Raana Raas: Csodaidők I-II.

"A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével."

Íme eltűnésem oka. Olvasok amikor csak időm engedi. Nameg flyladyzek, de csak egy bizonyos szintig tudok benne elmélyedni, mert ez nem 4 gyerek mellett kivitelezhető (amiből kettőre még non-stop figyelni kell), hanem inkább akkor, amikor az ember szabadon gazdálkodik az idejével. Azért próbálkozom...
Nade a könyvről. Beszippantott. Az első pár oldalon döcögősen jutottam át, valahogy nem sikerült belerázódnom az egészbe. Nem értettem, többször is visszaolvastam, végül hagytam úgy, ahogy volt, gondoltam, majd csak megértem. És összeállt a kép, aztán meg nem bírtam letenni. Az első könyvet követte a második. Most egy kis szünetet szeretnék benne tartani, hogy egyrészt letisztuljon, nameg a nagyhéten inkább más dolgokon kéne gondolkodnom. Bár másik felemet meg most a LAKÁS foglalja le. De erről most még nem írok, nagyon friss a dolog.
Egyetlen egy kritikai megjegyzésem lenne a könyvvel kapcsolatban. Nagyon erős nekem a hasonlóság a kaveniek és a zsidóság között. Valahol egy kicsit mindig piszkál, de próbálom nem figyelni a dolgot, de újra és újra felmerül bennem a párhuzam gondolata, pláne, mikor már a kiváltságok megszüntetéséről, az autonómia megnyirbálásáról, nameg a komoly és mindent behálózó gazdasági kapcsolati hatalmukról és annak teljes szétzilálásáról, aztán deportálásokról van szó. Vagy lehet, hogy pont ez volt a célja az írónak? Nem tudom.
Tetszenek a késleltetett leírások a személyekről, a fontos helyszínekről. Mikor már nem lehet fokozni a kíváncsiságot, hogy az adott szereplő vajon hogy néz ki, és aztán na végre, azt is megtudhatjuk. A Raas családi házról szinte az első könyv felén túl kapunk képet, pedig nagyon sok esemény ott játszódik.
Imádom benne a nagycsaládot. Próbálok nem gondolni a magunk kis sejtszerű létezésére. Pici családunk a maga 6 tagjával, ami a kavenihez képest apró, itt pedig nagynak számít. Szóval élvezem, hogy "szépen" tudnak együtt élni és mennyi örömük (néha szomorúság) származik ebből. Érdekes, amit a hitről ír több helyen, hogy a formális rész mögött néha nagyon kevés a tartalom...
Na, a lényeg, hogy érdeklődve várom a további részeket és kíváncsi vagyok, hogy hogy fogja majd csűrni-csavarni a történetet;)
Egyébként más rájött, hogy miért Az ogfák vöröse az első kötet címe? Nekem olyan jelentéktelennek tűnik...