Laci születése

Megpróbálom gyorsan leírni Laci születését. Félek, kicsit szószátyár leszek, mert irtó sok gondolat kavarog a fejemben a témával kapcsolatban.

Kezdjük a kályhánál. Szóval pénteken hazaküldtek, mondván, hogy legyen október 2 a céldátum. Csalódott és meglehetősen frusztrált voltam még szombaton is, aztán úgy döntöttem, hogy nem várom tovább, hogy na mi lesz. Sok a tennivalóm, a gyerkőc meg nem akar útnak indulni, szóval teszem, ami a dolgom, intézek mindent, amit csak tudok, aztán ha őkelme elérkezettnek látja a születésre az időt, majd csak jelentkezik. Közben azért sűrűn imádkoztam, hogy emellett a számomra már brutális túlhordás mellett egészségesen szülessen meg a baba.
Így tehát szombaton Viktor felbíztattam, hogy a másnapi pannonhalmi látogatást ne hagyja ki a gyerekekkel, menjenek és látogassák meg Matyit. Ha Laci eddig nem akart kibújni, csak nem épp ezen a napon fog. Ráadásul volt felvigyázóm, eljött hozzám vasárnap a keresztanyám és együtt múlattuk az időt, amíg a család Pannonhalmán volt. Vasárnap elmentünk együtt még a délelőtti misére, aztán a srácok útra keltek, mi meg lányok beültünk egyet ebédelni a 4 Muskétás vendéglőbe. Utána sétáltunk egy nagyot, beszélgettünk, szabályosan elrepült a nap. És elfelejtettem a Kacskaringó fonalfesztivált, pedig nagyon be akartam rá nézni, csak úgy voltam vele, hogy kizárt, hogy akkor még egyben legyek, így nem írtam be a naptáramba:( Na mindegy, pedig milyen jót tátogtunk volna Hugival! Hátha előkapta volna ismét a kötőtűit.

Hétfőre várt Zsuzsi szülésznőm ctg-re, keddre volt időpontom ultrahangra. Ez utóbbira irtó kíváncsi voltam, mert izgatott, hogy vajon mekkora már a baba. Ctg-n minden oké volt, beszélgettünk közben erről-arról, Zsuzsi kérdezte, hogy milyen programom van aznapra, én meg elregéltem, hogy megyek vásárolok, postára megyek, gyerekeket hordom suliból-oviból haza és van otthon egy hatalmas adag vasalnivalóm, amit ma legyűrök. Követtem is a tervet, mindent megcsináltam, a vasalnivalót egészen az ágyneműkig leküzdöttem laza 2 óra alatt. Este még Viktornak kivasaltam 3 inget is, hogy tuti legyen, ha szerdán befektetnek a kórházba. Keddre jó csomó tervem volt megint, hogy miket kéne elintézni, be akartam ugrani a kórházba is a kollegákhoz, hogy jót röhögjünk azon, hogy még mindig egyben vagyok. Mint kiderült, akkor már rendszeresen többen is csekkoltak a kórházi rendszerben és azt is tudták, noha nem mondtam, hogy át lettem dátumozva.
Ja, itt van egy utolsó pocakfotó, amit október 4-én lőttem magamról. Szép méret:-D Pont egy héttel a szülés előtt vagyok.

Hétfőn este tök nyugisan feküdtem le, vártam a holnapot. Persze jött az éjszakai száraz száj effekt, meg járkáltam pisilni ezerszer jó szokásom szerint. Aztán mikor egyszer kimentem wc-re, valami kifolyt belőlem. Hurrá! Elindult a magzatvíz! Nem volt olyan sok, talán csak egy decinyi, de hátha az az elővíz féle izé, ami a baba feje előtt szokott lenni. Én nem sokat filóztam rajta, hanem felébresztettem Viktort, hogy vigyen be a kórházba, mert dokibá lelkemre kötötte, hogy ha elfolyik a vizem, azonnal jelentkezem, hiszen baba ferdén fekszik, gond lehet belőle. Zsuzsinak gyors telefon, aztán bementünk a kórházba. Dokibá épp benn volt az épületben (hazafelé indult, a portáig jutott), rácsörögtek, átjött, megnézett, aztán lelombozott. Nem a magzatvíz kezdett folyni, szivárogni, hanem elfolyósodott a nyákdugó, az folyt ki belőlem olyan hirtelen. (van ilyen is?) Ctg kis fájáskákat, inkább csak feszülést mutatott. Mondta, hogy felhívta a szülésznőm, hogy ne jöjjön, én meg nyugodtan menjek haza, de ne legyek letört, ez jó jel, 24-48 órán belül babázom. Frankó! Én totál beégésnek éreztem a dolgot, hogy már nem is tudom hányadjára megyek haza, hogy szülni jöttem, aztán mégsem.

