Gyerkőceim életkora

2008. június 30., hétfő

Ismét Ajkán voltunk

Tegnap érkeztünk meg Ajkáról. Két hetet töltöttem a gyerekekkel a nagyszülőknél. Gondolom rendesen elfáradtak tőlünk, hisz valaki folyton beszélt, valaki folyton nagyszülőt-nyüstölt, valaki folyton kiszolgálásra vágyott. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezdünk majd hiányozni. Több dolgot sikerült elintézni otthon:
1. Vettünk Mikinek kisszandit.
2. Volt végre Karcsinak csípő uh, minden OK.
3. Kaptak a fiúk fürdőgatyót.
4. Voltam ideggyógyásznál. Tömören. Alagút szindróma, még nem vészes, de kezelendő. Perpill úgy tűnik, hogy elég a gyógytorna és az úszás, ami legalább heti három alkalmat jelent 1000-1500 mell- és hátúszást. Mehetek el szemüveget venni, mert a fejkidugós nénikés mellúszás nem jó. Én eddig azt nyomattam. Mikor doktornéni megnézett még egyszer voltam úszni. Mikor kijöttem a medencéből simán a kezembe nyomhattak volna egy répát, hogy itt van nyuszi, jó étvágyat. Jó 1 óra múlva lett normális a szemem:) Megyek majd augusztusban egy elektromos vizsgálatra, ahol az idegek állapotát nézik a karban. Na nem a 220-ba nyomnak majd bele, de lnyegében árammal ütik az embert. E vizsgálat eredményével randizunk a doktornénivel és megbeszéljük a hogyantovább részt.

Karcsim sokat fejlődött Ajkán. Végre forog minden irányba, bár a hasról-hátra forgásban még most sem nagy duhaj. Anyám szerint szépen kikerekedett a baba (anyukájával együtt) a két hét alatt. Viszont tejem egyre kevesebb van, fontolgatom, hogy beszerzek egy kis Mildibe-t vagy Beba-t a DM-ben és reggelire máf a cici mellé kap pótlást, mert ha nem jön a tej, vagy lusta tovább próbálkozni, vagy símánszimplán belémharap. Ehhez komoly két foga van már, de fogak nélkül is tud fájni!!! Egyébként asszem most jönnek a felső fogacskák, mert már megint fosik a gyermek és ömlik a nyála...

Miki lelkén luk van. Nagy-ngay luk. Mondhatnám azt, hogy minden reggel kiszedte a sz@ros palacsintát a tányérból és estig szagolgatta. Iszonyat, hogy mennyit nyűgölődött, ha csak picit rászóltam, már zokogott. Folyton betegnek és fáradtnak mondta magát. Ha valami nem úgy történt, ahogy szerette volna, akkor jött az érzelmi zsarolás. Én ehhez ugye fáradt voltam, ha eldurrant az agyam és rászóltam, hogy elég legyen, akkor megint sírt. Szóval tele van középsőmmel a puttonyom...

Matyi normális volt, csak az alvásnál és az evésnél maradtak a nehézségek, dehát ez nem újdonság...

Kishugomnak már jó nagy a pocakja. Úgy irigylem érte. Má csak 4 hét és lesz egy újabb unokaöcsém. Szegényke szintén jól lefáradt tőlünk. Mikor 5 nap után hazament, asszem 1 napot végigaludt, végigkómázott!!!

Ma már itthon nyomjuk a fiúkkal az ipart. Viktor takarított. Amolyan férfimódra. Drága uram, meg ne sértődj, de konyha ragadt, a bútorok vastagon porosak, pláne, ha megcsillan rajtuk a nap. De inkább ez legyen, mert olyan jó volt, hogy pénteken már ott voltál velünk! Majd a héten megpróbálom behozni a háztartást, ha a fiúk hagynak.

Itt van pár kép. Egy a pocakos húgomról is.

Habtestű férfiak (Karcsim a nagypapával)

Erőberő és...
...Kobaka (Spongyabobból vannak a nevek)


Csokibarna társaság:)


Karcsi és ismét az átlagarc
A fiúk alkotnakKishúgom és a 35 hetes pocak.

2008. június 22., vasárnap

Ha ezer kezem lenne!!!

