lacika illat. Persze a szájszagát érzem:-DD Szóval nem lett újra 100%-os sem az ízlésem, sem a szaglásom, de én már nem is csodálkozom rajta. Igazából sok dolgot már elfogadok, hogy ez van és kész. Nem azt mondom, hogy nehéz az életem, de belefáradtam a lázadásba, hogy nem így akarom, vagy mást szeretnék. Még nem tudom azt mondani, hogy az Úr adta, az Úr elvette, de fejet tudok hajtani, hogy nincs beleszólásom a megoldási folyamatba. De azért könyörgök és reménykedek rendületlenül. Mindenért.

Nem alkotok szinte semmit. A takarót horgolgatom, ha épp van időm. Már egyben van az egész, nem kis meló volt összehorgolgatni a sok kis blokkot. A körbehorgolás részénél vagyok. Konkrétan 4 kört kell horgolni széleként, abból tartok az első kör felénél. Nem lenne túl nagy munka, de a szemem sajnos még mindig vacakol. Fél év alatt nem jött helyre. Már panaszkodni is unok miatta. Becseppentem reggel és este. Nap közben meg elkaristolok vele, amíg kell, aztán alszom. Egyébként sokkal-sokkal jobb, mint tavasszal volt, csak azért kínlódgatok vele, ami nem hiányzik. Így aztán nem hímzek, nem olvasok, mert estére vacak a szemem és már nem kívánom sem a betűket, sem a hímzőtűmet. A múltkor elővettem a hímzős "kincses" dobozom. Végignézegettem a készleteimet, kicsit visszatérő letűnt álmoknak tűntek. Mindet azonnal el tudnám kezdeni, de amolyan rezignáltan olyan érzésem volt, hogy jobb lenne elajándékozni, feltenni a jófogásra, mert úgysem lesz rá időm...

Szeretem a kertet, csak egyrészt kevés vagyok hozzá, nameg valahogy olyan érzésem van, hogy rajtam kívül nem érdekel senkit a családból. Annyi tervem volna vele, de perpill csak azt tudom megtenni, ami égetően szükséges: összegereblyézem a lehullott faleveleket, picit bontom a vadszőlőt, mert most levél nélkül sokkal könnyebb. A lelki szemeim előtt látom, hogy milyen lesz! Lenne 8 napos a hét! Egyet a kertünkben töltenék!

Sokat főzök megint. Ugye a két nagy online tanul. Viktorom még mindig home-office, pedig nagyon elege van már. Aztán bezártak a gyorskifőzdék, így már 4 ember napi kajáját kell megoldani. Az ételkiszállítás nagyon drága, maradt az én főztöm. Minden elfogy, mindent megesznek minden nap. Sokat főzök. Hétvégén figyelhetek a gluténmentességre is, mert Karcsit május végén azzal diagnosztizálták...

Nem panasz, de néha elgondolkodom azon, hogy mekkora luxus, hogy arra vágyom, hogy egy napig ne kelljen csinálnom semmit. Aztán általában rájövök, hogy már annyira fáradt vagyok, hogy egy nap igazából semmire sem elég. Legalább egy hét kéne mindentől és mindenkitől távol. Senki panaszkodását nem akarom hallani, senki kérését nem akarom hallani, senki gondját nem akarom hallani, nem akarok tudni arról, hogy mit kell megcsinálnom, nem akarom látni, hogy mit kellene megcsinálnom. Csak egyszerűen lenni szeretnék, gondolkodni, sétálni, ha elfáradok leülni, nézni valami szépet. Ennyi. És ha ezt végiggondolom mindig kicsit szégyenlem magam, hogy ilyen hülye önző vagyok. Itt a helyem és itt van dolgom, és igazából, ha mindez nem lenne - család, munka, gondok, örömök - nagyon hiányozna. 

