Viktor 40 éves lett

Szép kerek szám. Félig megünnepeltük egyik hétvégén, amikor itthon volt Matyi is. Kapott tőlem apa egy könyvet, Marika rajzolt, és azt terveztük, hogy elmegyünk ebédelni egy kis csárdába. Már le is volt foglalva az asztal, csak Marika lebetegedett. Pénteken usziból hazajövet hányt egy nagyot, aztán elég cefetkésen volt szombaton, kissé vacakul vasárnap. Hétfőn már tudott menni oviba, akkor meg Karcsi mondta, hogy hányingere van és fáj a hasa. Ő is két napot kapott regenerálódásra, jobban is lett. Szóval a nagy szombati ünnepi ebéd elmaradt, inkább vasárnapra rendeltünk itthonra a Trófeából fini-fini ételeket. Ez lett az ünnepi ebéd. Nade torta nélkül nem ünnep a szülinap, úgyhogy terveztem egy könnyű, nem sok cukrot tartalmazó tortát az igazi napra, amikor ténylegesen töltötte apa a negyvenet. Eredetileg joghurtosat szerettem volna csinálni, de nem volt túl sok időm a kivitelezésre. Végül túrórudi tortát készítettünk Marikával. Itt most Marikán van a hangsúly, ugyanis a kisasszony egyre féltékenyebben szemlélte, hogy Karesszel annyit sütögetünk. Nehezményezte azt is, hogy a csütörtöki fánkozós napunk totál elmaradt már idén és ráadásul csajnapot sem tartottunk hosszú-hosszú ideje. Hát igen, a gyerekeknek nem áll meg az élet attól, hogy született egy kistesójuk.
Miután végighallgattam kislányom siránkozását az elhanyagoltságáról a tegnapi napot igyekeztem arra felhasználni, hogy ő is végre elégedett legyen. Délutáni fánkozás után együtt sütöttük meg a tortát, senki más nem nyúlhatott hozzá. Ő választotta rá a marcipánt és természetesen pózolt is a kész torta felett. Íme a végeredmény:

Apának már ezer éve megrendeltem a Táblácskáját. Még valamikor a hőskorban láttam Mariannéknál egy táblácskát. Akkor és ott megjegyeztem, hogy nekem ez nagyon tetszik. Már csak az alkalmat vártam, hogy az ötletet saját családon belül végre elsüthessem. Hát ilyen lett Viktorom 40. születésnapi Táblácskája. Sajnos nem lett tökéletes, vissza is fogom küldeni korrigálásra, mert Laci neve nemes egyszerűséggel lemaradt róla. Mutattam még az ünnep előtt a gyerekeknek is, nagyon tetszett mindnek, jó volt látni, ahogy egyszercsak ráébredtek, hogy a kép minket ábrázol, illetve őket a hobbijaikkal, jellemzőikkel együtt. De előbb-utóbb mind megkérdezte, hogy Lacinál miért nincs ott a neve. Szóval ezt pótlom.

Pár ünnepi kép apáról, akit mostanában megint nagyon leszív a meló, látszik is rajta. Néha úgy sajnálom, hogy ennyire nem értek az ő munkájához, sosem tudok érdemben hozzászólni a gondjaihoz. Mindössze annyit tehetek, hogy meghallgatom... és pont.

 

Tizetötödikén voltunk Szolnokon apósoméknál. Eredetileg jó nagy csapatot akartak összehozni annak örömére, hogy megyünk. Kicsit meg is ijedtem, mert Lacikát még túl sok helyre nem nagyon vittük, aztán egy másfél szobás panelben 15 ember, köztük egy 5 hónapos csecsemő szerintem nem túl jó buli. Végül úgy hozta a sors, hogy csak mi mentünk, Laci kicsit nyűgös volt, sokat volt kézben, hát igen, még egy kiságy sincs, ahova letehetnénk és abban a szobában, ahol nyugi van, még egy heverő sincs, hogy ott altassuk. Úgyhogy jó nagyot sétáltam vele, hogy aludjon délután is egy cseppet. Viktor csinált sok-sok képet apósomékról és a gyerekekről, a legjobbakat mutatom is.

 

Na és még mi volt mostanság? A gyerekek rákattantak az 5 perces bögrés sütire. Most már úgy megy a dolog, hogy Miki hazajön a suliból és összedob magának egyet, aztán aki épp otthon van, az kaphat belőle. Karcsi is szereti csinálni, neki egy ici-picit még segíteni kell, mert nem tudja teljesen homogénre elkeverni a tojással a száraz hozzávalókat. Nade kérem ilyen szépen mutat, ha elkészül 3 perc alatt a mikróban a sütike. Vajon féljek attól, hogy mindegyik srácom meghízik?

