Christopher Paolini: Eragon I-IV.

Nem most olvastam. Valamikor a nyaralásunk alatt tettem le az utolsó kötetet. Utána hihetetlenül hiányérzetem volt. Tudtam volna még olvasni, függetlenül attól, hogy az utolsó 50 oldalt kissé feleslegesnek éreztem a könyv végén.

Nagyon szeretem még most is a meséket. Ez a mese pedig komoly 4 vastag köteten át tartotta fenn mindvégig az érdeklődésem. Volt, hogy úgy belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy a busszal beértem a végállomásra (fogszabályzásra mentem). Úgy jött oda hozzám a sofőr, hogy megkérne, hogy szálljak le. Aztán megkérdezte, hogy mit olvasok és kicsit meséltem neki a sztoriról. Mosolygott. Hát igen, talán kissé abszurd, hogy 36 évesen sárkányos, kardozós, törpékről, tündékről, jó és rossz összecsapásáról szóló mesét olvasok. De jól esett a lelkemnek, nagy szükségem volt rá, hogy elmenekülhessek a hétköznapjaim nehézségei elől, hogy a lelkemet rágó gondomról elterelhessem a figyelmem. Az akció sikeres volt!

"2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében." - az első kötet összefoglalója.

Kedvenc szereplőm Murtagh. Annyira de annyira kíváncsi lettem volna az ő jellemfejlődésére, az ő gondolataira. Igaz, akkor nagyon sok poént lelőtt volna a szerző, ha ezt az oldalt is mutatja. Így aztán kimaradt. Sajnos. Másik számomra érthetetlen módon „elnagyolt” figura Blödgharm, a tünde igéző. Ebből a karakterből mit ki lehetett volna hozni! Sajnálom, hogy olyan keveset olvashattam csak róla. Egyébként a könyvben lévő szereplők, a karakterek mind nagyon tetszettek, a történet fordulatos, végig fenntartotta a figyelmemet. Mikor először olvastam az első két kötetet (még valamikor 2007. körül), akkor kifejezetten untam a Roran-os részeket. Most valahogy az is sokkal elevenebbnek és izgalmasabb volt, mint ahogy emlékeztem rá.

Néha kicsit szájbarágós a stílus, de könnyen felül lehet ezen emelkedni. Örülök, hogy elolvastam, örülök, hogy közben nagy kedvet csináltam hozzá Matyi fiamnak is. Már ő is elolvasta mind a 4 kötetet. Megfertőzte két másik osztálytársát is. Persze azóta neki is van sárkánya. Az enyém hatalmas, vörös, hím. Természetesen neve is van:-DD

A könyvből készült film szánalmasan rossz. Ha olvastad a könyvet, akkor csak csalódást okoz!