Hazaértünk fél négyre, lefeküdtünk aludni. Viktor pár perc múlva békésen szundikált, én meg a telefonommal a kezemben méregettem a 10 perces fájásokat, mondván, hogy nem fogok szülni. Végülis fél kettő óta egy szemhunyásnyit sem aludtam, szóval mikor reggel hatkor csörgött az óra, hogy kezdjük a napot, kicsit mosogatórongynak éreztem magam. Sebaj, megfürdök, majd a fájások is elmúlnak, hiszen én tuti nem szülök. Fürödtem, fájások maradtak, sőt ha tettem-vettem, ültem vagy álltam egyre sűrűbben jöttek. Ha lefeküdtem minden mérséklődött. Végül hosszas vívódás után felhívtam Zsuzsit, hogy szerintem szülni fogok, de már nem akarok bemenni a kórházba, mert körberöhögnek, hogy 5. gyereknél még mindig lövésem sincs róla, mi is van. Inkább mennék hozzá a rendelőbe, hogy ott csináljon egy ctg-t. Megnyugtatott, hogy hétkor műszakváltás volt a kórházban, szóval teljesen új gárda fog megnézni. Persze vár a rendelőben, de ha útközben úgy érzem mégis inkább a kórházba mennék, akkor csörögjek rá. Kidobtuk a suli előtt a fiúkat, addigra már olyan sűrűn jöttek a fájások, hogy néha egybeértek, néha kimaradt 10 perc is. Mondtam Viktornak, hogy dobjon ki a kórháznál, Marikát majd csak utána vigye az oviba. Zsuzsit közben hívtam, hogy inkább a kórházba megyek, és mire beértünk a reggeli forgalomban, már ott is várt engem a szülőszobán. Megnézett az ügyeletes orvos, 4 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, úgyhogy hívták is dokibámat, hogy jöjjön, mert hamarosan szülünk. Frankó! Viktor gyorsan elstartolt Marikával az oviba, én meg Zsuzsival elfoglaltam az egyik szülőszobát. Közben befutott dokibá is (villámgyors volt, szerintem az éjszakai afférunk után már nem ment haza, hanem az orvosi szobájában dőlt le), megvizsgált, és naná, hogy Laci megint ferdén feküdt (éjszaka már egyenesben volt). Mondta is, hogy nem semmi ez a gyerek, maradjunk abban, hogy ez egy huncut srác lesz. Hát maradjunk, csak szülessen meg végre!

