Laci 1 hónapos

Szóval ott tartottam, hogy szépen hazaindultunk a kórházból. A szüleim jöttek értem, nézték a legkisebbet, aztán anyukám megjegyezte:
-Ezek indigóval készülnek? Egy pont ilyet már egyszer hazavittünk.:-DDD
Hát komolyan annyira hasonlítanak egymásra! Elővettük itthon a többiek kiskori fotóit. Ha Matyit néztük, akkor totál rá hasonlít Laci, ha Mikit, akkor persze inkább rá, Kareszra meg nagyon-nagyon. Szóval jól összegyúrtuk a 3 fiút és kijött belőlük egy negyedik. Az orra és a hosszú nyaka Matyié, a szeme és a széles homlok, kerek fej Mikié, a pici száj és apró áll meg totál Karesz.
És igen, sajnos az apró áll nem kedvezett a szoptatásnak és ő sem volt túl ügyes nameg persze én sem. Szóval itthon már igazi tejjel-vérrel folyó kánaán volt az élet. Laci egyik este hányt egy nagy véreset, ami tele volt alvadékkal. Hát én totál leizzadtam tőle, mert a rózsaszín bukás még belefér a dologba, de a véres hányás kész horrornak tűnt. Szerencsére a mama megnyugtatott, hogy ez csak a szopás közben kiszívott vér, inkább az a gond, hogy valszeg jó mélyen kirágta mindkét mellem. Szóval megindult a kontrollált szopi, vagyis nincs éjjel-nappal lógunk anyán, hanem várunk legalább 2, de inkább 3 órát. Védőnéni kölcsönadta a bioptron lámpáját, én sutba dobtam a szopis melltartókat, mama vállalta, hogy mossa a tejtől elázott hálóingeim. 1 hét alatt teljesen rendbejöttek a cicik, de egy ideig állva szoptattam a pelenkázó fölé hajolva, amin Laci feküdt, aztán a szomszédtól kölcsönkaptam egy kerek lyukas párnát, ami kifejezetten szülés utáni gát és aranyér problémák esetén jó. Lassan már ülni is tudtam és lehetett ülve szoptatni. Tényleg igaza van a mamának. Minden nap egy picit jobb, mindig keresni kell, hogy mi volt a könnyebb az épp aktuális napban és akkor látod, hogy haladsz a felépülés útján. Néha elkeseredtem ugyanis, hogy valahogy olyan lassan megy minden, mint a korábbi szüléseimnél.
Nekem az a legmegnyugtatóbb, ha szülés után a mama van nálunk. Annyira természetesen csinál mindent, annyira magától értetődő, hogy minek mi a menete. Úgy szeretem nézni, ahogy fürdet, ahogy öltöztet, ahogy dumál a gyerekeknek. Jött persze apukám is, de szegény a női dolgok miatt eléggé kiszorult a hálónkból, pár nap el is telt, mire Lacust kézbe vette először. De készült vele pár sztárfotó. Mutatom.

Mamáról fürdetős fotók készültek, de sajnos szinte mind bemozdult, úgyhogy a nagyis sztárfotókat még pótolni kell!
Szóval a mama ellátott minket, apa meg karban tartotta a lakást, pakolt, törölgetett. Úgy volt, hogy hamarabb hazamegy, de szegénynek pont kiújult a lumbágója, így kénytelen volt maradni.

Aztán a szüleim elmentek egy hét múlva, és felváltotta őket Viktor, aki kivette az apa napokat és még egy hét szabit, ami pont a gyerekek őszi szünetére esett. Én meg levettem a hálóinget és kimásztam az ágyból. Egyébként irtó jó volt az a pár nap az ágyban heverve. Egyrészt élveztem, hogy háton fekszem végre (irgalmatlan hátfájásom volt eleinte, a szülés után meg igazi izomláz a lábamban és a derekamban), hogy ott van Lacika mellettem, hogy csak vagyok és nézegetem őt. Napokig semmit sem csináltam, csak feküdtem. Nem olvastam, nem tévéztem, nem hímeztem, csak voltam és néztem ki az ablakon, sokat imádkoztam, és figyelgettem a fiamat, ismerkedtem vele és persze aludtam.

Legjobban úgy aludt Laci eleinte (és én is), ha mellettem volt. Megkapta a fél takarómat, a kispárnámat és minden szopi után bekómált. Egyre ügyesebben szopizott, bár a száját a mai napig nem nyitja ki túl nagyra, általában nekem kell trükköznöm. Ma már egyre többet altatom az ágyában, csak az éjszaka felétől szokott az ágyamban kikötni, mert fáradt vagyok ahhoz, hogy a kiságyban altassam vissza. Elég hasfájós baba, sokat kínlódik, ha két fing keresztben áll. Ma délután hasra tettem az ágyában, hátha az jön be neki. Egész nap kínlódott,vergődött, most végre csend van és nyugalom, alszik. Bár lehet, hogy csak a kimerültségtől. Szerintem egyébként az Espumisan placebo...

Ma voltunk mázsáláson a védőnőnél. Nem egy díjbírkózó Laci, 4460 g volt a súlya, és persze összement, most csak 54 centinek mérték:-D Ügyesen emelgeti hason a fejét, hihetetlen ereje van, őt TARTANI kell, így nagy betűkkel. Folyton ficereg az ember kezében, folyton máshogy akar lenni, olyan erővel veri magát, hogy 1 hónap után kikészült a kezem és a csuklóm. (ehhez kellett egy klassz hétvégi kelt tészta nyújtás) Számítottam persze erre, csak nem ilyen hamar. Ma reggel jobb kézzel a hajam sem tudtam begumizni. Frankó:( Úgyhogy én nem bánom, hogy még nem 5 kilós öcsipók.
Szoktunk már nagyokat sétálni, szeret a babakocsiban lenni, de a hepehupás utakat nem komálja, inkább az enyhe ringatózás jön be neki. Sajnos elkezdett kikopni a kis haja, szépen lassan felcsúszik a homloka:-D Elmúltak az anyatejes pöttyei is teljesen. Irtón tele volt a kis pofija hatalmas, csúnya sárga közepű kiütésekkel. Olyan volt, mint egy kiskamasz, Marika mondta is, hogy most inkább senkinek ne mutogassuk. Ilyen brutálisan eddig egyik srácom sem pöttyösödött ki. 1 hétig tartott a kamaszkor, aztán elkezdett kitisztulni az arca szerencsére. Féltem, hogy huzamosabb ideig így marad, mondta a védőnő, hogy akár fél éves korig is eltarthat. Mindenesetre akkor leálltam a tejjel, tojással, sajttal. Azóta tejet már ittam megint, de olyan érzésem van, mintha én és utána Laci is ezerrel puffadna tőle.

Na kielemeztem a legkisebbet, legközelebb írok a többiekről, hogy hogyan fogadták a kistesót.