Gyerkőceim életkora

2016. december 28., szerda

Karácsony 2016.

Szerintem nagyon szép karácsonyunk volt. Legalábbis én így érzem. Persze mindenki más és más lelkülettel érkezett a karácsonyfa mellé, nekem valahogy nagyon kerek volt az idei ünnep. Sikerült mindent időben beszerezni, nem volt kapkodós rohanás. Csinálgattam sütiket is, valahogy úgy alakult, hogy amelyiket megsütöttem, azt pár nap alatt felfalták, aztán csináltam újat. Bejgli alól idén felmentést kaptam, mert Lacika mellett hosszasan sütni nem lehet. Így is volt olyan, hogy a kinyújtott keksztészta mellett álltam, már Matyi rázta Laci seggét, aki torkaszakadtából üvöltött. Én örültem volna, ha kibekkeli, amíg kiszaggatom a kekszeket, de már nem volt rá időm. Hát szerintem nem tett jót a tésztának az állás. Szóval a bejgli túl munkás, így Viktor hozott a Lipótiból diósat, mákosat, Karcsinak és nekem gesztenyéset (2x is!) és próbaképp egzotikusat is. Ez utóbbi elég rossz ízű, szinte kötelességből ettük az urammal együtt, csak hogy elfogyjon.
Már évek óta nem ünnepi vacsi van nálunk, hanem ünnepi ebéd. Egyszerűen rántott húst sütöttem olyan mennyiségben, hogy még másnapra is maradjon. Így bár 24-e elég munkásan telt, a 25-t tényleg csak a családra fordíthattam. Elmentünk a tizes nagymisére családilag. Lacika is jött velünk. Jó érzés volt, hogy ott vagyunk mind (Matyit kivéve, mert ő az esti misére akart menni). Lacit végig ringattam a babakocsival, mert amint megállt a szekér, azonnal elkezdett mocorogni, kínlódni. Nagyon szeretem Henrik atya szentbeszédeit, ritkán van olyan, hogy nem figyelek, mert unalmas, mert nem köt le, vagy mert számomra evidens dolgokat mond. Tele volt a templom, még hátul is sokan álltak. És jó, hogy tényleg olyan sok fiatal van Albertfalván!

Az ajándékok idén azt hiszem nagy sikert arattak. Talán csak a Karcsi volt kicsit csalódott, mert nem volt elég jó az egyik pálya, amit a minigördeszka mellé kapott. A nagy ugratós az nagyon bejött neki, a kicsi korlát, ami a trükköket lehet tanulni viszont sajnos túl kicsi, szerinte az használhatatlan. Hát ez van. Egy csomó ideig lógatta az orrát, hogy mit kezdjen a pályával, ha nincs gördeszkája, hiszen a régi széttörött. De mire a lógó orrú gyereket észrevettem a saját ajándékomtól! Javasoltam, hogy kicsit túrja fel a széttépett csomagolópapír halmot. Végre volt vigyor is az arcán, mert naná, hogy ott volt a mini gördeszka is.

Marika játéka nagyon megizzasztott minket is. Rengeteg matricát kellett rá ragasztani és sok-sok apró ketyerét összeállítani. De nagyon kis cuki boltocskát kapott, amihez Selmeci nagypapáéktól befutott két kis figura is mellé.

A nagyok már nagyoknak való ajándékokat kaptak. Könyvet, filmet, pólót, és társasjátékot. Mikit persze idén is elkísérte az ajándékozási pech. Szegényt kísérti az a "gond", hogy dec 6 a névnapja, dec 24 karácsony, jan 21 szülinap. Tehát számára a 3 ünnep nagyon egymás hegyén-hátán van. És sosincs jó kívánsága. Idén a Word of Tanks játékhoz (számítógépes) kért egy tankot, mert azzal tuti nyerő lesz. Próbáltuk terelgetni más ajándékok felé, de csak ez érdekelte. A névnapjára megkapta, hogy akkor ez még a karácsonyi ajándék része is, mert irtó drága. De így persze karácsonykor a csomagja kissé laposabb volt a többiekéhez képest. Viszont kapott egy csúcs kártyajátékot. Ketten fedeztük fel, nagyon bejött nekem. Ha már tudjuk a szabályt, akkor igazán pörgős és jól megizzasztja az ember agytekervényeit.