Szóval asszem nem kellett volna Hubbub százas listáját olvasgatnom. Aztán nem kellett volna Claudius újabb vágy-képecskéit megnézegetnem. (a fenébe, csak kezdenek tetszeni ezek a "letisztult minták", de azért elsősorban a színes, enyhén giccses képek jönnek be, amik hatalmasak!) Még szörnyűbb, hogy Anikónál is annyi csodaszép Mirabilia mintát láttam, sőt még két Nimue kép is megtetszett. Nameg nem kellett volna nézegetnem a találkozós képeket, amikhez igazából ugye semmi közöm, de olyan jó nézegetni mások munkáit. Annyi ihletet meg ötletet ad. Nameg amikor látom, hogy más meghímezte azt, amit én is úgy szerettem volna. Így jártam a Dim: Woodland Enchantress képpel is.Na jó, ennél volt egy kis gond, mert duplán küldték a cérnák egy részét, a másik fele meg hiányzott, de azóta ez a gond is megoldódott. Aztán meg jött a kéz-gondom. Ja, vannak jó híreim is. NINCS REUMÁM. Minden reumafaktorom oké, szóval éljen az alagút szindróma. Rég nem örültem már ennyire gondnak, de ha már két rosszból kell választanom, akkor inkább a kisebb rossz jöjjön.
Vannak blogok, amiket szinte naponta megnézek, mert tetszik, ahogy és amit írnak, csatolnak emberek. Szóval zugolvasó is vagyok... Elmondhatom, hogy összességében már megint ezerrel izzok, hogy olyan de olyan jó lenne valami új munkába döfni a tűmet. Nade:
1. Itthon vagyok Ajkán, ahova direkt csak 1 munkámat hoztam, ami határidős.
2. Már így is sok megkezdett dolgom van.
3. Mindenhez kéne még cérnát is rendelnem, hiszen egyrészt nem teljes a DMC készletem, másrészt sok színem igen-igen fogyóban van.
4. Indulunk nyaralni, ahova nem tervezek vinni hímzést. Csak az urammal és a fiúkkal akarok foglalkozni, hogy ne csábítson semmi a társas, a homokozó, az esti borozgatás mellől. Na jó, hímezni enyhén becsípve is tudok;)

Azért mutatom a három újabb szerelmem. Kinyomtattam őket, megnézem majd otthon, hogy mennyi színem hiányzik az elkészítésükhöz.Aszonta az uram, hogy idén mukkoljam szét magam. Csak így, magyarosan:-DDD

2008. június 19., csütörtök

Ma született 5 éve Ketteske

Minden évben kicsit nehéz ez a nap. 5 éve született a második babánk. Lányt szültem, Júlia lett volna a neve. Akkor úgy éreztem belehalok, ma úgy érzem, hogy ha ő maradt volna, akkor talán nem ismerném Mikit és Karcsit. Valamikor a 22. hét környékén indították be a szülést. Hála az égnek nem sírt fel, nem adott ki semmilyen hangot, ettől rettegtem iszonyatosan. Nem anyakönyvezték, nem temették, nem temettük. Csak megszültem, elment és elvitték...
A szülés történetét 2003. őszén írtam:

2002. szeptemberében éreztük elérkezettnek az időt, hogy vállaljunk egy második gyerkőcöt. Matyink már elég nagy volt és egyébként sem volt vele túl sok gondunk. Természetesen nem elhanyagolható az a tény sem, hogy három, esetleg négy gyerkőcőt terveztünk a férjemmel, és én szerettem volna minél hamarabb visszamenni dolgozni a gyerekek megszületése után, így gyorsan kell, hogy jöjjenek a porontyok. Tehát elhagytuk a védekezést és csak vártunk. Közben kénytelenek voltunk egy nagyot költözni az országban Szegedről Budapestre, de végre lett egy kétszobás albérletünk, ahol elegendő a tér hármunk számára. Aztán teltek múltak a hónapok és februárban már biztosan tudtuk, hogy gyereket várunk, akit magunk között csak Ketteskének hívtunk. Egy barátnőm ajánlott nőgyógyászt, akinek a magánrendelése csak két saroknyira volt a házunktól. Szimpatikus, határozott doktornőt ismertem meg benne, lényegesen többet foglalkozott velem, mint a korábbi nőgyógyászom Szegeden. Ami viszont hatalmas különbség Szeged és Budapest között, hogy itt néha már három héttel korábban is be kell jelentkezni a rendelésre, míg Szegeden csak telefonáltam délelőtt, hogy este mennék, ha lehet.

A terhességem nem volt panaszmentes. Az első hetekben nagyon erős hasfájásom volt, aminek okát nem lelték az orvosok, pedig még hasi ultrahangon is voltam. Mire a hasfájásom megszűnt, már rég benne voltam a „hányunk a víztől is” szakaszban. A reggelin kívül elég keveset tudtam enni, de azért valahogy csak végigvergődtem azon a három hányós hónapon. Sajnos a kisfiam gyakran látta kárát a mama rosszulléteinek, hiszen néha csak feküdni bírtam, mert még a beszéd is rossz volt.

