Ezzel is elkészültem. Hosszú kihagyás után idén már van 3 kész keresztszemes képem. A kalapos nőket talán holnap veszem át az Éva Kézimunkában. Elküldtem egy csomó képem versenyen kívül a győri kiállításra, hogy népszerűsítsük ott is a keresztszemest. Viktort beszélte rá az üzletvezető, én meg rábólintottam. Nevezni nem akartam a képeimmel, mert a budapesti kiállításra általában nevezni szoktam velük.
A kis Nimue tündér már megkapta a maga barna, egyszerű keretét, aztán gyorsan tovaröppent Évihez. Nagyon örült neki!
És akkor most már itt is van a második elkészült MVS babaköszöntőm, ami végül Marikáé lett. Hát mit ne mondjak, a végén a sok sárgával megszenvedtem, de a legbrutálisabb a szörnyű aranyszálas kontúr volt. Iszonyat szar minőségű metál szálat tettek a készletbe, alig lehetett vele dolgozni, túl hamar el is fogyott, úgyhogy végül a saját itthoni fonalaimmal kellett kiegészítenem a készletet. Ilyen lett, nekem nagyon tetszik, Marika majd ma délután fogja csak megcsodálni. Nem mostam vasaltam keményítettem, mert elrakom szekrénybe, hogy várja a többi MVS babaköszöntőt. Azért mutatom együtt a két elkészült darabot egymás mellett.
És persze most megint jön a kérdés, hogy befejezzek egy elkezdett képet a MUK-jaim közül, vagy kezdjek valami újba? Hm... Még megálmodom...
Figyelem: Bár tudom, hogy nem sokan jártok már erre, de azért írom, hogy a készletet az összes maradék fonállal, leszámolóívvel ingyen és bérmentve továbbküldöm annak, aki szeretné meghímezni. Hagyjon itt egy megjegyzést az e-mail címével együtt.
Gyerkőceim életkora
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maria van Scharrenburg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maria van Scharrenburg. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. szeptember 9., péntek
2016. augusztus 13., szombat
Maria van Scharrenburg: Fire babaköszöntő (5)
Megnéztem, utoljára 2014-ben mutattam erről a hímzésemről fázisfotót. Most újra elővettem. Igazából azért került ismét elő, mert Tünde kolleganőmet kértem, hogy szavazza meg, mivel folytassam a hímzéses munkáimat a Helene Tran kalapos nőcik után. Mondta, hogy azt vegyem elő a megkezdettek közül, amelyik leginkább finishben van. Azért pár nap erejéig elcsábultam a keresztszemes kiállításon vett új készlethez, feltettem azt q-snap keretre, egy saroknyit bele is hímeztem. Egyébként azt vettem észre, hogy bár a kezem rendkívül nyírja a q-snap keret, de ha azt 90 fokban elforgatva tartom, akkor lesznek a legszebbek az x-eim. Nagyon szépen kifeszül az anyag azon a fajta kereten. Igazából mindig csak a magam örömére hímzek, de azért jó érzés, ha látom, hogy szépen fekszenek az anyagon az x-eim.
Na aztán nyaralásra Irénke nénihez ezt a hímzést vittem megint, mert ez a készlet volt bepakolva a hímzős táskámba. Talán látszik, hogy az utolsó sárga színt öltögetem bele. Valamennyi már készen is van belőle alul jobb oldalon a kisebbik rózsabimbó alatt. Viszont ebből a színből irgalmatlanul sokat kell hímezni körbe az egész kép szélén, szóval lassan haladok.
Aztán elkapott a kétség, hogy bár Mátyás fiam a tűz elem szülötte, valahogy ez annyira csajos kép, hogy talán inkább Marikának kéne hímeznem és a föld elem lenne inkább Matyié. Ha valaki olvassa soraim, hagyjon e témában véleményt.
