Gyerkőceim életkora

2011. november 26., szombat

Dimensions: Mother (2)


Csak ideértem, hogy megmutassam hol is tartok vele. A héten nem sokat haladtam, mert Marika extra mini alvásokkal örvendeztet meg délutánonként, este meg már egyszerűen nincs kedvem hímezni. Lényegében úgy kb. 20 félx hiányzik belőle, és minden x-et és félx-et beleöltöttem. Most jön a kontúr és a díszöltések. December elején Viktor többet lesz szabin, remélem egyik alkalommal, mikor itthon van el tudok futni a keretezőhöz a képpel. Így karácsonyra tuti keretben lesz és nem kell kapkodnom.

2011. november 23., szerda

Karcsi, a kemény legény

Itt most a szó legjobb értelmében. Már csak ő küzd a betegség ellen, ami szépen sorban mindenkit elért kis családunkban. Miki kezdte múlt héten szerdáról csütörtökre virradóan a hányást, amit láz követett, majd gyors felépülés. Apa és Marika vasárnap éjszaka kezdtek hányni. Apa lenn töltötte az éjszakát a nappaliban, én meg fenn ápolgattam szeretgettem Marikát, aki nagyon rosszul aludt. Hajnalban már nekem is irtóra fájt a hasam, a napfelkeltét hányással köszöntöttem. Apának volt szerencsére annyi ereje, hogy az egészségeseket elvigye oviba suliba, így a napot mindhárman sikeresen regenerálódással töltöttük. Én alig bírtam menni, minden ízületem fájt, mert kicsit fel is szökött a lázam, bevenni viszont semmit sem tudtam. Viszont végre mindenem annyira fájt, hogy a fájós térdem szinte észre sem vettem. Viktor estére már egész jól volt, Marika is a fekvő üzemmódból előbb ülőbe aztán kétlábonjáróba kapcsolt. Éjszaka azért még szorosan mellettem aludt. Én csak másnapra lettem nagyjából jól, de igazi gyógyulást csak ma reggelre éreztem. Viszont hetfő éjjel meg Matyi kezdett el hányni, így most ő is ágyban fekszik. Már csak Karcsi maradt ki a sorból. Ő mondjuk taknyol és köhög, szóval lehet, hogy megússza. Állítólag ez egy napos vírus, de engem jól ledöntött a lábamról:-D Marika meg életében először hányt úgy, hogy nem csak egyszer, hanem többször. Nagyon sajnáltam kicsikém, aki egyébként nagyon belejött abba, hogy szorosan mellettem alszik, teljesen a párnámon. Tegnap este követelte is, hogy ő alszik a nagyágyon, apa akár mehetne részéről megint a nappaliba:-D

2011. november 18., péntek

Dimensions: Mother


Azt hiszem nyugodtan mutogathatom ezt a hímzésemet a blogon, mert anyukám az utóbbi időben nem nagyon olvas bele az írásaimba:-D Elhavazódott szegény az unokákkal, magára jut már szinte a legkevesebb ideje.
Szóval ezt a Dim képet még valamikor a hőskorban, a kistopicon irigyeltem meg Edelweis-től. Ő valami hihetetlen tempóban készítette el és emlékezetem szerint egy csodás keretben adta anyukájának Anyák napjára. Szóval valamikor akkortájt beszereztem én is ezt a készletet, hogy majd egyszer anyukámnak megcsinálom én is. Természetesen magyar felirattal, mert hát szerintem úgy illik:-D
Eddig itt tartok. Elég lassacskán haladok vele, mert szétforgácsolom a szabadidőm (azt a picinykét) a horgolásokkal, amiből nem tudok mindent mutatni.
Van Mikinek egy félkész sapija, amihez egyszerűen nem volt elég egy gombolyag szerpentin fonal. Én nem tudom, hogy a kötős leírásokban a felnőtt sapikhoz hogy volt elég az 1 gombóc. Ennyire nagy lenne Miki feje? Készül egy titkos az uramnak, majdnem készen van apukám terítője és még egy virágos kendő is készülget. De már ott csücsül a fonal Matyi sapijához és apósom feleségének egy Mőbius stólához. Ezer dolgom van, hogy idén mindenki kaphasson sk ajándékot karácsonyra. Remélem tényleg készen leszek mindennel.
És örömmel jelentem, hogy Csédórától befutott a 42010-es gyöngy a 9. nőcimhez a MIrabilia SAL befejezéséhez!!! Köszi Csédóra!!!