Aztán mivel elég rendszertelenül menstruáltam, a doktornő az AFP szűrés előtt még csinált egy ultrahangot Ketteskéről, hogy a meghatározza a megfelelő időpontot a vérvételhez. Lényegében mindent rendben talált, csak annyit jegyzett meg, hogy kicsit vastagabb a méhlepény, mint normálisan, de majd meglátjuk... Én nyugodtan mentem haza a vizsgálat után, elmentem a vérvételre két hét múlva és hazautaztam a szüleimhez vidékre. A doktornő mondta, hogy az AFP eredményéről két hét után lehet érdeklődni. Már tervezgettem, hogy hívom, amikor ő keresett meg engem telefonon. Hát, ha az embert az orvosa hívja fel, akkor baj van. És tényleg gond volt, mivel az AFP értékem közel 400 volt, a MOM értékem pedig 15 körüli. Péntek lévén már nem lehetett semmit sem lépni, csak kivárni a hétfőt és felutazni Pestre, hogy megtudjam miről is van szó. Az a hétvége nagyon vacak volt. Végig abban reménykedtem, hogy biztosan valamit elrontottak a laborban, meg hogy ezer történetet hallottam arról, hogy ezzel meg ezzel is megtörtént, hogy a rossz értékek ellenére nem volt semmi gond a babával. A szüleim végigtelefonálták az orvos ismerőseiket, de lényegében mindenki csak annyit tudott mondani, hogy az extrém eredmény ellenére még nem 100 százalék, hogy baj van. Aztán eljött végre a hétfő, hajnalban felutaztunk autóval Budapestre. A nőgyógyászom azonnal megvizsgált a kórházban, és soron kívül csináltak egy ultrahangot is, ahol megállapították, hogy a baba vízfejű és a méhlepény pedig nagyon vastag és tele van lukacsokkal. Többet nem tudott mondani, hanem beutalt a Hajnal Imre Országos Gyógyintézeti Központba genetikai ultrahangra kedd reggelre.

Azt a hétfőt sosem fogom elfelejteni. Csak ültünk Apával a lakásban, és sokáig még beszélni sem bírtunk. Aztán lassan tudatosodott bennem, hogy az én babámról van szó, az én életem fordul a feje tetejére hamarosan. Amikor nagyjából megnyugodtam felhívtam a férjem, aki dolgozott, hogy kérjen ki szabadságot, mert nagy gond van. Egész nap nyomasztott a tudat, hogy egy beteg gyerkőc van a hasamban, akinek a sorsáról döntenünk kell. Legyen egy beteg gyerekünk, akit ápolnunk kell egész életében, vagy megszakíttassuk-e a terhességem, ha van rá mód? Iszonyatos lelki teher mindkét megoldás az ember számára. Hogy ne rágódjunk egyfolytában a dolgon, elmentünk könyvespolcot vásárolni, meg sétálgattunk, videófilmet néztünk, és vártuk a keddet, amikor majd többet is megtudhatunk Ketteske helyzetéről.

A genetikai ultrahang aztán nem hagyott kétséget semmiről. Nem volt túl hosszú a vizsgálat, mert már az elején látszott, hogy nem egy átlag esetről van szó nálam. A gyerkőcnek kicsi volt a feje, és nagyrészt csak liquor töltötte ki az egészet. Valószínüleg mindennek az volt az oka, hogy a méhlepény teljesen abnormálisan nézett ki. A diagnózis: parciális mola, micro- és hydrocefalusos magzattal. Az ultrahangot készítő doktornő mondta, hogy egyáltalán csoda, hogy még él a baba, és nem lehet semmit tenni, hanem sürgőssen meg kell szakítani a terhességet, mert a helyzet még rám nézve is veszélyes lehet. Én csak feküdtem, és néztem a monitoron Ketteskét, aki számomra teljesen normálisan nézett ki, és már három hete éreztem, hogy mocorog odabenn.

Mivel a molaterhességgel Budapesten csak a Hajnal Imre Kórházban (OGYK, Szabolcs utca) foglalkoznak, ide kellett befeküdnöm másnap. Már csak túl akartam lenni az egészen... Az a doktornő lett a kezelőorvosom, aki az ultrahangot csinálta. Mindig nagyon kedves és emberséges volt velem, nem kezelt „esetként”, pedig mint megtudtam, akár orvosi disszertációt is lehetett volna írni belőlem.

A szülés annyira gyorsan ment, hogy mire fájdalomcsillapítást kértem volna, már jött is a baba. A férjem szerencsére végig mellettem volt, sokat beszélt hozzám, ő rohant szülésznőért, amikor hirtelen jöttek a tolófájások. A méhlepényt altatásban szedték ki, és tényleg egyértelműen láthatóak voltak a molás elváltozás jelei.

Mindez másfél hónapja történt. Azóta már tudom, hogy legalább egy évig nem vállalhatunk újabb gyereket. Folyamatosan járok vérvételre, és hála Istennek, egyre jobbak az eredményeim. Az életem teljesen a feje tetejére állt. Most munkát keresek, Matyika bölcsibe megy, ugyanis anyagilag teljesen ellehetetlenedne a helyzetünk, ha GYES-en maradnék. Nem kérdezem azt, hogy miért, de nehéz elfogadnom a tényt, hogy mostantól máshogy kell berendeznünk az életünk. Minden nap gondolok Ketteskére, és sajnálom, hogy nem ismerhettük meg őt. Most már hálát adok az égnek, hogy Matyi fiunk két éve olyan villámgyorsan becsúszott. Most már maximálisan tudom értékelni, hogy milyen az, ha az embernek egészséges gyereke születik. Ezért nem szabad feladnom, hanem amint lehet, felkészülünk egy harmadik kisbaba várására, és tudom, hogy rengeteget fogok imádkozni azért, hogy az teljesen egészséges legyen.