Matyi idén nagyon extra társast akart. Pannonhalmán tagja a társasjáték klubnak. Sajnos az idei év végén elballagnak a klub 12-dikes tagjai, így Matyi és egy osztálytársa maradnak csak ketten tagok. Mondta, hogy próbált már új tagokat toborozni, de senki sem akar belépni. Ha Mikit felveszik, akkor azért van tuti plusz egy új emberük! Naszóval rászakadtunk apával a Matyi által megjelölt társasok nevével a netre. Végülis azt hiszem a legjobb társasjáték netes bolt a szellemlovas.hu. Matyi elég drága társasokat jelölt meg, így végül Mikivel közösen kaptak egyet. A favorit sajnos akkor már nem volt kapható, mikor a kosárba rak funkciót alkalmaztam:( Pedig csak november közepe-végefele volt!

Apa kívánsága egy új fényképezőgép volt. Kinézte a neten. Párszor megmutatta nekem is. Szóval vettem a lapot és kapott tőlem egy pont olyat:-D

Meg persze kapott mellé még egy kis ezt meg azt. Ezzel persze jól kiakasztottam, mert ő nekem "csak" azt az ajándékot vette, amit kértem, semmi pluszt vagy kísérőmeglepit. Mint kiderült otthon Ajkán ugyanez a probléma merült fel, csak ott meg apukám teljesítette túl a tervet. Szóval tudom kitől örököltem ezt a szokást. Viktor egy egész délelőtt ezen depressziózott, hogy miért csináltam ezt, most akkor ő mehet még nekem valamit beszerezni. Végül csak kiszedtem belőle, hogy min mereng olyan gondterhelten, aztán közöltem vele, hogy ne legyen idióta, nekem tökéletesen megfelel, amit kapok és tudom, hogy én kapom a legnagyobb ajándékot. Tényleg az enyém volt a legnagyobb. Mutatom:

Még sajnos nem volt időm kipróbálni, mert olyankor akarom, amikor tényleg nyugi van itthon. Bár most két napra egyedül maradtam itthon Lacival, mégsincs időm, mert még a karácsonyi sk ajándékokat próbálom befejezni. Az egyik menni fog, a másik sajnos nem. Lacika mellett nagyon túlbecsültem szabad kapacitásom. Hát ez van:( Azért legalább nagyjából látszik, hogy milyen lesz, remélem nem lesz túl csalódott az ajándékozottunk.

Hoztam még néhány családi fotót!
 
 

És ezzel a képecskével kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt! Bár kissé megkéstem a jókívánsággal...

2016. december 20., kedd

Diszkréten széthullva

Ha már az ember gyereke úgy jön haza a bentlakásos suliból, hogy:
-Anya, egy csomószor néztem, hogy raktál-e fel képet Laciról a blogra, és nem írtál SEMMIT!
Na akkor eljött a perc, hogy valamit bevéssek ide az elmúlt napokról. Tehát Pannonhalmán szemmel követi a nagytesó Lacika fejlődését a blogon írtak szerint.
Aztán mint kiderült, Miklós fiam egy teljes számtech órát gondosan arra fordított, hogy a blogot végignézegesse. Mondta is, hogy egészen 2010-ig sikerült visszaolvasgatnia és jól szórakozott. Ezt a bejegyzést viszont én meséltem el neki, hatalmas sikere volt, az egész család dőlt a röhögéstől az asztalnál.

Szóval teljes két hónapra volt szükség ahhoz, hogy családunk diszkréten szétessen. Mi a hűtőn írjuk a mindennapokhoz szükséges infókat. A múlt hétfői ovis barkácsdélutánon viszont egy másik 4 gyerekes anyukával megbeszéltük, hogy néha irtó nehéz, hogy mindent tudjon mindkét szülő. Ha ez nincs így, akkor sok lényegi infó elsikkadhat. Naszóval, ők végülis azt csinálták, hogy vettek 2 okostelót apának és anyának és valami olyan alkalmazást letöltöttek rá, hogy ha valamelyikük valamit bejegyez a naptárjába, azt rögtön a másik is látja. Asszem egy hangyányit fejlettebb a módszerük, mint a mi hűtős megoldásunk. Én minden félfévben csinálok egy táblázatot. Egy nap 4 rubrikából áll. A feljéce a szülőké, az első sor ovis téma, második sulis, harmadik pannonhalmás. Ebbe a készítéskor az eseménynaptár szerint beírom az előre ismert programokat, aztán folyamatosan tollal írjuk bele azokat a dolgokat, amik menet közben kerülnek napirendre, mint pl. fogorvos, karácsonyi sütizés suliban, barkácsdélután oviban. Ezen kívül folyamatosan listák is vannak kis papíron a hűtőn. Egy-kettő Viktornak, egy meg nekem. Az enyémen most csak olyan teendők vannak, amik az én emaradásaim. Pl. íróasztal fiók rendrakás, milliónyi fonalam és cérnám elpakolása, az előszobafal lemosása (bár erre én már látok még 4 pár szorgos kezet "segítő kéz" gyanánt), mosogatógépszerelő hívása ismét, mert már megint csak így működik:

Lényeg a lényeg, a módszerünkbe hiba csúszott. Talán ott keresendő a bibi, hogy sok dolgot a gyerekek csak apának mondtak el, mert úgy látták, hogy anya nem ér rá semmire. Apa meg, hogy engem tehermentesítsen, nem mindent mondott el nekem. És ha neki meg beüt bármi munkahelyi egyéb, ami nagyon igénybe veszi a szabad kapacitását (ami már nincs is), akkor apa figyelme nem terjed ki mindenre. Így esett meg, hogy Karesz a hittan előtti napon közölte velem, hogy a Henrik atya által 1 hete feladott házit nem tudja megcsinálni. Kérdeztem tőle, hogy mi lett volna a házi.
-A héten 5 alkalommal egy pár másodpercre beugrani a templomba köszönni Istennek.
Mondtam is neki, hogy ha nem tudok róla, akkor hogy segítsek? Majdnem minden délután én hozom haza, beugorhattunk volna a templomba, hiszen a sulival szemközt van. Mint kiderült apának mondta, de ha apa reggelenként kioszt a fiúknak két puszit és leszáll egy megállóval előbb a leánnyal, hogy oviba menjenek, akkor ő ebben a feladatban nem tud segíteni. Mondtam srácaimnak, hogy akármennyire úgy tűnik, hogy Laci minden figyelmem leköti, ez nem így van, tessék mindent elmondani nekem is. De ha már egy hiba becsúszik, akkor persze a dolog kulminálódni kezd. Ezért volt az a baki is, hogy Miki a bécsi adventi kirándulásra nem ért oda. Egy órával későbbre tudta az indulási időpontot. Okos szülei meg nem érdeklődtek utána (a papír, amit a tanbá adott elveszett), hogy tényleg akkor van-e az indulás, amit a gyerek sziklaszilárdan állít... Na mindegy. Aznap Miki nem ment suliba, hagytam, hogy orrvérzésig számítógépezzen, nagyon maga alatt volt szegény. És hogy ezt még lehet-e tetézni? Naná, hogy lehet! Én síkideg voltam, remegtem, alig tudtam koncentrálni, mikor december 9-én egy véletlen telefonálás közben megtudtam a mamától, hogy aznap van a felvételi jelentkezés utolsó napja a központi írásbelire. Elolvastam én még októberben a pannonhalmi honlapon, hogy mik a teendők felvételi jelentkezés esetén, csak valahogy ezt nem véstem be a naptárunkba, nem emlékeztem rá eléggé, vagy a 3. pontig nem is néztem a jelentkezés menetét... Nem tudom. Mindenesetre Miki szeretné megpróbálni a 6 évfolyamos képzést ott, ahol a tesója. Ehhez itt Budapesten meg kell írnia a központi írásbeli felvételit matekból és nyelvtanból. Miután a mama mondta, hogy gondolt ránk, hogy na Miki akkor majd megy felvételizni, én feltúrtam a netet. Idegesen detektáltam, hogy való igaz, aznap van a jelentkezési határidő. Felhívtam hisztériásan Viktort, hogy ő is tudja a "jóhírt", necsak én idegeskedjek (szörnyű vagyok, utólag szégyenlem magam ezért). Aztán laza egy óra alatt lehiggadtam és elkezdtem megoldani a problémát. Jelentkezési lapot letöltöttem, a szomszédot (aki szerencsére épp otthon volt) megkértem, hogy nyomtassa ki (még szerencse, hogy a házban csak nekünk nincs nyomtatónk). Jelentem, a nyomtatója ezt a lapot tudta még éppkézláb módon kiadni, utána már nagyon csíkosan nyomta a többi oldalt, szóval hibalehetőség a kitöltésben nem lehetett. Felhívtam a legközelebbi sulit, ott mondták, hogy délután négyig személyesen kell behoznom az aláírt cuccot. Mák, hogy Mikiék épp aznap mentek lézerharcolni az osztállyal (normál esetben öt körül ért volna haza klarinét óra után) és bár fűztem a fejét, hogy a többiekkel együtt menjen át a suliból, ő amellett kardoskodott, hogy hazajön és bringával megy tovább. Így beugrott pár percre a suliból hazafele fél háromkor. Aláírattam vele a jelentkezési lapot és kocsiba vágtam magam, hogy leadjam a papírt. Még Lacit is otthon hagytam 20 percre egy 11 évessel... De a papírt sikerült leadnunk és nagyon-nagyon megjegyeztem, hogy pont Miki szülinapján lesz esedékes az írásbeli felvételi. Addig meg le kell adni az előjelentkezési lapot Pannonhalmára rögtön biziosztás után és mellékelni kell a plébánosi ajánlást és a hittantanári értékelést (na én csak erre emlékeztem) De ha már így belelendültem, akkor persze utánaolvastam Marika dolgának is, hogy nehogy a DonBoscós jelentkezésről lecsússzunk. Szerdán kérek is majd a suliban nyomtatványt a jelentkezéséhez (itt is kell előregisztráció) Szóval Miki jelentkezése megoldva, de én aznap egy évet öregedtem legalább.

