Gyerkőceim életkora

2013. február 26., kedd

Beszámoló

Ezer éve nem írtam semmi összefoglalt a mindennapokról. Tervbe volt véve egy 2012 évi visszatekintés, hogy milyen évet is zártunk. Most már csak tömören annyit, hogy irtó nehéz év van a hátunk mögött, de valahogy minden megoldódott. Sok változás ért bennünket, főképp az én munkába állásomnak köszönhetően. Bár a szabadidő mennyiségem nagyon lecsökkent, azt hiszem kifejezetten jót tett, hogy nem folyton otthon leledzem. Minden reggel, mikor átlépem a kórház kapuját, valami hihetetlen nyugalom tölt el. Tényleg jól érzem itt magam. Biztos van valami kavarc a fejemben, de nekem minden kórház otthonos, szeretem a szagát, azt a miliőt, ami ott van. A legtöbb nyugtalanságot az otthoni dolgaim okozzák. Mindig izgulok, hogy épp mikor kinek lesz valami sulis, ovis, bölcsis plusz, amit nem szabad elfelejtenem. Izgulok azon, hogy épp ki lesz beteg és mennyire lesz beteg. Lekopogom, hogy bár sokat voltak betegek a gyerekek, amolyan igazán komoly, masszív betegség még nem döntött le a lábáról senkit. Így aztán nyugodt szívvel hagytam a csapatot apósomra és Erzsi nénire. Apósom rengeteget segített, ezért külön hálás vagyok neki. Ha egyik nap hívjuk, akkor akár már aznap este ott is van nálunk. Erzsi néni meg szerintem jól keres a Selmeci családnál:-DD

Marika eszméletlenül sokat fejlődött a bölcsiben. Már délután is pelus nélkül alszik, bár az utóbbi időben inkább csak fekszik, mert minden második napon tud csak aludni. Úgy látszik ő is echte Selmeci, vagyis kis alvásigényű gyerek lesz. Nálunk csak Miki aludt egészen középső végéig, a többiek már kiscsoportban a plafont bámulták. Ezek szerint Marika sem lesz kivétel.
Szerintem egyre csajszisabb, tényleg annyira más, mint a fiúk. A játéka még mindig inkább a fiúkéra hasonlít, de azért sokat tesz-vesz a kiskonyhában, imád boltosozni (főleg apával), ja és nála nagyon nem mindegy, hogy milyen ruhát akarok ráadni. Alig három évesen kerek-perec közli, ha valamit nem hajlandó felvenni.

Leginkább Karcsi adja fel mostanában a leckét. Néha tényleg olyan, mint egy mániákus depressziós alkat. Egyszer totál hepi és ömleng, máskor minden sz@r és utálja az egész családot. Néha nagyon nehéz megszelídíteni, van, hogy olyan szintig elmegy, hogy már nincs is kedvem hozzá. A múltkor is valamin megsértődött, apának már nem volt hozzá türelme, hiszen beteg volt. Én kérdezgettem Karcsit, hogy mi a hézag, mondja már el, de csak rugdalt felém, kiabált, hogy hagyjam békén, neki még esti mese sem kell soha többé. Egy ideig próbálkoztam, aztán mikor láttam, hogy semmi eredmény, végül fogtam magam, felálltam és mondtam, hogy akkor szép álmokat, szóljon, ha képes emberi módon viselkedni. Mikor ki akartam menni a szobából, utánam rohant, belém csimpaszkodott és zokogott úgy, hogy rázkódott az egész kis teste. Kérdeztem, hogy miért sír, azt mondta, hogy azért, mert ő olyan rossz fiú. Végül volt mese és beszélgetés és sok-sok puszi és másnap reggel ismét egy hepi Karcsival találkoztam. Mostanában a gyerek bibliából kell neki olvasni, amit a keresztelőjére kapott, és nagyon élvezi.

