Gyerkőceim életkora

2009. február 27., péntek

Mirabilia: Garden Verses (3)


Ennyit sikerült haladnom a múltkori fázisfotó óta. Kicsit gyatra teljesítmény. Azt hittem, hogy jövő héten már javában a Sárkány SAl-ba és esetleg az RR kendőbe böködöm a tűmet. Hát mivel többet fújom az orrom, mint bököm az x-et így ennyi tellett tőlem. De azért már alakul!

Special Friend Award


Különleges BARÁT DÍJ: Azaz Special Friends Award from Anita, Szegedi lány, Kata, Dorottya.

"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek.(na, ezzel simán tudnék vitatkozni, de nem teszem, mert jókislányvagyok!!Én mint barátságos... hmmm.) Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger.(a több figyelemtől mentsen meg az ég... elég nekem az ami van! )
Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."

A díj ha jól látom nagyjából körbeért, úgyhogy küldöm én is minden kedves barátomnak, ahogy előttem már páran tették!

2009. február 26., csütörtök

Beszóltak


Igen, eljött a perc, amitől rohadtul tartottam. Délután, ha megyek a Matyiért meg fogom kérdezni, hogy melyik tanító néni üzent ilyen diszkréten a gyerekkel?
Ma a kisboltban a péksütis pult előtt Matyi mondta, hogy a tanító néninek az a kérése, hogy ne hozzon se 7days csokis croissant-t, se sima croissant-t. Frankó. Ezek után maradt a péksütikből a fánk, amit még Matykó megeszik, vagy a csokis csiga.

Kérdem én: Milyen alapon szól bele a tanító néni, hogy mit hoz a gyerek tízóraira a suliba?
Kérdem én: Volt neki valaha rosszul evő gyereke?
Kérdem én: Tudja, hogy mit kínlódtam Matyival kiskorában és később is kaja címszó alatt?
Kérdem én: Ott állt mellettem, mikor szorongva álltam a tanácsadáson egy babával a kezemben, hogy megint nem hízott?
Kérdem én: Ott volt, mikor Matykó levágta a tányérját és ha 5 katonát megevett már boldog voltam?
Kérdem én: Ott volt velem a gasztroenterológián és a hasi uh-n, hogy megnézzék van-e valami szervi elváltozás?
Kérdem én: Ő nézi végig, hogy a Matyi a megfőzött meleg ebédemből, amivel akár órákig küzdök három kanállal eszik?
Kérdem én: Kipróbálta, hogy milyen, amikor megtömi a gyereket és az mindent visszahány?
Kérdem én: Tapostak már bele azzal a lelkébe, hogy valamit szarul csinál, mert a gyerek nem eszik?
Kérdem én: Piszkálták már egy csomóan azzal, hogy túl vékony a kölyke?
Kérdem én: Ő bontja ki délután a táskát és nézi meg a tízóraira csomagolt szendvics felét?
Kérdem én: Miért kell a bölcsiben és az oviba és a suliban is engem azzal b@sztatni, hogy nem etetem megfelelően a gyerekem? Engem ez nagyon bánt.

Egyrészt, mert szerintem rohadt jól főzök, szóval nem rajtam múlik. Másrészt mert van egy másik gyerekem, aki mindent megeszik, tehát nem bennem van a hiba. Harmadrészt mert én tényleg mindent megpróbáltam. Negyedrészt mert van egy aranyszabály: Rosszevő gyereknek add azt, amit megeszik! Matyi a croissant-t eszi meg. Ilyenkor tudom, hogy habár reggelizik itthon, a suliban, megeszi a tízóraiát és megeszi a croit, aztán szinte hozzá sem nyúl az ebédhez mert teszem azt az tökfőzelék, akkor délután ugrik a sulis uzsira, itthon megint uzsonnázik és vacsizik is, nem is keveset. De ha nincs az a szaros croi, akkor ha neki nem jó az ebéd, akkor délutánra már baromi éhes. És igen, dühöngök, hogy mennyi pénzt kifizetek az ebédért és a gyerek néha bele sem szagol, de ez van.

Mikor lábadozott a hányás után tök éhes volt. Mondtam, hogy lehet enni ropit és hungarocellt, főtt krumplit vagy köménymaglevest, akkor inkább nem evett, mert nem kapott csokis győri kekszet vagy pizzát. Na ilyen az én kölyköm tisztelt tanár néni, ha vállalja, hogy két hétig eteti, garantálom, hogy nem fog nekem üzenni croissant ügyben!!!

2009. február 24., kedd

Reggelek úgy általában

Azt hiszem két fő ellenségem van. Mármint Viktorom megfogalmazása szerint:
1. A kamionok az utakon.
2. Reggeli felkelés, a nap elkezdése
A kamionokról majd máskor, mert velük épp nem akasztottam össze a bajszom. Nade a reggelek... minden nap szembesülnöm kell velük:-DD

