Nyaralás 2018 - első felvonás (szájmenés miatt)

Mivel ez az év elég rendesen leapasztotta a bankszámlánkat, így eleinte nem is gondolkodtunk nyaralásban. Aztán tavasszal Viktor kapott egy kis bónuszt, úgyhogy gondoltuk egy kisebb költségvetésű nyaralással megpróbálkozhatunk. Vagyis legyen az eredetileg is tervezett Albertfalvi Plébániai Családos Tábor mellett még egy kis külön nyaralás a Balatonnál. Semmi puccos hely, semmi hotel, inkább csak egy olcsó apartman, ahol pár estét tölthetünk. Gondoltam megkérdezem Mariannt, hátha jönnének ők is szívesen velünk, így akkor nem csak magunkban lennénk (mint mindig). Végül mire sor került az ominózus hétre, addigra már 6 felnőtt és 10 gyerek nyaralt együtt:-D

Pár gondolatot azért szeretnék írni az egész nyárról és a nyaralgatásainkról is, mert bár lassan vége van a szünidőnek, azért annyi minden történt. Persze főképp a gyerekekkel, mert én azt hiszem 2,5 hét kivételével minden napot itthon töltöttem, illetve annak is fő részét Lackóval a játszótéren az utcánkban, ennek eredményeképp csodás homokozóbarna színem van. Lassan megvolt nyár közepére a keménymag, akik minden nap kinn vannak a játszin délelőtt és persze délután is. Egy ideig reménykedtem, hátha viszik majd ki a tesók Lacikát, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nekik ez nem buli, inkább itthon vannak, ki sem teszik a lábuk a lakásból, de az öccsüket ki nem viszik önként és dalolva a kicsik mellé a homokozóba. Így aztán csendben helyretettem lázadó lelkem (Ami azt zengte, hogy mi mindenre lesz időm a nyáron, hogy itt lesz az összes gyerek és segítenek nekem!) és elfogadtam a magától értetődő tényt, hogy a nyár nehezebb lesz idén, mint az év közbeni időszak. Kellett egy nagyjából használható napirend, aztán ment a menet. Igazából a főzés volt csak nagy kihívás, mert ugye sokat ettek a gyerekek, nameg a délutáni imádságidőm mehetett a levesbe, mert nem volt nyugi és csend még csak véletlenül sem. Még szerencse, hogy a tornáról nem kellett lemondanom, ugyanis azt magától kiiktattam az életemből időhiány miatt. Ennyit az Én-időről, amit folyamatosan üvölt a tv és az internet. Majd egyszercsak lesz időm magamra is. Na azért elárulom, hogy itt-ott lopkodok magamnak egy picit ám, mert különben hülyét kapnék:-D

Nyár elejére állt csak össze az idei táblánk, hogy melyik hetet hol töltik a gyerekek. Nekik igyekeztünk minél kevesebb hetet "lukasan" hagyni. Legalábbis a két kicsinek. Kezdtük a táborokkal, amiről egyszer már írtam. Csak Marika és Miki volt, mert a másik két gyerkőc lebetegedett. A Matyi zenetáboráról visszakaptuk az egész összeget, Karesz táborának az árát majd ősszel kapjuk vissza, asszem azonnal beleforgatom osztálypénzbe... Nade tábor után mentünk egy hétre anyukámékhoz. Illetve csak én mentem a három kicsivel. Mivel szépen haladtam a hímzésemmel, így elmondhatom, hogy sikerült lazulnom és irtó jó, amikor nem nekem kell főzni. Nameg szeretek beszélgetni a szüleimmel. Mindkettővel.
Nem tartom a kronológiai sorrendet, mert nincs értelme, inkább ugrálok. Idén nagy csalódás volt a hittan tábor a gyerekeknek. Miki fiam úgy jött haza, hogy soha többet. A tini lányok miatt a tini fiúk szobája folyton büntiben volt. Mivel kollektív büntetés volt, így sajnos még ha nem is vett részt a buliban, akkor is megbüntették. Kiábrándultan, az éjszakai bünti-békaügetés miatt egy csini kis izomgyulladással ért haza. Közölte, hogy soha többet nem fog menni. Matyi segítőnek ment, így ő azért több élményt is hozott haza. Marika a kislányok között jól szórakozott. Karesz pedig valami rossz fát tett a tűzre és emiatt rossz lelkiismerettel csinálta végig a tábort. És nem is találta túl jónak a korosztálya csapatát, így örült, mikor eljött a tábor vége. Sok gond volt a gyerekekkel a táborvezetők szerint és kevés volt a férfiember, aki felügyelőként jelen lett volna. Pár anyukával beszélgettem, az ő gyerekeik is csalódottan jöttek haza. Végül azt fogalmaztuk meg, hogy jobb lenne, ha összeszokott gyerekek mennének, akik év közben együtt járnak hittanra. Ez azt jelenti, hogy aki csak úgy szimplán hallja a templomban a hirdetést, az ne eshessen be csak úgy táborozni. Mondjuk ennyi erővel nálunk nem mehetne a két nagy, mert év közben Pannonhalmán vannak. Ott van a hittan is, nem Albertfalván. Bár a családos táborban nagyon kapacitáltak engem, hogy küldjem őket a péntek esténként tartott ifi hittanra. Matyi nyitott rá, Miki még mindig elzárkózik.

