Raana Raas: Csodaidők III-IV.

Tegnap este tettem le az utolsó kötetét a Csodaidőknek. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a könyvet még párszor, mert nagyon tetszett. Végre egy olyan több kötetes sorozat, ami nem csak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. Eleve szeretem a jövőben játszódó történeteket, szeretem a sci-fit, az idegen kultúrákat, és a könyvben mindenből kaptam egy adagot!
A cím miértjére majdnem a könyv legvégén kapunk választ és nagyon találónak érzem. Összességében elmondhatom, hogy az első kötet tetszett a legjobban, aztán a harmadik és legkevésbé a negyedik. Megjegyzem azt is, hogy utálom mind a háborús könyveket, háborús filmeket, ez a könyv mégis lekötött, még a harci leírások is, sokat forgattam a kis csillagtérképet, próbáltam elképzelni a hajókat. Elég erőteljesen vizualizáltam a Csillagok háborújában valamint a Star Trek-ben látott csillaghajókat, rombolókat:-DD A könyv végére arcokat is elképzeltem a szereplőkhöz, talán csak Judyval nem jutottam dűlőre.
Elmondhatom, hogy lassú könyv a Csodaidők. Magam is meglepődtem, hogy nem tudom olyan gyorsan olvasni, mint az átlag könyveket. Néha ez a hármas felbontás: Judy-Giin-Yaan történetek egymásutánisága majd megőrjített, párszor így az is előfordult, hogy egy picit előrelapoztam, mert nem bírtam ki, hogy ne tudjam a történet folytatását. Tudom, tudom türelmetlen vagyok!
A harmadik kötetre eltűnt a zsidóság-kaveniek közötti párhuzam érzésem. Már nem kellett mindkettőn gondolkodnom, mert az első két kötetben ez zavart, hogy egyszerre nem csak a könyvön filóztam, hanem a második világháborún is. Szerettem volna csak a könyvben megírt történetet pergetni magamban.
Marikám egy dolgot sajnos idő előtt leleplezett. Grom Lichi személyét. Egy óvatlan pillanatban kislányom elmarta a könyvet és ahogy sikerült kiszednem tőle, pont ott nyílt ki az utolós oldalak magyarázat része. Megakadt a szemem a néven, aztán már olvastam is és utána meg már úgy bántam a dolgot...
Na jó, egy dolgot mindenképp meg kell írnom. Nekem sok volt a vége. Persze nagyon élveztem! Sírtam eleget, örültem eleget, átéltem az olvasó elképzelehtő összes érzését, de úgy voltam vele, hogy ha még a végén kiderül az is, hogy Judynak lehet gyereke, mert a niesiek meg tudják gyógyítani, akkor már nagyon túlzás a lezárás. Kár, hogy minden szál el lett varrva, kár, hogy semmit nem hagyott a fantáziámra, hogy legyen min filóznom, hogy piszkálja az én képzeletemet is, hogy mi lenne a továbbiakban.
És nem értek egyet Yaan történetének a végével. Talán kemény vagyok, de nem adtam volna neki még feloldozást. Ha az ember tényleg olyan, és mint a történelem mutatja tényleg olyan, hogy hajlamos bűnbakot keresni, csak a másság miatt elítélni, akkor egy ilyen volumenű katonai vezetőnek nem adott volna felmentést. Vagy ha a bíróság adott volna, akkor az átlagemberek nem adtak volna. Bár tény és való, hogy a könyv végére még csak a család bocsát meg neki és fogadja el hibáival és erényeivel együtt.

Ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szeretne egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, elkalandozni egy másik világba, ahol a jó elnyeri jutalmát és a rossz pedig büntetését. Zseniális "mese" a Csodaidők! Köszi Mariann mégegyszer a könyvet! Már kölcsönadtam a húgomnak:-DD