Gyerkőceim életkora

2009. szeptember 23., szerda

Egy újabb...

Már egy ideje tudom, de igazán bizonyságot csak tegnap kaptam az ultrahangon. Májusban érkezik a következő Selmeci baba. Szóval mikor életünk valamilyen irányban végre elindul, megy a szekér, akkor nálunk jön egy gyerek és oltári felfordulást csinál. Még csak beszélünk arról, hogy mi mindenen kell majd változtatnunk, mert elég nehéz belegondolni. Nem is részletezem. Egyszerre örülünk az újabb kicsinek és aggódunk azon, hogy mit hogy fogunk megoldani.

Én mint jó szokásom szerint mindig, már most baromi rossz közérzettel létezem, reggel róka komával indítok, aztán egész nap émelygek, gyenge vagyok. Este már általában csak fekszem és ha megszólalok, akkor félő, hogy újabb kör következik a klotyón. Ráadásul Karesz beteg, szóval nem vagyok épp a toppon. Így aztán a bejegyzéseim is kurták, vagy egyáltalán nincsenek. És olvasni is ritkásabban szoktam, majd bepótolom. Ja, tű sem volt ezer éve a kezemben, még szerencse, hogy lenyomtam a fagyis kannát, mert az most határidős.Néha aggódom, hogy minden rendben legyen a babával, de azt hiszem a mi családunkat már annyi megpróbáltatás érte, hogy valahol igazságtalanság lenne, ha gond lenne. Így aztán félredobtam a babonáimat és leírtam a dolgot és mutatom a képet is a babáról. Már volt szívhangja és garantáltan nem mola. Doktorbácsim nagyon örült, a családban szintén volt nagy öröm, bár kissé aggódnak is azon, hogy az életünk hogyan megy majd tovább. Én csak a munkahelyemre félek bemenni színt vallani, a többi majd megoldódik.

A Kopaszi gáton

Szombat délután vendégeink voltak. Mariann és Péter érkeztek hozzánk délután a fiúkkal. Mariann szerintem nagyon jól összefoglalta az találkozónkat a blogjában, nekem meg nem nagyon van energiám mostanság semmihez...
Én a kaja körüli bonyodalmakat nagyon sajnálom, nameg azt, hogy fullon volt a Kopaszi gát. Na mindegy! Legközelebb ügyesebbek leszünk és jobban felkészülünk.
Itt van két kép a fiúkról. Az elsőn a nagyok esznek szivecskés joghurtot, a másodikon a két kicsi nagy egyetértésben autózik.

2009. szeptember 20., vasárnap

Matyi szülinapi bulija




Már nagyon készült rá Matyi, az utóbbi időben csak erről tudott beszélni. Szóval rendeltünk egy szép nagy tiramisu tortát, én kitakarítottam, sütöttem sütit a tejallergiás kislánynak, nameg persze magunknak is, vettem egy csomó finomságot, ropogtatni valót, üdítőket. Pénteken ötre hirdettük meg a bulit, a gyerekek szép lassan kezdtek szálingózni. Hamarosan irgalmatlan csatazaj és rohangálás volt a lakásban.
Úgy döntöttem, hogy nem avatkozom be, csináljanak, amit csak szeretnének. Matyi érdekes módon fiúkat és lányokat is hívott vegyesen, 4 lányt és 4 fiút. A bulira végül három kis osztálytársa nem érkezett meg, amin eléggé el volt kámpicsorodva, főleg, hogy a legjobb barátja Laci sem futott be. De azért a hangulat remek volt, kis késéssel még az aktuális szerelme, Boróka is megérkezett:-DD
Érdekes volt nézni, hogy a lányok milyen másképp játszanak, vagy hogy milyen öntudatosan irányítják szép diszkréten a fiúkat, és hogy tudnak pletykálkodni! Persze pátyolgatták Karcsit, aki tökéletesen asszimilálódott a nagyok között és menekültek Miki elől, aki dínóként ijesztgetett mindenkit. Matyi meg kiabált, irányított, rendezkedett, örült a sok szép ajándékának. Mikor mindenki hazament, akkor odajött hozzám és kaptam egy nagy puszit, mert megrendeztük a szülinapját. Állítólag élete legjobb napja volt:-DD

Mindössze egy kis adalék arról, hogy a gyerekek milyen másképp látják a dolgokat. Bogiért jött az anyukája, aki kérdezte, hogy hogy érezte magát a lánya. Bogi mondta hogy:
-Jól éreztem magam, anya, és képzeld, lehetett morzsázni!;)

2009. szeptember 16., szerda

Kancsós RR (6)

