Előjegyzésbe vették

Szerintem ennél furábban nem is lehetett volna megfogalmazni. Emlékszem, hogy anno Matyinál is vagy fél napot vekengtem azon, hogy miért nem azt írják, hogy felvették, hanem, hogy előjegyzésbe vették. Nem éreztem egyértelműnek a dolgot. Most viszont benn volt Viktor a szülői tájékoztatón a szóbeli előtt és mondták, hogy 3 lehetőség van.
1. Előjegyzésbe vették - ami azt jelenti, hogy felvették a gimibe
2. Várólistára került
3. Nem vették fel
Szóval újabb gyerekünk kezdi Pannonhalmán majd az őszt. Fura belegondolni, hogy már csak hárman maradnak itthon. Miki nagyon tudatosan készült a felvételire. Mondta nekem, hogy az ötödik félévi bizijében még több négyes is volt és mivel tudta, hogy az év végi jegye beleszámít a továbbtanulásba, így nagyon ráhajtott, hogy minden jegye ötös legyen. Végülis jobb pontokkal ment a felvételire, mint Matyi anno. Csodaszép lett az írásbelije is, ami idén sem volt könnyű: matek 42, nyelvtan 45 pont.
Néha még mi is rácsodálkozunk arra, hogy az a kisgyerekünk, akivel annyi fejlesztésre jártunk, hogy ihaj, akinek fogni kellett a kezét, ha be akart menni a homokozóba, aki a játszón 45 percig képes volt lengeni a hintában, akit ahova letettél, akkor ott is maradt, aki első osztályos korában majd egy hónapig sírva ment suliba reggelenként, az a gyermekünk megnőtt, kamaszodik és ősztől kvázi elköltözik. Remélem nagyon jól fogja érezni magát Pannonhalmán, mert visszatarthatatlan volt. Meg azt is remélem, hogy nem mindenben Matyit fogja ott követni, hanem megtalálja majd a maga elfoglaltságait is, amiket szívesen csinál majd.
Mi meg megyünk a látogatásokra majd és egyszerre két gyereket ölelhetünk magunkhoz, akiket régen nem láttunk. Ha meg hazajönnek, akkor még több meló lesz a mosás, vasalás, sütés, bevásárlás. Nem kis anyagi terhet ró a családra persze két pannonhalmi diák taníttatása, de kisavanyítjuk és legalább nem ér minket váratlanul a felsőoktatásba kerüléssel a sok kiadás, mert már úgymond megszoktuk.

És hogy milyen Miki? Először is hatalmasat nőtt az év eleje óta. Most hordja azokat a ruhákat, amiket Matyinak vettem, mikor ment Pannonhalmára. Sőt, ezek a ruhák Mikire már általában kicsik is. Ősszel még 39-es cipőt vettünk neki, tegnap már a 42-est kellett megvennem. Karesznek egész arzenál áll majd rendelkezésére, ha tovább nő a lába (35-nél tart). Bár apa is 42 méretűben éldegél, szóval lehet, hogy ő örökli majd az alig használt cipőket. Miki közölte, hogy tervei szerint 45 számú méretnél fog megállni. Majdnem olyan magas már, mint én. Ősz eleje óta legalább 10 centit nőtt, 5 hellyel került előbbre a tornasorban. Egész hallhatóan mutál, rém idegesítően nevet, mert össze-vissza csuklik közben a hangja. Már érdekli a haja, hogy hogyan áll, sőt a lányok is, de akit kinézett magának, az komoly 20 nappal idősebb nála és sajnos magasabb is. Továbbra is rengeteget kockul, ha nem szabályozom, akkor képes lenne a gép előtt felnőni. Viszont olvas is már többet, most is épp egy sorozatot kezdett el, a címe A végzet ereklyéi. Tudom, nem szépirodalom, de nála ez szóba sem jöhetett. Több sláger ifjúsági könyv összefoglalóját végigolvastattam vele, aztán ezt választotta. De már a második kötetet falja. Esténként úgy kell rácsapnom a villanyt, hogy lefekvés van. Múltkor fél tizenegykor veszekedtem vele, hogy folyton arra panaszkodik, hogy kimerült, fáradt. Nem csoda, hiszen negyed hétkor kell reggelenként kelnie és este meg sokáig fenn viribül. Ráadásul folyamatosan növésben van, szüksége lenne több pihenésre. Hétfőn viszem Marikát és Kareszt beoltatni kullancs ellen, így akkor kérek majd Mikinek egy vérvétel beutalót, mert tényleg folyton arra panaszkodik, hogy belehal a fáradtságba. Még a vérvétel sem rettentette el!
Egyébként nagyon cuki srác, sokat lehet vele röhögni, irtó érthetetlenül beszél, hadar, elharapja a szavak végét, van, hogy akár háromszor is visszakérdezek, hogy mit akart mondani. De megtettem, hogy ugyanolyan hülyén hadarva válaszoltam valami érthetetlent az érthetetlen kérdésre, mert már meguntam.
Néha érezhetően tele a puttonya a kistesókkal. Most, hogy megint szép idő van, gyakran kimegy a kertbe pár percet hintázni (még nem szakad le alatta), hogy egyedül legyen. Na igen, az örökös gondunk, hogy megint kicsi a lakás elég zavaró...

Viktorral megbeszéltük, hogy nincs mit tenni, le kell mondanunk a hálónkról, mert tarthatatlan az állapot, ami nálunk van. Csak azt kell megvárni, hogy Lacika éjjel már ne keltsen szopizni, aztán a két nagy megkapja a mi szobánk, a három kicsi marad a mostani gyerekszobában. Jelen tervek szerint húzunk egy falat a konyha és a nappali közé. A nappaliba levisszük a francia ágyat, csinálunk ott egy félig nappali, félig hálószobát, amitől nekem égnek áll minden hajam szála, de kihúzható ágyon nem szeretnék aludni a folyton fájós hátammal, és nagyobb beruházásra (lakásátalakítás, alsó szint lakhatóvá tételével) nincs keret.
Persze rászakadtam a netre hétvégén és találtam egy olyan házat, amit cserével is hirdetnek. Mindketten nagyon izgatottak lettünk, de aztán megnéztük, hogy helyileg hol van, nameg nulla forintunk lenne a foglalóra, szóval Viktor azt mondta, hogy nem akarja megnézni. Én azért megnézném persze, de ehhez ketten kellünk. De nagyon klassz kis háznak tűnik, persze kéne rá költeni, de lakható azonnal. És lenne több szoba a gyerekeknek, nem egymás hegyén-hátán laknánk, mint most.
Végül abban maradtunk, hogy legyen 7 számjegyű a hitelünk, aztán visszatérünk a költözés témára. Sajnos a szomszéd telket eladták, szóval félő, hogy az arcunkba fogják felhúzni az új házat. Múltkor voltak talajvizsgálók, pont a nappalink előtti részen fúrtak, nézegették a földet. Létezik még az a szokás, hogy a szomszédoknak alá kell írni az építkezés papírjaihoz valami beleegyező cuccot? Jó lenne, ha nem közvetlenül a mi házunk mellett épülne a szomszéd telken az új épület...