Horgoljunk takarót! (10)

Elkészült két nagy blokk rekordidő alatt. A szemem még mindig nem az igazi, néha már eszméletlenül unom..., szóval nem hímzek, marad a horgolás. Nemrég olvastam, hogy június 2-vel nyitnak az ovik, valszeg megyek vissza dolgozni. Bár a plébánia úgy szét van bombázva felújítás maitt, hogy Henrik atya beköltözött az irodámba. Tegnap már sms-t írtam, hogy bemegyek délután, így visszaírt, hogy oké, valamint kicsit rendet rakott, hogy legalább a laptopom le tudjam tenni az asztalra. Mielőtt mentem még megkérdezte, hogy másnap is jövök-e? Hm... Egyébként volna bőven mit csinálnom, egy csomó elmaradásom van, de semmi sem égető. Mióta újra lehet misézni beindultak a telefonok, hogy mi mást lehet még. Legtöbben a keresztelőt kérdezik, amiket mind lemondtunk a vírus indulásakor. Várom borzasztóan, hogy a közösségi alkalmakat is megtarthassuk. Kis közink már nem bírta tovább, kedden a Bosnyák téri templomba beengedtek minket, így végre dicsőíthettünk. Mit mondjak, felemelő érzés volt, jó volt egyrészt látni a többieket, hihetetlenül jó volt együtt imádkozni és énekelni, köszönetet mondani mindenért az Úrnak. Nem mondom, hogy szánsájn és hepi az életem mostanában, de tanulom azt, hogy mindent próbálok lázadás nélkül elfogadni.

Nade itt van egyben a hat nagy blokk. Most látszik csak, hogy mennyivel lazábban horgolok a 3 évvel ezelőttihez képest. Sebaj! Úgyis lesz majd egy mosás a használat előtt, akkor majd egymáshoz igazodnak a blokkjaim. Remélem! Még egy 14 db-os kicsi rakományt kell lehorgolnom és indulhat az összedolgozás! Hurrá! Ezt most már befejezem idén, nem akarom húzni-halasztani.

Horgoljunk takarót! (9)

Magamhoz képest meglehetősen hamar elkészültem ezekkel a blokkokkal is. Tényleg szinte félálomban is lehet horgolgatni, mert annyira nem megerőltető ugyanazt a mintát 28x megcsinálni. Igazából még csak nem is untam, élveztem, ahogy naponta nő a kupac, amibe a kész blokkokat tettem. Egyébként már napok óta elkészült, ezer éve fotóztam is, csak nem jutottam el a blogig. Szinte folyton foglalt itthon ez a gép. Van hogy házikészítés miatt, de főképp azért, mert valaki épp játszik rajta. Még nem írtam semmit a karanténról, pedig bőven volna mondandóm, de egyszerűen nincs időm. Normál állapotban sokkal több időm van... Na mindegy. Unom a karantént, költözni fogunk, zajlik az érettségi tömören.
Inkább jöjjenek a képek:

 

 

A kisegeres nóta

Lackó ősz óta a Don Bosco oviba jár. Rengeteg gyerekeknek szóló vallásos éneket tanulnak. Ezekből többet még én sem ismerek, de nagyon bírom, hogy a gyerkőc játék közben dúdolgatja, énekelgeti őket. Így figyeltem fel a kisegeres nótára, ami számomra teljesen ismeretlen volt, de aztán Lackóm megtanította. Annyira édes, hogy a folyamatosan ismételhető dalt így énekli:

-Szívem csendben az Úrra figyel, kisegér.
Helyesen:
-Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít!

Szerintem zseniális, hogy a gyerekek mit énekelnek a szerintük érthetetlen szavak helyén.
Anyák napja alkalmából a Nagyinak is elénekelte a telefonba!!! Itt most csak két sor erejéig volt hajlandó énekelni, de szerintem Öcsinek jó hallása van, tisztán énekel.