Miki fura. Lehet, hogy teljesen normális másnak, hogy egy gyerek ennyire nem olvas és szinte alig érdekli valami, de nekünk ez komoly aggodalomra ad okot. Miki lényegében csak a fociskártyáival foglalkozik. A suliban az egyik legjobb tanuló, szépen olvas, nagyon szépen ír. Csak egyszerűen semmit nem csinál azon kívül, ami kötelező, és folyton unatkozik. Még Karcsinál is van olyan, hogy rákattan egy témára és azt szó szerint kivesézi. Pl. hogy ki merre járt már külföldön. Minden ismerősét végigkérdezgette, nézegette a földgömböt, a térképeket. Miki meg csak úgy van. Egyszer elővett egy könyvet, aztán a 20. oldal körül lerakta. Nekilát valami nagyobb alkotásnak, de alig a negyedénél már rémesen unja. Talán még hímzésben volt eddig a legkitartóbb, bár mostanában már nagyon azt sem csinálja. Azért azt örömmel konstatálta, mikor tegnap közölte velem, hogy egyre több barátja van a suliban. Mostanában Balázs haverjának sem ír Tunéziába, gondolom ez lehet az oka. Szerencsére egész jókedvű, így legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy lehangolt és semmi sem érdekli:-D

Matyi meg hozza a szokásos formáját. Őszintén szólva eszméletlen könnyebbség, hogy nem kell rá folyton figyelni, vagy együtt tanulni, mert a kicsik tényleg szinte minden vegyértékem lekötik. Matyi mindenféle versenyekre megy: matek, szolfézs, klarinét. Sokszor emlékeztet a gyerekkori magamra, de ő azt hiszem sok szempontból jobb, mint én voltam. Annyit mulatok azon, hogy míg a többiek mesét néznek, vagy épp unatkoznak, akkor Matyi épp olvas. Ugyanezt csináltam anno én is, amitől a bátyám majd hülyét kapott. Csak még két oldal, csak még egy fejezet… Még ma is képes vagyok főzés közben is akár pár sort olvasni, ha nagyon izgat a könyv. Matyi ki is készítette nekem az egyik mostani nagy könyvélményét. Hamarosan el is kezdem, az tuti.

Sokat panaszkodik amiatt, hogy engem nem talál vidámnak. Apa és Matyi szerint is sokkal vidámabb és jobb fej voltam a régi lakásban. Biztos igazuk van. Sokszor érzem magam olyan fáradtnak, hogy kemény erőfeszítés kell ahhoz, hogy tegyem a dolgom. Én is szeretnék többet nevetni, de Marika és Karesz mindent megtesznek azért, hogy néha kínkeservesen haladjon a délután, az este. És igen, ha már addigra felhúznak, mire hazaérünk, akkor a nagyok is megisszák a levét. És igen, sokat ront a hangulatomon, ha épp ezerrel fáj a hátam, vagy iszonyúan szar a térdem (utóbbi asszem megjavult végre, gyorsan lekopogom), vagy érzem, hogy egy betegség húz és csak a túlélésre játszom és még egy apró irracionálisan viselkedő gyerek is keresztbetesz, vagy cipelteti magát ordítva az utcán. Ilyenkor elég még egy kis adalék, ami még nehezebbé teszi a napot és az már tényleg beteszi a kiskaput.

Szóval remélem a tavasz majd sokat segít a helyzeten. Tervezem a virágokat, amiket még egyik évben sem ültettem el, nade majd idén. A hímzés tervem is asszem épp ezért lett ennyire túlzott és romantikus, mert vágyódok sok-sok szépre. Néha a lakást is szeretném szépíteni, de mindent próbálok tologatni, mert anyagilag tényleg meg kéne izmosodnunk ( a függöny is csak terv maradt, de legalább karnis már van!). Még egy utolsó részlet és kipipálhatjuk a szülőktől kapott kölcsönt. Szüleimnek (ezer hála ezért) nem volt fontos, hogy ennyire siessünk, Viktornak viszont igen, és ha neki az, akkor nekem is az. Utána meg nekilátunk a horribilis összegű hitelünk szép apránkénti lefarigcsálásának. Már nem szorongok miatta, megszoktam. Gáz. De jobban örülnék, ha kijönne az éves tájékoztató, és csak 7 számjegyű lenne. Szóval spórolni kéne. És minden hónap végén Viktorral nézzük, hogy már megint mire ment el ennyi pénz, pedig nem vettünk meg egy csomó dolgot, ami jó lenne. Egész télen terveztem magamnak egy szép pulcsit, egy szép felsőt (egy fehér nagyon kéne), egy csini nadrágot. Semmit nem vettem. Pedig sok szép dolgot láttam. Viszont a gyerekek mindig kapnak új ruhát, mert Karcsi szegénykém csak a nagyoktól levetetteket hordja, Miki iszonyúan hirtelen nőtt, Matyi meg csak simán nő és már mindene bokalengetős, csukló felett érő. Alig veszem le róla a ruhát, már Miki is szinte azonnal kinövi. Marikánál meg nem nagyon van utánpótlás ruhában, neki vennem kell. Még szerencse, hogy Csédóra anno hozott egy nagy zsáknyi csini rucit. Egyre több ruhácskába belenőtt Marika, de a bölcsiben akkor is nagy a ruhafogyás, így kellett vennem neki ezt-azt. Jön a tavaszi cipő időszak… Khm… De akkor sem veszek kínait, vagy szart, mert a jó cipő jó a lábnak is. És most kéne megvenni Viktornak a jövő évi téli bakancsát. 5 évig kihúzta a mostanival, idén kezdett el beázni, meg szörnyen rondán kinézni. Ezt mindenképp meg akarom venni! Asszem a csini átmeneti kabátot megint kihagyom, a nagykabát után rögtön jöhet a vékony nagyon tavaszi.