Nem bírok felkelni. Iszonyúan szenvedek, képes vagyok többször visszaaludni és szégyenszemre én vagyok néha az utolsó, aki kimászik az ágyból. Hú hány helyről hallom, hogy már reggel hatkor felkelnek az anyukák és már rotyog a leves, már egy adag ruhát kiterítettek, már mindenkinek kinn gőzölög a kakaó, tej mire a család előmászik. Én is csináltam ezt. Úgy emlékszem, hogy akkoriban csak Matyi volt. Na nem kelek későn, csak az a gond, hogy a gyerekekkel együtt, legkésőbb fél nyolckor. Tehát akkor próbálom utolérni magam, amikor ők már fenn vannak. Így klasszisokkal nehezebb. Anyám mindig ezért korhol, hogy a reggelt tudja az ember meghajtani. Persze, tudom, de egyszerűen képtelen vagyok rá. És tök mindegy, hogy fél egykor, tízkor, vagy akár nyolckor fekszem le. A reggel mindig ugyanolyan. Útálatos, jajjjjj ne és hagyjál békén. Talán Miklós fiam érti ezt a legjobban, aki hasonlóan indítja a napot. Neki ugyanúgy hevernie kell az ágyban, mire veszi a fáradtságot, hogy kimásszon. Az ovis napok reggelén Viktor áthozza őt félálomban az ágyunkba még hálózsákosan, vastagcsipásan. Ott ébredezik mellettem és ugyanolyan méregzsák, mint én.
Matyi amióta iskolás minden reggel fél hétkor felkel. Hihetetlen. Kipattan a szeme és átjön a szobánkba, jelenti: Felkeltem. Már tudja, hogy ezt apának kell mondania, mert én rámorgok, hogy hagyjon békén:-D Hosszas munkával sikerült elérni (apának), hogy Matyi rászokjon, hogy vegye fel a zokniját és csak úgy jöjjön át. Ilyen apróság, hogy esetleg fel is öltözzön talán majd nyárra összehozható talán...
Karesz iszony ahogy ébred. Felkel, mindenféle hanghatással jelzi ezt a család felé. Általában benn az ágyában gágázik, vagy kárkározik. Én hülye viszont minden éjjel benn hagyom az éjszakai tápis üveget az ágya mellett. Karesz pedig azért ébred fel, mert éhes, hiába húz le fél négykor, vagy akár ötkor 200 ml tápit. Így mikor a cumisüveget kihozom Karcsival együtt, általában üvöltve ül az ágy tetején, amíg kész nincs a kajája.
Viktor a csúcs. Őneki is kipattan a szeme, felkel és pörög. Én nemtom hogy csinálja. Mindig azt mondja, hogy ez kell, hogy a reggel menjen. Hát igen, én lustamami maradok itthon Karcsival, ő viszi a két nagyot oviba és suliba. Még az ősszel kipróbáltam, hogy én viszem őket reggelenként. Volt varázsa annak, hogy nyolckor már kinn voltam a srácokkal, hazafele beugrottam a boltba bevásárolni, a piacon friss zöldséget vettem. Talán két hétig tartott a varázs, aztán Viktor átvette a fiúkat, mert hát a felkelés...
Szóval reggelenként ülök a kávésbögrémmel és próbálok életet lehellni magamba. Nem szeretem, ha ilyenkor szólnak hozzám. Általában ezer gondolat cikázik a fejemben. Ma reggel pl. az, hogy ez a 7. reggelem, hogy úgy kelek fel, hogy nem vagyok jól. De ez már egy jobbik reggel. A tegnapelőtti volt a legrosszabb. Akkor azt hittem bőgök, hogy hétfő van. Karesz taknyos, Miki durvántaknyos, úgyhogy itthon maradt, én meg várom a pénteket, hogy vége legyen a hétnek. Dél körül már a "nagyon szarul vagyok" állapotban lebegek, holott elmondhatom, hogy az elmúlt két napban a tv nevelte a srácaim. Karesz még életében nem tv-zett ennyit. Én fekszem, ők rajtam ülnek és nézik a meséket. Ha jobban vagyok lemászom az ágyról, kicsit autózom Karcsival, vagy legózunk, aztán megyek vissza az ágyra pihizni. Még szerencse, hogy Júlia elhozza Matykót a suliból, mert délelőtt reményvesztetten nézem a havat, hogy ki kell mennem ebbe a szar időbe és két másik gyereket is rángatnom kell magam után, hogy elhozzuk a Matykót. Naná, hogy Miki szánkózni szeretne, Karcsi sír, ha ráesik a hó, én meg csak túlélni szeretném a napot...

Szóval szar betegen, és legszörnyűbb betegen a reggel, amikoris fel kell kelni.
Ma viszont már alakulok, úgyhogy kacérkodom a gondolattal, hogy én hozom el Matykót a suliból. Ja, és szeretnék főzni egy kelkáposztafőzit ebédre. Hú, micsoda tervek!!!:-DDD

Két képet csatolok. Mindkettő háromnegyed nyolckor készült.

Karesz már túl van a reggeli tápiján és a karácsonyra a szüleimtől kapott hihetetlen rózsaszín hálózsákjában nyomul a nagyágyon (még orrszívás előtt vagyunk, úgyhogy nincsenek krokodilkönnycseppek a képen).

