Gyerkőceim életkora

2016. július 15., péntek

Nyár, pocak, szabadság, Sanyi

Július 1-én kitört a nyári szünet nekem is. Eredeti terveim szerint július végéig terveztem dolgozni, de az ovi bezárt június utolsó hetében és Marikának is kitört a nyári szünet. Nem olyan könnyű megszervezni 4 gyerek nyári táborozását, nagyizását, nénizését, így a legegyszerűbbnek azt találtuk, ha júli 1-től már nem dolgozom. Ebben a hónapban kiveszem az összes szabimat, aztán augusztus elejétől meg irány a táppénz.
Fura, de valahogy nehéz szívvel búcsúztam a Kórházban a többiektől. Igazából mindig arra kell rájönnöm, hogy csak a munkám nem élvezem, a többieket, akikkel együtt dolgozom, azokat nagyon szeretem. Jó, hogy megvannak a közös témák, a közös nagy nevetések, hogy a saját és az egészségügy kínjain is jól tudunk szórakozni. És ahogy Tünde kolléganőm bölcsen megjegyezte, egyszerűen nem vagyunk féltékenyek egymásra, nincs széthúzás, nincs gáncsoskodás. Pedig a végső állás szerint mindössze 1 srác és 5 nő dolgozott együtt (elég nagy a női többség). Kicsit mindenki ideges volt attól, hogy én is elmegyek az osztályról, igaz nem más intézménybe, hanem szülni, és az amúgy sem kevés munka még kevesebb emberre oszlik szét. És hát valaha olyan is volt ám, hogy egyszerre 8 fővel futott az osztály. Na lényeg a lényeg, az utolsó pillanatban befutott egy olyan új lány, aki augusztusban fog érkezni, szimpatikus, egészségügyből jön (tehát van tárgyi tudása) és maradni is akar:-D
Az utolsó pár hétben én már arra törekedtem, hogy kifuttassam a munkáim, átadjam a feladataim, ne hagyjak elvarratlan szálakat magam után. Biztos így is van olyan, amit elfelejtettem, de azt hiszem én voltam az osztályon az a típusú munkaerő, akinek azon az átokverte likvidáláson nem volt semmi olyan napi szintű rutin munkája, amivel elszüttyög, hanem egy csomó kis megoldandó ügy, amivel nincs túl sok munka, de mégis bele kell szokni, ismerni kell az ügymenetet. Sokszor érzem azt, hogy az elmúlt 3,5 év alatt sokat tanultam a finanaszírozásról és a kontrollingról egyaránt, de hihetetlenül sok luk van még a tudásomban és az utolsó héten is tudtam olyan zöldeket kérdezni, hogy csodálom, hogy Tünde néha nem dobta el tőlem az agyát.
Az utolsó napon kaptam főigazgatói dícséretet a Semmelweis nap keretén belül. Kaptam egy érmet meg egy szál virágot és egy oklevelet. Biztos, hogy hálásnak kéne lennem, de nekem sokkal többet jelentett, hogy az utolsó napon a munkatársaim és kedvenc főorvos asszonyunk együtt elbúcsúztattak. Én cseresznyés morzsatortával készültem erre napra, a többiek meg mutatom, hogy mivel (nameg sütivel és rágcsával):

Szóval íme Sanyi első ruhácskái, amik vadonás újak és annyira cukik! Nagyon köszönöm itt is.
Még azért eleget rontom odabenn a levegőt, mert egyrészt augusztus elején visszamegyek az új kolleganőt betanítani, másrészt a cukrom miatt időről-időre kontrollra kell mennem, amihez a vért a kórházban veszik le. És végre nem kell folyton beutaló után kuncsorognom, mint korábban, mert Györgyi fél perc alatt elintézi nekem. Én is fel tudnám adni saját magamnak a rendszerben, de azon nem lenne sem orvosi pecsét, sem aláírás:-D Egyébként a cukrom eddig csúcsszuper, most kaptam 3 hét eltávot, mivel legutóbb is terhelés után 5,7 lett csak. Pedig itthon a kütyüvel elég rosszakat mértem, de a diabetológián mondták, hogy az nem pontos, úgyhogy ne vigyem túlzásba a méregetést. Őszintén szólva már nagyon beleszoktam az egész diétába. Mivel a Lipóti Pur-pur kenyere tök finom, így nem ácsingózom folyton a fehér kenyerekre, kiflikre, péksütikre. Valahogy a csoki-éhségem is eltűnt. Egyedül azt nehéz megállnom, hogy csak a kimért mennyiséget egyem gyümölcsből és hogy a többiek jégkrémezését csak nézhetem. Úgy döntöttem, hogy nem fogok semmilyen édesítőszeres lötyit inni, csak vizet. Bár néha olyan hülyén érzem magam, mikor cukiban, vagy vendéglőben egy mentes vizet kérek, de hát ez van. A lényeg, hogy a cukrom rendben van ezidáig és kiló is mindössze alig 4 kiló jött fel rám, aminek nagy részét a baba és egyéb tartozékok teszik ki. Igaz, arról nem szabad elfelejtkeznem, hogy a kezdeti plusz 8 kiló is rajtam ül, de azt vagy 5 éve nem tudom ledolgozni huzamosabb időre magamról.
Mindössze annyi riadalom van babával, hogy sok a magzatvizem. Na nem kórosan sok, csak egyszerűen sok. Ezt valamikor a 24. hét táján állapította meg az ultrahangos bácsi, akihez a nőgyógyászom azért küldött el, mert a harmadik cukros babánál szeretné tudni, hogy minden oké odabenn. Gyermeket végigultrahangozták fülétől a talpáig, minden rendben van vele, csak a magzatvíz sok. 3 héttel később a helyzet változatlan, megnyugtattak, hogy nem kóros a mennyiség, csak bőven van helye Sanyinak mocorogni, rúgkapálni, nem kell aggódnom. Egyébként valamikor a 25 hét táján befordult babácska, most már fejjel lefelé élvezi a mindennapokat. Irgalmatlanul sokat mozog egész nap, most már jól látni, ha valamelyik kis végtagjával nekifeszül a pocakomnak. Sok víz egyetlen hátránya, hogy már most nagyon nehézkesen mozgok pl. fürdés közben, ágyban forgolódás közben. Háton már rég nem tudok feküdni, uh-s bácsi mondta is, hogy ne is erőltessem, mert a sok súly elnyomja az ereket. Még az uh-n is szólnom kellett, hogy inkább oldalt fekszem, mert kezdek rosszul lenni a háton fekvéstől. És persze már most utolért a kedvenc zsibbadásom, ami azonnal jelentkezik, ha lefekszem. A jobb oldali csípőm sokkal-sokkal jobban zsibbad, mint a bal, de azért az is bele tud húzni, ha nagyon akar. Szóval elég vacakul alszom mostanság, mert egyrészt dögmeleg a hálónk, másrészt szakad rólam a víz mindenhonnan és közben meg nekilátok zsibbadni is. És akkor az éjszakai pisimenetekről ne is beszéljünk:-D Úgyhogy üdvözöltem a lehülést és ma éjjel végre jól aludtam (csak 3x mentem ki vécére!).
Ja, hoztam egy pocakos képet is, íme ilyen nagy a hasam 29 hetesen 3 naposan. Fejemet ne tessék nézni, elég leharcolt.