2011. november 14., hétfő

Karcsi

Régen írtam bővebben a gyerekekről, pedig van mit. Gondolkodtam, hogy megvárom Marika 18 hós bejegyzését, és kezdem akkor vele a sort, de inkább mégsem teszem. Karcsiról kéne írnom, ő az, aki mostanában a leginkább igénybe vesz mindkettőnket. Szóval jöjjön a legkeményebb Selmeci fiú, Karcsi!

Idén ősztől Karcsinak is nagy változást hozott az életében az ovi megkezdése. A változatosság kedvéért ő is az autó jelet kapta, amit a Selmeci fiúk laza egy évtizedre kibéreltek a 4. csoportban. Próbáltuk mondani neki, hogy jó lesz az ovi, mennyi kis barátja lesz, de nem volt túl lelkes. Ezt bizonyítja az is, hogy elég sokat betegeskedett szeptember óta. A beszoktatás rövid ideje alatt minden oké volt. Aztán mikor reggelenként nagy rohanásban apával megérkeznek az oviba, akkor ment már a hiszti, a bőgés, de szerencsére hamar megvígasztalódott. Érdekes, hogy délután, mikor mentem érte, először ujjongott, mikor meglátott, utána pedig ezerrel bőgött, utálatos volt. Végül "kénytelen" voltam bevezetni azt, hogy valamit viszek neki. Ez a kis valami lehet egy actimel, amit imád, egy kis kockaüdítő, pár szem gumicukor. Így aztán érkeztemkor már nem undokoskodó, hanem megölel, rohan a táskámhoz, kiszedi a meglepetést és jókedvűen harsogva mesél mindent. A mindennek nagyjából a fele az igaz, a másik fele úgyahogy megközelíti a valóságot. Karcsi a mai napig képes úgy mesélni régi dolgokról, mintha tegnap történtek volna. Volt, hogy nekem adta elő igen részletesen és érzékletesen, hogy mennyire fájt, mikor pl. biciklizés közben elesett és eltörte a lábát.
A nyáron Karcsi fejlődésében nagy ugrás történt. Valahogy fiúsabb lett. Délutánonként már nem aludt egyáltalán, a játszón és a közös játékokban is egyre inkább a nagyok felé kezdett nyitni, nem folyton rajtam lógott, nem azt figyelte, hogy mit csinálunk Marikával. Mikor a költözés ideje alatt Szolnokon Erzsikével voltak, az volt az igazi áttörés. Egy kedves, nagyfiús Karcsit kaptam vissza apósom új feleségétől. Ez a nagyfiú a nagytesók sarkában járt folyamatosan, az ő játékaikban vett részt. Egyre ügyesebben legózott, egyre több társasban tudott nagy összpontosítással huzamosabb ideig játszani.
Kajálásban még mindig botrányos volt persze, néha megőrültem attól, hogy nem reggelizik, nem iszik, nem hajlandó szóba állni velem evésidőben.
Aztán jött az ovi és Karcsi visszafejlődött. Biztos vagyok benne, hogy én is mulasztottam, hogy mi is elsiklottunk olyan dolgok felett, amiken nem kellett volna, de mára úgy elfajultak Karcsival itthon a dolgok, hogy komolyan mondom, szabályosan fellélegzek, mikor végre kiteszi a lábát itthonról. Megállás nélkül rajtam lóg. Hol ömlegve szeret, hol már-már szinte belém rúg. Egyszerre gyűlöli és szereti Marikát, aki valszeg minden gondjának az oka. Én pedig nem tudok vele egyedül kettesben lenni, mert Marika MINDIG itt van. Érzem, és tudom, hogy Karcsi leginkább ezt igényelné, de pont ezt nem tudom megadni neki. Ha itthon van, mert beteg, akkor ha lerakom Marikát, akkor a Kicsi alvásidejében tudunk játszani. Legózunk, társasozunk, amit csak szeretne. Azalatt az 1-1,5 óra alatt a gyereket kenyérre lehetne kenni, utána viszont megint kezdődik a keménykedés, az ellenállás, a nekifeszülés az én akaratomnak. Nem hajlandó lepihenni, nem hajlandó uzsonnázni, nem hajlandó öltözni, nem hajlandó elindulni, nem hajlandó jönni az utcán. Viszont amiben nekem keresztbe tehet, azt mindig megtalálja. És néha annyira fárasztó a két kicsivel együtt a délelőtt, és annyira kiborít ebédig, hogy már csak azt várom, hogy menjen aludni a szobájába és ne lássam végre egy kis ideig.