Nagyon belejöttem a kötelezők hímzésébe. Pláne a kék színűekbe:-DD

Kész vagyok egy újabb kannával. Ez a fagyis most Vikó kendőjére készült 3 szállal. Őszintén szólva kicsit megszenvedtem vele, életemben most hímeztem először három szállal és nem vagyok elégedett a végeredménnyel. Ennél sokkal szebben és egyenletesebben tudok hímezni két szállal... Szerintem az anyag maga nem tette indokolttá a három szálat, de Vikó így kérte. A végeredmény azért pofás lett és örök hála a rózsaszín anyagért, mert kanna felét fehérrel kellett öltögetni.Ma megérkezett hozzám Viki gyógynövényes kendője. Most épp hezitálok, hogy gyorsan nyomjak le minden kötelezőt, vagy végre hímezzek valamit magamnak szabadon... Hm... Komoly dilemma:-DD

2009. szeptember 11., péntek

Gyógynövényes RR (3)

Na mutatom, mennyit haladtam egy hét alatt. Igyekeztem, hogy kész legyek a belső fehér kerettel. Már csak egy pici kontúr hiányzik róla. Közben belekezdtem a külső keretbe is. Olyan szép kék színei vannak. Már látszik a magyarítás, remélem nem túl gagyi. Megint egy hihetetlenül impozáns fotót készítettem. Most még ferde is, nem csak béna. Mentségemül szóljon, hogy már nagyon villogott a jelzés, hogy elemet kell cserélni, így hát gyorsan ellőttem a képet. Így sikerült:-DD

2009. szeptember 9., szerda

Ajándék Zsuzsinak

Mivel a lányok már átadták, így én is megmutathatom milyen ajándékot készítettünk Zsuzsi negyedik babájának, Annának. Kicsit késve került az ajándék Zsuzsihoz, általában a baba születése előtt szoktuk átadni az ajándékunkat, amit közösen csinálunk, de most felhagytunk ezzel a hagyománnyal.
A lányok Funky Fairy mintákat készítettek, elpostázták nekem, én meg végleges formába öntöttem. Ez a falvédő sikeredett 11 lelkes ember munkájából, enyhén Tildás beütésű, mert úgy tapasztaltuk, Zsuzsinak nagyon bejön ez a stílus:Édes kislányos a cucc, imádtam csinálni, már csak a színei miatt is. Nameg hogy egy családba negyedikként érkezett gyereknek készült, szerintem ez hatalmas szó.
Én erről már általában meg sem szólalok, minimális megértéssel, vagy kedvességgel találkozom ilyenkor. Pedig csak álmodozom és már azt is csak nagyon ritkán, maradok inkább a realitás talaján.

Zsuzsi! Kívánok ismét sok-sok boldogságot és rengeteg örömet a gyereksereghez és legkisebbhez Annához pedig mielőbbi átaludt éjszakákat!

Szabó Magda: Katalin utca


"A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép: emlékeinkben életünknek – helyszíneivel, rokonainkkal, barátainkkal együtt – rögzült szakasza, amelyet ha tehetnénk, ahogy a videofelvételen lehetséges, annyiszor játszanánk, élnénk meg újra, ahányszor csak menekülni szeretnénk a jelenbõl abba a boldogító irrealitásba, ami rég szétfoszlott már, csak éppen feledhetetlen.

Mindenkinek megvan a maga Katalin utcája, olykor álmodik is vele, és ha felébred, csalódottan és nyugtalanul szomorú. Ebben a könyvben azt szerettem volna megírni, hogy csak az találhatja meg visszakívánt Katalin utcáját, aki nem vétett ellene. Az író most beavatja az olvasót titkába: õ milyennek képzeli el a halál utáni életet, a túlvilágot, az élõk és holtak érintkezését és folyton változó viszonylatait, s megpróbálja körbevilágítani az etikai több mint faux pas-t, amikor szándékosan, olykor szándéktalanul, de vétkezünk. Három családot költöztettem a Katalin utcába, egy fogorvost feleségével, lányával, egy pedagógust, Irén és Blanka nevû gyerekeivel és egy õrnagyot, akinek fia van, Bálint. A három ház szomszédos, talaj tekintetében azonos egység, s a lakók barátok. Az olvasó majd látni fogja, hogyan szövõdnek és kuszálódnak össze a szoros egymás mellett élés szálai a családok életében, ki hogy viselkedik válságos pillanatokban, s miután a regény végére elkészül az egyenleg, el is falazza a visszatérés akár álombeli lehetõségét is attól, aki nem érdemli meg: azontúl soha nem mehetnek végig a régi kövezeten, annál kevésbé, hiszen az elsõ világháború utáni környezetváltozások magát a helyszínt is megváltoztatták. Az író szívbõl reméli, aki ezt a könyvet végigolvassa, megérti érvelését, bármilyen bizarr is, azt is, hogy az elvesztett háború után új Katalin utcák létesülnek mások számára, de ezek a mások voltaképpen azonosak azokkal, akik valaha gyermekként viháncoltak vagy könnyeiket törölgették a három kertben. Csak a személyek fordulnak meg tengelyük körül, ebben a regényben, ahol a holtak úgy járnak-kelnek, mint az élõk, az olvasónak meg kell éreznie, nincs valódi halál, csak visszatérés valamibe, ahonnan egy idõre kiszálltunk és hogy az apostolnak, aki olyan megindítóan prédikált a szeretetrõl, bizony, igaza van. Az író egyik legkedvesebb gyermekét teszi le az olvasó elé, mint az ókor római polgárai, ha felemelték a csecsemõt, magukénak ismerték el. Most elindulnak a rejtelmes utca lakói, s az író az olvasótól is azt kéri: hozza haza Blankát. Mindenkit, aki helyettünk lakol addig sosem ismert paraméterek közt azért, mert elkövette helyettünk mindazt, amit mi nem mertünk, mert ahhoz is gyávák voltunk, hogy vállaljuk önmagunk negatív állóképét. "

