Nyár vége és évkezdés

A sűrűjén már szerencsésen túl vagyunk. Gondoltam ideje valami életjelet adnom.
Hát mit ne mondjak, elég kemény, hosszú nyaram volt. Bevallom számoltam a heteket és a napokat. Több dolog is hozzáadta a magáét ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyaramat tudhatom a magam háta mögött. Egyrészt nehéz volt az öt gyerek itthon. Igyekeztünk minél több táborba, ide-oda, nagyszülőkhöz küldeni őket, hogy ne legyen mind egyszerre itthon. Aztán Lacika hihetetlenül kemény dió, tehát nagyon nehéz mellette bármit csinálni. Szerencsére a két nagyfiam derekasan kivette a részét Lackó pesztrálásából. Viktor idén 1 hetet töltött velünk a nyár alatt. Nagyon kevés volt. A melója meg irtóra leszívja és elszívja minden idejét, erejét. Nagyon keveset láttam/láttuk. Nem igazán volt olyan időszak a nyárban, amikor kicsit én is kikapcsolhattam volna. Ráadásul valahogy az anyagi helyzetünk is úgy alakult, hogy iszonyúan ki voltunk számolva, nem fért bele semmi extra, hogy felpakolom a gyerekeket és csapunk egy görbe napot, vagy nagy hamburgerezést, vagy elmegyünk Tropicáriumba mind, vagy kicsit lazábban költekezünk. Ültünk otthon és tervezett menü szerint ment a kajálás. Úgyhogy teljesen érthető asszem, hogy a nyári vírusok mellett, amit hol az egyik, hol a másik gyerek kapott el, végül én is megfertőződtem és addig húztam vontam magam a víruskámmal vagy 10 napig, míg végül egy frankó tüszősmandula gyulladásba csúszott át a betegség. Szerencsére a mamával még nyár közepén megbeszéltem, hogy utolsó héten jöjjön el hozzánk, segítsen, mert egyedül nem tudom összekészíteni a két nagyot Pannonhalmára. Az utolsó hetet lázas betegen kezdtem. Tuti benne volt az is, hogy tudtam, jön a mama, vagyis a felmentő sereg és kicsit leszakad rólam pár teher. Már napok óta azt álmodtam, hogy ott kéne lenni Pannonhalmán és a fiúknak még nincsen összepakolva. Végül szerencsére minden jól alakult, szép lassan én is összeszedtem magam, a mama rengeteget segített, nélküle nem ment volna az évkezdés. Lackóval nagyon összebarátkoztak, ezek a sztárfotók készültek róluk:

 

Igyekeztem az évkezdés pillanatait is megörökíteni. Mutatom a képeket, amiket suttyomban csináltam:

Marika és Karcsi az első nap. Évnyitóra mentek, utána csak 3 órát tartottak nekik.

Kis Miki a nagy Pannonhalmán. Egy pont ugyanilyen beállítású kép van Matyiról is, de az a telefonomon.

És itt búcsúzik a legkisebb és a legnagyobb. Utána Matyit is kocsiba tettük és elköltöztettük.

Azóta volt már minden. Szülői értekezletek, szülői látogatás, renegeteg beszerzendő, elintézendő dolog, de lassanként a végére érek. Még Matyi x-naplójával vergődök, meg a Szent Imre-pályázattal. Remélem ez utóbbiról nem csúszunk le, holnap van a postázási határidő. Marika jól érzi magát a suliban, néha szeretne itthon maradni, aludni egy nagyot. Tegnap kellett először beszélnem a tanító nénivel, hogy Marika kérése az, hogy ne Máriának hívják, mert azt nem szereti. Karesz készül a Kockaversenyre, ami októberben lesz. Apja már regisztrált a neten, több számban is indul a gyerek, teljesen komolyan veszi. Miki remekül érzi magát Pannonhalmán, hamar lettek barátai, alig telefonál. Matyi is visszarázódott a kupacos életbe.

De van még más képem is. Itt Matyi fiam betöltötte a 16. évét. Hihetetlen, hogy ilyen nagy már. Természetesen tiramisut rendelt. Mután mondtam, hogy képtelen vagyok megcsinálni, mert ezer dolgom van és Laci ott lógott rajtam, megfogta a legkisebbet, babakocsiba rakta és elvitte sétálni 1 órára. Azalatt én vígan megcsináltam a tiramisut és összepakoltam a konyhát, beraktam egy mosást és még leülni is volt időm 5 percre! Így este, pont a napján tudtunk ünnepelni. Borotválkozó szettet kért Matyi, mert már szüksége van rá:-DD

 

 

És még hoztam pár képet a legkisebbről, aki nagyon ügyes, hihetetlen örökmozgó, kis akaratgombóc. Feladja a leckét, nagyon sok türelmet kell tanulnom mellette ismét. Egyébként csoda édes, tud tapsolni, direkt köhögni, hogy mondjam, hogy kuc-kuc, direkt tüsszögni, hogy mondjam, hogy tüszke-prüszke. Tud már pá-pát inteni. Este szopi után legördül a párnáról, amin szoptatom és mondja, hogy pá-pá, vagyis menni kell integetni a nagyoknak. Így búcsúzik minden este. Két napja tudja, hogy tolatva kell lemászni az ágyról. Felmászni még szerencsére nem tud. Van járókája, amiben üvölt. És végre van rács a lépcsőnél, mert folyton ott kutyálkodott. Szeret enni, de időt nagyon nehezen szakít rá:-D

 

Ja, és belevágtam és sikeresen végigcsináltam a Simonfi Ági féle 30 napos bikiniforma-kihívást. Szebbnek, fittebbnek érzem magam. Rendbejött a térdem, jobb klasszisokkal a hátam. Kicsit vékonyodtam pár helyen (bár kajálással asszem bőven ellensúlyozom), de leginkább szebbnek érzem magam és ruganyosabbnak. Most folytatom. Egy héten legalább 5-6 alkalommal tornáztam, nagyon megszerettem.

Persze hímzek is, néha-néha. Nem sok időm van rá. Kész a MillHill Latte-ja. Mjd mutatom legközelebb, már fotóztam (jó bénán). Elkezdtem egy újabb képet, Viktor választotta a tervek közül, hogy most az jöjjön. Horgolni most nem horgolok, áll a takaróm sajnos. Be kéne fejezni...