Diszkréten széthullva

Ha már az ember gyereke úgy jön haza a bentlakásos suliból, hogy:
-Anya, egy csomószor néztem, hogy raktál-e fel képet Laciról a blogra, és nem írtál SEMMIT!
Na akkor eljött a perc, hogy valamit bevéssek ide az elmúlt napokról. Tehát Pannonhalmán szemmel követi a nagytesó Lacika fejlődését a blogon írtak szerint.
Aztán mint kiderült, Miklós fiam egy teljes számtech órát gondosan arra fordított, hogy a blogot végignézegesse. Mondta is, hogy egészen 2010-ig sikerült visszaolvasgatnia és jól szórakozott. Ezt a bejegyzést viszont én meséltem el neki, hatalmas sikere volt, az egész család dőlt a röhögéstől az asztalnál.

Szóval teljes két hónapra volt szükség ahhoz, hogy családunk diszkréten szétessen. Mi a hűtőn írjuk a mindennapokhoz szükséges infókat. A múlt hétfői ovis barkácsdélutánon viszont egy másik 4 gyerekes anyukával megbeszéltük, hogy néha irtó nehéz, hogy mindent tudjon mindkét szülő. Ha ez nincs így, akkor sok lényegi infó elsikkadhat. Naszóval, ők végülis azt csinálták, hogy vettek 2 okostelót apának és anyának és valami olyan alkalmazást letöltöttek rá, hogy ha valamelyikük valamit bejegyez a naptárjába, azt rögtön a másik is látja. Asszem egy hangyányit fejlettebb a módszerük, mint a mi hűtős megoldásunk. Én minden félfévben csinálok egy táblázatot. Egy nap 4 rubrikából áll. A feljéce a szülőké, az első sor ovis téma, második sulis, harmadik pannonhalmás. Ebbe a készítéskor az eseménynaptár szerint beírom az előre ismert programokat, aztán folyamatosan tollal írjuk bele azokat a dolgokat, amik menet közben kerülnek napirendre, mint pl. fogorvos, karácsonyi sütizés suliban, barkácsdélután oviban. Ezen kívül folyamatosan listák is vannak kis papíron a hűtőn. Egy-kettő Viktornak, egy meg nekem. Az enyémen most csak olyan teendők vannak, amik az én emaradásaim. Pl. íróasztal fiók rendrakás, milliónyi fonalam és cérnám elpakolása, az előszobafal lemosása (bár erre én már látok még 4 pár szorgos kezet "segítő kéz" gyanánt), mosogatógépszerelő hívása ismét, mert már megint csak így működik:

Lényeg a lényeg, a módszerünkbe hiba csúszott. Talán ott keresendő a bibi, hogy sok dolgot a gyerekek csak apának mondtak el, mert úgy látták, hogy anya nem ér rá semmire. Apa meg, hogy engem tehermentesítsen, nem mindent mondott el nekem. És ha neki meg beüt bármi munkahelyi egyéb, ami nagyon igénybe veszi a szabad kapacitását (ami már nincs is), akkor apa figyelme nem terjed ki mindenre. Így esett meg, hogy Karesz a hittan előtti napon közölte velem, hogy a Henrik atya által 1 hete feladott házit nem tudja megcsinálni. Kérdeztem tőle, hogy mi lett volna a házi.
-A héten 5 alkalommal egy pár másodpercre beugrani a templomba köszönni Istennek.
Mondtam is neki, hogy ha nem tudok róla, akkor hogy segítsek? Majdnem minden délután én hozom haza, beugorhattunk volna a templomba, hiszen a sulival szemközt van. Mint kiderült apának mondta, de ha apa reggelenként kioszt a fiúknak két puszit és leszáll egy megállóval előbb a leánnyal, hogy oviba menjenek, akkor ő ebben a feladatban nem tud segíteni. Mondtam srácaimnak, hogy akármennyire úgy tűnik, hogy Laci minden figyelmem leköti, ez nem így van, tessék mindent elmondani nekem is. De ha már egy hiba becsúszik, akkor persze a dolog kulminálódni kezd. Ezért volt az a baki is, hogy Miki a bécsi adventi kirándulásra nem ért oda. Egy órával későbbre tudta az indulási időpontot. Okos szülei meg nem érdeklődtek utána (a papír, amit a tanbá adott elveszett), hogy tényleg akkor van-e az indulás, amit a gyerek sziklaszilárdan állít... Na mindegy. Aznap Miki nem ment suliba, hagytam, hogy orrvérzésig számítógépezzen, nagyon maga alatt volt szegény. És hogy ezt még lehet-e tetézni? Naná, hogy lehet! Én síkideg voltam, remegtem, alig tudtam koncentrálni, mikor december 9-én egy véletlen telefonálás közben megtudtam a mamától, hogy aznap van a felvételi jelentkezés utolsó napja a központi írásbelire. Elolvastam én még októberben a pannonhalmi honlapon, hogy mik a teendők felvételi jelentkezés esetén, csak valahogy ezt nem véstem be a naptárunkba, nem emlékeztem rá eléggé, vagy a 3. pontig nem is néztem a jelentkezés menetét... Nem tudom. Mindenesetre Miki szeretné megpróbálni a 6 évfolyamos képzést ott, ahol a tesója. Ehhez itt Budapesten meg kell írnia a központi írásbeli felvételit matekból és nyelvtanból. Miután a mama mondta, hogy gondolt ránk, hogy na Miki akkor majd megy felvételizni, én feltúrtam a netet. Idegesen detektáltam, hogy való igaz, aznap van a jelentkezési határidő. Felhívtam hisztériásan Viktort, hogy ő is tudja a "jóhírt", necsak én idegeskedjek (szörnyű vagyok, utólag szégyenlem magam ezért). Aztán laza egy óra alatt lehiggadtam és elkezdtem megoldani a problémát. Jelentkezési lapot letöltöttem, a szomszédot (aki szerencsére épp otthon volt) megkértem, hogy nyomtassa ki (még szerencse, hogy a házban csak nekünk nincs nyomtatónk). Jelentem, a nyomtatója ezt a lapot tudta még éppkézláb módon kiadni, utána már nagyon csíkosan nyomta a többi oldalt, szóval hibalehetőség a kitöltésben nem lehetett. Felhívtam a legközelebbi sulit, ott mondták, hogy délután négyig személyesen kell behoznom az aláírt cuccot. Mák, hogy Mikiék épp aznap mentek lézerharcolni az osztállyal (normál esetben öt körül ért volna haza klarinét óra után) és bár fűztem a fejét, hogy a többiekkel együtt menjen át a suliból, ő amellett kardoskodott, hogy hazajön és bringával megy tovább. Így beugrott pár percre a suliból hazafele fél háromkor. Aláírattam vele a jelentkezési lapot és kocsiba vágtam magam, hogy leadjam a papírt. Még Lacit is otthon hagytam 20 percre egy 11 évessel... De a papírt sikerült leadnunk és nagyon-nagyon megjegyeztem, hogy pont Miki szülinapján lesz esedékes az írásbeli felvételi. Addig meg le kell adni az előjelentkezési lapot Pannonhalmára rögtön biziosztás után és mellékelni kell a plébánosi ajánlást és a hittantanári értékelést (na én csak erre emlékeztem) De ha már így belelendültem, akkor persze utánaolvastam Marika dolgának is, hogy nehogy a DonBoscós jelentkezésről lecsússzunk. Szerdán kérek is majd a suliban nyomtatványt a jelentkezéséhez (itt is kell előregisztráció) Szóval Miki jelentkezése megoldva, de én aznap egy évet öregedtem legalább.

