Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

"1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története."

Egyszerűen szerettem ezt a könyvet. Annyi kedvesség, báj, öröm és szomorúság van benne, és ami a legfőbb, olyan humorral van az egész történet átszőve, ami mindenkit levesz a lábáról. Na jó, maradjunk abban, hogy engem vett le villámgyorsan a lábamról:-D
Levelek formájában íródott az egész történet. Eleinte meg kellett szoknom a stílust, de hamar belerázódtam és a könyv végére egész szépen elképzeltem a hangokat is a megírt levelekhez. Valahogy úgy, mint amikor a filmekben kap valaki egy levelet és mi a film nézői azt halljuk, hogy a levél írója felolvassa a saját levelét, közben meg ugye a címzett arcát nézzük. Na ezt jól megmondtam.
Rég volt olyan, hogy egyszerre nevettem és sírtam valamin, de ez a könyv még ezt is sikerrel kihozta belőlem. Mindenkinek ajánlom, hogy feltétlenül olvassa el, (én már a húgomnak meg is vettem, pedig még csak a felénél tartottam, mikor a bookline-on a kosárba rak gombot megnyomtam) és aki a könyv végén nem érez késztetést, hogy papírt tollat ragadjon, vagy legalább az e-mail-jei felé irányítsa az ujjait a számítógépen, az nem olvasott figyelmesen:-DDD