Ennél a bejegyzésnél található egyben a 4 elem. Még lehet variálni a nevekkel:-D
Egyébként sokakkal ellentétben, nekem meg épp most jött meg a kedvem a hímzéshez, alkotáshoz. Nagyon inspirált a kiállítás is, meg az, hogy megint itthon vagyok. Bár bevallom rendesen ki kell párnáznom magam ahhoz, hogy tudjak hímezni a kanapén, ha nincs mögöttem párna szabályosan fulladok a nagy pocimtól. Mindig irigykedve gondolok anyukám "hendőkéjére", amin irtó jó épp az ablak mellett hímezni. Pont jó a háttámlája, remekül tartja az ember derekát is. Szóval hímeznék még pár dolgot készre Sanyi születése előtt, remélem egy gyors ajándék Évi barátnőmnek még belefér. Egy kis Nimue tündért szeretnék neki elkészíteni, ha belefér az időmbe, hálából azért, mert mikor ők gondozták a kanárinkat, Csőrit a nyaralásunk alatt, akkor kitakarította a lakásunkat, ami nem kis feladat volt. Annyira jól esett, irtón meg is hatódtam tőle.
Alkotok mást is egyébként, csak még nem tudom mutatni. Már régen készen lennék vele, ha a varrógépem kicsit normálisabb lenne. Karácsonyra biztosan egy új gépet kérek, ha a család összedobja rá a pénzt. Folyton tépi a szálat, csomóz, behúz, túlmelegedik, szóval elég nyögvenyelősen készülnek a függönyök a fiúk szobájára. De olyan jó volt azt is készíteni. Maradt még az anyagból két díszpárna borítására elegendő, ha bírja a gép, akkor remélem azok is elkészülnek. Meg a nappaliba is két másik párna, hiszen eleget fogok szoptatni és mindig a díszpárnákat használtam erre, persze egy tetrapelussal letakartam őket olyankor. Aztán előkerült az egyik ágyneműtartóból az ezer és egy éve elkezdett patchwork ágyterítő, aminek már csak az egyik oldalát kéne összevarrni és készen is lenne. Nem is értem miért maradt félbe. Pont jó méretű lenne Matyi új ágyára takarónak. Igazából az lenne a tervem, hogy végre rendesen be legyen minden ágy ágyazva, ha elindul itthonról a banda. Csúnya, hogy folyton ott van elől az ágynemű, de mivel minden ágyneműtartó folyton tele van, az emeleten meg tök nehéz megágyazni, így eddig nem igazán forszíroztam a dolgot.
Most Viktorral azon vagyunk, hogy itthon mindent optimalizáljunk, amennyire csak lehet. Ma elmentünk a Kikába, leadtuk a rendelésünket egy 4 ajtós nagy gardróbszekrényre, amit az alsó szinten végre beállítunk a tárolószobába. (Ez a szoba nem lakószoba, nincs szigetelve, elvileg aludni ott nem is lehet, mert ott van a gázmérőóra) Onnan indul a menet. Ha ott rendet vágunk, és nagyjából minden a helyére kerül, akkor az emeletről lejön egy íróasztal az alsó szintre, be lehetne oda rendezni Viktornak egy kis dolgozószobát (de azért továbbra is ott teregetnék). Levinnénk egy csomó olyan játékot, amit a gyerekek szinte alig használnak. Igazából eredetileg el akartam ezeket szórni a rokonságban, de Sanyi érkezése miatt minden marad, hogy majd ő is tudjon még velük játszani. Minden nap pakolgatok, rendszerezek, de alig látszik az eredménye.
Jó lenne, ha minden gyereknek lenne egy kicsi része a szobában, ahol az ő játékai vannak. Marika cuccai pl. szanaszét vannak a lakásban. Jobb lenne mind egy helyen, csak hát elég véges az a 25 nm-es gyerekszoba és több nincs belőle. Ráadásul egyre több könyvünk van, ami persze az én hibám, mert én hordom őket haza a könyvesboltokból, meg a bookline-ról. Sosincs elég könyvespolcunk, mindig stócokban állnak itt-ott a könyvek. De nagy öröm, hogy szeptember közepén megérkezik az új emeletes ágy, végre minden gyereknek meglesz a külön kis zuga az alváshoz. Hosszú távú tervünk mindenképp az, hogy továbbköltözünk valahova, hogy ne egy szobában csövezzen a 4 gyerek. Igazából én egy olyan házat szeretnék, ahol van egy nappali, nekünk egy háló (amiben körbe tudjuk járni a franciaágyat), valamint 3 gyerekszoba, amiből talán csak 1 félszoba, a többi mindenképp 12 nm fölött van. 5 éves terv, hogy továbbmegyünk innen, de most állatira nincs rá keretünk és hát valljuk be a CSOK a XI-XXII. kerben nem nagy segítség. Mi pedig ragaszkodunk a környékhez. Ez van.