2008. június 18., szerda

Ajkán vagyok a fiúkkal

Lassan 5 teljes napja Ajkán vagyok a fiúkkal. Itt laknak a szüleim, de erről már lentebb írtam korábban is. Szeretem ezt a várost, de asszem már nem tudnék itt élni. Viszont hatalmas előnye, hogy itt sokkal gyorsabban el lehet intézni mindent, meg lehet venni mindent, jók a játszóterek, olcsóbbak a cuccok a boltokban és néha le lehet passzolni a fiúk egy részét a nagyszülőknek;) Kicsit nehezen rázódom bele az első pár napban a napirendbe, de lassanként általában kialakul minden. Fura, hogy a fiúkat én fürdetem, sokkal később kerülnek ágyba, mint normál esetben. ÁLtalában alig fél órácskám van dumálni lenn a szülőkkel a fürdés után, aztán már mehetek is szoptatni Karcsit. Viszont reggel sokáig alszanak a srácok. Ma Miki negyed kilneckor bújt elő és hála a bakonyi levegőnek, még délután is lehúzott két és fél órát. Matyi nem alszik. Matyi akkor sem alszik, ha mindenki dől a fáradtságtól. Komolyan mondom szabályosan sportot űz abból, hogy nem alszik. Néha rettentően fel tudom magam húzni ezen, pedig őszintén szólva nem számíthatnék másra, hisz idestova öt éve nem alszik délután. Kivéve, ha nagyon beteg. Naszóval nem alszik. Ez eddig oké. Viszont lefeküdni pihenni kötelező. De ő ilyenkor is vergődik, még csak véletlenül sem csukja be a szemét, lesi a mutatót, hogy mikor ér oda a kijelölt számra, amikor felkelhet. Iszony. Néha úgy idegesít, hogy egy külön szobába befalaznám, mert ha meg a Mikivel együtt küldöm pihenni, akkor a kicsit nem hagyja pihenni. Előbb utóbb röhögés, majd bőgés jön a másik szobából...

Ma voltunk vérvételen. Megcsapoltak. Holnap lesz eredmény. Kiderül, hogy milyenek a reuma faktorok, meg több egyéb dolog. Bakker, enyhén szólva be vagyok sz@rva. Mama szerint reumám van tuti. Apu szerint alagút szindróma. Én is az utóbbi mellett teszem le a voksom. Mama véleménye az, hogy a hímzéssel vágtam gallyra a karjaim. Én ezzel nem értek egyet, mert amikor nincs karonülő babám, akkor semmi gond a kezeimmel. Nameg vagy ezer éve (na jó, legyen 7 év) kézimunkázom és a gondok csak Miki születése után kezdődtek és mikor a két kicsi közt dolgoztam, totál tünetmentes voltam... Na majd kiderül. Jövő héten randizom az ideggyógyásszal is. Egy biztos, amióta itthon vagyok hatványozottan jobban fáj a kezem. Viszont, amióta itthon vagyok sokkal többet cipelem Karcsit, hisz nagy a ház. Nameg összvissz 5 szálat hímeztem csak el, mert nem értem rá. Szóval maradjunk abban, hogy a gyereksegg emelgetés tesz tönkre szép lassan...

2008. június 14., szombat

Képeim keretezés után






Tegnap elhozta őket az uram a keretezőtől.
Méretek:

Helene Tran - Ball: 61,5*52cm

RR kendő: 51*45cm

Gésa: 28* 42cm

Remélem nem tévedek, lemértem, de már korábban...

2008. június 12., csütörtök

ÉÉÉÉÉÉÉS KÉÉÉSZ!!!






Frissen, ropogósan, itt vannak a képek és az alkotójuk (fele):)

Miki elcserélne

Tegnap Mara barátnőm jött, hogy vigyázzon a két kisebbik fiamra amíg elmegyek Matyi úszásbemutatóját megnézni. Milyen volt a bemutató? Matyi egész ügyes és szerintem bátor is, mert bár kikéreckedett a kétméteresből, azért bátran nekivesellkedett, hogy a távot leússza a deszkával. Vali néni segített neki, de a mersz úgy fél távon elfogyott. Ügyesen úszik a deszkával, le meri dugni a fejét a víz alá.
Én csak a bemutatón szembesültem, hogy az úszógatyájának a gumírozása tönkrement. Naná, hogy Matyi meg sem jegyezte, én meg az úszókellékek közül mindig csak a törölközővel foglalkoztam. A cuccukat az oviban mindig szárítóba tették, így sosem volt vizes, mikor hazahoztuk. A törcsit kétehetente kimostam, aztán ennyi. Naszóval a nadrág gumija viszont eleresztett, úgyhogy a 45 percben felvett videókon úgy kb. 40 percen át Matyi feneke villogott. Enyhénszólva szégyeltem magam, hisz semmit nem konyítok a varráshoz;) Na mindegy. Ezen szűk fél óra alatt sikerült túltennem magam és a gyerek tényleg ügyes volt és baromira élvezte az úszást.