Már nagyon régóta terveztem, hogy elolvasom. Végül a születésnapomra kaptam meg a könyvet a szüleimtől. Főképp Krisi ajánlotta, de a neten is szinte csupa jót olvastam róla. Csédóra! Mindenképp rágd magad át az első tíz oldalon! Szerintem csak az volt enyhén kusza, tele nevekkel és érthetetlen történésekkel, aztán szépen lassan kezdett összeállni a történet. És micsoda történet!
Nemtom, hogy véletlen-e vagy egyszerűen ilyen alkat vagyok, de őrülten rá tudok hangolódni Szabó Magda írásaira. Néha egy-egy apró kis megjegyzés elég ahhoz, hogy megríkasson, vagy hogy értetlenséggel töltsön el. Mindig van valami olyan fordulat vagy ki nem mondott mozzanat a regényeiben, amin kicsit megütődök, amit jobban végig kell gondolnom, sokszor csak megsejtet az olvasóval valamit, amit néha végül tényként megtudunk, máskor pedig csak sejtés marad.
Imádom, hogy olyan részletes jellemrajzokat ad. Ebben a könyvben Irént szerettem a legjobban, bár végig arról volt szó, hogy a látszat ellenére végülis mindenki a húgához, Blankához vonzódott jobban. Az anya látványosan, az apa rejtve, és az imádott férfi is, aki rémesen hasonlított Ashley-re az Elfújta a szélből.
Volt egy bekezdés, amit akár rólam is írhatott volna:
" Ha valamire nagyon vágyódtam, és végre megkaptam, mindig időbe telt, míg végre természetesen tudtam viselkedni."

Hogy nekem van-e Katalin utcám? Ha álmodok, akkor mindig a József Attila utcai lakás jön fel, ahol egészen 21 éves koromig laktam. Hiába minden, sosem érzem igazán otthonomnak a Szilvágyi utcát. Én ott szinte nem is laktam soha, már egyetemista voltam, mikor odaköltöztünk és rá három évre meg már Viktorral éltünk Szegeden. Nem vártam sokat a Szilvágyi utcától, csak azt, hogy végre lesz egy saját szobám. Nem lett. De mivel időm legnagyobb részét Szegeden töltöttem akkoriban, így lassanként már nem is zavart, sőt azon is túltettem magam, hogy ha hazamentem, apránként azt vettem észre, hogy a cuccaimat a többi otthon lakó cucca kiszorítja. Évekig nem mentem ki a kertbe, mostanában vágyom már inkább csak rá, hogy a gyerekekkel kinn legyek.
Fura, hogy még sosem álmodtam azzal a házzal. És még mindig furcsa érzés ott állni a buszmegállónál, felnézni a régi ablakokra és tudni, hogy már nem ott lakunk.