Viktor elvitte a két kicsit gyülekezeti táborba. Erre a hétre ő ki is vett szabit, hogy a táborban segíthessen. Mondtam is neki, hogy ez neki már nyaralás. Hát irgalmatlanul elfáradt, minden évben úgy érzem, hogy csak én emlékszem arra, hogy rájön, hogy ez nem neki való és hogy ennyi gyerekkel (16 fős csapat) nem tud foglalkozni. Irgalmatlan mennyiségű időt ölt bele a kézműves projektbe, amit ő tervezett és kivitelezett, aztán a táborban a gyerekek maguk is elkészítettek. Viszont Marika és Karesz jól érezték magukat, Karcsi új barátot is szerzett. Közben a két nagyobbik fiam hazament Ajkára a szüleimhez. Illetve először csak a Matyi ment, aztán később Miki is csatlakozott hozzá. Egy incidenstől eltekintve jól érezték magukat.

Idén is jártunk Decsen Irénke néninél. Csak én mentem, 4 gyereket vittem magammal. Hát remélem nem tettünk Lackóval túl rossz benyomást, mert Öcsi meg nem állt. Még enni sem ült le semmi szín erejéig. Ráadásul a nagy melegben úgy döntött, hogy enni sem fog semmit, inkább csak iszik. Ettől persze én hót ideg vagyok. Mivel folyton Lackó után rohangáltam, így csak este volt időnk leülni Irénke nénivel beszélgetni. Irtó későn keveredtem ágyba, de mindenképp megérte, még ma is gondolkodom azokon a dolgokon, amiket mondott. Ja! És idén végre sikerült az unokatesómat, Ipót is meglátogatni. Nagyon jó volt, hihetetlen mennyiségű kajával készült, mi meg alig ettünk. Jó volt látni a gyerekeit is. Gergővel nehéz beszélgetni, legalábbis az a pár perc kemény agymunka volt, hogy miről kérdezzem, mert ő sosem kérdezett. A lányok viszont tüneményesek voltak. Olyan szépek és nagyon kedvesek. Irtón megható volt látni, milyen nagyon szeretik az anyjukat. Miki csak a szeme sarkából mérte fel a csajokat, de megállapította, hogy vannak csini rokonaim:-DD
Ja, sajnos Matyi pont lebetegedett erre a hosszú hétvégére. Viktor meg gyülekezeti program miatt nem tudott eljönni először, aztán meg Matyit ápolta. Így maradt le Matyi fiam Zsuzsi esküvőjéről is, amit nagyon várt...