Voltunk első alkalommal a pszichológusnál. Egy aranyos fiatal pszichológust sikerült Évi barátnőm segítségével keríteni. Most csak velünk beszélgetett szülökkel, jövő héten viszem hozzá először Kareszt. A panaszok alapján mondta, hogy ő szerinte csak abban fog tudni segíteni, hogy hogyan kezelje Karcsi a gondot, elmulasztani nem fogja tudni. Rögtön javasolta a kifaggatásunk (beszélgetésünk) után, hogy párhuzamosan haladjon egy neurológiai kivizsgálás. Én úgy döntöttem, hogy a fül-orr-gégészeti vonalat kihagyjuk. Egyébként mondta, hogy nagyon nyugisaknak tűnünk, főleg én. Hát igen, mint mindent, kicsit ezt a gondot is kezdjük megszokni, mint ahogy Karcsi is. Minden nap megbeszéljük, hogy milyen éjszakája volt, de egyre ritkábban igényli, hogy mellettem aludjon, vagy hogy legyek ott, mikor elalszik. Pénteken, amikor meg az úszás teljesen kiveszi minden erejét, akkor csak beesik az ágyba és már alszik is. Mindenesetre jó lesz, hogy valakivel beszélget, akik nem mi vagyunk. Miközben faggatott minket a Kata a gyerekünkről, fura érzés volt több kérdést végiggondolni. Amit mi mindig tudtunk, hogy Karcsi nehéz eset, hogy vele a legnehezebb zöld ágra vergődni, hogy hozzá a legnehezebb megtalálni a kulcsot, azon ő csodálkozott, hogy mi ezt olyan természetesnek vesszük. Viktor még meg is jegyezte, hogy borítékolva volt, hogy ennyi gyerek között lesz nehéz eset, ez így normális. Nem tudom, hogy engem milyennek gondolt a találkozás előtt, de meglepte, hogy nem vagyok kialvatlan, szétesett és leharcolt. Hála és köszönet érte Erzsi néninek. Komolyan mondom, hogy ha ő nem lenne, akkor szerintem pont olyan lennék, amit Kata gondolhatott rólam.

Most pl. csütörtökön Erzsi néni vigyázott Lacikára, amíg elmentem az ortopédiára. Elegem lett a jobb lábamból. Január óta lényegében felváltva fáj valamelyik része. Hol a csípőm, hol a térdem, hol a talpam. A múltkor a csípőm úgy fájt, hogy alig tudtam tőle aludni. Aztán a talpam olyan fura lett, néha az volt az érzésem, ha felvettem a bakancsom, hogy rosszul vettem fel. Olyankor le kellett vennem a cipőt, átmasszíroztam a lábam tövét az ujjaimnál, aztán már stimmelt a dolog. Egyik nap a gyerekek bringával mentek be a suliba, oviba. Reggel már fájt a talpam, gondoltam majd elmúlik, mivel jó meleg volt, átvettem a félcipőm és begyalogoltam Marikáért Albertfalvára. Útközben olyan érzésem volt, hogy egy kis kavics van pont a fájós résznél a talpamban. Ez a kavics akkor, mikor másfél órát játszóztunk és épp hazafele gyalogoltam (a szerencsések bringán ültek) már úgy gyötört, hogy alig tudtam menni. Hazaérve már csak arra vágytam, hogy leülhessek és ne kelljen többet aznap felállnom. Hihetetlenül fájt a középső ujjam töve és a mellette lévő kettő is egy kicsit. Na akkor döntöttem úgy, hogy eljött a perc, megnézetem egy szakemberrel. Tegnap megállapította az orvos, hogy brutális harántsüllyedésem van, lényegében az ujjaim már kissé felfelé állnak, járás közben kapaszkodnak és mivel a súlyom főképp a láb első részén lévő teljesen ellapult párnácskákon van, begyulladt a talpam izomzata. Frankó! Mondta, hogy akutan lehet rá szedni fájdalomcsillapítót (szoptatás mellett ez nem javasolt), tehetek rá Flector tapaszt (lehet szopi mellett is) ami rövid távon megszünteti a panaszokat. Múlt hét óta egyébként sokat javult, de nem is sétáltam annyit, a kis kavics inkább borsó most már, nincs olyan éles fájdalom. Csak még mindig a bakancsom hordom. Hosszútávú megoldásnak a harántemelő talpbetétet javasolta és a gyógytornász által megtanított tornát. A legjobban az fájt az egészben, hogy azt mondta, hogy ez maradandó károsodás, nem lesz jobb, nem fog elmúlni a süllyedés, csak művileg korrigálható a talpbetét által. A térdemnél meg azt mondta, hogy ki kéne lazítani az izmokat, irtó kötött az egész. Javasolta, hogy minden nap bringázzak (szobabiciklit mondott, csak átfordítottam a magam nyelvére).
Na áttrappoltam a Lábcentrumba, vagy mibe, ahol a nyomástérkép alapján elég elkeserítő volt az eredmény a talpszerkezetemről. A bal lábamat alig 39%-ban terhelem, a jobbot meg 61%-ban. Hogy miért? Passzolom. Látszott, hogy baromira nagy teher van a fájós részen, szóval nem gatyáztam tovább, beruháztam egy harántemelő talpbetétbe, ami hihetetlenül brutálisan néz ki, de az én talpamra készült. Tegnap hordtam egy órát, ma kettőt kell majd, holnap már hármat és így tovább. Mutatok rla egy képet a netről, hogy milyen. Én az enyémre vettem egy bőr tokot, hogy jobb legyen. Eldöntöttem, hogy itthon nem fogok papucsozni, inkább veszek valami kényelemes házicipőt. Csak már megint a pénzt kell költeni és a tegnapi kis nüanszom az ortopédián sem volt olcsó mulatság talpbetéttel körítve.

