Nyaraltunk - Bodajk

Idén volt a harmadik év, hogy együtt nyaraltunk/táboroztunk a plébániai családokkal. Kicsit izgultam, hogy a 9 hónapos Lacika hogy fogja venni a táborozással járó kötött programok okozta "nyűglődést", de szerenécsre minden simán ment. A csemete hamar megtanult elaludni a babakocsiban, néha akár 1-1,5 órát is csicsikált benne, de volt olyan is, hogy 15 perccel elintézte az épp aktuális délelőtti vagy délutáni alvást. Az éjszakából csak az első volt horror. Lacika megébredt az éjjel közepén és visítva üvöltött. Kb. egy órán át járkáltam vele fel-alá a faházban, mire végre hajlandó volt egyáltalán szopizni, aztán pedig visszarakhattam az ágyába.

A tábor témája idén a rózsafűzér volt és Szűz Mária közbenjárása. Érdekes élmény volt az erdőben sétálva imádkozni a rózsafűzért. A gyerekek azért elég rendesen elvonták a figyelmemet, de nagyon igyekeztem ott lenni lélekben legalább annál a tizednél, ami a mi csapatunké volt.

 

 

 

Sok-sok ügyességi vetélkedőn és sportprogramban vehettünk részt. Magam is meglepődtem, hogy simán megy még a pókjárás. A családok közötti triatlon a mi családunk feléből előhozta a versenyszellemet. A nagyok nyerni akartak, a kisebbek és én meg csak játszani. Hát kicsit le is húztuk ezáltal a csapatunk teljesítményét, de így is 2 helyen végeztünk. Bár azért tegyük hozzá, hogy asszem a mi csapatunk volt a legnépesebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Voltak nagy-nagy beszélgetések, borozások, tábortűz, ének és persze minden nap szentmise. Mi az egyiket egy pléden töltöttük, ami Lacikának nagyon bejött. A pléden csörgőzött, kúszott, de érdekes módon lemászni nem akart róla. Max a szélén füvet evett.

 

 

 

 

 

 

 

 

Jártunk Jásdon az egyik Mária kegyhelyen. Csodaszép volt a környék, itt jártuk végig a keresztutat.

 

Sokan voltunk, sok új embert megismertem, de az idő rövidsége nem volt elég ahhoz, hogy mindenkivel váltsak néhány "maradandó" benyomást keltő mondatot. Az élmény meghatározó, mindig úgy jövök el a plébániai táborból, hogy bár testben nagyon elfáradtam, lélekben úgy, de úgy felüdültem. Viktorral felváltva vigyáztuk Lacikát, így a mindennapi lelki útravalót is sikerült begyűjteni. A csapatunk (a narancssárgák) jó kis kompánia volt, rengeteget nevettem. A gyerekeink, a nagyok járták a maguk útjukat, Matyi meg már mint segítő kéz vett részt a táborban. És minden egyes alkalommal jó látni, ahogy Henrik atya velünk együtt táborozik és nekem élmény az ember is a papi ruha alatt. A szentbeszédei pedig szívhez szólóak. Jövőre is megyünk!