Na folyt köv. Majd később ellenőrzöm a helyesírást:-DD

Laci szülinapja Zsófiéknál

Azt hiszem ez a legrégebbi tartozásom, mert még októberi bejegyzés lett volna. Rohan az idő, én meg próbálom utolérni. Lóg a nyelvem, de egyszerűen nem megy, a blog a sokadik a listán, amivel foglalkozni szeretnék. De van sok-sok képem mindenről, hogy tudjak visszagondolni a történtekre és olyan jó ez!

Október 22-én jártunk Zsófinál és Mikinél Lackó szülinapja apropóján. Zsófi tök aranyos volt, már ezer éve meghívott minket, úgyhogy csak drukkolni kellett, hogy épp ne dőljön ki senki, tudjunk találkozni. Már őszi szünet volt, úgyhogy teljes létszámban tudtunk menni, mert Matyinak és Mikinek is szünete volt Pannonhalmán. Hát jó nagy lábasokkal és irtó fini ebéddel készült Zsófi, nekem olyan könnyű volt, hogy csak a tortát kellett összedobnom, nem kellett a vasárnapi ebédről gondoskodnom. Itt is hála érte!!!

Lackó nagyon klassz ajándékokat kapott a keresztszüleitől. Jelentem: a dömper napi használatban van. Sajnos az az ajándék, amit mi rendeltünk a neten, az nem érkezett meg akkorra, úgyhogy csak egy lasztit vittünk Öcsipóknak. De nem reklamált szerencsére.

Laci nehezen oldódott fel, nagyon rám volt akkoriban is már gyógyulva. De mire eljött az este, addigra már játszhatott vele Miki is és Zsófi is. Sajnos a kép, ahol Miki vezetgeti Lackót egyrészt homályos lett, másrészt meg Laci pont akkor tottyant le, de jó volt látni, hogy hagyta magát szeretgetni.

Zsófival készült több közös kép is, szerintem ez a legaranyosabb.

Nameg vannak itt csoportképek, amiknél a tüzijáték miatt egy-egy fej itt-ott hiányzik. De van rólunk végre teljes családi kép is.

 

 

És persze egy bónusz kép az ünnepeltről, amit épp a tortáját habzsolja:-D

Rég írtam

Sok dologgal adós vagyok a blogomon is. Valahogy nagyon összesűrűsödtek a tennivalóim, nameg Lackó alvási szokása is eléggé megcsappantotta az időmet. Mostanában a fiatalúr hajnalok hajnalán kel. Legalábbis nekem a fél hat, hat, de még a fél hét is néha annak számít. De volt precedens háromnegyed ötös kelésre is, na akkor délután igazi zombi voltam. Szóval a Laci korán kel reggel és délután már csak egyet alszik. Ebben az alvásidőben próbálok tenni-venni, magamra is kis időt szakítani. Valahogy nem nagyon fér bele, hogy leüljek és írjak a blogra. Egyébként legapróbb gyermekem még azt sem szereti, ha akkor nézek meg valamit a neten, ha ő ébren van. Amint bekapcsolom a gépet, rögtön jön és a combomon rugózik, nemes egyszerűséggel megharap, hogy rá figyeljek, vagy bemászik a lábam között az asztal alá és a kábeleket akarja rágni. Hát ilyenkor tök mindegy milyen fontos, amit tenni szeretnék, fogom magam, gépet kikapcsolom és újabb órányi földönülvejátszás következik. Ez utóbbitól már teljesen kész vannak a térdeim. Mindig elfelejtem, hogy nemhuszonéves vagyok. Egy ideig Lackó úgy élt, hogy én törökülésben a földön, aztán ő meg az ölemben. Naná, hogy kicsinálta a térdem. Törökülést felcseréltem nyújtott ülésre. Ezt sem csípte túlzottan a térdem, de azért alakultam. Legtöbbet az segített, hogy a kanapé szélén ültem és csak néha-néha mentem le a földre Öcsi mellé. Aztán mikor már szépen alakult a gyógyulás, araszoltam egy röpke másfél órát a forgalomban a kemény kuplungos Fordunkkal. Na most megint szar a térdem, pedig 29-én indul a 66-os project Ágival. És én beneveztem, mert Viktor kapott egy kis prémiumot a túlóráiért. Ennyi pozitív hozadéka volt annak, hogy egy nagyon hajtós, túlórázós, idegkicsinálós projecten van. Nagyon lehúzza őt a munka, mi meg nagyon sokat vagyunk egyedül itthon négyesben. Bevallom, irtó jó volt, hogy most hétvégén itt voltak nálunk anyukámék és mi Viktorral kettesben mehettünk Pannonhalmára látogatni a nagyokat. Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hiányzik megint, hogy többet legyünk kettesben. Jók voltak a csütörtökjeink. Talán újra jöhetnének a kimenős csütörtökök. Lackót elválasztottam. Már alig volt tejem, este percekig kellett dolgoznia, hogy beinduljon a tej és már régóta nem is éreztem, hogy olyan igazán bizsergetne a tej beindulása. Úgyhogy ezért a kis mennyiségért már nem volt értelme szoptatni, így is 13 hónapig tartott, szóval fiatalurat elválasztottam. Egyébként zokszó nélkül vette tudomásul, szóval már neki is csak amolyan érzelmi töltődés volt a szopi. Persze volt bennem némi rezignáltság e témában, de nézem azt, hogy felszabadultam az esti műszak alól, ha netán valahova menni szeretnék:-D