A másik képen Miki van, őt így érte a háromnegyed nyolc. Apa és Matyi már rég elmentek, mert ma Matyiék a suliban imával kezdenek, így fél nyolcra be kell érni. Ma lesz szentmiséjük is, hiszen hamvazó szerda van, vagyis megkezdődik a nagyböjt. Ilyenkor mindig gondolok Zirci nagyira, mert hamvazószerdán halt meg sok-sok évvel ezelőtt. Csak a hosszú ősz hajára emlékszem, amit este az ágyban leengedett (derékig ért a haja, szerettem azt a szertartást, ahogy kibontotta a kontyát és kiszedegette a csatokat, aztán kibomlott a fonott copf), meg a szagára és hogy nagyon szerettem mellette aludni. Ha nem lennénenk a képek, akkor biztos nem emlékeznék az arcára... Mentségemül szóljon, hogy kicsi voltam, amikor meghalt.

2009. február 23., hétfő

Miki - logopédus utolsó felvonás

Azt hiszem megvolt a végső felvonás Miki fül-orr-gégés, logopédiai diagnosztizálásában.
Múlt héten szerdán voltunk Dr. Patakinál a korábbi hallásvizsgálat eredményével. Mikivel kettesben mentünk. Szerencsére Júlia tudott vigyázni Karcsira és Matyira, aki már csak egy reggeli hányást dobott aznap... Miki imád velem kettesben menni, mert akkor mindig csurran-cseppen neki valami kis apróság. Ha jó késői időpontot kapunk a doktor bácsinál, akkor egy Happy Meal Menüt könyörög ki a mekiben, ha korábban megyünk, akkor beülünk a sarki sütizőbe. Ő eszik egy mignont én iszom egy kávét és dumálunk.

Gyors kitérő, de ezt el kell mesélnem. Anyukám jött pénteken, hogy egy kicsit ápoljon engem, Viktor meg mehessen dolgozni a határidős munkája miatt. Mondtam délután Mamának, hogy ha megy a Mikiért, akkor üljenek be a sarki cukiba ketten, olyankor olyan jókat lehet dumálni Miklóskával. Előre elmondtam, hogy a mignon a Miki kedvenc sütije, nameg hogy a magas székekre ne üljenek. Bementek a cukiba. Mama állt a pult előtt, hogy milyen sütit mondtam. A csaj segített: Mindig mignont vesznek, rózsaszínűt. Aztán megkérdezte anyukámat, hogy ugye ő az anyai nagymama, mert nagyon hasonlítunk egymásra:)
Hát igen. A cukis csaj már a kocsiból dudál, a kisboltban az eladók már tegeződnek velem és tudják a gyerekek nevét is szinte. A patikus csaj is köszön az utcán...

Nade visszatérve Mikire. Sosem gondoltam volna, hogy a legjobb szakemberhez keveredünk ilyen totál véletlenül. Minket a logopédus néni küldött Pataki dr-hoz az oviból. Mint kiderült, konkrétan Dr. Patai László főorvoshoz, Magyarország pár éve még létező egyetlen foniátriai osztályának a főorvosához járunk. Szóval ő az országos szaktekintély, sok-sok dologban úttörő, többek között abban a "betegségben" is, amivel Miklóskát diagnosztizálta. S mivel kedvenc kormányunk élén a volt kedvenc egészségügyi miniszterrel, Hordágy Ágnessel sikeresen szétverte ezt az egyetlen osztályt, így Miki kezelése ma már nem ingyenes, hanem kemény összeget kell letennünk az asztalra. Nade ezen nem spórolunk, már megbeszéltük Viktorral.

Miklóska hallása nem vészes. Mivel az utolsó hallásvizsgálat is enyhe taknyolás mellett történt és a 20-as vonal alá nem került, így az orrmandula marad. Viszont bizonyos frekvenciákon Miki hallása túl érzékeny. Ezeket a hangokat túl hamar hallja és sokáig csengenek a fülében, így az utána következőket nem tudja megkülönböztetni, vagy egyáltalán nem is hallja. S mivel ezek a hangos, hosszan tartó hangok neki zavaróak, egyszerűen nem figyel rájuk, az agyával kizárja őket. Ezért nem beszél tisztán bizonyos hangoknál, mert nem úgy hallja őket, ahogy más normális ember. A dolog kezelhető, 70 %-ban teljes javulást hoz. Csak remélem, hogy nem mi leszünk a 30 %.
Logopédus természetesen marad, mert a hangok formálásában sem nagy spíler Öcsi, de a lényeg most az inputon van, nem az outputon.

2009. február 22., vasárnap

Mátyás nap

Igaz, hogy csak kedden ünneplik a Mátyások a névnapjukat, mi a Matyinkat megünnepeltük már szombaton. Már ezer éve beszerezte apa a testhezálló ajándékot, aminek az összerakásához kell egy hétvége. Tehát időben meg kellett ünnepelni a névnapost.Szombaton ebéd után mint a villám nekiláttam tortát sütni. Szerintem nagyon finom lett, de bátortalanul megjegyezném, hogy a mamától kapott recept nem tortához, hanem sütihez készült. Túl sok lett a krém, nameg valahogy fura volt, hogy a tortaformába nyújtsam bele a tésztát. A végeredmény viszont igen fincsi, a srácok tömték ezerrel. Az ünnepléshez a tüzijáték elmaradhatatlan. Az ajándék pedig végre tuti nyerő volt. Matyi le sem szakadt róla, ült és csinálta eszméletlenül kitartóan, ami rá annyira nem jellemző. Apának azért néha-néha be kellett segíteni:) A kész műről is dobok egy fotót. Viktor lehet mutogatni a haveroknak;)

