Matyi 15 éves lett

15 éves lett a legidősebb fiam. Néha csak elnézem, hogy milyen hihetetlen, hogy már ekkora. Állatira kamaszodik, most épp abban a korszakban van, amikor mindennel elégedetlen, és ami helyzetben van, az éppen elviselhetetlen. Valamire vár, de nem tudja mire, valamit akar, de nem tudja mit, csak azt nem, ami éppen van. Idén nyáron sokat voltam otthon. Matyi lényegében eltűnt a felső szinten, vagy gépezett, vagy telefonozott, vagy olvasott. Ha nem rángattam le az emeletről, nem adtam konkrét munkát neki, akkor ki sem mozdult volna onnan, az tuti. Totál változó a hangulata, néha kenyérre lehet kenni, máskor meg olyan, mint egy szúrós pokróc. Idén minden nemű tábortól elzárkózott, általában csak a kicsik mentek jobbra-balra, ő maradt otthon. Csak az Albertfalvi Családos Táborra jött el, amit idén mi (szülők) a közös nyári nyaralásunknak hívtunk. A gyerekek szerint idén nem voltunk sehol, csak táborról-táborra rángattuk őket:-D Felfogás kérdése.
Jövőre igyekszünk valami tartalmasabb nyári elfoglaltságot keresni Matyinak. Igazából engem nem zavarna, hogy ha ki akarja húzni magát a közös programból, csak helyette legyen valami más alternatíva, hogy mit csinál. Nem az itthoni tespedés és kockulás lenne a "b" verzió, ahogy idén. Jó lenne, ha szívesen menne már inkább segítőnek táborba, vagy meglengetne valami diákmunkát stb. Vagy egyszerűen jobban összejárna a haverjaival. Idén mindössze két barátjával találkozott a nyáron, a nyárnak is csak az utolsó hetében. Szerintem ez elég kevéske...
Augusztus utolsó napján visszaköltözött Pannonhalmára. Igazából nem tudom eldönteni, hogy 10-es skálán mennyire szereti vagy utálja a sulit, vagy a koleszt. Kishálós lett, 4 fő srác lakik most együtt, nem kell stúdium terembe sem mennie, helyben tanulhat, ami nagy felelősség. Szerintem ez nagyot lendített az év eleji "iszonyú, hogy kezdődik a suli" hangulatán. 30-án közöltem vele, hogy pakoljon, mert én csak a ruháit rakom össze, a többi az ő dolga. Láthatóan meglepődött, de végre valaminem nekivesellkedett, hogy megcsinálja. Ezzel valahogy sikerült is átlendülnie abba a hangulatba, hogy kezdődik a suli, ami elkerülhetetlen:-D
Idén is rengeteg ruhát, cipőt kellett neki venni. Már 41-42-es cipőket hord, 170-es ruhákat. Egy csomó cuccát, amit kinőtt, vagy szerinte béna és nem érti minek vettem átpakoltam Mikinek. Mikitől viszont zsákba mennek a cuccok, mert Karesz kicsi és vékony, még csak a 134-es ruháknál tart:(

Na ilyen egy 15 éves szülinapos. Még keresgéli a megfelelő frizurát magának, a mostani csak amolyan kényszerhelyzet szülte verzió:-D Alakul a bajusz és mindenféle helyeken nőnek az arcán hatalmas legénytollak, amiket érthetetlen módon nem hajlandó levágni.
Ja, és idén végre döntött, elkezd szaxofonozni, mert kapunk kölcsönbe egy hangszert. Amíg az nem megy elég jól, addig a Big Band-ben marad klarinétos, de őt ismerve hamar bele fog jönni az új hangszer használatába.

Matyi szülinapján éppen itt voltak a szüleim is. Kellett egy nagyobb lakásrendezést, pakolást csinálni, amivel csak magunk nem boldogultunk. Apa és anya megérkeztek és csak tolták a melót ezerrel. Hozták a takarító gépeket is, mert már nagyon szükség volt rájuk, hiszen a lakás alsó részén ezer éves mocsok volt az ablakokon és egyéb részeken. Apa és Viktor összerakták az új gardróbszekrényt. Sajnos a fiókos résznek nincs hátlapja, közvetlenül a falra néz, így kicsit félek, hogy hány zugpók fog majd elbújni a sálak, sapik, fürdőgatyók között. Viszont hihetetlen mennyiségű cuccot elnyelt a szekrény és még mindig van egy teljesen üres polcom.
A nagy 3 ajtós szekrényt is átpakolták a srácok az emeleten. Most hétvégén meg Viktor és Miki áttette az általam megálmodott módon a Malgoska bútor elemeit. Úgyhogy mostanra végre áll a kiságy, helyére került a pelenkázó szekrény, tele van frissen mosott és vasalt ruhácskákkal. Még pár apróságot kell Sanyinak kivasalnom, de igazából a lényeg már megvan. Napi szinten pakolgatok, de nagyon lassan haladok. Igazából az a rossz ebben a lakásban, hogy a 3 szint között járkál az ember fel és alá. Jó lenne nem itt megöregedni:-D
Szóval a szüleim rengeteget segítettek és végre leszakadt rólam valami nagy szorongás, amit szépen csöndben igyekeztem magamban elnyomni. Iszonyat szarul aludtam már hosszú ideje, tényleg úgy éreztem, hogy már minden bajom van, egyszerűen terhes voltam totálisan. Most a pisimeneteket leszámítva végre tudok aludni, tevékenyebb vagyok sokkal-sokkal. Lehet, hogy ehhez persze mindezen kívül az is hozzájárul, hogy Sanyi épp harántban fekszik a hasamban, ami nagyon nem jó szülés szempontjából, viszont remek a pihenés szemszögéből. Egyrészt nem fulladok (annyira), másrészt nem zsibbadok éjszaka. Szugerálom kicsi fiam, hogy forduljon meg valamelyik irányba, próbálom megbeszélgetni is vele, hátha hallgat az anyjára. Ma este megyek be a kórházba dokibácsihoz kontrollra. Kíváncsi vagyok milyennek látja majd a helyzetet odalenn:-D