Múlt hétvégén Viktorékat össznépileg berántották dolgozni szombat-vasárnap. Hát ez nagyon érzékenyen érintett mindenkit, most már a gyerekek is lázadtak. Karcsi sírt, hogy apát olyan keveset látják. Még szerencse, hogy reggelenként Viktorral mennek suliba, így legalább akkor volt egy kis idejük beszélgetni. De a gyerekeket kárpótlásul elvittük jobbra-balra. Karesz mint igazi férfi enni akart menni az apjával a KFC-be. Úgyhogy egy kedd este furulya után elmentek enni. Marika persze irigykedett, ezért be kellett neki ígérni egy gyrosozást. Érdekes módon ő velem akart menni, úgyhogy csütörtökön meg gyrosozni vettük az irányt. Előtte még beugrottunk a postára, hogy felszedjem a csomagot, amit Ninától rendeltem. Új projecthez anyagok. Megőrülök a macitól, amit csinálok, de szerencsére már a kontúrozásnál tartok. Következő áldozatom a két Mirabilia Nimfa lesz. Mutatom Mariann képét róluk, mert olyan csodásak:

Sajnos az anyag, amit kinéztem, és amire mindkettő ráfért volna már nem volt, csak véletlenül maradt fenn a webáruház oldalán. Így vettem 3 féle anyagot, de bizonytalan vagyok abban, hogy jól mutatna-e, ha az egyik ilyen, a másik olyan színű alapra készülne. És mostanában esténként olyan fáradt vagyok, hogy nem jutok el odáig, hogy kiteregessem az anyagokat a cérnákkal, gyöngyökkel a válogtáshoz, nézegetéshez. A neten azért kerestem példákat rá, nem sokat találtam, de ez a megoldás pl tetszik:

Innen van. Csodás Mirabiliákat hímez a hölgy, megérte benézni hozzá! Fel is vettem a bloglistámra, remélem nem bánja.

Naszóval a hosszú melós hétvégén a gyerekekkel elmentem sütizni, pedig elég vacakságos idő volt. De a Spiller cuki mindig olyan fini sütiket kínál (mondjuk ára is van, ahogy azt a képek mutatják, de tényleg cukrászati remekművek), hogy ezért gyalog képesek elindulni, pedig nem 2 perc oda az út. Karesz kitalálta, hogy viszünk fényképezőgépet és ő fotózni fog. Rengeteg kép készült, mutatom a legjobbakat. Irtó jó volt sötétben Budafok belvárosában mászkálni. Nagyon élvezték ők is. Persze vacsira már alig ettek valamit, de hát most ez nem számított. Sétáltunk, dumáltunk, futkároztak, felmásztak a piac előtti gyümikre, videót készítettek, ahogy sétálunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyár vége és évkezdés