Közben Mara itthon vigyázott a kicsikre. Karcsi szépen végigaludta a délelőttöt, Miki meg foglalkoztatta Marát. Asszem középsőm beleszeretett Marába. A nap közepén közölte, hogy ő el akar menni a Marához lakni. Pakoljuk be a ruháit, a játékait, az ágyneműjét és ő megy is. Azért a sütijét még itthon megeszi, de utána indulhatnak. Ja és megspékelte azzal, hogy különben engem nem szeret és többet nem is fog visszajönni. Nem mondom, hogy "jól estek " gyermekem szavai, de valahol ez is egy kritika, hogy keveset foglalkozom vele és Karcsi túlzottan előtérben van. De jól választott. Marára símán rábíznám, tudnám, hogy jó kezekben van. Szóval Mara, ha tudsz várni még pár évet, van egy tuti kérőd!!!
Mindenesetre a dolgon elgondolkoztam, ma pedáloztam is rendesen Mikinél:)

2008. június 11., szerda

Kész van a napocska is!!!

Éljen! Éljen! Ma befejeztük Matyival a napocskát. Kivételesen végig én kontúroztam, hogy még ma mindenképp kész is legyen. Ha a fiúk lefeküdtek, akkor gyorsan keményítem és vasalom mindhárom ajándékot és holnap keretbe is rakom őket. Pénteken meg vihetjük be az oviba, remélem tetszeni fog az óvónéniknek és persze a dadus néninek.
Matyi már tervezgeti, hogy valami mást fog csinálni legközelebb. Kissé egyszerűbbet, ahol nagyobb blokkokat varrhat egy színnel. Na ja, asszem a határidő az ő lelkesedését is megcsappantotta. Pedig még valamikor februárban nekiláttunk a kis készleteknek. Na mindegy, egy biztos, gyerekkel többet nem határidőzöm, mert főként nekem kell megcsinálnom, nameg nem elhanyagolandó, hogy legalább ő élvezze, amit csinál. Nem erőltettem én a dolgot, csak minden nap rákérdeztem, hogy van-e kedve hozzá. Ha igen, akkor elvarrtunk pár szálat, ha nem, akkor mehetett mást játszani. A kannát azért nagyrészt ő készítette, de ebbe a napocskába, inkább én öltögettem...

2008. június 9., hétfő

Dóra-hét

A múlt hetem igazi Dóra hét volt. Úgy látszik túl lemondóra és szomorúra sikerült a múlt heti bejegyzésem a gyereknevelés árnyoldalairól:) Voltam kétszer is úszni. A karom, kezem most nem fáj, viszont éjszaka rendszeresen zsibbadok, de jelentem, kezdek hozzászokni, már nem esek pánikba tőle.
Pénteken Ivett hívott moziba. Eredetileg a Szex és NewYork új filmet néztük volna meg, aztán csatlakozott az ura is, így aztán kicsit pasisabb irányba mozdult el a film. Először filóztam rajta, hogy lemondom, mert nem érdekelt a leírás alapján a film, de aztán csak elmentem, mert Ivett olyan kedvesen invitált. Bevallom, tetszett a film, jókat lehetett rajta röhögni. A címe: Erőszakik. Nagyon jó volt benne Colin Farell, kár lett volna kihagyni!
Szombaton ugye családi napunk volt, de este az egyetemi barátnőkkel mentünk beülni valahova. Kicsit vegyes volt a hangulat, de örülök, hogy találkoztam a lányokkal, hisz olyan nehezen tudunk valami programot összeegyeztetni. Remélem azért lesz még olyan mindenen röhögős este, mikor az embernek szinte potyog a könnye az ordítva röhögéstől, de most mindenkinek vannak gondjai, kinek kicsi, kinek nagy. Én is átértékeltem a problémáim a többiekét látva...
Vasárnap meg Mariannal találkoztam a Westendben. Kereteztünk. Hú, hát először le akartam tagadni, hogy mennyi pénzt tapsoltam el, de mivel Viktorral most írjuk a kiadásaink, biztos feltűnt volna hónap végén, hogy jópár ezer hiányzik a családi kasszából. Nameg valszeg ő fog elmenni a keretezett képeimért, szóval ígyis-úgyis szembesülni fog az árával. Szégyenlem magam, de csak azt néztem, hogy jól mutasson, nem is néztem az árakat. Álmomban sem képzeltem volna, hogy egy keret ilyen horribilis árat is számlálhat. Na mindegy, így jártam, az eredmény remélem csodás lesz. A Helene Tran kép arany kerete dobta meg iszonyatosan a végösszeget. Hazafelé menet persze próbáltam sok-sok indokot kitalálni a megoldásra, hogy hogy is adagoljam Viktornak az összeget. Két verzió született az agyamban:
1. 2006 nyara óta hímeztem a képet, vagyis azóta gyűjtögettem rá. Havi bontásban, ez szinte elenéysző.
2. Életünk végéig nézhetjük a falon, ha ebből a szempontból nézem, akkor szinte fillérekért vettem:)
Na és van egy utolsó, de az Viktort nem érdekelné ennyire. Benevezem a kiállításra idén a képet, szóval valami szargagyi kerettel ezt nem lehetne megtenni.
Most már csak tényleg abban reménykedem, hogy jól választottunk, és remekül fog mutatni. Ha hazaértek a képeim, mindenképp fotózom őket. Keretet kapott még a gésa meg az RR kendőm.