Amit mindig irigylek, az az igazi szomszéd. Valahol nevetséges, hogy egy ekkora házban nincs amolyan igazán jó szomszédom, akihez bármikor becsöngetek, aki előtt nem szégyenleném, ha fut a lakás, ha hirtelen betoppan, hanem örülnék, hogy rám nyitotta az ajtót és nem ciki egy pohár vízzel kínálni. Mi szinte bármikor átmehettünk a Horváth lányokhoz és ők is gyakran jöttek hozzánk.
Még régebben mesélte a mama, hogy mikor odaköltöztek Ajkára, az orvos-tizesbe, akkor milyen élénk baráti életet éltek. Mindenki hazaért kora délután, valahova összegyűltek a gyerekek, aztán az asszonyok beszélgettek, uzsonnáztattak, este valahol megint összejöttek, boroztak, söröztek a férfiakkal együtt. Nagyjából mindenki hasonló élethelyzetben és anyagi helyzetben volt. Jó társaság volt. Csak aztán szétköltözött mindenki nagyobb lakásba, ahogy nöttek a családok.
Mi meg itthon ülünk és ha barátokhoz szeretnénk menni, akkor hosszas szervezésbe kerül. És már senki sem olyan nyitott a másikra. Magamon is ezt veszem észre. Nem azt mondom, hogy a magam barátja vagyok, de valahogy már nem nagyon tudok barátkozni. Barátkoztam eleget, csalódtam eleget, a legjobb barátok megmaradnak, aki meg elmarad, az elmarad idővel. Ha nem érzem a kölcsönösséget, már nem szoktam erőlködni. Leginkább a gyerekek hozzák az új ismeretségeket. Ha tudom, hogy melyiknek épp ki a legjobb barátja, akkor én is nyitok a barát anyukája felé. Ha vevő rám, akkor titkon nagyon tudok örülni:-DD

2009. szeptember 8., kedd

Mindenféle csak úgy...

Ma elég rosszul indult a nap. Karcsi szépen belerondított a reggelünkbe. Az úgy volt, hogy Matyi kakaót kért reggelire. Mondtam, hogy amíg felöltözik, addig kirakom az asztalra. Nagy bögre kakaót kiraktam, Matyi felöltözött, csak közben Karcsira nem figyeltem. Az egész bögrényi kakaót lerántotta az asztalról, ugyanis bele akart inni. Mindenbe beleiszik válogatás nélkül. A kávét pl. imádja, de szereti a colát, kóstolt már sört, baileyst, bacardit. Szóval most épp Matyi kakaója volt soron (immáron ezredszerre), ami sajnos a padlón kötött ki. Nekem jó szokásomhoz híven szépen elszállt az agyam, gyorsan elpateroltam onnan Kareszt, közben ráhúztam a popsijára és valamit kiabáltam is, úgyhogy végül a szőnyegről nézte, ahogy hálóingben ronggyal és szivaccsal törlöm a kakaót mindenhonnan. Ugyanis amerre szem ellátott, kakaópöttyök voltak. A földön, az asztal lábain, a székeken, a falon, a gyúródeszkán, még apa nadrágjának a legalján is (de ez utóbbi alig volt látható), nameg természetesen Kareszon, akinek még a pelusába is jutott egy kisebb adag. Na ezek után összeraktuk a csipet-csapatot és elindultunk a suliba meg az oviba. Közben Matyival tisztáztuk, hogy ha épp dühöngök jobban kell figyelni arra, amit mondok, ugyanis én nem azt mondtam neki, hogy soha többet nem kap kakaót, hanem azt, hogy csak akkor kapja meg a kakaót, ha ott áll már mellettem. Mert persze ő megint azt hitte, hogy őt akarom megbüntetni, pedig a Karcsi volt a hibás. Na mindegy, félreértést tisztáztuk, vígan haladtunk a suli felé. Miután Mikit is letettem az oviban, elmentük játszóra Karcsival.
Király kora reggel játszózni. Senki sincs a környéken, a két játszó egyedül csak és kizárólag a miénk volt. Ilyenkor Karcsinak éneklek, hülyéskedünk, kergetem, ökörködünk. Más anyukák előtt ezt sosem csinálom, a magánszámaim csak a fiúknak tartogatom. Rendkívül jól tudok már táncolni pl. a Dóra a felfedező mese végén is. Általában minden mesezene szövegét átköltöm és Matyi lelkesen megtanulja az összeset. Úgyhogy ő is tudja pl., hogy a Ben10 mese szövegében az a rész is szerepel:
"Különleges, eleven és mégsem idegen, Ben ten" - rontom, bontom, a cipőm kibontom.
Karcsival a játszón az is jó, hogy az összes repülőt és helikoptert és gágát megnézzük. Mostanában a gágát már többesszámban is használja: "Gágász", ez jellenti konkrétan azt, hogy legalább két madarat lát egyszerre. De ugyanígy érvényes a "gogosz"-ra is, vagyis két golyónál többet lát. De az "sz" hang egyszerre birtokos jelző is, vagyis az "atasz" azt jelenti, hogy apáé, a "babasz", hogy a babáé. Na ez volt egy gyors kitekintés a baba nyelvtanba, ami lassan angol nyelvtan felé hajlik.