A sűrűjén már szerencsésen túl vagyunk. Gondoltam ideje valami életjelet adnom.
Hát mit ne mondjak, elég kemény, hosszú nyaram volt. Bevallom számoltam a heteket és a napokat. Több dolog is hozzáadta a magáét ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyaramat tudhatom a magam háta mögött. Egyrészt nehéz volt az öt gyerek itthon. Igyekeztünk minél több táborba, ide-oda, nagyszülőkhöz küldeni őket, hogy ne legyen mind egyszerre itthon. Aztán Lacika hihetetlenül kemény dió, tehát nagyon nehéz mellette bármit csinálni. Szerencsére a két nagyfiam derekasan kivette a részét Lackó pesztrálásából. Viktor idén 1 hetet töltött velünk a nyár alatt. Nagyon kevés volt. A melója meg irtóra leszívja és elszívja minden idejét, erejét. Nagyon keveset láttam/láttuk. Nem igazán volt olyan időszak a nyárban, amikor kicsit én is kikapcsolhattam volna. Ráadásul valahogy az anyagi helyzetünk is úgy alakult, hogy iszonyúan ki voltunk számolva, nem fért bele semmi extra, hogy felpakolom a gyerekeket és csapunk egy görbe napot, vagy nagy hamburgerezést, vagy elmegyünk Tropicáriumba mind, vagy kicsit lazábban költekezünk. Ültünk otthon és tervezett menü szerint ment a kajálás. Úgyhogy teljesen érthető asszem, hogy a nyári vírusok mellett, amit hol az egyik, hol a másik gyerek kapott el, végül én is megfertőződtem és addig húztam vontam magam a víruskámmal vagy 10 napig, míg végül egy frankó tüszősmandula gyulladásba csúszott át a betegség. Szerencsére a mamával még nyár közepén megbeszéltem, hogy utolsó héten jöjjön el hozzánk, segítsen, mert egyedül nem tudom összekészíteni a két nagyot Pannonhalmára. Az utolsó hetet lázas betegen kezdtem. Tuti benne volt az is, hogy tudtam, jön a mama, vagyis a felmentő sereg és kicsit leszakad rólam pár teher. Már napok óta azt álmodtam, hogy ott kéne lenni Pannonhalmán és a fiúknak még nincsen összepakolva. Végül szerencsére minden jól alakult, szép lassan én is összeszedtem magam, a mama rengeteget segített, nélküle nem ment volna az évkezdés. Lackóval nagyon összebarátkoztak, ezek a sztárfotók készültek róluk:

 

Igyekeztem az évkezdés pillanatait is megörökíteni. Mutatom a képeket, amiket suttyomban csináltam:

Marika és Karcsi az első nap. Évnyitóra mentek, utána csak 3 órát tartottak nekik.

Kis Miki a nagy Pannonhalmán. Egy pont ugyanilyen beállítású kép van Matyiról is, de az a telefonomon.

És itt búcsúzik a legkisebb és a legnagyobb. Utána Matyit is kocsiba tettük és elköltöztettük.

Azóta volt már minden. Szülői értekezletek, szülői látogatás, renegeteg beszerzendő, elintézendő dolog, de lassanként a végére érek. Még Matyi x-naplójával vergődök, meg a Szent Imre-pályázattal. Remélem ez utóbbiról nem csúszunk le, holnap van a postázási határidő. Marika jól érzi magát a suliban, néha szeretne itthon maradni, aludni egy nagyot. Tegnap kellett először beszélnem a tanító nénivel, hogy Marika kérése az, hogy ne Máriának hívják, mert azt nem szereti. Karesz készül a Kockaversenyre, ami októberben lesz. Apja már regisztrált a neten, több számban is indul a gyerek, teljesen komolyan veszi. Miki remekül érzi magát Pannonhalmán, hamar lettek barátai, alig telefonál. Matyi is visszarázódott a kupacos életbe.