Aztán mivel a suliba csak úgy villámgyorsan berongyolok, miközben Marika a kapuban vigyáz Lacikára, így nem sokat szoktam beszélgetni. Egy alkalommal Laci nélkül mentem, mert Erzsi néni vigyázott rá itthon. Akkor tudtam meg, hogy élelmes Karcsi fiam a legjobb haverjának 500 Forintért adott el otthoni gyártású gumikarkötőt. Én pedig csak azért elegyedtem szóba Barnus anyukájával, mert Barnus valami legókészlet elég fontos darabját ajándékozta Karcsinak és gondoltam, hogy azt inkább visszaadnánk. Na hát égett a pofám, mikor kiderült, hogy Karcsi miket boltolt. 500 Forintot visszaküldtem Barnusnak a legóval együtt... (csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy az 500 Ft-ot már Karesz elköltötte a karácsonyi vásárban)

Aztán Matyi elfelejtette megvenni a hazautazáshoz a jegyet Pannonhalmáról. Ez a jegy jogosít a visszaútra is a szünet után. Mindez miért? Mert én a megszokottak szerint nem kérdeztem rá. Így szombaton meg kellett oldani, hogy a gyerek valahogy hazakerüljön. Szerencsére talált fuvart Piliscsabáig, oda meg apa elgurult érte kocsival. A visszautat tegnapelőtt egyeztettem a nagypapával, hogy szívesen megoldja nekünk. Éljen!

Szóval asszem csak Marikánál nem volt mostanában semmi gikszer. Bár épp hétvégén jegyezte meg, hogy nincs időm vele foglalkozni. Kicsit meg is sértődtem, mert ez így nem igaz. Szoktam neki olvasni, együtt hímezni is szoktunk, készre is varrta múlt héten a rénszarvasát, amit a versenyen nyert, és még társasozni is leülök vele nem is egyszer. De hát neki ez jön le belőlem mostanában. Ez van sajnos. Igyekszem, hogy ne így érezze, ezért tegnap haza is hoztam már ebéd után, aztán a hétvégén begyúrt mézeskalács tésztát kinyújtottuk és kiszaggattuk. Karcsi kivételével mindenki résztvett a munkában:
 
 
 