Tegnap este úszni voltam szülői értekezlet után. A szülői hála az égnek hamar lement. Mindig aggódom, hogy felesleges szócsépléssel megy el a drága időm:-DD Szóval bepattantam az usziba, hogy leússzak pár hosszot. Én igazán nem értem, hogy miért nem lehet a MEGTELT táblát kitenni. A 8 sávból négyben edzés vagy oktatás folyt. A maradék 4 sávon osztozott a plebsz, köztük én is. A 7-8. sávban lebegnek az öregek, vagy az úszás címszó alatt valamit művelők, de én ilyen lassan úszó embereket ritkán láttam még életemben. Az 5-6 pálya a gyorsabb úszóké. Na itt úszik boldog-boldogtalan, aki már gyorsabban úszik, mint lebegő társai az előbb említett két pályán. Hát gyorsan számoltam, a gyorsúszó pályákon az egyikben 6, a másikban 8 ember úszott. Dóra beugrott a 6 fő mellé hetediknek, mondván: A hetedik, te magad légy! Mellettünk bérelt pályán ifjú titánok úsztak vagy tizen. Persze mindg gyorsban, vagy pillangóban szelte a vizet. Így én a kicsi és béna sokszor levegő helyett inkább csak vizet nyeltem. Hamar elfáradtam, a sávban erősebb ütemet diktáltak a gyorsúszók, mint az nekem kényelmes lett volna. Párszor persze rám is úsztak, nyeltem nagy löketeket a friss klóros vízből. Szóval kimásztam egy tucat hossz után és amíg zuhanyoztam kiszámoltam, hogy 100 Forintomba került minden 50 méter megtétele az usziban. Olyan bosszantó! Legalább 12 sáv kellett volna a hobbi-úszóknak tegnap este!!!

Aztán ami még zavar, hogy alig haladok azzal a nyomorult RR kendővel. Pedig minden nap hímezem, de nem érzem, hogy haladnék igazán. Közben nézegetem Vikó kendőjét és készítem magam arra, hogy ha lenyomtam ezt a kendőt, akkor jön egy másik kötelező RR, konkrétan a fagyis kancsó Vikó kendőjére három szállal. Ez utóbbi tény már előre elborzaszt, mert ilyet még sosem csináltam, hogy három szállal hímezzek. Közben meg ezerrel kacsingatnék az M betű, nameg az ezer éve betárazott Mira Sal következő nénije felé. Vajon mikor fogom először belebökni a tűmet? És persze fel kéne hajtani Viktorom nadrágjait, meg az enyémeket is, ha ugyan egyáltalán még beleférek... Na nem panaszkodom, inkább megiszom a kávémat és ihletet gyűjtök Juliához!

2009. szeptember 7., hétfő

Viktor nap

Szombaton megültük Viktor névnapját. Nem volt egy nagy dínomdánom, de szerintem egész jól sikerült. Mivel én meglehetősen fáradt voltam az előző este miatt, így indítványoztam, hogy süti sütés helyett a sarki cukiba menjünk enni egy-egy süteményt. Viktor vevő volt a dologra, úgyhogy lepattantunk a Nektár cukiba és besütiztünk, aztán sétáltunk és hazamentünk egy nagy Burn Out pizzával. Mi a fiúkkal fel is köszöntöttük apát, kapott tőlünk egy könyvet és a Büszkeség és balítélet amerikai változatát dvd-n. Hogy miért ezt a dvd-t? Mert ezt olvasta angolul:-DD A könyvet már ezer éve kinéztük, a fiúknak is nagyon tetszett. Azért vannak benne elég csúnya csúsztatások, nemhiába, hiszen ez is amerikai Hold könyv...

Itt egy kép az ünnepeltről és a fiairól:

2009. szeptember 6., vasárnap

Ottalvós csajbuli

Pénteken Maránál gyűltünk össze egy kis esti beszélgetésre, dvd nézésre és közös alvásra. Asszem a csajokkal az egyetem óta nem aludtam együtt, pedig megvan annak is a varázsa;) Kicsit nosztalgiáztunk, kiveséztük a jelenlegi élethelyzetünk, pletykálkodtunk, képeket nézegettünk, tornáztunk, mert mindhármunknak csirke combja van:-D Mara főzött vacsit. Pechjére pont padlizsánkrémlevest. Ez az egyetlen növény, amire enyhén allergiás vagyok. Szabályosan összeszorul a torkom tőle, kellemetlen fojtogató érzésem lesz, ha többet eszem belőle. Szóval csak mértékkel fogyasztottam, viszont a hús háromnegyedét tuti én pusztítottam el és szerintem egy zacskó csipszet is. Ittunk Ouzót meg bort, a csajok unicumot is. Én attól szabályosan hányok, úgyhogy inkább kihagytam. Végignéztük a görög nyaralás képeit, előbb a szelektált verziót, utána a teljeset. Remek képek készültek, nekem leginkább azok tetszettek, amin a lányok is rajta voltak:-DD
Filmet végül a Bridget Jonest néztük. Még mindig baromi jókat tudok rajta nevetni.
Mara néha-néha bealudt, mi Krisivel elég jól bírtuk, csak a fél tizenegyes holtpontomon kellett átesnem. Én nem tudom, de rég éreztem már magam ilyen jól. Még életemben nem próbáltam mérlegállást éjjel egykor és hülyére röhögöm magam még most is azon, hogy olyan hülyeséggel ökörködtünk, hogy ki tud még lótuszülést csinálni, hanyatt fekve kinyújtott lábbal a plafon felé pipiskedni, gyertyát csinálni. Fizikai leépülésünk már megindult, de még azért lelkesen küzdünk, ki Rubint Rékával, ki Béres Alexandrával, ki csak úgy a maga feje után:-DD Miután kifetrengtük magunk még azért két zacsi csipszet lenyomtunk lefekvés előtt. Krisi meg is jegyezte, hogy érzi, ahogy a zsír árad belőle:-DD Valamikor három körül feküdtünk le. Én szerencsésen otthon hagytam az alaposan bepakolt neszeszerem. Ezalatt a fogkefémet és a golyós dezodoromat kell érteni. Krisi is mindent otthon hagyott, de ő Mara fegyvertárát használta. Én is végignéztem a kínálatot, csak sasoltam. Csak kézkrémet használok, minden krémem, hidratálóm, naptejem, tusfürdőm és testápolóm megromlik, mert oly sűrűn használom...

Állati jó képeket készítettünk. Majd a csajoknak átküldöm, mert annyira nem publikusak, hiszen a felén tornázunk, vagy irgalmatlan hülye képeket vágunk. Egyet azért csatolok ide. Ilyenek voltunk 2009. szeptember 5-én valamikor hajnali két óra körül:
Másnap természetesen először háromnegyed hétkor ébredtem. Mivel Mara totál besötétített, így visszafeküdtem aludni, végül kilenckor végleg felébredtem, és kisebb hezitálás után nekiláttam összeszedni magam, mert haza kellett jönnöm. Egyrészt Viktoromnak volt pont a névnapja, nehogy már akkor hagyjam egyedül a fiúkkal, másrészt beígértem a srácoknak a palacsintát. Egykor már asztalnál ültünk és ettük a gombalevest és a palacsintát. Közben azon filóztam, hogy vajon a lányok mikor keltek fel...

Alexanra Ripley: Scarlett


"1991. szeptember 25-e nagy napja volt az amerikai könyvkiadásnak; végre napvilágot látott Margaret Mitchell immár klasszikussá lett amerikai nagyregényének, az Elfújta a szél-nek a folytatása, Alexandra Ripley tollából. Igen, a varázslatos szépségű és törhetetlen akaraterejű Scarlett O’Hara visszatért! Az Elfújta a szél végén váltunk el tőle, amint dacosan felszegte állát, és elhatározta, hogy visszahódítja a daliás, a gátlástalan, az ellenállhatatlan kalandort, Rhett Buttlert – akit elveszített, mert későn döbbent rá, hogy szereti. A Scarlett lapjain végigkövethetjük ennek a különleges asszonynak az útját, magányon, megvetettségen, társadalmi emelkedésen és buktatókon, Amerika és Európa kínálta kalandokon át a nagyvilági élet csúcsáig, az elveszített szerelemtől a megtalált boldogságig."

Maradjunk annyiban, hogy elolvastam. Nem tetszett, egyszer majdnem félre is tettem. Nekem túl nagy Scarlett jellemének fordulása ilyen rövid idő alatt. Persze örömmel töltött el, hogy mégis csak Rhett mellett találta meg a boldogságot, de valahogy nem az a Scarlett volt a könyvben, akit az Elfújta a szélből megismertem, és hát Rhett sem olyan izgalmas benne. Persze megöltem kissé a regényt azzal, hogy előre lapoztam és a lényeget elolvastam;) konkrétan azokat a részeket, ahol Rhett feltűnik ismét Scarlett életében. Az meg szabályosan érthetetlen, hogy miközben van három gyereke, egyet teljesen kiemel, szabályosan csüng rajta, a másik kettővel meg még szinte említés szinten sem foglalkozik. És hát hogy Ashley-nek maga keres feleséget?!?! No comment. Kár volt időt pazarolnom rá, ez nem folytatás, hanem valami fura hepiend a régi szereplőkkel...