Címkék:
Gondolatok,
Keresztszemes,
Maria van Scharrenburg
2014. március 21., péntek
Maria van Scharrenburg: Fire babaköszöntő (3)
Sok dologról nem írtam, mindenképp pótlom, mert jeles események voltak a héten;) Most csak egy képet hoztam, az épp aktuális munkám fázisfotóját. Még 3 színt kell beleöltögetnem - mind sárga lesz - de abból az egyik baromi sok lesz, úgyhogy nem jövő héten lesz kész... Aztán már csak a kontúr és a Mátyás felirat van hátra.
És mivel már a végén vagyok, így folyamatosan azon filózom, hogy mit is kéne legközelebb kézbe vennem. Ma épp Mirabiliákat nézegettem...
És mivel már a végén vagyok, így folyamatosan azon filózom, hogy mit is kéne legközelebb kézbe vennem. Ma épp Mirabiliákat nézegettem...
2014. február 14., péntek
Maria van Scharrenburg: Fire babaköszöntő (2)
Mutatok egy újabb fázisfotót. Igazából azt akartam legközelebb feltölteni, amelyiken már készen vannak a rózsák, de úgy tűnik erre még pár hetet várni kell:-D Itt tartok, nagyon szeretem a sok rózsaszínt bökögetni bele.
2014. január 24., péntek
Maria van Scharrenburg: Fire babaköszöntő (1)
Szokásom minden karácsonykor újba kezdeni. Irtó sokat gondolkodtam, képtelen voltam választani. Végül Marikámat "ráeresztettem" a készleteimre és ő erre bökött rá. Mivel ez egy sorozat, az elsőt már elkészítettem Karcsinak, így tervben volt a többi is. Karcsi a vízelemű gyerek nálunk, Matykó a tűz, Miki a levegő, Marika a föld. Szóval most Matyié készül, eddig jutottam, ritkán van időm böködni, de most nagyon élvezem. A hímzés kedvéért félretettem a könyveimet, pedig a Sötét elf sorozatot olvastam, valahol a 11-12 kötet körül jártam. Most épp mindenki története kellemesen kerek, jó végű, nyugodtan tettem le:-D
Ilyen lesz majd egyszer.
Remélem még húsvét előtt elkészül;) Igazából amióta megint hímzek, folyton ezerfelé kacsingatok. annyi mindenbe belekezdenék, annyi mindent meg tudnék venni... Ilyenkor az ezer megkezdett munkámra gondolok:-DDD

2010. október 6., szerda
Maria van Scharrenburg: Water babaköszöntő (4)

Tegnap készültem el vele. Nagyjából másfél hétig hevert szegénykém, egyszerűen nem volt kedvem azt az utolsó öt szál ezüstöt belevarrni. Egyrészt lustaság miatt, másrészt meg elkapott a szokásos majdnem-vége-nyűgöm, harmadrészt mert alig látszik benne a fémszál.Na de a lényeg az, hogy imádtam csinálni, hamarabb kész is lettem vele, mint általában szoktam az ilyen nagyobb képekkel. Közben filóztam mi legyen a következő áldozat, már majdnem csábultam ezer fele, de még régebben betáraztam a következő Mira nőcihez a cérnákat, úgyhogy jöjjön a Butterfly Fairy a SAL-ból, mert jó lenne egyben látni a kilenc nőcimet mihamarabb.