Ja, és a Westendben vettem egy hihetetlen színösszeállítású csőrös Tupperware poharat Karcsinak. Ime, annyira hihetetlenek a színei, hogy ezt meg kell mutatnom. Cumisüvegből nem iszik, így rögtön a poharazással kezdtük:

2008. június 8., vasárnap

Kész a szitakötő

Tegnap késő este beleöltögettem az utolsó kontúrt, úgyhogy íme itt van készen a Debbie Mumm féle szitakötő. Ha jól emlékszem ez készült Dadus Margit néninek:) Matyi most épp a napocskán ügyködik, de gondoltam, mielőtt az kész lenne, megmutatom ezt is.

2008. június 7., szombat

A városligetben voltunk




Eredetileg Veresegyházra akartunk menni, hogy a Medveparkot megnézzük a fiúkkal,d e valahogy lógott az eső lába nagyon. Inkább úgy döntöttünk, hogy elugrunk a Közlekedési Múzeumba. Aztán mikor kijöttünk a házból, mondtam, hogy tegyük be a bringákat is és lehetne egyet tekerni a városligetben is. Moha bá kissé körbevezetett minket a városban. Valamiért mindenképp azt akarta, hogy Mara barátnőmet útbaejtsük, de végül csak kicseleztük és odaértünk.
Tényleg minden baromira klappolt. Tudtak a fiúk egy nagyot bringázni a ligetben, volt borfesztivál élő cigányzenével. Ettünk saslikot, sült kolbászt és sült krumplit. Mikor kissé beborult és olyan lóg az eső lába idő lett, bementünk a közlekedési múzeumba. Fiúk tobzódtak, Miki rohangált, Matyi meg már nagyon otthonosan mozgott. Karcsit megetettem egy bébiétellel, de csak a felét tolta be nameg nem tudott aludni, mert a zajban folyton megébredt, úgyhogy ma kb. csak másfél órát aludt eddig, amint hazaértünk gyors szopi és le is raktam pihenni. Egy nyikk nálkül elment aludni, holott máskor ilyenkor szokott ébredezni.

Ma Viktorom vezetett. Szerintem egész jól vezet, be merem tenni mellé a fiúkat;) Van egy kép, hogy milyen szellősen elférnek a kismókusok a hátsó ülésen.
Jó volt a nap, tökéletes az időzítés. Találtunk a ház mellett parkolóhelyet, kipakoltuk a fiúkat, a babakocsit, a cuccokat. Mire a bejárathoz értünk, már ömlött az eső...

2008. június 6., péntek

Pénteki jelentés (8)

A héten sok dologba belekaptam, de most valahogy sokkal jobban haladtam is.

Nekiláttam az autumn row-nak. Ebben mindössze három estényi munkám van, de volt, amikor nem volt kedvem túl sokat beleölteni. Eszméletlenül haladós és jó a noname vászon is, amire csinálom.

Aztán itt van Matykóm napocskája, ami a héten nem haladt szinte semmit. Nem volt kedve hozzá, pedig minden nap hívtam hímezni. Már látom, hogy jövő héten én fogom csinálni gőzerővel.

És tádám! Kész lett a Lanarte 4 Seasons gésám. Holnap délelőtt kikeményítem, és ha sikerül eljutni keretezőhöz, akkor jövő héten viszem is haza apukámnak!

2008. június 5., csütörtök

Misi falvédője (1)

Ma délután leültem, hogy húgom babájának a falvédőjébe belekezdjek. Itt is van Misi első blokkja. Összesen 12 blokk lesz, szerencsére kedves és haladós minták. Kicsit többet hímeztem most, mint a napi engedélyezett három szálat, de látni akartam az elsőt most azonnal:-DDD A "nagyobb" minták szerintem úgy két-három napot vesznek majd igénybe nálam, de perpill töretlen a lelkesedésem.

A falvédő hímzésbetéteinek az anyaga: Ecru panama. Mindenképp vászonra szerettem volna hímezni a félixek miatt, de ecru nem volt itthon, csak fehér. Így maradt a panama, abból úgyis jó sok van itthon. Remélem mihamarab eljutok egy méteráru boltba is, hogy beszerezzem az összevarráshoz szükséges kis anyagokat. Valami vidám, fickós mintájút szeretnék.