Horgoljunk takarót! (8) + gyémántkirakózás

 

A horgolással mostanában gyorsabban haladok. Nem igazán van időm elmélyült hímzésre. Ahhoz ugye előpakolok, beállítom a nagyítós lámpám, mert az apróbb öltéseket egyre rosszabbul látom még olvasószemüveggel is. A horgolással meg úgy vagyok, hogy az épp aktuális színek egy zacsiban összerakva, gyorsan előkapom, 10 perc alatt készen is van egy blokk, gyorsan elvarrom a lelógó szálakat, aztán megyek is tovább. Nagyjából ennyi kis szabadidőket lopogatok magamnak a gyerekek között. Ha egy nap két blokkot meghorgolok, akkor már igazán sok időm volt magamra:-DDD
A húsvéti szünetben sikerült elkészítenem a 7. ütem 14 kis blokkját. Szerintem eddig ez a legszebb. Nem mondom, hogy nem untam a végére, de legyűrtem. Most 28 db nefelejcset kell meghorgolnom kékben és lilában. Kékből is 14, lilából is 14 db-ot. Na ez már komoly kihívás lesz nekem, hogy ne legyen annyira unalmas, váltogatom a színeket.

Odatettem egy kb. 3 éve meghorgolt ugyanolyan kis blokk mellé a kész lilámat és kékemet. Hát három éve szorosabban horgoltam... Na mindegy, ez ,már így marad!

Közben Marikával úgy döntöttünk, hogy valami másfélét is kreatívkodunk. Mutatom, hogy mivel készült el legutóbb. Még a Mikulás hozta neki ezt a kisebb gyémántkirakó készletet. Szépen kirakta, már csak keretezésre vár. Mutatom a kész képét:

De hogy itt a nagy karanténban is járjon a kezünk és pirosodjon a szemünk (asszem én összeszedtem egy kötőhártyagyulladást, pedig még el sem kezdtem a képemet), rendeltünk két szép gyémántkirakót. Ma hozta a postás!!! Kalandra fel! Ilyen lesz az enyém, Marika egy tájképet választott, úgy tűnik, abból az utolsót rendeltük meg a csomagküldőtől;)

Mirabilia: Night Nymph (1)

Anno belekezdtem a Day Nymph után ebbe a képbe is, de csak letettem. Már nem emlékszem, hogy miért. Gondoltam itt az idő leporolni, mert már nagyon untam a Lanarte kertes képet. Lassan kisebb-nagyobb megszakításokkal azt öltögetem vagy 1,5 éve és sehogy sem halad. Szóval ez a nimfa lett a koronavírus alatti keresztszemezős képem. Előbb jönnek az x-ek, utána a gyöngyzápor. Kíváncsi vagyok, hogy meddig jutok. Pláne, ha közben megosztom kézkapacitásom a horgolt takaró blokkjaival is:-D Eddig szeretem, bár most olyan semmilyen színű drapp-halványzöld-libafos színekkel kellett bele öltögetni.

Ilyen most:

Ilyen lesz:

Horgoljunk takarót! (7)

 

Mivel itthon van az egész család, és nagyjából semmire sincs időm, de mégis van tervem, így első körben rendbe raktam az íróasztalom. Leghátul alul találtam benne egy nejlonzacsit, tele fonalakkal. Hát durva, de előkerült az a babatakaró, amit asszem vagy 2-3 éve vettem elő utoljára (anno Lacikának kezdtem el). Gondoltam itt az alkalom, hogy leporoljam és haladjak vele valamennyit. Nem vagyok egy villámtű ebben sem, és őszintén remélem, hogy a koronavírus miatti bezártság jóval rövidebb ideig fog tartani, minthogy elkészülök az egész takaróval. Na, a lényeg, hogy elkészült a 6. ütem. 10 egyforma kis blokkot kellett horgolni. Mindnek eldolgoztam már a hátát is. Élveztem, bár továbbra is nyírja a kezem a horgolás. Egyébként kb. 15 perc egy ilyen kis blokk elkészítése, szóval döbbenetesen lassú vagyok!