Múlt héten leesett Karcsi a lépcsőn. Nem történt volna ez meg, ha nem szar a lépcsőnk, na meg akkor sem, ha szót fogadott volna az apjának és felöltözik és lejön reggelizni. Inkább csipázott, morcoskodott az ágyban, aztán mikor végül megindult lefelé, akkor a kanyarban megcsúszott (papucsban volt, holott mindig szandiban kell itthon lennie), gurult pár lépcsőfokot, aztán Viktor elkapta. Iszonyúan sajnáltam, nagyon aggódtam érte, így a hét második felét itthon töltötte velem és Marikával "megfigyelés" címszóval. Szerencsére nincs semmi baja, kicsit beverte a hátát, pár helyen lejött a bőr, de nem lilult be, nem lett agyrázkódása. Én viszont az egésztől olyan ideges voltam, hogy mikor a sokadik kutyálkodása után elszakadt a cérnám nekiálltam bőgni és aztán meg nem bírtam abbahagyni. A két gyerek csak nézett, aztán Karcsi meg röhögött egészen addig, mire végül rá nem jött, hogy a mamával tényleg nem stimmel valami. Utána hozott nekem zsepit, húzta a számat mosolyra, végül javasolta, hogy mosolyogjunk együtt és megölelt. Aznap délelőtt a gurulás után mindent bemutatott. Hogyan kell a húgunkat megrúgni, fejbe verni, elvenni tőle mindent, amivel játszik, kitakarni előle a tv-ben a mesét, direkt hátrarántani a tv elől. Hogyan kell anyát azzal kínozni, hogy nem eszünk reggelit, hogy nem öltözünk fel, hogy nem veszi fel a szandiját, hogy a játszótéren elveszzük a kicsik játékát, hogy a labdával direkt focizunk, miközben vele szemben lévő kislányt már egyszer majdnem fejberúgta stb.
Szóval valami nincs rendben Karcsi lelkében. Valamit nagyon helyre kéne benne tenni, és nem tudom, hogy a türelemmel, az elnézéssel ártok-e, vagy azzal, ha jól kiporolom a seggét. Minden türelmemre szükségem van, ha zöld ágra akarok vele vergődni. Néha nagyon jól veszem az akadályt, néha teljes kudarcot vallok benne. Pénteken már úgy várom általában a hétvégét, mintha az életem függne tőle. Hétvégén ugyanis itthon van apa. Most szombaton délelőttre megkapta a gyerekeket, hogy végre kicsit pihentessem a lábamat, ami elég vacakul érzi magát az utóbbi időben a frenetikus lépcsőnk miatt. Szombat estére úgy kipukkadt ő is a gyerekektől, hogy este kilenckor bedőlt az ágyba és aludt másnap reggel hétig. Szombat délután valami közös pasis kiruccanást tervezett a fiúkkal. Felmásztak a Gellért hegyre. Majdnem minden stimmelt, de Karcsi egy képen sem akart részt venni, mint azt a képek is mutatják: Biztos csúcs lett volna neki ez a program, ha apával csak kettecskén lettek volna, de a két nagy is ment velük. Ilyenkor néha elgondolkodom azon, hogy talán elég lett volna két gyerek, akkor mindegyiknek jutna egy szülő, aki csak vele foglalkozna. És néha utálom azt, amikor a játszón egy gyerekkel van kinn 4 felnőtt, mert ott van apa, anya, nagyi és nagypapa... Nade ugye, mi akartunk 4 gyereket, főleg én, hát itt a kihívás! Próbáljuk megszelidíteni Karcsit, de néha már mindketten bedobjuk a törölközőt és azt csinál a gyerek, amit akar, max majd eltakarítom utána a romokat:(
Szerencsére az oviban normális, rendes, kedves, nincs vele gond. Itthon kitombolja magát, egyik percben szeret, a másikban kőbunkó. De a megszokásaiból nem enged és azokhoz mi is ragaszkodunk, mert kell mindenkinek!
Néha elnézegetem kicsi fiam és találgatom, hogy hol van a luk a lelkén. Olyan kicsi és annyi dac van benne, hogy csodálom, hogy belefér. Nem értem, hogy a nagyokkal miért nem volt ennyi gond. Nem értem, hogy ha sír és odamegyek és megsimogatom, akkor miért üt felém, miért nem hagyja, hogy szeressem és ölbe vegyem. Nem értem, hogy az ezer hisztit miért kell csinálni, hiszen neki is sokkal könnyebb lenne, ha azokat a dolgokat, amik teljesen normálisak (mint pl. egy reggeli felöltözés) ellenkezés nélkül megcsinálná. Annyi energiámat mespórolná és sokkal többet adhatnék neki! Sokszor azon is filózom, hogy bennem van a hiba, de állati gyorsan ki tud akasztani mindenkit, apját, a nagyit még a folyton türelmes nagypapát is.