Egyébként jó itthon lenni. Első héten gyorsan elrobogtam a 4 gyerekkel a szüleimhez egy kis kényeztetésre, pihenésre. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt vagyok. Rengeteget aludtam, pihentem, semmitcsináltam. Irtó jól esett, bocsi mama, hogy annyira passzív voltam, legközelebb többet segítek. Mióta itthon vagyok, folyton azt látom, hogy itthon mit kéne csinálnom. Azt hiszem elmondhatom, hogy lassan megesz minket a kosz. Látszik, hogy 19 hétig alapjáraton működtem csak, mert szakállas por van a lakásban mindenhol. És valahogy totál az az érzésem, hogy a kis réteg por több réteg újabb port vesz fel látványosan rövid idő alatt. Küzdök a renddel, a pókokkal, akik valamiért itt benn szeretnének lakni, a meleggel és eléggé véges kapacitásommal. Mivel megjött a lehülés, így nekiestem a fiúk szobájának, ahol már mindegyik gyerek folyton tüsszög, orrot fúj. Tegnap a nap nagy részét arra áldoztuk, hogy leszedtünk minden polcot, kiganyéztunk minden íróasztalt. Miki asztalában Mikulás csomagot találtam!!!! Nedves törtlőkendőkkel töröltük a port, de még így is sikerült úgy felverni, hogy éjszakára inkább a 2 itthon lévő gyereket, Matyit és Marikát másik szobában helyeztünk el. Matyi nagyon allergiás a porra, irtón zavar, hogy nem tudok a helyzeten segíteni, mert olyan steril állapotot nem tudok neki itthon teremteni, ami jó lenne. Bezzeg Pannonhalmán nem tüsszög egyet sem. Lehet, hogy nem is porallergia, hanem inkább ránk allergiás? A gyerekszobát ellepték a könyvek, a legósdobozok, a kacatok. Van egy lomos doboz, most abba dobok mindent, amit csak porfogónak vagy értelmetlen kacatnak gondolok. Marikára nagyon kell figyelni, mert minden apróságot meg akar menteni. Ma folytatom a pakolást a gyerekszobában, szeretném befejezni, alaposan kiporszívózni, aztán tiszta ágyneműt húzok a srácoknak. Vettünk a héten sötétítő függönyt a gyerekszobába a Kikában. Nagyon klassz, remélem a hétvégén jut időm a megvarrására, szükség lenne rá, mert délután ezerrel süt be hozzájuk a nap és a lapos tető eleve garntálja a nagy meleget, a kétfrontos melegtámadásra semmi szükség. Számomra így is hihetetlen, hogy Matyi benn ül a szobában a 30 fokban az ablak mellett és számítógépezik zavartalanul. Én csak felmegyek a felső szintre és már szakad is rólam a víz.
Egyébként teljes átalakítást szeretnénk a sárcoknak Sanyi születése előtt. Egy ideig csak át akartam pakolni a bútorokat, de valahogy nem találtam túl jó megoldásnak, mert Matyinak nincs még saját ágya sem, ha hazajön, akkor kezdődik a ki itt ki ott alszik felvonás, ami nem jó. Kell neki is egy állandó vacok, ami csak az övé. Így is sokat aggódok azon, hogy Sanyi érkezése mennyire fogja felborítani a családi békét, rendet. Néha-néha van egy-egy elszólás a gyerekek részéről, hogy annyira nem örülnek a kistesónak. Főleg Matyi mondja ezt, de hát azt hiszem 15 évesen én sem ujjonganék egy újabb pisisnek, aki leköti a szülőket megint. Mutatom a bútort, amit kinéztem nekik. Az alsó rész Matyié lenne, a felső meg Marikáé. A mostani elemes Malgoska bútorukat meg szétszórnám a lakás többi részén. Valszeg csináltatok pár földtől plafonig érő beépített szekrényt zárt ajtókkal. Minél kevesebb porfogó kéne...