A KÉZ

Ha beteg vagyok és nem kelhetek ki az ágyamból, akkor sokszor azzal szórakozok, hogy kezembe veszek egy készletet és csak nézegetem, hogy hol kezdeném, hogy haladnék, tervezgetem, hogy optimális esetben mennyi idő alatt lennék kész a teljes képpel. Lehet, hogy hülyén hangzik, de én ezt élvezem. (piruló szmájli)Most az új készletem vettem a kezembe. Nem bontottam ki, csak nézegettem. A bal alsó sarokból kezdeném ezt a képet, az már tuti... Viszont van egy dolog, amin nem tudok elmenni. Van a képen egy kéz. Ez KINEK A KEZE? Most vagy a csaj kezét törték ki könyökben, vagy az oszlop mögött áll valaki, akinek a keze belelóg a képbe... Baromira zavaró szerintem. Próbáltam csavargatni enyim kezem, hogy milyen pózban állna úgy, hogy esetleg az oszlopnak dől a csajszi. Hát a vállamat sokkal jobban meg kéne emelnem. Mindenhogy gáz! Ha egyszer meghímzem, ezt a kezet le fogom hagyni és hajat hímzek a helyére...

2009. február 21., szombat

Beteg vagyok

Elkaptam Matyi hányós-fosós vírusát. Szerencsére engem csak az előbbi ütött ki. Ha felépültem írok megint...

2009. február 18., szerda

Hétvége Szegeden

Pénteken azzal jött haza Viktor a munkából, hogy beszélt Simonyi Attilával, akik meghívtak minket Szegedre ottalvós hétvégére. Rég nem találkoztunk a Simonyi családdal. Még talán két éve jártak itt fenn Budapesten nálunk, csak akkor a kisebbik gyereket Orsit nem hozták magukkal. Kicsit aggódtunk, hogy milyen idő lesz hétvégén, úgyhogy csak szombaton érett meg a végső döntés, hogy akkor pakolunk és megyünk.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Júlia és Attila tök jó vendéglátók. Nem görcsöltek ezer dologgal, hogy vendégek jönnek. Júliával mi ketten mentünk el bevásárolni. Kipróbáltam, bár véletlenül, hogy úgy is tudok vezetni, hogy behúzva van a kézifék... A srácok hamar egymásra találtak. Matyi Örsivel nyomult, aki már nagycsoportos, Miki és Orsika meg szintén jól elvoltak. A Simonyi gyerekekre simán lehet mondani, hogy tűz és víz a két gyerek. Örsi nyugodt, megfontolt, Orsi meg cikázott fel-alá, hangoskodott, sikítozott. Matyi mondta is:
-Aranyos volt az Orsika, csak kicsit sokat sikítozott és vert minket:-DDD
Mi felnőttek próbáltunk a gyerekek mellett beszélgetni több-kevesebb sikerrel. Este elég későn volt takarodó a srácoknak és végül nekünk is. Nekem pocsék éjszakám volt, Karcsi hétvégére betaknyosodott és nem kapott levegőt rendesen, óránként ébredt, sokszor felsírt. Miki szintén taknyos volt, ő a sarokban horkolt vadállat módon. Szóval inkább Viktor vezetett hazafele is, pedig bevállaltam.
Jó volt Szegeden, még ha a városból szinte semmit sem láttunk, csak a legóvillamosokat egy villanásra, meg a körutat, amin utaztunk, a Károlyi kolit, a Mars teret. Júlia és Attila elég világutazó népség hozzánk képest. Attilát a cég sok helyre küldi meló miatt, aztán Juli megy utána vagy egyedül, vagy a gyerekekkel. Legutóbb Malajziában voltak. Csodaszép hely, csodaszép képek. Ott töltötték a karácsonyt, szilvesztert.

Megállapodtunk, hogy ha itt a szép idő, akkor megyünk megint. Mondták, hogy fel vannak készülve az öttagú inváziónkra. Általában elmondható, hogy ahova megyünk, ott minketa látogatásunk után ki kell pihenni és úgy nagyrészt ritkán is hívnak meg minket bárhova. Na ja, adunk elég melót a vendéglátóknak;)

2009. február 17., kedd

Mirabilia: Garden Verses (2)

Rég mutattam bármi hímzést. Ma elég jó fény volt, úgyhogy gyorsan lefotóztam. Most megint ezen ügyködöm. Szeretem hímezni, remélem jövő héten kész leszek vele!

Miki az első farsangon

Ő itt Miki fiam, mint napraforgó. A jelmez kölcsönbe volt, hálát is adtam érte! Nem tudom, hogy milyen volt a farsang, Miki pár szóval elintézte az egészet.
Itthon hosszas rábeszélés után még egyszer felvette a jelmezt, hogy fotózhassam. Felállni már nem volt hajlandó, úgyhogy egy térdelő napraforgót sikerült csak lencsevégre kapnom:)

Anne Geddes kirakó (2)


Kérem szépen ma reggel így áll a kirakó! Megküzdöttem vele! Anita, én felszámozom a hátulját és szétbontom. A ragasztás örömét meghagyom Neked! Ja, a kép jó vacak, Viktor rá ne nagyíts! Életlen stb... pirulok érte rendesen:)

2009. február 16., hétfő

Az elmúlt napok

Na csak nem született meg múlt hét pénteken a bejegyzés, így ma megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Múlt héten volt sok-sok jó dolog, amiről írhattam volna. Na nézzük. Igyekeztem eseménydúsra tervezni a hetemet, ez sikerült is.