Aztán mivel a suliba csak úgy villámgyorsan berongyolok, miközben Marika a kapuban vigyáz Lacikára, így nem sokat szoktam beszélgetni. Egy alkalommal Laci nélkül mentem, mert Erzsi néni vigyázott rá itthon. Akkor tudtam meg, hogy élelmes Karcsi fiam a legjobb haverjának 500 Forintért adott el otthoni gyártású gumikarkötőt. Én pedig csak azért elegyedtem szóba Barnus anyukájával, mert Barnus valami legókészlet elég fontos darabját ajándékozta Karcsinak és gondoltam, hogy azt inkább visszaadnánk. Na hát égett a pofám, mikor kiderült, hogy Karcsi miket boltolt. 500 Forintot visszaküldtem Barnusnak a legóval együtt... (csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy az 500 Ft-ot már Karesz elköltötte a karácsonyi vásárban)

Aztán Matyi elfelejtette megvenni a hazautazáshoz a jegyet Pannonhalmáról. Ez a jegy jogosít a visszaútra is a szünet után. Mindez miért? Mert én a megszokottak szerint nem kérdeztem rá. Így szombaton meg kellett oldani, hogy a gyerek valahogy hazakerüljön. Szerencsére talált fuvart Piliscsabáig, oda meg apa elgurult érte kocsival. A visszautat tegnapelőtt egyeztettem a nagypapával, hogy szívesen megoldja nekünk. Éljen!

Szóval asszem csak Marikánál nem volt mostanában semmi gikszer. Bár épp hétvégén jegyezte meg, hogy nincs időm vele foglalkozni. Kicsit meg is sértődtem, mert ez így nem igaz. Szoktam neki olvasni, együtt hímezni is szoktunk, készre is varrta múlt héten a rénszarvasát, amit a versenyen nyert, és még társasozni is leülök vele nem is egyszer. De hát neki ez jön le belőlem mostanában. Ez van sajnos. Igyekszem, hogy ne így érezze, ezért tegnap haza is hoztam már ebéd után, aztán a hétvégén begyúrt mézeskalács tésztát kinyújtottuk és kiszaggattuk. Karcsi kivételével mindenki résztvett a munkában:

 

 

 

És akkor Laciról is pár szót. Tegnap voltunk két hónapos oltáson. Ja, vele kétszer is megjártam ezt az utat. Múlt pénteken mentem tanácsadásra délre vele. Mint kiderült, ez amolyan grátisz tanácsadási idő, amit csak akkor tart meg a gyerekorvos, ha az ember előre bejelentkezik. Én meg csak odaállítottam Lacival, aztán csodálkoztam, hogy doktorbácsi meg sehol. Azért persze felhívtam, mert a remény hal meg utoljára, hátha ott van valahol a környéken, de sajnos nem volt szerencsém. Lényegében kirándultunk egyet Lacival, nagyjából egy laza Ajka-Veszprém távolságot vezettem le oda-vissza. Megbeszéltük doktorbácsival, hogy ezen a hétfőn újra próbálkozunk. Laci mellé bepakoltam a kocsiba Miklós fiam is, aki egy hete köhög, hőemelkedéses és nem érzi jól magát. Igaz, hogy egészséges rendelésre megyünk, de majd beosonunk, így két legyet üthetünk egy csapásra (dokibá javasolta ezt a megoldást!). Szóval Miki kinn levegőzött, amíg mi Lacikával a váróban sorbaálltunk, aztán együtt bementünk dokibához. Mikinek semmi extra baja nincs, tüdeje tiszta, torka kicsit piros. Köptetőváltást javasolt az orvos, aztán annyi (tegnap este Miki persze belázasodott). Lacikát meg beoltotta, én meg kértem egy grátisz súlymérést, mert utoljára egy hónaposan voltunk mázsáláson. Laci teljes 1 kilót hízott azóta!!! Most 5470 g!!! Azt hittem rosszul látok, mert közben én meg itthon azon paráztam, hogy biztos elég-e neki a tej, amit termelgetek neki. Szóval elég. Bőven, és ha így folytatja, akkor igazi Laci-felfújt lesz. Oltást túlélte, tegnap délután iszonyú nyűgös volt. Este kapott is egy fél kúpot a kis sejhajába, úgyhogy nyugis éjszakánk volt.
Mivel apa véglegesen visszaköltözött a hálónkba, Lacikával nem lustulhatunk a franciaágyban. Minden éjszakai szopi után visszakerül a kiságyába a helyére. Néha irtó fárasztó ez, de jobb szeretem, ha Viktor alszik mellettem, nem a gyerkőc:-DD Meg ennyi gyerek között rendnek kell lennie.
Lacus megtalálta az ujját. Cumizni utál, de a kisujját ezerrel szopizza. És persze hatalmas teli szájjal vigyorog, ha dumálunk neki. Minden foglalkozásért nagyon hálás. Mostanában sokkal többet van fenn, egyre gyakrabban hozom le a nappaliba, hogy ne ott fenn legyen a kisszobában egyedül. Pár fotó róla is jön:

