Marika 8 hónapos múlt

Megint többen vagyunk itthon, mint egy átlagos hétköznap. Miklóska múlt héten kezdett csúnyán köhögni. Ha dolgoznék biztos vittem volna oviba, de ha már itthon ülök, akkor a csúnyán köhögős nagyon taknyolós gyereket nyugodtan itthon tarthatom. Mindig félek, hogy a takonykór ráhúzódik Miki fülére, szóval itthon jobban tudom kezelni a dolgot, mert az oviban nemes egyszerűséggel az öklébe, a ruhájába keni a cuccost, ahelyett, hogy kifújná az orrát. Na ha már itthon van, akkor gondoskodott róla, hogy az egész társaságot lefertőzze. Mára már én is masszívan taknyolok, Karcsi tegnap már a köhögést is megkezdte, folyik az orra. Marika is laza 1 hete lesz lassan taknyos, de neki más oka is van. Kibújta a 3. foga, sőt mintha a 4. is készülőben volna. Marikám nem szereti a nagykönyv szerint csinálni a dolgokat, így a 3-4 fog természetesen alul bújt ki. Sebaj, így legalább nem harap mindkét oldalról szopi közben:-DD

Marika, indián becenevén PiciArc hihetetlen gyorsan fejlődik mozgás terén. Nagyon ügyesen kúszik, próbálkozik a mászással, a szőnyegen már egész jól megy neki. Teljesen stabilan tud ülni babaülésben, vagyis mászásból hátranyomja a kis popóját. Mindent rág, mindent a szájába töm, szóval ez a része semmit sem változott még. Legjobban a zenélős játékokat szereti, képes akár fél órán át is püfölni a gombokat rajtuk. A csörgőit láthatóan rémesen unja. Nameg a korlátokat is, amiket anya felállít. Nem szeretem, ha kikúszik a nappaliból az előszobába. Mindig félek, hogy a sok ajtó között valaki rányitja az egyiket a kezére vagy a lábára. Nameg az előszoba mindig koszos, pláne most, hogy lucskos az idő.

Szopi terén nincs változás. Illetve mondhatnám azt is, hogy kajálás terén:-D Nem eszik, csak cici kell a gyereknek. Talán ebben másak a lányok? Gondolom nem!;) Szóval szopitechnikáját már tökélyre fejlesztette, képes villámgyorsan becsatlakozni a cicire (mátrixra). Láthatóan állati örömmel tölti el a dolog, ilyenkor sajnálom, hogy én már nem emlékszem, hogy milyen érzés is az egész. Mostanában egyre többször kell a nyugis hely a szopihoz, mert minden érdekli. Hacsak megszólal valaki, akkor rögtön elengedi a cicit és fordul a beszélő felé. Dumál neki, vigyorog, aztán vissza a kajához fél másodpercre, újból el...

Dumál és hörög, félelemetes hangokat ad ki, berreg, kacag. Zabálnivaló. Komolyan mindig képes vagyok totál elolvadni, hogy van nekünk egy ilyen kicsink megint.
És ami a legfurcsább, most nem érzem azt a melankolikus szeretet-hangulatot, mint Karcsinál, hogy: Ő az utolsó babám.
Nagyon-nagyon szeretem Marikámat (természetesen a többi gyerkőcömet is), nagyon szeretek babázni, de most biztosan tudom, hogy én ennyit szerettem volna szülni és pont. Szóval a folyton felmerülő kérdést, hogy akarunk-e még többet, már simán elütöm azzal, hogy nem. Persze, ha az Isten ad még nekünk gyereket, akkor jöjjön, de azért valamennyire rajtunk is múlik (!) és őszintén szólva nagyon elfáradtam. Ennyit bírok lelkileg és fizikailag. Talán ha lenne egy nagyi a közelben vagy egy álandó ember, akire támaszkodhatnék, akkor felmerülne a következő, de a kapacitásunkba több nem fér bele. Nameg kicsit félek attól is, hogy az egészségem végképp rámenne a folytatásra. Nameg 3,5 éve nem aludtam át több éjszakát egyhuzamban, csak néha-néha egy-egy éjszakát. Úgy félévenként jutott 1:-DD
De most is nincs is bennem a hangya, amikor látom, hogy a gyerkőc kúszik-mászik, hogy még szeretnék egyet. Nyugodtan várom, hogy Marikám menjen, egyen, beszéljen és nőjön. Kicsit azt is várom, hogy Viktorral felszabaduljunk, hogy mi is eljussunk jó pár helyre. Nincs bennem az a hangulat, hogy ha a gyerekek megszülettek, akkor velem már nem fog semmi nagy horderejű dolog történni. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez a pont is eljön. De eljött, és örülök neki!