De van még más képem is. Itt Matyi fiam betöltötte a 16. évét. Hihetetlen, hogy ilyen nagy már. Természetesen tiramisut rendelt. Mután mondtam, hogy képtelen vagyok megcsinálni, mert ezer dolgom van és Laci ott lógott rajtam, megfogta a legkisebbet, babakocsiba rakta és elvitte sétálni 1 órára. Azalatt én vígan megcsináltam a tiramisut és összepakoltam a konyhát, beraktam egy mosást és még leülni is volt időm 5 percre! Így este, pont a napján tudtunk ünnepelni. Borotválkozó szettet kért Matyi, mert már szüksége van rá:-DD

 

 

És még hoztam pár képet a legkisebbről, aki nagyon ügyes, hihetetlen örökmozgó, kis akaratgombóc. Feladja a leckét, nagyon sok türelmet kell tanulnom mellette ismét. Egyébként csoda édes, tud tapsolni, direkt köhögni, hogy mondjam, hogy kuc-kuc, direkt tüsszögni, hogy mondjam, hogy tüszke-prüszke. Tud már pá-pát inteni. Este szopi után legördül a párnáról, amin szoptatom és mondja, hogy pá-pá, vagyis menni kell integetni a nagyoknak. Így búcsúzik minden este. Két napja tudja, hogy tolatva kell lemászni az ágyról. Felmászni még szerencsére nem tud. Van járókája, amiben üvölt. És végre van rács a lépcsőnél, mert folyton ott kutyálkodott. Szeret enni, de időt nagyon nehezen szakít rá:-D

 

Ja, és belevágtam és sikeresen végigcsináltam a Simonfi Ági féle 30 napos bikiniforma-kihívást. Szebbnek, fittebbnek érzem magam. Rendbejött a térdem, jobb klasszisokkal a hátam. Kicsit vékonyodtam pár helyen (bár kajálással asszem bőven ellensúlyozom), de leginkább szebbnek érzem magam és ruganyosabbnak. Most folytatom. Egy héten legalább 5-6 alkalommal tornáztam, nagyon megszerettem.

Persze hímzek is, néha-néha. Nem sok időm van rá. Kész a MillHill Latte-ja. Mjd mutatom legközelebb, már fotóztam (jó bénán). Elkezdtem egy újabb képet, Viktor választotta a tervek közül, hogy most az jöjjön. Horgolni most nem horgolok, áll a takaróm sajnos. Be kéne fejezni...

A negyvenedik

Ez is eljött. Hamarabb, mint gondoltam. Volt bennem némi rezignáltság a szám miatt, de keresztanyám megnyugtatott: Az ötvenedik rosszabb. Nohát, én hiszek neki:-D
Szóval 40 éves lettem július végén. Nem kértem igazából szinte semmit, csak egy nagy-nagy alvást. Így a szülinapomon Viktor szépen néma csöndben felkelt, lábujjhegyen őrizte Lacika minden rezdülését, hogy amint nyekken egyet, akkor felveszi és kifut vele a hálónkból. Viszont a telefonom benn maradt az éjjeliszekrényen és megindultak a köszöntések kora reggel. Így aztán a nagy alvás nem jött össze:-D Viszont sokan megköszöntöttek.

 

 

 

Családomtól kaptam tortát, desszertet, rajzot, sok-sok puszit és egy hímzést is, ami csodaszép. Viktor azért ezt a Riolis képet választotta, mert most pont abban az állapotban vagyok, mint a képen a hölgy. Aztán a szüleimtől meg Limara egyik könyvét kértem. Kettőt is kaptam. Bátyámtól a Lennonos filmet. Talán kevesen tudják de őrült Beatles rajongó voltam nagyon sokáig. Még ma is szívesen hallgatom a dalaikat, bár McCartney a kedvencem a 4 zenész közül.

 

És amit még mindenképp meg kell említenem, hogy kaptam egy bringát Krisi barátnőmtől. Még nem készült rólam sztárfotó, ahogy bringázom, de ami késik, nem múlik.

