Az utolsó kettő

Már jó ideje érlelődött a keretezőnkben, hogy váltani akar. Igazából, ha mentem hozzá, mindig panaszkodott, hogy nem megy a bolt, nincs megbízható ember, aki rendesen dolgozna nála, majd megszakad, sokszor ráfizetéses az egész. Tavasszal még csak azt mondta, hogy gondolkodnak azon, hogy kimennek Németországba, most ősszel viszont meglépték a dolgot. A férje volt nagyon rajta, ő sokáig hezitált, nehéz volt itthagyni a kis keretezős műhelyt meg a kialakult vendégkört. Végülis nem is tudom hány éve jártam már hozzá, először a Lónyay utcába, most meg a Rádayba. De remekül keretezett, irtón értett hozzá Mónika, hogy előre látta a kész képet. Én mindig rettenetes ötletekkel mentem szerintem, aztán szépen apránként átirányított valami egészen más megoldáshoz.

Múlt héten csütörtökön Mariannal tartottunk egy csaj napot. Egyébként is megbeszéltük, hogy jó lenne havonta-kéthavonta összejönni, kibeszélni minden nyűgünket, bajunkta, örömünket stb. Én meg még nem is találkoztam vele azóta, hogy anyukája meghalt. És a temetésre sem tudtam elmenni, egyszerűen irgalmatlanul nehéz valamit ekkora családnál, mint az enyém leszervezni. Találkoztunk, beszélgettünk, én próbáltam kérdezgetni őt az érzéseiről, a családjukról, hogy hogy is vannak most, mennyire nehéz azt az űrt, amit az édesanyja halála hagyott hátra elviselni. Én meg meséltem a magunk hülyeségeiről, az öt gyerekes lét vígságairól, a kamaszkor szépségéről, kicsi lakásról, idegesítő társasházról. Közben kávéztunk, pizzáztunk, kereteztettünk. Nagyon bírom, hogy annyira egy hullámhosszon tudunk lenni, jó lenne, ha az élet nem sodorna el minket egymás mellől, vagy a sok tennivaló nem koptatna ki minket a másik programjából. Végülis kevés barátom van, azokhoz ragaszkodom, úgyhogy szerintem én rajta leszek a dolgon, hogy időről-időre találkozzunk, megbeszéljük a dolgaink.

Nade ha már kereteztettünk, akkor mutatom Mónika utolsó két keretét. Kivételesen most kicsit elégedetlen vagyok. Viktor mondta (ugyanis ő hozta el a képeim), hogy nagyon szét volt szerinte csúszva a keretezőnk, mikor először ment a képekért, akkor a boltban sírdogált, kicsit szinte elküldte, hogy mondta, hogy este jöjjünk a képekért. Este meg becsomagolva az uram kezébe nyomta őket. Csak itthon derült ki, hogy sikeresen más képét csomagolta be nekem, így Viktornak másnap volt még egy harmadik köre is.

Ilyen lett a Latte:

 

Ezzel a képpel csak annyi gondom van, hogy a párját évekkel előbb kereteztettem. Naná, hogy az a fajta keret már nem volt. A paszikat kiszedte nekem Mónika a készletből, az mindkettő volt. Aztán végül mivel a kék capuccinos bögre bordó keretet kapott, így gondoltuk legyen a bordó lattés bögre kék kerettel. Csak az alsó paszi meg bordó maradt. Szerintem jobban mutatna, ha azt is lecseréltük volna kékre. Na most már mindegy. Mutatom a két MillHillt együtt.

Ilyenek lettek a tündéreim keretezve:

 

Két napig néztem, hogy valami nem jó, valami bántja a szemem, aztán rájöttem. Szerintem maga a kék paszi is kisebb lett a megbeszéltnél, de az még nem gond. Viszont a kép totál nem középen van. Lemértem. Felül 5 centi van, jobb oldalon 1,5 cm, alul és bal oldalon 2,5. A megállapodás 3 centi volt a hímzés szélétől. Nem rossz, de folyton látom, hogy nincs a helyén a hímzés. A többi része egyébként tetszik, a keret is nagyon jó választás szerintem.