2008. június 4., szerda

A gyereknevelés örömei

Az árnyoldal mellett ott vannak az örömök is. Sokszor próbálom az eszembe vésni, hogy a rossz napokon is emlékezzem rájuk.
Az első és legfontosabb az, hogy érzem, hogy vállvetve csináljuk Viktorral, egyeznek a nevelési elveink és nem vitázunk soha a gyerekek előtt. Sőt, már nem is beszélünk róluk előttük, mert Matyi hatalmas radar-fülekkel rendelkezik:) Érzem, hogy szeretnek minket, Viktort kicsit jobban, de én is mindig apuhoz húztam, hisz ő ritkán volt itthon, hogy lerendezzen minket. Karcsi ragaszkodása hozzám meg ugye értelemszerű. Még az ősbizalomra épül a kapcsolatunk;)
Imádom, hogy szeretnek énekelni, hogy szépen színeznek és rajzolnak a nagyok. Örülök, hogy nincsenek ölős játékait, hogy szántszándékkal nem bántják egymást. Amolyan fiús verekedések persze vannak.
Szeretem, mikor az ölembe ülnek és puszit kapok. Szeretem őket megszorongatni és csikiharcot játszani. Szeretem, mikor leülök játszani és csak adogatom a sineket vagy a kirakót és Miki rakja szorgalmasan és egyedül akarja csinálni. Szeretem, mikor látom,hogy ilyenkor az én korábbi ötleteim építi bele a játékba.
Örülök, mikor Matyit elmélyülten látom játszani. Mikor egyértelműen élvezi a játékot. Valószínűleg nagy könyvmoly lesz, de én is ilyen voltam és az Uram is ilyen volt.
Karcsinak még minden rezdülését lesem. Határtalanul boldog voltam, mikor megfordult, mikor először rámmosolygott.
Szeretem, mikor repetát kérnek ebédnél.
Örülök, mikor látom a Matyit haverkodni a játszótéren, aztán meg látom, hogy az új haverok között ő a vezető és mindenki örömmel megy utána.
Szeretem, hogy Miki gyorsan megtanult bringázni. Örülök annak is, hogy egyre szebben beszél.

A legnagyobb elismerés, mikor mástól hallom, hogy jól csináljuk. Anyám ebben sokszor megerősít. Legutóbb az óvónéni mondta, hogy érezni a gyerekeinken, hogy kiegyensúlyozott, normális család van a háttérben, ahol sokat foglalkoznak velünk. Nekem igazából annak a frusztráltságát kéne levetkőznöm, hogy nem kötelező minden szabadidőmet a fiaimra fordítani. De nem megy. Mindig úgy érzem, hogy mulasztok, ha a magam örömére hajtok és nem az övékre. És néha félek, hogy nem értékelem őket annyira, mint kéne. Leginkább Matyival vagyok így.

És sok örömet adnak a fiúk. Nem mondom, hogy egy mosoly felér egy Viktorral kettesben töltött hétvégével, de még nem volt soha a fejem fölött, hogy egyikük olyan beteg, hogy akár el is veszthetném. Ha ez történne, biztos sok dolgot átértékelnék, és egy ölelésnek vagy akár mosolynak is nagyobb lenne az értéke.