Melóról annyit, hogy március 12-én visszakerülök a kontrollingra. Várom. Meg nem is várom. Megszerettem a mostani főnökeim, de a munkát annyira nem szeretem. Arra jó volt, hogy egy csomó embert megismertem a kórházban, és arra is jó volt, hogy újra szoros barátságot kötöttem a telefonnal, ami éjjel-nappal csörög és néha egyszerre három mellet strázsálok. Jó volt orvosok közelében dolgozni, figyelni a sürgés-forgást, az emberekkel való bánásmódot. Bár ez egy kicsit másabb verzió, mert a fizetős osztály mellett csücsülök napi 7 órában. Agyilag nagyon nem használnak ki, a meló nem terhel meg, néha van egy-egy incidens, de a legtöbb problémám abból adódott, hogy a munkakört és a feladatokat nem adták át rendesen. Hát igen, senki sem számított arra, hogy a kolleganő, akit helyettesítenem kellett, a kényszerszabadság után utcára kerül. Sajnáltam nagyon és csak a helyi pletykákból tudom, hogy mit csinált. Kár volt…

Főnökeim ikrek. Ez egyrészt szórakoztató, másrészt rémes. Nehéz úgy magáznom őket, hogy amikor egyikről mondok valamit a másiknak, akkor mégis keresztnéven mondom. De mindkettő nagyon emberséges és rendes ember. Keveset beszélgetünk, keveset tudnak rólam és én is róluk, legtöbb benyomást inkább a közös munkakapcsolat adja. A legtöbb témát meg a sok gyerek, mert az egyik főnökömnek szintén 4 van. És annyira jó hallani, amikor ugyanazokon a dolgokon vekeng, mint én. Pl. ő is utálja a farsangot:-DD, és ő is aggódik azon, hogy 4 gyereknek hogy adja meg majd az inuló tőkét a nagybetűs életbe. Egyébként bár ikrek, sok dologban annyira másak. Egyszer poénból írok egy listát, hogy miben másak. A legkardinálisabb eltérés, a humorérzék, ami döbbenetes, hogy az egyik mennyire vicces, a másiknak meg nulla szinte. Sok dolog van, amit a közvetlen főnököm nem jól csinál. Szerintem engem, mint orvosigazgatói titkárnőt sokkal jobban igénybe kéne vennie. Majd talán elmondom neki, ha visszamegyek a kontrollingra, hiszen az utódomnál teljesen új lapot nyitnak majd.

Ja, és közben volt egy rendkívül előnyös állásajánlatom, amire nemet mondtam. Igent mondtam volna, de helyileg olyan messze van, hogy nemet mondtam. Most nem vállalhatom azt be, hogy napi 1-1 órát utazzam oda-vissza. Még túl kicsik a gyerekek. Megtisztelő volt régi főnököm megkeresése, nagyon jól esett, nagyon sokat filóztam rajta. De mindig az volt a vége, hogy nem tudnék mindkét helyen, vagyis melóban és otthon is helytállni. És nekem még mindig az otthon a fontosabb.