2009. szeptember 4., péntek

Gyógynövényes RR (2)

Haladok, haladok, de nagyon lassan, pedig tényleg mást nem csinálok most, csak ezt öltögetem, mikor tűt veszek a kezembe. Az biztos, hogy határidőre kész lesz majd a belső ablakos része és valamennyit a külső részéből is el tudok készíteni, de mindenképp szükségem lesz plusz extra időre, hogy teljesen kész legyen.
Na a nyuszikám alatt már kész a terítő és ma kikontúroztam a csirkét vagy kakast vagy mifenét:-DD
Mellesleg napok óta az M betűt nézegetem Nora Corbett-től. Nagyon tetszik, de egy dolgot tuti nem fogok ráhímezni, azt a nyakláncfélét, amit a tündérke tart a kezében és egészen a minta alá lelóg. Nekem az amolyan felesleges sallangnak tűnik. Gyorsan ezt is fotóztam a szépséges hozzávaló cérnákkal együtt. Szinte biztos, hogy nekem is csillámos 32-es belfast lesz az anyaga, már olyan régóta szeretném azt valamire felhasználni, és most itt a remek alkalom. Viszont kénytelen voltam csigatempóm miatt ezer tervem felülbírálni. Asszem ebből csak karácsonyi ajándék lesz, mert a mama október 10-i szülinapjára akkor semkészülne el, ha megfeszülök... Sajnos!

2009. szeptember 2., szerda

Összefoglaló

Már megint egy csomó idő eltelt és alig írtam valamit. A tűm persze szorgalmasan jár, próbálom összehozni az összehozhatatlant, vagyis elkészíteni az RR kendőmet határidőre:-DD Ma megkaptam Ritától a Nora Corbett M betűjét. Azt hittem visítok, mikor leélezve szépen félbehajtva megláttam a borítékot a postaládában. Na ja, postás bácsinak gondolom sejtelme sem volt arról, hogy egy párezer forintos keresztszemes mintát hajt és élez le kettéhajtva. Most préselem, hogy ne látszódjon annyira a hajtás nyoma. Persze rögtön nekilátnék, olyan szépek mellette a CC fonalak, de kitartás még, mert az RR kendő fontosabb. Mellesleg a betűt a mama szülinapjára szánom.

Elkezdődött az újabb év. Vártam, bár őszintén szólva tényleg nagyon jól belerázódtam a nyárba. Délelőtt játszó, délután játszó, közben valamikor főzés vagy kajarendelés, Karcsi alvás, nagyok veszekedés, egy-egy társasozás, ezer vasútépítés. Karcsi a legnehezebb a három közül. Ha csak a Matyi, vagy csak a Miki van, tök jól eljátszunk, dumálunk, hagynak tenni-venni ezt-azt. Karesz viszont még a klotyóról is lerángat, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, akkor hisztizik, zokog, odacsap. Szóval nevelem, de nem nagyon hatja meg az sem, ha rávágom az ajtót, vagy ha kiabálok vele. Immunis. Pedig tuti nem a tesóitól látta el, mert azok a küszöb alatt vannak, ha kiengedem a hangom. De ha kimegyek a Karcsival az utcára, akkor minden frankó. Baromi nagyokat sétál, motorozik, imád hintázni, akkurátusan készíti a homoksütiket, mindenhova felmászik, minden csúszdát kipróbál. Én meg megyek utána folyton, mert senkivel sincs kedvem beszélgetni. Anikóval játszózunk, a gyerekeink összeszoktak, én már valahogy nem akarok többet ismerkedni a homokozó szélén. Legalább addig csöndben vagyok, senki nem szól hozzám, végre gondolkodhatok a magam dolgain. Egy csomószor azt vettem észre a nyáron, hogy ha valamelyik nagy nem volt otthon, hogy jé, végig tudok gondolni jó pár dolgot. Persze azért figyelem a többi anyukát és néha halálian jól szórakozom. Kedvencem (Anikónak is) Sára-Eszter anyuja. Ordítva fegyelmezi a kölykeit, mégis olyan rosszak, hogy iszony. Én nem tudom miért gondolja valaki azt (jelen esetben az ikrek anyja), hogy a játszó egyik sarkáról való irgalmatlan üvöltéssel rá tudja venni az alig 3 éves gyerekét, aki mellesleg úgy általában nem szokott szót fogadni, hogy ugyanmár ne menjen a hinta elé, mert megrúgják. Na, az ő gyerekeivel mindig történik valami, tegnap az egyikLactacid feminát ivott, de szerencsére nem lett baja. Ezek tipikusan azok a sztorik, amiket én csak max. anyámnak mesélnék el, vagy a legjobb ismerőseimnek, nem a játszón szórakoztatnám vele a nagyérdeműt.