És íme egy fotó arról, aki kapja majd ezt a babaköszöntőt. Most csak egy cseppet megvasaltam, majd ha mind a 4 készen van, együtt viszem őket a keretezőhöz. Remélem hamar eljutok a következő MVS köszöntőmhöz, terveim szerint a föld, vagyis Marikáé jön majd.Ja, és nagyon szívesen továbbküldöm a mintát maradék cérnástul annak, aki kéri, ingyen és bérmentve;) Igaz a mintaívet enyhén kiheréltem, mert színezem a kódot, miközben hímzek, de még így is jól olvasható, csak épp narancssárga az egész. A cérnákból mindegyik színből maradt valamennyi, (kivéve az ezüst szálat) úgyhogy könnyen be lehet azonosítani azt, ami netán el fog fogyni. Akit érdekel a dolog, az hagyjon egy megjegyzést e-mail címmel együtt ennék a bejegyzésnél.
2010. szeptember 13., hétfő
Maria van Scharrenburg: Water babaköszöntő (3)
Majdnem egy hétig nem volt gépem. Eleinte nagyon hiányzott, aztán kevésbé, aztán hogy eljött a hétfő, megint egy kicsit. Ma este kaptam csak vissza, miután a fiúk játszottak rajta egy kicsit. Sok dolgot meg kéne írnom, de most inkább csak egy fázisfotót mutatok az MVS babaköszöntőmről. Ennél mára már jobban áll, de azért felrakom a képet, amit múlt héten pénteken készítettem róla.
2010. augusztus 15., vasárnap
Maria van Scharrenburg: Water babaköszöntő (2)

Eddig jutottam vele mostanáig. Nehezen megy este a hímzés, mert nálunk már megint irtó meleg van:( Jövő héten ismét RR-eket kell lenyomnom. Már beátraztam a cérnáim. Szívem szerint inkább ezt csinálnám, mert imádom bökögetni. De hátha hamar lefutnak az RR-jeim, mert a két nagyobbik fiam nagypapánál lesz, így több szabadidőm lesz, hiszen délután elvileg alszik a két kicsi. Na nemkiabálom el, maradjunk annyiban, hogy hátha...
2010. július 23., péntek
Maria van Scharrenburg: Water babaköszöntő

Körülbelül két hét termése ez a kisebb paca. Ez lesz Karcsié, mivel ő családunkban a skorpió és víz elem szülötte. A 4 babaköszöntő közül szerintem ez a legjellegtelenebb, de a színei csodásak. Sokat nézegetem szoptatás közben a borítóját a készletnek, fejben már a felét rég meghímeztem. Időbe tellett, mire rájöttem, hogy a baba térdei felett valószínűleg egy igazgyöngy látható, a popója alatt egy csigaház. Hogy a feje alatt mi van? Passz... lehetett volna egy szépen kidolgozott korall vagy valami más... Nameg miért is nincs rajta semmi hal? Mindegyik babaköszöntőn van valami állat, erről a legjellegzetesebb, a hal, hiányzik. Na mindegy, a végeredmény azért így is nagyon szép lesz!
2009. április 9., csütörtök
Egérkék keretezve a címzettnél
Talán még emlékeztek az egérkékre, amik Kanadába repültek az új tulajdonosaikhoz. Végül Viktor abban maradt Jasonnal, hogy mivel a postaköltség elég tetemes és ha kereteztetem a képeket, csak még többe fog kerülni, így majd inkább ők kereteztetik. Egy kicsit sajnálom, hogy mégsem vittem én keretezőhöz, de azért annyira nem lett rossz. Íme:
2009. február 7., szombat
Végre!
2009. február 5., csütörtök
Maria van Scharrenburg: Babaköszöntő 3. még kontúr nélkül
2009. január 31., szombat
Maria van Scharrenburg: Babaköszöntő 3.
2009. január 9., péntek
Maria van Scharrenburg: Babaköszöntő 3.