Egyébként irtó fura volt, hogy dokibá bejött a szülőszobába és leült és ott várt. Az, hogy Zsuzsi ott volt, az valahogy totál természetesnek éreztem, de hogy az orvosom ott üldögél és dumálgat velünk, az nekem nagyon furcsa volt. Mondtam is neki, hogy eddig az ügyeletest mindig kitolásnál gyorsan berántották, aztán annyi. Persze humoránál volt, mondta, hogy ha zavar, akkor kimehet:-D
Mivel baba ferdén feküdt, így annyit kértek tőlem, hogy oldalt fekve legyek az ágyon. Hát nekem ez a póz nagyon nem jött be, de Laciért bármit. Vagy 3-4 fájást így végiggörcsöltem, nem tudom, hogy az eredményt meghozta-e, mert mindenki kiment. Mint kiderült, dokibá lemondta az aznap délelőtti magánrendelését, meg elintézte a kötelező adminisztrációt, Zsuzsi is leszervezte a délelőtti rendelése helyettesítését. Én meg szép csendben fájogattam, aztán kértem, hogy ha minden oké, én felállnék, mert fekve nem jó. Doktor bácsi megengedte és onnantól sokkal erősebb és sűrűbb fájásaim is lettek. Egy idő után befutott Viktor is, épp akkor kezdtem érezni, hogy talán mintha nyomnom kéne. Szóval Laci rendes kissrác, megvárta apa érkezését. Egyébként valószínüleg csak a burok feszített belülről nagyon, azért éreztem, hogy nyomnom kell. Visszamásztam az ágyra, hogy kitolás közben fekve legyek (mondván, hogy mindig így kellett), ettől persze minden belassult. A fájások is ritkábbak lettek (erejükből azért nem vesztettek), és minden irtó kényelmetlen volt. Végig a kezemen támaszkodtam, hogy ki tudjam húzni magam, mert szabályosan fulladtam a félig ülő, félig fekvő pózban. A gyerek minden fájásnál bemászott a bordáim közé, feszített a burok ezerrel és éreztem, hogy nem haladunk. Doktor bácsi néha csekkolta mi a helyzet odalenn, természetesen baba megint ferdén, burok nagyon szépen áll. Végül én kértem, hogy repesszen burkot, mert nagyon fullaszt a helyzet. Így aztán nagyon óvatosan lecsapolta a víz egy részét, utána sokkal jobb is lett a közérzetem, baba fejecskéje is lejjebb került.
Mivel úgy éreztem, hogy nem haladunk, megint kimásztam az ágy mellé. Úgy látszik én így vagyok összerakva, mert amint álló helyzetbe kerültem, ismét minden felerősödött, az egész szülés "beindult". Nem kell nekem sem labda, sem kád, sem szék, csak hagyjanak állni, közben táncikálni, beszélgetni. Bár ez utóbbi már elég nehezen ment, inkább befelé koncentráltam. Zsuzsi is és dokibá is mondta, hogy szülhetek állva, nem kell visszamásznom az ágyra, ha úgy kényelmesebb. És tényleg kényelmesebb volt. Közben azért dokibá elmondta, hogy állva sokkal fárasztóbb, mert kevesebb a lehetőség pihenni, mint fekve. Való igaz, de ezt csak utólag éreztem:-D Szóval Viktor masszírozta a derekam, ami irgalmatlanul fájt, Zsuzsi olajozta a gátat, Lacika meg szépen lassan haladt lefelé. Nem tudom hányadik tolófájásra jött ki, én az ezrediknek éreztem. Közben igyekeztem minden kérést teljesíteni, hogy álljak nagy terpeszbe, ha jön a tolófájás, üljek bele a terpeszbe, ne görnyedjek, hanem egyenes derékkal nyomjak stb. Csak azt nem tudtam megcsinálni, hogy álljak máshova, vagy kapaszkodjak Viktor nyakába. Lényegében mozdulni sem bírtam, és asszem letéptem volna kapaszkodás közben az uram nyakát. Mindenki ugrásra készen várta, hogy mikor jön Laci, hogy el tudják kapni. Passzolom, hogy nekik a helyzet mennyire volt kényelmetlen, de én igazából már semmire sem tudtam figyelni, csak belülre. Ha ott van egy 50 tagú filmes stáb, biztos észre sem veszem. Végül kicsusszant Lacika, ezer kézzel kaptak utána, engem felvonszoltak a szülőágyra, aztán megkaptam a legkisebb Selmecit a kezembe.

Babázgattam, miközben állapotfelmérést tartottak a lábamnál. Sajnos a Matyinál vágott másfél évtizedes gátmetszésem ismét szétnyílt, szóval nem úsztam meg a varrást. De hát éreztem én, hogy szép nagy kerek feje van Lacinak, doktor bácsi mondta is, hogy olyan kis kerek, mint egy császáros babáé. (Ezt egyszer már hallottam Mikinél is) A méhlepény is gyorsan kijött, de a burok szanaszét repedt, ott kirakóztak ketten, hogy a nagyobb része hiányzik. Szóval én nem tudom hányszor kapart körbe valami fura kanállal az orvosom, de aszittem leugrom az ágyról, olyan vacak érzés volt.
Aztán mikor minden készen volt, én összerakva és összevarrva, ott álltak Zsuzsi és Dr. Bálint Balázs egymás mellett és számomra teljesen "szokatlanul" megköszönték, hogy itt lehettek velünk Lacika születésénél. Persze mondtam, hogy inkább mi köszönjük! Nekem hatalmas élmény volt, remélem Viktornak is. Asszem ez volt az egyik legnehezebb szülésem. Talán idősebb is voltam, talán Laci is túl nagy volt, irtó intenzív volt az egész és nagyon igénybe is vett, mégis leírhatatlanul szép élményként éltem meg és emlékszem rá most is.

Doktor bácsi elköszönt, mi maradtunk Zsuzsival, aki szépen megfürösztötte Lacust.

Készült egy közös kép is rólunk:

Aztán kiderültek Lacika adatai is. 57 cm hosszú és 4130 g, és 38 centi a fekjörfogat. Hát csak néztem, hogy ez a hatalmas gyerkőc belőlem bújt ki, és ahhoz képest egy "kis" repedéssel megúsztam. Utólag megnéztem a zárómon, 7:40-kor vettek fel az osztályra, 9:39-kor megszületett Laci. Tartotta a Karesz és Marika által felállított 2 órás szintet.

 

Ez a kép már a szülészeten készült alvó 2 napos kisfiunról. Órák hosszat csak nézegettem, ismerkedtem a kis pofijával.

 

 Ha éppen hagyta:-D