Mariannal is sikerült összehozni egy randit, ha már ő is 40 lett előttem pár nappal. Eljött hozzánk, együtt töltöttünk egy nyugis, semmittevős, beszélgetős napot. Olyan jó volt! Ha az ember folyton itthon gyerekezik, akkor teljesen ki van éhezve a felnőtt beszélgetésekre. Még egy hatalmas fagyikelyhezést is beiktattunk a napunkba, hála annak, hogy Lacika aludt és a két nagyobbik fiam elvállalta, hogy vigyáznak rá. Szép volt a szülinapom, na!

Megkértem Viktort, hogy készítsen rólam képet, amin normálisan nézek ki. Egyrészt sosem vagyok rajta a családi fotókon, mert én fotózok. Másrészt nagyon nehéz rólam épkézláb képet csinálni. Folyton hülye arcot vágok... Na ilyen voltam pont 40 évesen. A második képen Marika fel akarja falni a marcipán rózsámat!

 

Nyaraltunk - Zalacsány

Azt hiszem 4 éve voltunk utoljára Zalacsányban. Akkor is ilyen forró hetet fogtunk ki, mint idén. A szüleimnek van 1 hét üdülési joguk a kastélyszállóban egy 4 személyes apartmanra. Mivel mi ilyen sokan vagyunk, így egy kicsit nagyobbat kértünk. Kaptunk egy két szobás, nappali-konyhás apartmant. Igaz, ez  már nem a kastélyszállóban volt, hanem a mellette levő parkban. Ezek a házak laza 1 hónapja tartoztak csak a Batthyány kastélyszálló fennhatósága alá. Így volt egy-két gondunk vele, de összeségében minden klappolt. Arról meg senki sem tehet, hogy 7 főre egy mellékhelység nem elegendő. Pláne, ha a fürdő és a wc még egyben is van. Folyton az az érzésem volt, hogy már megint csak szorítok...

Idén valahogy valami változott a gyerekekkel is. Talán nagyobbak lettek, talán jobban értékelik erőfeszítéseinket, hogy jó nyaruk legyen. Talán ők is értik, hogy ha valahol kifizetünk egy családi belépőre 10e Ft-ot, akkor az sok pénz. Mindenesetre nem voltak elégedetlenkedő, nyavalygó, folyton más akaró hangok a családban, ami nagyon jó érzés volt.

Fürödtünk sokat-sokat. A szállónak volt benn és kinn is egy medencéje. Mi főképp a bentit használtuk, ha mind úszni akartunk, mert Lacika a kintit túl hidegnek találta.

 

 

Aztán ettünk sokat-sokat. A szálláson csak a napi reggelire fizettünk be. Mivel az is aranyárban van, így megtiltottam a műzlizést a srácoknak. Mindenkinek jól be kellett kajálnia reggel, így az ebédet vehettük lájtosabbra, este meg az apartmanban vacsiztunk valami hideget.

 

 

Voltunk egyszer kalandparkban is. Kivételesen csak Marika volt elégedetlen, de szerintem ő is csak azért, mert pár centin múlott, hogy nem mászhatott a magasabb pályákon, csak a gyerekeknek valókon. Viszont Karesz kis biztatás után végigjárta az ifjúsági pályákat. Miki és Matyi már önállóan másztak, rengeteg fotót készítettünk róluk. Mi Viktorral felváltva vigyáztunk Lacikára, én még függőágyaztam is vele egyet, de sajnos nem tetszett neki. Egyébként egyszer én is szívesen kipróbálnám ezt a mászást. Na majd egyszer...

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán egyik délelőtt, amíg én pihengettem Lacival a szálláson (olvastam az Outlander 4. részét), addig a srácok végigjártak egy tanösvényt a zalacsányi tó mellett. Nehezen rázódtak bele, de végül csak élvezte mindenki.

 

 

 

Ja, és nagyon bevált itt is a pléd Lacinak. Sokat üldögéltünk vele itt-ott a kastélyparkban. Rengetegen megcsodálták a legkisebbet, hogy milyen cuki. Nameg persze állandó látványosság vagyunk az 5 gyerekkel. Vagy nagyon értékelik az emberek, vagy totál kiakadnak tőle:-D

 

Túl hamar eljött ennek az 1 hétnek a vége. Annyira jó volt, maradtam volna még...