Szerdán találkoztam Krisivel a Camponában. Jó volt összejönni egy délutáni kávéra. Rég találkoztunk. Már kéne tényleg egy borozós, egészestés összejövetel is hármasban, remélem mihamarabb össze tudjuk hozni. (Kivételesen örülnék, ha nem mondanám le betegség és más egyéb címszó alatt:-DD )
Marával sajnos nem jött össze az esti mozi. Kicsit én is rugalmatlan voltam, de tény, hogy Viktor sokat-sokat dolgozott, és elég keveset láttam esténként. Viszont a héten hamarabb hazaér, úgyhogy Mara mehetünk korábban is moziba!!! Mostanában úgyis a nagyokat csak kétnaponta fürdetjük, Kareszt naponta továbbra is. Matykó bőre nem bírja a téli jó meleg fürcsiket. Totál kiszárad, kisebesedik. Nameg kicsit nekünk is könnyebb, ha csak minden második este van esti fürdés. Ha majd jön a jó idő és koszosodnak is rendesen a srácok, akkor lehet megint minden este pancsolni.

Csütörtökön érkezett Mariann a srácokkal. Szerencsére nem jöttek túl korán, így délelőtt én is elmentem a 15 hós tanácsadásra mázsálásra, méreckedésre Karcsival. Miki aznap itthon maradt, nem ment oviba, hogy Kolossal találkozhasson. Karcsi megint alulmúlta várakozásaim. 9,56 kiló, nameg 79 centi. Igaz, hogy a védőnő szinte átlóban mérte Öcsit, de nem szóltam, legalább legközelebb konstatálhatjuk, hogy hú, de nagyot nőtt. Súlyban tartja magát Karcsikám a 10-es szint felett, magasságban meg az 50 görbén van. Tömören magas, vékony kiscsóka.
Mariannékkal hamar elrepült a nap. Sajna hímezni nem tudtunk, de megkaptam Brunyi-Judit karácsonyi meglepijét, a hiányzó Mirabiliás gyöngyöket. Amennyire tudtunk, dumáltunk a gyerekek mellett. A nagyok jól eljátszottak, vonatoztak meg színeztek meg egyebek. A kicsik egymástól totál függetlenül kepesztettek. Botond kinn aludt, úgyhogy jó egy órát sétáltunk, játszóztunk délután, aztán elhoztuk Matyit a suliból, aki szörnynek öltözött. Rengeteget vergődtem a jemezével. Végülis a tavalyi dínójelmezt felturbóztuk egy denevérszárny-féleséggel és Júliától elkértem az oroszlánjelmez overálját. Matyi remekül érezte magát egészsen addig, amíg valaki meg nem jegyezte:
-De cuki!
Kicsit szorította a fejét az általa készített maszk, szóval mikor mentem érte, a többi gyerekkel ellentétben ő civilben pompázott. Na itt egy kép róla, hogy milyen is volt 2009 farsangján, mint szörny:
Pénteken bementem a Kórházba. Gondoltam, hogy már nagyon itt az ideje, nameg közben befutott egy sms az Éva kézimunkából, hogy mehetek a készletemért, amit a szüleimtől kapott pénzből rendeltem magamnak. Már kibontottam, csodaszép kék színei vannak! Nade ott tartottam, hogy bementem a kórházba. Először a pénzügyre mentem a lányokhoz. Ott találkoztam Annamarival is, a főnökömmel. Kérdezte, hogy lenne-e kedvem otthoni munkához heti pár órában. Én igent mondtam, hogy összehozható, de nem túl nagy lekötöttséggel, mert néha napokig ki sem látszom az itthoni dolgokból. Máskor viszont jó napjaim vannak, akkor menne akár napi több óra is. Na szó szót követett és megállapodtunk, hogy leülünk egy közös beszélgetésre Zsuzsival a pénzügyi vezetővel és vele, hogy mit is kéne csinálni, hogy is lehetne kivitelezni. Aztán miután ezen filózgattam itthon, egyszercsak beugrott, hogy basszus, lehet-e dolgoznom Gyed mellett úgy, hogy marad a Gyed? Hát nem olvastam nagyon utána, de első blikkre nekem úgy tűnik, hogy nem. Viszont a Gyes nekem laza 50 ezerrel kevesebb és nagyon nem hiszem, hogy közalkalmazottként heti pár óráért kapnék annyit, hogy érdemes legyen a Gyedemet elcserélni itthonmunkára. Persze ha ez az ára annak, hogy megmaradjon a munkám... Na mindegy. Én írtam Annamarinak, ahogy kérte, megírtam ezt a gondomat, most nála a labda.

Múlt héten kaptam egy meglepi csomagot is Csédórától. Örültem, mint majom a farkának. Dvd-n elküldte nekem a Leány gyöngy fülbevalóval című filmet, tett mellé csokit és 32-es Permin anyagot is, amit én nagyon szeretek, többek között a légiessége miatt. A filmet sajna nem tudjuk még megnézni, mivel a tv-nk kb. másfél hete lerobbant. Most épp szervízben van, talán a héten végre beüzemelhetjük. Köszi Csédóra a kedvességet!

