Karcsi a cukrász

Ha az embernek ennyi gyereke van, mint nekünk, akkor sokszor keríti hatalmába az érzés, hogy ha épp minden oké, akkor valami el fog romlani. És tényleg. Mikor minden szépen, simán és gördülékenyen halad, akkor valami robban és már megint kezdhetek aggódni, idegeskedni és számotvetek, hogy valahol valamit már megint elrontottam, valamit megint szem elől tévesztettem, nem tartottam túl jelentősnek és úgy sétáltam el mellette, hogy az hiába üvöltött a fülembe, mégsem érzékeltem. Viktor is és én is igyekszünk nagyon figyelni a gyerekeinkre. Mégis van, hogy hiába minden figyelem, egyszerűen a legtöbb időt a legproblémásabbra kell fordítani, ha akarod, ha nem, és közben míg azt a gondot megoldod, a másikban törik el valami. Hiába igyekszel, egyszerűen kiküszöbölhetetlen. Persze ez még nem veszi el a kedvem a sok gyerektől, de néha azt hiszem sokkal könnyebb lenne, ha csak egy max két felé kéne figyelni.
Tehát amíg Lacussal voltam/voltunk elfoglalva és sasszemmel figyeltük a legkisebb nagyot, Marikát, valami Karcsiban omlott össze. Passzolom, hogy mikor, miért. Lényeg, hogy a januári nagy vírusos betegség után jöttek fura dolgok, amiket nem tudtunk mivel magyarázni. Először csak volt egy csúnya rémálma, aztán egyre gyakoribb volt a rossz álom, ami félálomban még folytatódott, néha egész valószerűnek tűnt. Aztán panaszkodott, hogy félálomban nagyon erősek a zajok, az is, ha a takaró a fülét súrolja, a tesója az emeleten horkol, a saját lélegzete stb. Sokszor kéreckedett át az én ágyamba, és hát nem is volt kérdés, hogy jöhetett mellém, mert az ijedt gyerkőcöt nehéz volt megnyugtatni. Sokszor számolt be arról, hogy valami üvölt benne, vagy tombol, a saját gondolatait hallja vissza a fejében stb. Elég rémisztő nekem is, azért írom le, hátha valaki már találkozott a gyerekénél ilyennel. Akinek ebben nincs tapasztalata, attól okos tanácsot, köszönöm de nem kérek, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy nem jó, ha az ember gyereke hangokat hall a fejében. Mindenesetre túl vagyunk egy teljes fül-orr-gégészeti vizsgálaton, kapott steroidos orrcseppett, melegítettük a fülét egy csomót, a panaszok talán enyhültek, de az elalvás továbbra is műsoros, heti 3 alkalommal tuti, hogy mellettem köt ki Karcsikám az ágyban. És miért beszél csúnyán a hang az álmában és a fejében? Mesélte, hogy a suliban a fiúk már nagyon csúnyán beszélnek, ami katolikus iskola esetében szerintem nagyon nem megengedhető. Én nem tűröm itthon a trágárságot, mikor a múltkor hallottam, hogy Miki gépezés közben azt mondogatja, hogy b@szdki, meg is kopogtattam a fejét, hogy ezt nem akarom többet hallani. Mondta, hogy tőlem tanulta. Mondtam, hogy az kizárt, mert én a basszust használom és ha nagyon dühös vagyok, akkor a rohadt életbe a legjellemzőbb szófordulatom, amit elég fura visszahallani a 6 éves lányom szájából, úgyhogy igyekszem ez utóbbit hanyagolni. Nehéz!
Naszóval Karesz nem trendi a suliban, mert nem beszél csúnyán, talán valahol ez is lyuk a lelkén? Nem tudom.
Most voltunk kontrollon a budapesti fülészünknél. A fülét szipi-szupin helyrehoztuk, a hallása csúcs, pénteken mehet úszni. A diagnózisa hyperacusis. Mondta, hogy erre nincs igazából gyógymód. Most kapott Karesz mindenféle vitamint, hogy hátha valamennyit ez segít, kérjek időpontot a Klinikán audiológiára, 1 hónap múlva beszéljünk. A röhej az, hogy Mikivel ugyanezt csináltuk végig, amikor kicsi volt. Akkor voltunk a hallásébresztő terápián Pataki professzor úrnál. Most újra elővettem Mikit, hogy emlékei szerint milyen volt, érzett-e utána javulást stb. Megjegyzem, Miki akkor még ovis volt csak, nem sok mindent lehetett akkoriban vele megtárgyalni, mert picike volt. De nála voltak kézzel fogható tünetek. Nem lehetett vele felszállni az M1 földalattira, a csuklós buszokat gyűlölte, rengetegszer befogta a fülét, visszahúzódó kisfiú volt, sok segítséget igényelt mindenben. És nála nap közben voltak a gondok, nem éjszaka/este. Karesznál a gondok most januárban kezdődtek teljesen akutan.
Elmondása szerint nem csak estefele, vagy éjjel félálomban gerjed a füle, hanem pl. néptáncon és szolfézson is. Naszóval ez van, tehetetlenül állunk a dolog előtt, marad az ima, a gyerek megnyugtatása, aki talán kezdi megszokni a dolgot.
Aztán Miki most mondta, hogy neki ugyanez megvan, csak ő megtanulta kezelni, az időről-időre feltűnő rémálmot jóra fordítani stb. Magyarázta Karesznak, hogy mit és hogy csináljon, de Karesz persze masszívan ellenáll, ő nagyon bízik a vitaminokban:-D
És hogy a figyelmét eltereljük, elterelje, nekilátott sütni. Ez persze nem kis terhet ró rám és nagyon véges szabadidőmre, de ám legyen. Bár amikor napi szinten tortát akar sütni, akkor azért én is ellenállok. Persze a suliba viszi a fél tortát mindig, most nagyon népszerű a sütögetései miatt. Még tartozom neki egy karamellkrémes tortával, a héten mindenképp megcsináljuk.
Ez volt az első torta, sima piskótalap megkenve nutellával, a tetejére marcipánt nyújtottunk. (a fején a fülmelegítős sapi van)

Egyébként a sütésben is nehezen viseli a kudarcot. A múltkor a hőn áhított kinderbuenós tortában a hab nem állt össze, ezért majdnem zokogott. Végül a krém nem habos lett, de csúcs kis tortát állítottunk össze késő este. Én hullafáradtan estem az ágyba, de a gyerek boldog volt. Talán a képen is látszik, hogy a háttérben még egy pudingos banántorta is van. Azt Mikinek csináltam a szülinapjára utólag, mert ez volt a kívánsága.

A piskóta feléből és az elrontott krém egy részéből pohárkrémet is készítettünk.

És a hétvégi alkotásunk a habkarika volt, amivel eléggé megszenvedtem, macerásabb volt, mint gondoltam, de irtó fini lett. Vasárnap délután egy kishaverhoz volt hivatalos, vitte büszkén a habcsókjait, a vendéglátók meg nem győzték dícsérni.
Szóval ez van, agyalok a fiamon, sokat imádkozom érte és remélem, hogy tényleg összefüggésben van az egész a vírussal és emilyen hirtelen jött olyan hirtelen majd el is múlik. Addig meg esténként nem nézünk tévét és ezerrel fülelek, hogy mikor hallom meg a papucsa koppanását a lépcsőn és újra és újra gombócban van ettől a gyomrom.