2013. február 15., péntek

Fél éves élmény volt

Még ősszel voltak vendégeink, ahol apuka fantasy rajongó. Nem túlzottan, csak egy csipetnyit:-D Nézegette az én fantasy könyveimet a polcon és végül megkérdezte:
-Te még nem olvastad a Trónok harcát?
Mondtam, hogy nem, de rajta van a listámon. Közölte, hogy az első kötet kivételével mind megvan neki, ha az első tetszik, kölcsönadja a többit. Én még nem dolgoztam, Marika még nem volt bölcsis, villámgorsan elolvastam az első kötetet. Megkaptam a többit is, de sajnos sokkal lasabban haladtam, mint ahogy egyébként olvasok. A munka a az olvasásnak is beintett egy kissé:-D Valamikor két hete tettem le az 5. kötetet. Most annyira de annyira várom a folytatást! Persze Imre könyveiből kettőt megvettem, mert a 3. annyira vastag volt, hogy a gerince megtört, akárhogy vigyáztam rá. A 4. kötetet meg megnézte Marika is. No comment.

Túl sokat nem fogok írni róla, mert apukámat is megfertőztem a könyvvel, ő meg olvassa a blogom. Engem rabulejtett mind a világ (bár sok párhuzam van a maival persze), és mind a karakterek. Mindvégig élveztem a fordulatokat, kíváncsian vártam a fejleményeket. Igazából nem tudok kritikát mondani semmiről és senkiről és ezt kifejezetten élvezem. Na jó, valamiért Daenerys egy cseppet irritál, nem tudom miért. Talán legkevésbé az ő részét olvastam szívesen. Havas Jon a legkedvesebb szereplőm, márcsak az ő sorsa miatt is várom a hatodik részt, mert ha tényleg ez lesz, akkor kardomba dőlök!!! Mindig vártam a fogszabályzást, mert akkor metrón, villamoson, buszon, fogorvosi váróban, mindenhol olvastam (mozgólépcsőn, peronon). Olyankor általában vagy 100-120 oldalt is haladtam egy nap a közel 600-1200 oldalas kötetekkel.
Néha persze rossz voltam, mert előreolvastam egy-egy szereplő történetét, ahol nem bírtam kivárni a köztes 60 oldalt:-D  Csak ajánlani tudom a könyveket és még a filmet is. Nagyon tetszett az is, a zenéje zseniális!!! Viktor saját maga töltötte le az újabb és újabb részeket. Volt, hogy esti kimenőnkre elvittük a laptopot, mert úgy izgatta őt is, hogy mi fog történni. Kávéztunk a gép felett és néztük a fejleményeket:-DDD

http://www.youtube.com/watch?v=_-yIfQ_YH9M

http://www.youtube.com/watch?v=iN8PKcNGcuI

Az első link amolyan filmajánló. A második a bevezető zene, amit nagyon-nagyon szeretek. Érdemes mindkettőt megnézni, meghallgatni.

2013. február 10., vasárnap

2013. évi keresztszemes terveim

Naszóval. Csak azért mutatom, hogy lehessen mit felrúgni. Elnézegettem a tavalyi terveim és hát mit is mondjak... Nem sok minden valósult meg belőle. Viszont tavaly meglepően sok munkámat készre varrtam. Így idén is az a tervem, hogy belefogok és készre varrom. Így a sok tervnek egy része lehet, hogy csak terv marad. És csak remélem, hogy nem fogok ezer felé elvágyódni. De úgyis el fogok... Mert szeretem nézegetni a blogokat és néha olyan csodaszép hímzéseket látok, amiket úgy, de úgy szeretnék én is! Még mindig nem vagyok túl nyitott a "letisztult" mintákra, mint azt a terveim is mutatják. Maradt a női alakok iránti rajongásom hímzésben. És idén nem veszem bele a Vermeer képet a terveimbe, hátha egy picit akkor az is halad:-DD

Nem sorrendben mutatom a képeket, amiket szeretnék:

1. Bothy Threads: Musical Whispers - már elkezdtem, remélem idén be is fejezem
 2. Mirabilia: Day Nymph - Jucus segített beszerezni a hozzávaló fonalakat is gyöngyöket. (A párjához is) Bármikor nekilátnék...
 3. Dimensions: Portrait of a Lady - félkész szintén. Ajándékba készülne.
 4. Helene Tran: Beautiful Hats. Egyszer csak elkezdem... annyira szeretném!!!
 5. Riolis: Bouquet of Tenderness - szalaghímzés gyakorló projecnek kaptam az uramtól
 6. Riolis: Lilac Evening - szintén megkezdett készlet. Ezt tuti befejezem!
 7. DFEA 67. A kép származási helye www.giedruzhe.blogspot.com. Érdemes itt szétnézni, csodás hímzéseket lehet látni!!! Ezt apukámnak szeretném elkészíteni. Ez lesz az utolsó hímzésem, amit otthonra hímzek (Ajkára), mert már tele vannak a falak a képeimmel;)
 8. Nimue: a Fee au Rouge Gorge - a párját már elkészítettem. Jó lenne együtt a kettőt kereteztetni vinni.
 Hát ezek a tervek. Lehet halkan és hangosan is röhögni:-DDD

2013. február 7., csütörtök

Riolis: Lilac Evening (3)

Azt hittem, hogy a betegség címszóval a héten unalmamban ágyat nyomva majd jó sokat haladok. A hét eleji iszonyköhögés és rekedthang egy itthon lévő Marikával megspékelve átcsapott elviselhetetlen orrfolyássá. Lényegében a lélegzetvételért küzdöttem pár napig kis túlzással. Szerda volt a mélypont. Csütörtök este kacsintottam rá először a hímzésemre. Ma reggel még belevarrtam két szálat, de csak az élvezet kedvéért. Most a bejegyzésem után nekilátok a kötelességeknek, mert ebből is jut mára nem is kevés. Marika már bölcsiben van, tegnap még egy utolsó napra itthon tartottam, de ma mennie kell, mert egyrészt készülök a Matyiék farsangjára, vagyis sütnöm kell egy nagy adag virslis kiflit, aztán meg be kell mennem kora délután segíteni a suliba előkészülni a büféhez. Jobb lenne itthon lábat lóbálni, de tény és való, hogy a pár (kezdetben még lelkes, most már kicsit morgós) anyuka, aki mindig megy, most szívesen lát már plusz kezeket. Jogos a mérgelődés. Persze én anno úgy gondoltam, hogy a péntenki meló után beugrom segíteni, amíg tudok, nem volt szó itt holmi betegségről, ami kisebb lelkesedést vált ki belőlem, mint amekkora egyébként bennem van;)
Aztán még ma délelőtt megcsinálom a társasház beszámolóját jobb későn, mint soha alapon. Jövő héten remélem sor kerül a közgyűlésre. Írtam körmailt, amire csak az a lakó válaszolt, aki külföldön van. Úgy látszik senkit sem érdekel, mire ment el idén sok-sok pénz. Ezzel a rohadt programmal viszont két dolgot nem bírok megcsinálni. Nem tudok beállítani új bevételi könyvelési tételt, ami nem közös költség bevétel és nem felújítási alap bevétel, hanem egyéb bevétel. Múltkor már mérgemben majdnem odavágtam a laptopot. És képtelen vagyok megoldani, hogy eltűnjön a régi lakó tűlfizetése, amit kasszából visszafizettem, vagyis már elvileg nullázódnia kéne. Mivel a jogviszonya megszűnt, nem tudom a visszafizetést lakóhoz kapcsolni. Na ilyen apróságokon rágom magam időről időre. Még szerencse, hogy Kati néni (rokonom) egy csomót segített mostanában, hogy a kérdéseimen ne egyedül vekengjek. Így most már pöpec módon megcsinálom a beszámolót és a tervet, valamint csodás nullás adóbevallást is beadunk a tervek szerint a héten Viktorral. Csak lennék már túl ezeken a macerákon... Naszóval nem szaporítom a szót, mert még egy hajmosást is be kell zsúfolnom a mai napba délelőtt és rohan az idő!!!!