Íme, alakul az egérke. Eddig 1 heti munkám van benne. Látható, hogy villámtűt még mindig nem sikerült vennem sehol. Ha valaki tud lelőhelyet, feltétlenül szóljon. Felavattam vele az új q-snap keretem. Tök jó, hogy ilyen kicsi mintához is tudom használni. Könnyű, jó fogni, nem kellfolyton átrakosgatni, ja és nem hagy nyomot:)Most kicsit leteszem pihenni az egeret. Tegnap este betáraztam a második Mira nőcihez a cérnákat a táskámba. Ma este már azt fogom hímezni. Már alig várom!!!
2008. december 9., kedd
Első egérke kipipálva!
Tegnapelőtt rákerült az összes x, mára meg kikontúroztam, feliratoztam. Ilyen lett, nekem nagyon tetszik, kár hogy soha többet nem fogom látni, ha elrepül a csomag Kanadába. Még hátra van a nagyobbik lányka egérkéje, de előbb a Damaszkusz rózsáit akarom befejezni. Lassan ugyanis egerekkel álmodom:-DD
2008. december 6., szombat
Pénteki jelentés (21)
A héten megint megosztottam magam a tűm és a varrógépem között. Haladtam egy cseppet az egérkével és befejeztem a húgomnak szánt babatakaró-falvédőt. Bevallom, megkönnyebbültem, hogy végre a végére értem. Soká tartott, mire a terv tényleges alakot öltött, asszem úgy laza fél év alatt készült el...

Egérke talán a hétvégén kész lesz, de most sok-sok zavaró tényező van, remélem azért a tűmig eljutok. Perpill így állok vele:

Egérke talán a hétvégén kész lesz, de most sok-sok zavaró tényező van, remélem azért a tűmig eljutok. Perpill így állok vele:
2008. november 29., szombat
Pénteki jelentés (20)
2008. november 21., péntek
Pénteki jelentés (19)
2008. november 17., hétfő
Pénteki jelentés (18) - pótlása:)
Már megint pótlok, de ha jól láttam nem csak én teszem ismét;) Ugye, Évi?!
Szóval a héten nem sokat haladtam a keresztszemes hímzéseimmel. Karcsi betegsége megint kicsinálta a kezem, hiszen jó sokat kellett cipelgetnem őfelségét. Így inkább hagytam a kézimunkáimat és a varrógépet nyösztettem. Ime az eredménye félkészen:
Nekiugrottam az uram által rendelt egérkéknek is. A cseresznyés egérkével eddig jutottam. Ha ezt a bejegyzést megírtam, akkor gyorsan elő is kapom a hímzős táskámat és bökök bele pár szálat:

2008. október 17., péntek
Ajándék Csédórának:)
Egy ideje ezen a babaköszöntőn munkálkodtam. Már a nyáron keresgéltem mintát, hogy készítsek egy babaköszöntőt Csédóra kisfiának, Andrisnak. Több jelölt is volt, végül ez a MS minta lett a befutó, ami készletben állt a fiókomban. Aránylag hamar elkészült, bár tény és való, hogy gőzerővel csináltam;) A keretezőtől a Maryvel és a BC Autumn Row-val együtt hoztam el, csak még nem mutattam meg, mivel Csédóra olvassa a blogom. Az uramnak nagyon tetszett a kép, mondta, hogy ő is szeretne ilyet Viktor felirattal, csak a dátumot is változtassam meg 1977. 03. 16-ra:-DDDMa megkapta a képet végre a tulajdonosa. Kicsit megríkattam az ajándékkal, na nem azért, mert a posta útvesztőjében széttörött volna:-DDD Dórám, itt is írom, hogy sok-sok szeretettel készült, remélem Andrisnak is tetszeni fog majd egyszer. Nameg, ha már Kata babaköszöntőjét anno én csináltam, akkor ezt is nekem kellett!!! Nem adtam volna a lehetőséget senkinek!!!
Csak az emlék kedvéért, meg azért mert nem nagyon mutogattam még sehol, itt van Kata babaköszöntője. Az első munkáim között volt. SK keretezéssel készült, jó béna lett az a része. Én mondtam Csédórának, hogy kapja szét és vigye el kereteztetni... Na majd ha Kecsón járunk, én megteszem;)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)