Pénteken este jött Anna vigyázni a fiúkkal. Viktorral kettesben elmentünk megnézni a Vérfarkasok lázadását. Nekem nagyon tetszett, imádom az ilyen filmeket, képes vagyok többször is megnézni őket! (Olvasod, Mara?!?!) Kicsit gáznak találtam, ahogy a vámpírokat olyan tehetetleneknek ábrázolták, nade mindegy. A film hangulata nekem ott volt, jó sokat filóztam rajta. Van pár logikai bukfenc, főképp az időbeliséggel a "folytatásokkal" kapcsolatban, de próbálom elnézni! Viszont gáz, hogy alig 12-en néztük a filmet a hatalmas teremben. A jegy árán majdnem dobtam egy hátast, ja, rég voltam moziban. Nem lehetne feleannyi a jegy és legalább háromszor annyi néző?

A hétvégét majd külön írom, egyelőre ennyi tellett tőlem:-D
Hímzésről mindössze annyit, hogy múlt héten kemény 1 napot volt a kezemben tű. Egyszerűen nem volt rá időm. Nem tudom miért... ja mégis, haladok Anita kirakójával!!! Júliával volt, hogy ketten együtt raktuk, baromi sokat röhögtünk közben minden hülyeségen. Megállapítottuk, hogy ez nem élvezet, hanem kicsit görcsölés, de azért raktuk tovább. Majd teszek fel fázisfotót. Már megvan a jó kis rendszerem, amivel lehet haladni a kirakózásban.

2009. február 13., péntek

Gyors körkérdés

Lesz még ma más bejegyzés is, majd ennek a kérdésnek is megírom az apropóját. De most gyorsan a lényeget csak, mert estig nem nagyon lesz időm a gép elé ülni.
Kérdésem a következő, és nagyon örülnék ha minden erre tévedő, otthon gyermekét nevelgető ismeretlen is válaszolna:

-Ha megkérdeznék, hogy a gyerekek mellett otthonról végezhető munkában hány órát tudnál hetente bevállalni, te mennyit mondanál? Számokkal- adatokkal kell dolgozni, tehát az kizárt, hogy épp uzsiért nyaggatnak és felugrasz, később folytatod stb.

Köszi előre is mindenkinek a választ! Kíváncsi vagyok, hogy én mennyire mérem fel reálisan a helyzetet...

2009. február 11., szerda

Benjámin


Bemutatom a legújabb családtagot. A hétvégén gazdagodtunk vele. Miki meglátta és megszerette. Bevallom, nem vagyok oda a plüssökért, de ez a maci még nekem is tetszik. Mikor hazajöttek kérdeztem Mikit:
- Hogy hívják a macidat?
- Hát úgy, hogy Benjámin - vágta rá gondolkodás nélkül.
Azóta Benjámin szerves része az életünknek. Megy oviba, néha én is aluhatok vele, de csak ha jó kislány voltam. Matyi és Karcsi hozzá sem érhet;)

2009. február 9., hétfő

Anne Geddes kirakó

Hát mit ne mondjak? Nem egy egyszerű kis kirakó. Elmolyolgatok vele rendesen. Néha-néha Viktor is odaáll a gyúródeszka mellé, de elég kevés a sikerélménye;) Íme, majd egy hetes munka után így áll! Még nem adom fel! Ja, a felhasználandó daraboknak csak egy töredéke van a deszkán, a többi még a dobozban ömlesztve:-DD

2009. február 8., vasárnap

Portré

Hétvégén elmentünk Viktor apukájához, aki Szolnokra költözött. Költözködéskor sok-sok dolgot átnézett, amikhez régóta nem nyúlt senki. Többek között ezt találta:
Ha esetleg nem ismerne rá az alkotó, akkor elárulom, hogy még valamikor az egyetemi évek alatt készítette Mariann.

2009. február 7., szombat

Végre!

Határtalan örömmel jelentem, hogy végre készen van mindkét egérke. Hamarosan keresek nekik megfelelő keretet és repülhetnek Canadába a kis gazdáikhoz. Remélem tetszeni fog nekik.

Íme a legfrisebb:Ismétlésképp a korábban elkészült:-DD (nekem ez az egér jobban tetszik):

2009. február 6., péntek

Ajándékom

Azt hiszem életemben először kaptam a névnapomra pénzt a szüleimtől. Fura érzés volt, hogy elmegyek és magamnak veszek valami ajándékot. Naná, hogy kihasználtam a lehetőséget és elmentem az Éva kézimunka Soroksári úti üzletébe. Ott volt még ma a nagy 25%-os akció. Alaposan körülnéztem, kicsit beszélgettem az eladóval is. Végül hosszas-hosszas válogatás végén a Tavaszi Lanarte katalógusból választottam az alábbi készletet:
Vettem még a Sárkány SAL-hoz kreiniket és gyöngyöt is. Pár perc alatt elvertem a pénzem:-DD Majd mutatom a SAL-hoz a választott anyagom a cérnákkal együtt, de ez már egy másik bejegyzés lesz;)

Még annyit írok, hogy sajnálom, hogy nem jött össze a találkozó Dorottyával. Végülis egy órát vártam rá, de aztán mennem kellett, mert Júlia csak kettőig ért rá vigyázni a srácokra és még nekem is jó fél óra volt hazafele az út. Talán majd legközelebb...