Miről nem írtam még? Ja, a szomszéd. Hoztam pár fotót a kilátásunkról. Már nincs meg a diófa.

 

Két nappal azután, hogy megkértem, hogy ne vágják ki a diófát, látom, hogy láncot tesznek a fára. Kivágtam az erkélyajtót és kérdeztem, hogy ez meg mi? Mondta nekem a fazon, hogy ki kell vágni a diófát, mert ha vágják sorban a fenyőket, akkor útban van. Tény és való, hogy nem volt épp baráti a társalgás, én nehezményeztem, hogy ígér valamit, aztán nem tartja be, és kérdeztem, hogy ő mennyire lenne boldog, ha a kilátása helyett egy háztetőt kéne majd néznie, nem beszélve arról, hogy mennyit zuhan a lakása értéke. Végül mondtam, hogy majd persze bemutatkozunk, meg beszélünk normálisan is, csak most túl zaklatott vagyok, nekem nem könnyű a helyzet. Megnyugtatott, hogy csodaszép rendezett kert lesz. De én már csak azt láttam, hogy most kivágja a fát, aztán fél év múlva jönnek építkezni, mi meg addig dögöljünk meg a melegtől. Fával együtt is a nyári kánikulában 32 fok volt a nappalinkban. Légkondit nem akarok, így akkor most vehetünk redőnyöket 4 ablakra. Biztos ez is olcsó mulatság lesz. Már dühöngeni is fáradt vagyok. Végül Viktorral eldöntöttük, hogy elköltözünk, nem bővítünk, nem alakítunk, hanem mihamarabb költözünk, ha lesz egy kis pénzmagunk. (erre eltapsolok egy csomó pénzt a lábam miatt...) Egyébként a hátsó szomszédasszonnyal (nekik is gallyra vágják a lakásukat a szomszédék, sőt ők még rosszabbul járnak, mert a teraszukról is az új kilátást fogja élvezni mindenki) bementünk az önkomrányzathoz, ahol megkaptuk a felvilágosítást, hogy csak a jogszabályban előírt kötelezőket kell betartani, szomszédnak beleszólása semmibe sincs, fát kivágni csak akkor nem lehet, ha védett. Most annyit sikerült elérni, hogy mivel nálunk nincs meg a telekhatártól a 3 méter, nekik a mi homlokzatunktól kell betartani a 6 métert. Így már nem fér ki a 8 méter széles építendő ház a telkükön. A férjeket átküldtük a házból, hogy beszéljenek a taggal. Elmagyarázták neki, hogy a békesség kedvéért jobb lenne, ha inkább a telek utcafrontján építkezne. Ő meg elmondta, hogy az intimitás miatt és a fény miatt akar hátul építkezni. Ekkor bedobták neki a fiúk a 6 métert, amin láthatóan elgondolkodott. Szépen virágnyelven azt is elmondták, hogy 2 jogász van a házunkban, ha szabálytalanul építkezik, akkor nem fogjuk elnézni. A hátsó szomszéd akkor is perelni szeretne az értékcsökkenés miatt, ha hátul, de szabályosan építkezik. Mi nem fogunk. Inkább költözünk és benyeljük a kb. 5 millás veszteséget. Azért igyekszem minden nap egy fohászt mondani azért, hogy a fazon meggondolja magát és inkább előre építkezzen. 

Végezetül pár szót az 5 hónapos kisfickónkról. Nagyon vidám,kiegyensúlyozott kisfiú Lacika továbbra is. Nő, mint a gomba, egyre nehezebb. Vettünk neki egy csatos kengurut, amibe gondoltuk, hogy gyorsan bele lehet tenni és sokat lát belőle minden irányba. Hát alig lehet a kis sejhaját belegyömöszölni, olyan kis husis őkelme. Nem tudom hány kiló, majd csak 6 hónaposan megyünk újra mázsálásra, de aki látja, az általában mind azt mondja, hogy hű de nagy. Hát igen, nagyon szeret szopizni. Eddig kétszer próbálkoztunk almával, nem volt sikere. Várni kell még egy picit a hozzátáplálással. Pár naponként próbálkozom. Szerencsére van tejem, ha meg kevés, akkor gyakrabban rakom mellre. Szépen forog már a hasáról a hátára, már lehúzza a zoknijait és bőszen rágcsálja, egyszer a hátáról is átfordult már a hasára. Szeret csörgőzni és most már, ha unatkozik, akkor szédibabázik. Továbbra is délelőtt alszik nagyot, délután csak egy kicsit mutatóba. Kapott egy sportkocsit, abban jobban szeret sétálni is, mert mindent lát. Lassan a 68-as ruhák is passzentosak rá.