Ennyit haladtam. Szerintem magamhoz képest nem is rossz! Még mindig nagyon szeretem. A barackszín a ruhában kivégezve. Most épp a barack-lila kombó színt öltögetem bele. Remélem ma este még pár szállal haladni fogok. Kivéve, ha kilenckor kidőlök, amire van reális esély, tekintve, hogy kora reggel már talpon voltam.
Még filózok azon, hogy mutassak-e idei terveket. Néha tök hülyeségnek érzem, mert minden évben csak tervezek, aztán felrúgom a terveim. És mindezt tetézem még év közben készített hihetetlen listákkal, hogy hogyan is fogok haladni:-DD

2013. február 6., szerda

Karcsi névnapja

Kicsi fiam csak végigasszisztálja évek óta a nagyok bulijait. Neki is rendeztünk már szülinapi ünnepet, de sosem amolyan zsúrosat, ahova a kishaverokat hívjuk meg. Dehát ennek oka is van, hiszen nem nagyon vannak állandó barátai, ha meg a mi barátainkat hívjuk meg a gyerekeikkel, az nem biztos, hogy telitalálat. Sokat kérdezgettem, hogy kiket hívna meg a saját bulijára. Hát kérem szépen, két embert mondott. Az egyik Timi, Irénke néni (apukám nővére) menye (nem igazán oviskorú:-DD), a másik jelöltje Dani volt, Matyi fiam egyik legjobb barátja. Valahogy csak nem alakult a kishaverok névsora, így aztán Viktor úgy döntött, hogy családban rendezünk egy kisebb zsúrt. Hiszen a leglényegesebb Karcsinak az alábbi szeánsz, miszerint az ünnepelt mögött sorbaállnak a meghívottak és eltorzított hangon kopogtatnak a hátán, hogy:
-Kipp-kopp kopogok, találd ki, hogy ki vagyok.
Helyes válasz esetén jöhet az ajándék.

Viktor ezel után kicsit szabadjára fogta a gyeplőt és vett pár dolgot Karesznek. A lényeg persze egy hőn áhított LEGO volt megint, de pár apróságot még kapott mellé. Valahogy csupa olyat, aminek a többiek is örülnek. Így került csomagolópapírba vasalósgyöngy, nápolyi, 2 db dvd. Nagypapáéktól pedig egy logikai játékot kapott. Az oviban állítólag hosszú ideig képes ezzel molyolni. Még Marika is szereti, folyton pakolgatja rajta az autókat. Minden egyencsomagot kapott, és jöhetett a kopogtatás. A sikert mutatja a kép:






2013. február 5., kedd

Van egy 8 évesünk!

Úgy tűnik kényszerpihenőre ítéltettem. Bevallom, nem bánom, irtóra elhavazott vagyok az utóbbi időben. Úgy érezzük Viktorral együtt, hogy valamiféle "kötelességpiramist" tolunk magunk előtt. Egy-egy követ kihúzunk, elintézünk, újabb kettő ugrik a helyére. Komoly elmaradásom van blogírás terén is. Sokat filóztam azon is, hogy talán az egészet hanyagolnom kéne, de arra meg mégsem visz rá a lélek. Néha szeretném megmutatni a gyerkőceimet, azok sikereit, szomorúságát, szeretném megmutatni a lefrisebb hímzéseimet, megosztani a nagyvilággal a melóhelyzetet, apró sikereim és persze kudarcaim is. Megírni azt, hogy számomra is meglepő, de vannak még gáncs nélküli lovagok, akikért most már aggódni is tudok:-D

Nade kezdjük a sort egy 8 éves kisfiúval, Mikivel. Nagyon várta már a születésnapját, de volt egy ici-pici bibi. A legjobb barát hazajöttt az ünnepekre Tunéziából, viszont januárban már csak egy hetet maradtak. Miki szülinapja január 21, de a bulit január 5-én megtartottuk, hogy Balázs is ott legyen. Hívtunk 7 kisfiút, hatan el is jöttek. Sokat alakultak tavaly óta. Akkor szinte észre sem vettük, hogy 5 kiskrapekkel bővült az itthoni létszám, most viszont Viktorral diszkréten hullattuk a hajunkat. Ordítottak, rohangáltak, ellenálltak minden építő jellegű játéknak. Mikor már dobálózás is napirendre került, kínomban megengedtem, hogy bekapcsolják a számítógépet és nézhessenek egy kis Minecraftot. Aki meg unta a számítógép dolgot, azzal tárasasoztam. Akkor kicsit lehiggadtak és végül tudtak normálisan is játszani szerencsére.

Itt van pár fotó a társaságról:
 
 
 
 
 
 És még pár Miklósunk legfrisebb arcáról. Nem vészes a difi, mindössze plusz fél-fél mindkét szemén, de remélhetőleg az állandó fejfájásnak végetvet. Csak a suliban hordja:-D