És akkor Laciról is pár szót. Tegnap voltunk két hónapos oltáson. Ja, vele kétszer is megjártam ezt az utat. Múlt pénteken mentem tanácsadásra délre vele. Mint kiderült, ez amolyan grátisz tanácsadási idő, amit csak akkor tart meg a gyerekorvos, ha az ember előre bejelentkezik. Én meg csak odaállítottam Lacival, aztán csodálkoztam, hogy doktorbácsi meg sehol. Azért persze felhívtam, mert a remény hal meg utoljára, hátha ott van valahol a környéken, de sajnos nem volt szerencsém. Lényegében kirándultunk egyet Lacival, nagyjából egy laza Ajka-Veszprém távolságot vezettem le oda-vissza. Megbeszéltük doktorbácsival, hogy ezen a hétfőn újra próbálkozunk. Laci mellé bepakoltam a kocsiba Miklós fiam is, aki egy hete köhög, hőemelkedéses és nem érzi jól magát. Igaz, hogy egészséges rendelésre megyünk, de majd beosonunk, így két legyet üthetünk egy csapásra (dokibá javasolta ezt a megoldást!). Szóval Miki kinn levegőzött, amíg mi Lacikával a váróban sorbaálltunk, aztán együtt bementünk dokibához. Mikinek semmi extra baja nincs, tüdeje tiszta, torka kicsit piros. Köptetőváltást javasolt az orvos, aztán annyi (tegnap este Miki persze belázasodott). Lacikát meg beoltotta, én meg kértem egy grátisz súlymérést, mert utoljára egy hónaposan voltunk mázsáláson. Laci teljes 1 kilót hízott azóta!!! Most 5470 g!!! Azt hittem rosszul látok, mert közben én meg itthon azon paráztam, hogy biztos elég-e neki a tej, amit termelgetek neki. Szóval elég. Bőven, és ha így folytatja, akkor igazi Laci-felfújt lesz. Oltást túlélte, tegnap délután iszonyú nyűgös volt. Este kapott is egy fél kúpot a kis sejhajába, úgyhogy nyugis éjszakánk volt.
Mivel apa véglegesen visszaköltözött a hálónkba, Lacikával nem lustulhatunk a franciaágyban. Minden éjszakai szopi után visszakerül a kiságyába a helyére. Néha irtó fárasztó ez, de jobb szeretem, ha Viktor alszik mellettem, nem a gyerkőc:-DD Meg ennyi gyerek között rendnek kell lennie.
Lacus megtalálta az ujját. Cumizni utál, de a kisujját ezerrel szopizza. És persze hatalmas teli szájjal vigyorog, ha dumálunk neki. Minden foglalkozásért nagyon hálás. Mostanában sokkal többet van fenn, egyre gyakrabban hozom le a nappaliba, hogy ne ott fenn legyen a kisszobában egyedül. Pár fotó róla is jön:
 
 

A karácsonyra való készülődéssel teljesen jól állunk. Ajándékok kipipálva, mindent kanapéról gombnyomással intéztem, lakás nagyjából rendben van hála annak, hogy úrinő lettem, és Erzsi néni minden csütörtökön jön hozzánk takarítani. Porolgat és porszívóz, én meg közben mindent pakolok el a helyére és kipucolom a vizesblokkokat. Ketten egész jól karban tartjuk a lakást. Egyik alkalommal, mikor épp kifizettem ott volt Karesz, nézte, hogy mennyi pénzt adok, aztán megjegyezte:
-Erzsi néni, te aztán jól keresel nálunk! - ilyen megjegyzéseket mindig Matyi tett kiskorában. Miki sosem volt tapintatlan és Marikából is hiányzik ez a jellemvonás. Szóval Kareszra oda kell figyelnem, mert nagyon nem érzi, hogy mit illik és mit nem (lásd feljebb, a legjobb barát megkopasztása!)
Aztán péntekenként meg bejött a két kicsinek az úszás. December elején hívott az oktató, hogy bekerültünk a várólistáról, mennénk-e ekkora lemaradással. Naná, hogy megyünk! Az első alkalommal én mentem velük, addig Erzsi néni vigyázott Lacira (komolyan olyan nekünk, mint egy pótnagyi). Karcsi csont nélkül vett minden akadályt, de hát ő a suliból is jár az osztállyal úszni épp. Marika viszont édesen béna volt. Úgy mentünk, hogy annyit tud, hogy ha befogja az orrát, akkor le tud merülni a víz alá. Nagyon bátor volt, mindent kipróbált. Óra végén kis segítséggel tudott deszkával siklani vízbe dugott fejjel. Rém büszke voltam rá. Most pénteken sajnos beteg volt, így csak Karcsi ment órára. Januárban folyt. köv.