Jaj, ezt megmutatom. Miki nem egy nagy rajzos csóka. Itt a mai alkotás, amit én kaptam ajándékba. Ha esetleg nem lenne egyértelmű, autókat rajzolt:) Formára is ő vágta;)

2009. február 5., csütörtök

Maria van Scharrenburg: Babaköszöntő 3. még kontúr nélkül


Íme, még kontúr nélkül, de már finishben az utolsó egér!!! Még gondolkodom, hogy mit veszek elő, ha ezzel végre készen leszek. Nagy a választék befejezetlen munkákból, viszont sok az új csábítás;)

Dévény torna

Húgom kérésére hívtam fel Andit a hét elején. Tusiék itt vannak Budapesten Misi babával. Keresni akart egy dévény tornászt, aki bemegy hozzájuk a kórházba tornáztazni Miskát. Eszembe jutott Andi, aki be-bejár a Bethesdába is. Szóval felhívtam, aztán beszéltünk kicsit Karcsiról is. Mondta, hogy rég látott minket. Való igaz, kicsit kikoptunk a tornázásból. Mondtam, hogy Karcsival minden oké, bár a bal lábát furin tartja járás közben.
Mára kaptunk egy gyors időpontot. Gondoltam megkímélem az idegsejtjeimet és bkv-val indultam útra Budakeszire. Másfél óra az út háztól házig, nem kis menet. Mindössze 5 percet késtünk, de valszeg az előttünk lévők is késhettek, mert még vártunk egy kicsit Karcsikával.
Összegezve Andi véleménye: Karcsi ügyesebben mozog a jobb lábával, mint a ballal. Viszont a bal a stabilabb lába, ha áll, ha játszik, ha oldalaz, szinte mindig azon a lábán van a testsúly nagy része. Így vastagabb a bal bokája, lábfeje. Most, hogy elkezdett menni, valszeg mindez rendeződni fog. Két hónap múlva kontroll, ha viszont rosszabbnak ítélem meg a helyzetet, akkor rögtön jeletnkeznünk kell. Ja, és javasolta, hogy inkább mezitlábazzunk, ne kiscipőzzünk otthon.

Névnapom

Már megint pótlok. Kicsit le vagyok maradva mind a levelezésemmel (már ami megmaradt belőle az évek során), kicsit le vagyok maradva a blogírással. Pedig a szűk ötösünkben történtek nagyon jó dolgok is.

Szóval tegnap nagyon klassz napom volt. Igen vártam, mert a kedd rémesre sikeredett. Akkor este már csak azt vártam, hogy valahol egyedül legyek. Nagyon ugatós kedvemben lehettem, mert Viktor miután hazaért, kimenekítette a gyerekeket a közelemből. Végül beültem egyedül a kisszobába egy tál műzlivel és élveztem, hogy kintről hallom Viktor hangját:
-Gyere vissza, hagyd békén a mamát. Kicsit egyedül szeretne lenni.
Másnap reggel már minden oké volt. Csak valahogy kedden számoltam minden órát, hogy mikor lesz végre itthon csönd és nyugi. Vannak ilyen napjaim...

De a szerda zsírkirály volt. Egyrészt voltam úszni, vettem csilli-villi úszószemüveget. Másrészt este nyolcra vártuk Annát, hogy vigyázzon a fiúkra, mi meg elmentünk Viktorral vacsorázni. Először mozizást szerettünk volna, de én nem akartam az ő filmjét nézni, ő meg az enyémet nem. Kávézást gyorsan elvetettük, jött a vacsiötlet, hisz nyakunkon a névnapom:) (egyébként a Vérfarkasok lázadását szerettem volna megnézni...)
Anna kicsit késett, nem gond, az este így is a miénk volt. A régi utcánkba mentünk vissza, a Lágymányosira. Van ott egy kis Mediterrán étterem. Kevesen voltak, kedves volt a pincér. Ittunk finom olasz mazsolás édes vörösbort, ettünk előételt, főételt és desszertet. Közben beszélgettünk. Tudom, mindezt egy forró csoki mellett is lehet otthon, de olyan rég mozdultunk ki kettesben (Dumaszínházra még az őszben). Sok dolog szóbakerült. Ismerősök, barátok, elmaradt barátok, gyerekek (alaposan kivesézve), egyetemi sztorik. Fáradtan és enyhén becsípve érkeztünk haza. Ütős volt az a vörösbor!!! Viktor még valamit szöszmötölt, de én beleestem az ágyba. Nehéz volt ma reggel felkelnem...
Kaptam ajándékot is. Íme:Nagyon örültem neki. Ha beletörik Anita kirakójába a bicskám, akkor ezt fogom villámgyorsan felköltöztetni a gyúródeszkámra!