Egyébként nagyon okos, kitartó és jó megfigyelő. Mostanában a Bogyó és babóca dvd-t nézzük itthon. Kívülről tudja a történeteket, szó szerint. Alig 2 hónap alatt megtanulta az összes csoporttársnevét, tudja a jelüket, tudja, hogy melyik szülőhöz melyik gyerek tartozik. Minden újdonságra nyitott, ha bármi programot javasolunk neki, azonnal vevő rá.

2011. november 12., szombat

Kérlek írj véleményt!

Ha valaki erre jár és éppen van ideje, akkor légyszi írja meg az alábbi fonalról az őszinte véleményt. Én férfinak szántam ajándékba belőle valamit, amit sk készítek. Miközben alakult a tűm alatt a minta, teljesen elbizonytalanodtam, hogy biztos elég férfias vagy legalább uniszex-e az alábbi Barka Kabala Grillázs szín. Szerintetek? Mutatni a kezdeményt sajna nem mutathatom, mert az illető, akinek a meglepi készül olvassa a blogom. (Ha mégis jobb lenne a voksoláshoz, ha egy részét fotóznám, akkor holnap napfényben csinálok róla fényképet.)

2011. november 7., hétfő

Karcsi sapkája

Mostanában nem nagyon láttam a hmízőtűimet. Még mindig horgolok. Mutatom azt, ami készen van. Karcsinak készült a sapi, mivel csiga vagyok, így vagy 3-4 napig csináltam, de mentségemül szolgáljon, hogy tiszta rövidpálcasorokból áll az egész. Ez számomra olyan, mintha egy képet telibe hímzenék:-D
Barkáék Mosó Masa fonalaival készült, 5,5-es tűvel Hattyú, Vasorrú és Kisvakond színekből Karcsi rendelése alapján. Szerettem volna fülvédőket rá, vagy bojtot, de Karcsi kimondottan kobaksapit akart.
Hát ilyen lett:

2011. november 6., vasárnap

Karcsi 4 éves















Azt őszi szünetet Ajkán töltöttük. Ott lett Karcsi 4 éves. Pénteken fel is köszöntöttük szóban, merthogy az ünnepléssel apát mindenképp meg akartuk várni. Ő dolgozott a szünet ideje alatt, és már nagyon vártuk, hogy visszajöjjön Ajkára értünk.
Szóval olyan Karcsinál nincs, hogy szülinapja van és mégsincs, kellett valami kis meglepi már pénteken, a játékboltban beszereztünk közösen egy bakugan felszerelést. Azóta is egy csomót szorongatja a markában. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan kiválasztotta és a választásában el sem bizonytalanodott. A szülinapi ajándék sajnos nem volt olyan nagy siker. A nagyok behülyítették, hogy Heroica-t kérjen. Ez egy Lego társas, ami az összerakásig izgalmas volt, de utána már a játék neki nem ment vele. Holnap délután leülök vele (nevelés nélküli nap lesz az oviban) és kitalálunk valami kis egyszerű lebutított szabályt, amivel ő is tud játszani.
Bátyám a két fiával kicsit későn futott be, már majdnem indultunk haza Budapestre, így aztán a tortaszegésről lemaradtak.