Közben alakul Lacika keresztelője is. Unokatesónék, Zsófiék lesznek a keresztszülők. Plébánián már voltam egyeztetni, ma be kell ugranom a Vakvarjúba asztalt foglalni. Remélem január 22-ére lesz még nagyobb üres asztaluk nekünk!

Frissítem ezt a bejegyzést Ági kérdése miatt. Van nekem egy csodás uram. Nem szereti, ha a blogon írok róla. Ritkán is szoktam írni arról, hogy ő milyen. Asszem nagyon passzolunk egymáshoz, a vallási kérdéseket kivéve nincs semmi vita, vagy nézetkülönbség közöttünk. Vállvetve toljuk a családi szekeret, mindenben maximálisan partner, nagyon segítőkész. Szerintem nagyon figyel rám, pláne az utóbbi időben, mert elég nehéz 2016-os év van mögöttem, mögöttünk. Én inkább azt kérdezném, hogy rá ki figyel, mert az én kapacitásom sokkal végesebb, mint az övé. Igyekszem odafigyelni, szerintem próbáljuk nagyjából kölcsönösen levenni egymás válláról a terheket. A gyerekek körül mindent megcsinál, amit kell, azon felül is, nem csak a KELL dolgokat. A melóban is helytáll, néha kicsit az önbizalmát kéne megtámogatni. Egyedül a fúrunk-faragunk, barkácsolunk dolgokban nem ügyes, de mindenkinek kell egy terület, amiben béna. Nade legalább itt is lehet fejlődni:-D
Szóval én bőven kapok szeretgetést, ölelést, fájó hátamra masszázst, szabadidőt, pihilehetőséget. Úgyhogy van miből töltekeznem.

2016. december 6., kedd

Képek kereteztetve

Még szülés előtt lettem készen a Dimensions Női portré készlettel. Ez is Mónikánál landolt, a dupla pasziban voltam biztos és abban, hogy vagy arany, vagy ekrü keretet kérek hozzá. Ajándékba készült, a keresztanyám kapta szülinapi-névnapi meglepetésként. Még egyszer az őskorban kérte, hogy ha van időm, akkor hímezzek neki egyet. Mindegy mit. Ilyen lett:

Ezzel a Helene Tran képpel meg már ezer éve adós vagyok. Szerintem nagyon jó kis keretet kapott, egyszerre lilás és ezüstös. A fotómasinánk viszont egyre rosszabb, mindenről vagy 5-6 képet kell csinálnom, hogy legalább 1 normális készüljön.
 

De ha már itt vagyok, akkor mutatom a hímzett képeim sarkát. Nálunk ilyen a nappali fele. A másik felét Gaál Zsiga bácsi képei díszítik.


2016. december 3., szombat

Ajándék a szülészemnek

Ezt a kis mintácskát öltögettem az elmúlt időszakban. Másnak ez csak egy egy-két estés ujjgyakorlat, nekem Lacika mellett teljes 6 hetet vett igénybe ez a két színnel elkészített képecske. Van benne hiba is, a kereténél forgattam az anyagot és már csak későn vettem észre, hogy az x-ek nem szabályosan állnak egy-egy helyen. De úgy döntöttem, hogy ki nem bontom, csak gyakorlott szem veszi észre a hibát.
Viktor elfutott vele a keretezőhöz. Mónika először kiakadt, hogy miért nem az viszi, aki készítette, mert nekem ötletem sem volt, hogy milyen legyen a keret, csak küldtem az urammal, hogy Mónikára és az ízlésére bízom, garantált lesz a siker úgyis. Aztán uram elregélte, hogy otthon ülök az ötödik gyerekkel és kivitelezhetetlen, hogy elmenjek kereteztetni. Mónika megenyhült és ezt a keretet választotta. Szerintem nagyon jó lett, kifejezetten tetszik, hogy ő fehérben gondolta, én biztos valami barnát választottam volna.
 

Remélem dokibának is tetszik majd és nem süllyeszti egy fiók mélyére.
Egyébként a minta innen van. Nekem csak egy dolog zavaró benne, de Mariann szerint nagyon "rááll" már a szemem. Szóval pont úgy tartja magát a várandós alak, ahogy nem kéne. Ez a tipikus rossz tartás. Próbálom a képet úgy értelmezni, hogy épp a pocaklakójához beszél...