 

 

A karácsonyra való készülődéssel teljesen jól állunk. Ajándékok kipipálva, mindent kanapéról gombnyomással intéztem, lakás nagyjából rendben van hála annak, hogy úrinő lettem, és Erzsi néni minden csütörtökön jön hozzánk takarítani. Porolgat és porszívóz, én meg közben mindent pakolok el a helyére és kipucolom a vizesblokkokat. Ketten egész jól karban tartjuk a lakást. Egyik alkalommal, mikor épp kifizettem ott volt Karesz, nézte, hogy mennyi pénzt adok, aztán megjegyezte:
-Erzsi néni, te aztán jól keresel nálunk! - ilyen megjegyzéseket mindig Matyi tett kiskorában. Miki sosem volt tapintatlan és Marikából is hiányzik ez a jellemvonás. Szóval Kareszra oda kell figyelnem, mert nagyon nem érzi, hogy mit illik és mit nem (lásd feljebb, a legjobb barát megkopasztása!)
Aztán péntekenként meg bejött a két kicsinek az úszás. December elején hívott az oktató, hogy bekerültünk a várólistáról, mennénk-e ekkora lemaradással. Naná, hogy megyünk! Az első alkalommal én mentem velük, addig Erzsi néni vigyázott Lacira (komolyan olyan nekünk, mint egy pótnagyi). Karcsi csont nélkül vett minden akadályt, de hát ő a suliból is jár az osztállyal úszni épp. Marika viszont édesen béna volt. Úgy mentünk, hogy annyit tud, hogy ha befogja az orrát, akkor le tud merülni a víz alá. Nagyon bátor volt, mindent kipróbált. Óra végén kis segítséggel tudott deszkával siklani vízbe dugott fejjel. Rém büszke voltam rá. Most pénteken sajnos beteg volt, így csak Karcsi ment órára. Januárban folyt. köv.

Közben alakul Lacika keresztelője is. Unokatesónék, Zsófiék lesznek a keresztszülők. Plébánián már voltam egyeztetni, ma be kell ugranom a Vakvarjúba asztalt foglalni. Remélem január 22-ére lesz még nagyobb üres asztaluk nekünk!

Frissítem ezt a bejegyzést Ági kérdése miatt. Van nekem egy csodás uram. Nem szereti, ha a blogon írok róla. Ritkán is szoktam írni arról, hogy ő milyen. Asszem nagyon passzolunk egymáshoz, a vallási kérdéseket kivéve nincs semmi vita, vagy nézetkülönbség közöttünk. Vállvetve toljuk a családi szekeret, mindenben maximálisan partner, nagyon segítőkész. Szerintem nagyon figyel rám, pláne az utóbbi időben, mert elég nehéz 2016-os év van mögöttem, mögöttünk. Én inkább azt kérdezném, hogy rá ki figyel, mert az én kapacitásom sokkal végesebb, mint az övé. Igyekszem odafigyelni, szerintem próbáljuk nagyjából kölcsönösen levenni egymás válláról a terheket. A gyerekek körül mindent megcsinál, amit kell, azon felül is, nem csak a KELL dolgokat. A melóban is helytáll, néha kicsit az önbizalmát kéne megtámogatni. Egyedül a fúrunk-faragunk, barkácsolunk dolgokban nem ügyes, de mindenkinek kell egy terület, amiben béna. Nade legalább itt is lehet fejlődni:-D
Szóval én bőven kapok szeretgetést, ölelést, fájó hátamra masszázst, szabadidőt, pihilehetőséget. Úgyhogy van miből töltekeznem.