2009. február 3., kedd

Amit csinálni szeretnék 2009-ben

Még Kata invitált meg régebben, hogy mi az a 8 dolog, amit 2009-ben szeretnék csinálni:
1. Szeretnék, nagyon szeretnék Viktorral eltölteni egy hosszú hétvégét (bár már nem lepődök meg azon, ha ez a kívánságom megint egy évet csúszik)
2. Szeretném elérni, hogy év végére minden megerőltetés nélkül menne 1500 méter leúszása.
3. Szeretnék minél több felnőtt programban részt venni. Néha magam is meglepődöm, hogy milyen nehéz egynél több emberrel összehozni egy találkozót.
4. Szeretnénk összehozni Viktorral heti egy bibliaolvasós, elmélkedős estét.
5. Szeretném, ha a Vermeer képnek leaglább a háromnegyedét meghímezhetném. Ja, és csak a magam kedvére fogok idén hímezni, semmi kötelező!!!
6. Nem szeretnék végre a kezemmel foglalkozni...
7. Szeretnék végre a játszótéren "rohadni", mert ez a téli bezártság a fiúkkal őrület.
8. Ki szeretném rakni Anita őrült kirakóját!!! Tegnapelőtt nekikezdtem. Viktor szerint ez beteg embereknek való:-DDD Tegnap este komoly 1 órás munkával talán 6-7 darabot sikerült a helyére raknom. De legalább kifér a gyúródeszkámra;) (ja a széle és a kiscsóka már első este kész lett)

2009. február 2., hétfő

Testmozgás - úszás - megszokás

Már régóta akartam írni pár sort ebben a témában. Tegnap aztán történt valami, úgyhogy most már tényleg erőt vettem magamon, hogy pár sorban hagyjak a blogon egy bejegyzést.

2008 tavasza óta járok úszni. Hol nagy-nagy lelkesedéssel, hol muszályból. Mielőtt bárki azt hinné, hogy önként adtam a fejem az úszásra, sajnos ki kell ábrándítsam. A kezem miatt járok, orvosi javaslatra. Eleinte iszonyatosan szenvedtem. Utáltam ugyanis úszni. Még az egyetemen jártam Bélteki tanár úrhoz úszni. Mint igazi és lelkes elsős minden kedd reggel hétkor ott fagytam a medence mellett, aztán úszkáltam pár hosszot és úgy háromnegyed óra múlva kiszálltam. Aztán egyre lustább egyetemista lettem. Nyűg volt felkelni, holott a kolitól alig 5 percre volt a sportuszoda. Viszont Bélteki tanár úrral egyre jobb viszonyban voltunk. Tudta, hogy lógós vagyok, hogy sokszor csak összevizezem magam aztán megyek is (általában visszafeküdtem aludni). Asszem harmadévben csak úgy adta meg az aláírást, hogy a jegybeiratás napján végig ott ültem mellette és nyitottam az indexeket. Közben dumáltunk egy csomót. Bírtam a fazont.

Az egyetem alatt, ötödévben keveredtem el Callaneticsezni. Ízsé (Asszem Ihász Zsuzsinak hívták) tartott a koli melletti fitness klubban órákat. Imádtam. Alig 5-6 lány járt, kicsi volt a terem is, jó fej volt Ízsé, így ha kedvem volt, akkor akár heti háromszor is mentem. Jól is éreztem magam a bőrömben. Még mikor Matykóval terhes voltam, akkor is jártam hozzá, aztán a szülés után is. Akkor maradtam el, mikor felköltöztünk Budapestre. Kerestem itt is a kicsi, hangulatos tornalehetőséget, de nem volt szerencsém. Általában ötvenedmagammal ugráltam egy teremben. Rühelltem a kitöréseket, a súlyzózásokat, hamar abba is hagytam és inkább punnyadtam.

Szóval asszem szerencse, hogy még ha amolyan kötelező jelleggel is, de újra kellett kezdenem a testmozgást. Ma már élvezem. Ha szerencsém van, akkor kedd és péntek délután Júlia jóvoltából szelem a habokat a Kondorosi usziban. Volt nyáron egy mélyrepülésem úszásban (na, valljuk be, tetves lettem, hála a közös hajszárítózásnak a női zuhanyzóban). Azt hittem, hogy akkor abbahagyom, de "szerencsére" újra fájni kezdett a kezem és visszatértem a medencéhez. Minden nagyobb megeröltetés nélkül leúszom az 1000 métert, aztán caplatok haza. Jó, hogy némán, egyedül vagyok ott, hogy úszás közben egy csomó dologról tudok gondolkodni. Élvezem, hogy egyre jobban csinálom, hogy összeszedettebb a mozgásom. Egyszer már a gyorsúszással is bepróbálkoztam, de azon még nagyon csiszolnom kell és csak akkor lehet gyakorolni, ha max. 2-3 ember úszik egy sávban. Kora délután úgy 3-4 max. de este van, hogy akár 8 fő is evickél egy sávban. Fura, hogy milyen stílusban úsznak az emberek. Régebben én is amolyan lebegő, fejemkinvan-mellúszós voltam. Ideggyógyász viszont mondta, hogy hátúszás kell leginkább és mellben csak a "fejem a víz alatt van" módszerrel próbálkozzam. Beruháztam hát egy szemüvegbe, ami tegnap az úszás legelején egyszerűen elszakadt. Dobhattam ki a kukába. Jó mérges voltam, 12 hossz után ki is másztam, mert már éreztem, hogy a húsvéti nyuszinak hozzám képest nincs is piros szeme... Szóval megszoktam a szemüvegem, megszoktam az úszást, élvezem és hiányzik, ha valamiért hanyagolnom kell.