Miki örömmel ment oviba. Lettek új csoporttársak is, akik üvöltve lógtak Margit nénin az első napon. Karesz is csak sasolt, jött oda hozzám, hogy a "baba". Tudtam, hogy azt kérdi, hogy miért sír a kislány. Gyerek anyja az előtérben a szekrényeknél hallgatja, hogy sír a lánya. Miért ilyen mazochista? Pechjére Margit néni épp kijött a síró-rívó kislánnyal, hogy nézzék meg milyen szép szekrénye van. Margit néni baromi bosszús volt anyukára, hogy nem ment el sétálni, ugyanis a kislány meglátta az anyját és plussz egy fokkal hangosabban üvöltött onnantól kezdve. Még nem láttam Margit nénit szentségelni, de most nagyon-nagyon közel volt hozzá, anyukát meg is kérte, hogy tegye már meg, és sétáljon egy kört az ovi körül. Mikit kérdeztem róla és mondta, hogy a kislány délután már nem sírt. Sajnos Dadus Margit néni nyugdíjba ment, pedig hogy szerettem. És persze a gyerekek is szerették. Mindig annyira képben volt a fiúkat illetőleg, nameg olyan nagyis volt, mindig volt legalább egy gyerek a közelében, akit szeretgetett. Sajnálom hogy elment, de azért a játszón még fogok vele találkozni. Miki várja már nagyon a focit, mindenképp beiratom, sőt ha vinnék úszni, akkor arra is beiratnám, de oda általában csak a nagyokat viszik.

Matyikám első napja is jól zárult, bár az évnyitót nagyon unta:-DD Örült az osztálytársainak, állítólag tényleg nagyot nőtt, már olyan magas, mint az a srác, aki az 5. volt tavaly a tornasorban. Tegnap befóliáztuka könyveket, felvignyettáztam mindet, bekötöttem a füzeteket, kitöltöttem minden kitölteni valót és értékeltem, hogy idén nem kell ezer ketyerét vagdosni, ragasztgatni stb. Így is elég munkát ad az embernek az évekzedés. Épp tegnap számoltam utána, hogy laza nyolc évet fogok lehúzni a Bükköny oviban a három gyerekkel. A végén vajon fogok kapni bizonyítványt? A Don Bosco sulit még nem számoltam ki, de örülnék, ha ide járhatna majd Miklós és Károly is, tehát úgy 15 év körüli időt fogok minden nap a kapuban eltölteni. És őszintén remélem, hogy nem lesz ugyanabban az összehasonlításban részük, mint nekünk gyerekkorunkban. Én persze nem sínylettem meg túlzottan, de húgom eléggé.
Matyinak folyton fáj a feje. Jövő hét szerdán elviszem szemészetre, hogy minden oké-e nála. Folyton olvas, mi meg Viktorral mindketten szemüvegesek vagyunk (úgy de úgy vágyom egy új szemüvegre, vagy egy kontaktlencsére), szóval van eséle egy saját külön bejáratú szemüvegre. Remélem nem lesz tőle olyan mint Agnan;)

Mikinek épp most próbálok kikuncsorogni egy hallásvizsgálatot a Bethesdában. És látom, még mindig nem ítam meg a beszámolómat a hallás-dolgainkról, pedig nagyon aktuális lenne. Újra megyünk Enikő nénihez, őt is fel kéne csörögnöm ez ügyben. Ovis logopédus nénivel már találkoztam, mondta, hogy mindenképp megnézi az őszi szűrésnél a Mikit és beiktatja az órarendbe. Éljen! Éljen!

Közben otthon is minden kezd rendbejönni. Húgomék kisfia, Misi kétoldali tüdőgyulladást kapott. Szerencsére még időben elcsípték a bajt, hamar kórházba kerültek és rendbe is jött, de tesómékat már a legrosszabbra is felkészítették. Misiért sokan és sokat imádkozunk és szerintem bitang erős kiskölyök! Örülök, hogy leküzdötte a tüdőgyuszit! Sokat gondolok rájuk, ma este a húgom is felcsörgetem.

Karesz túl van három nap intenzív lázon, ami persze főképp éjszaka tombolt. Szégyenszemre nem estem ettől annyira kétségbe, így elmentem Mariannal megnézni a Harry Pottert a moziba. Két dolog rémesen idegesített. 1. Szellemképes volt a film. Minden figura életlen volt. 2 Harrytől falnak megyek... Egyébként nem volt rossz, de valahogy mást vártam, de ha már mindegyik részt megnéztem, akkor ezt sem hagyhattam ki:-DD

Pénteken ottalvós bulira megyek Marával és Krisivel. Viktor épp megjegyezte, hogy folyton elcsászkálok mindenkivel. Mindenkivel?!?! Leginkább csak velük, de akkor garantált a jó hangulat;)