A gyereknevelés árnyoldalai

Ági és Mariann bejegyzéseit olvastam a gyerekekről és a gyereknevelésről és az azzal járó gondokról, örömökről. Bennem is már sok dolog megfogalmazódott ezekből, de egy harmadik verzió lenne az én kínom és örömöm, amit a fiúk adnak.
Nálam ott kezdődik a történet, hogy mi még messze nem akartunk gyereket, Matyi szó szerint belecsöppent az életünkbe. Alig 5 hónapja jártunk együtt Viktorral. Volt is idegeskedés, sírás, sok-sok félelem, hogy most mi lesz. Persze elvetetni nem akartam és Viktor sem kérte volna soha tőlem. Kicsit szorongva, de boldogan éltem meg a terhességem Matyival. Volt egy extrém szűkszavú orvosom, így nem paráztam semmin. Az első sokk után a szüleim is örültek, de amit az elején kaptam a mamától, azt asszem sosem fogom elfelejteni. Valahol adott ez egy lökést, hogy ne panaszkodjak se a gyerekre, se Viktorra soha. Ma már néha panaszkodom, de asszem a gáz mértéket nem értem még el. Naszóval Matyi jött és tarolt mindent. Igen, soha többé nem voltunk egyedül. És asszem soha nem is voltunk. Mindössze egy nászút jutott kettőnknek a közös kettesben emlékekből, meg egy nyár, ami alatt őrülten szerelmesek voltunk, és egy ősz amiben még mindig lángoltunk és kézenfogva jártunk és csókolóztunk a Tescotól kezdve a Tisza partig mindenhol. De nincsenek emlékek, utazásokról, színházbajárásokról, szülőknél eltöltött hétvégékről, túrázásokról, gyerekre-vágyásról. Nekünk mindez kimaradt, úgyhogy asszem tisztában sem vagyunk azzal, hogy Matyi mit "vett el" tőlünk. Csak érzem, hogy nem normális, hogy 7 éve nem voltunk kettesben sehol.
Itt jön az az érzés, amit más mindig mond, de én sosem érzem. Nekem nem hiányoznak a gyerekeim. MINDIG itt vannak. Nincs meg a lehetőség, hogy átvigyem egy délutánra valahova őket, amíg szépen kitakarítok a magam módján. Nincs meg a lehetőség, hogy valaki megfőz ránk és mi csak mint a sáskahad ellepjük őket. Nekem nem mondja senki, hogy eredj, fagyizz egyet az uraddal, rátok fér a dolog. Én mindig csak várok és ha véletlenül összejön egy közös program valakivel, akkor nem érzem, hogy hiányoznak a fickók. 2007-ben két hétvégi esküvőn voltunk. Mindenki kérdezte, hogy na, nem hiányoznak? Hát nem hiányoznak. Végre magamban lehetnék. Öröm az ürömben, hogy megint terhes voltam, így az első esküvőn sokat küzdöttem a hányással, amiatt feküdtem le túl korán, a másikon meg egyszerűen túl meleg volt, nekem meg túl nagy a hasam, így azért feküdtem le túl korán. Szóval azt vettem észre, hogy a túléléshez az kell, hogy várjak valamire. Valamire, amiről úgy érzem, hogy vízválasztó. Mindig csak kicsi célt tűzök ki magam elé és már rég nem ábrándozom olyasmiről, hogy Viktorral ketten vagyunk bárhol. Most az új cél az ajkai kiruccanás. Egyébként általában minden ilyen vágytól többet várnék, de már ezt is megszoktam. Ha megyek Ajkára, ott sem gombolják le rólam tartósan a fiúkat. Néha nem jutok el fodrászhoz, csak kutyafuttában vásárolok. Imádtam régen vásárolni magamnak ruhákat. Szinte vadásztam a boltokban. Erről is leszoktam, hisz szinte mindig legalább 1 gyerek velem van. Leveszek valamit a fogasról, felpróbálom és ha nem szar, akkor megveszem, mert célirányosan vásárolok. Most cseréltem le a 7 éves farmerom, mielőtt végleg leszakad rólam...
Aztán itt a hobbim, ami azért lett szerves része az életemnek, hogy legyen mit várni, mit élvezni, ami csak nekem szól. Várom az estét, mikor a kezembe vehetem a tűmet és csak jár az agyam mindenfélén. Közben számolom az x-eket és valahogy minden a helyére kerül bennem. Most már Matyim is hímez, de ő még nincs ezen a "szinten":)
Nekem nagy fájdalom, hogy nincs lányom. Ezt csak az értheti, aki így járt, mint én. Nem cserélném el a fiaim, de mivel nincs lányom, valami mindig hiányzik. Utálom, ha valaki az anyósára panaszkodik, mert én anyós leszek majd és látom magamon is, hogy a saját szüleimhez ezerszer szívesebben megyek, mint a párom apukájához. Pedig már kibékültünk asszem egymással apósommal. Nem mondom, hogy összecsiszolódtunk, de toleráljuk egymást. Engem majd az összes menyem csak tolerálni fog és fogcsikorgatva várja majd, hogy végre hazamenjen. Csak másodiknak leszek hívva, mikor szülnek, mindig az anyjuk tanácsát fogják kikérni, mindig furcsának látják majd a kezemben a gyereküket és a fiaim majd az ő véleményükre fognak hallgatni. Én majd csak a háttérben asszisztálhatok és örüljek annak, ami jut. Remélem Viktorral még akkor is nagyon fogjuk egymást szeretni. Mert velem nem fog a lányom vásárolni járni, nem fog senki moziba jönni velem és csajosan beülni kávézni. Nem fogja senki azt mondani, hogy még szép vagy mami, csak azt, hogy: Ez nem áll jól anyám, vagy a korodhoz képest jól tartod magad.
Én ennyit látok a mama-bátyám-sógornőm kapcsolatából.
Szóval valahol biztos ezért vagyok frusztrált a kisvonatok, az autópályák, a kockavárak között. Egy ideig szívesen játszom és elég nagy energiabedobással. Aztán várnám, hgy a srácok egyedül játszanak tovább. De nem. Általában vergődés és anyakínzás a dolog vége. Úgy látom, hogy leginkább csak a tv kötné le őket és főleg Matyit a számítógépezés. Ezt viszont kegyetlenül korlátozom. Én szeretek kimenni a játszótérre velük. Ott csak elüldögélek, vagy elálldigálok, vagy megépítem a százezredik homoksütit, vagy hajtom a hintát, de legalább kinn vagyunk és nem a lakásban vergődünk és alkalomadtán még az anyukákkal is beszélgetek. És mindig örömmel hallom,hogy más is kel úgy, hogy reggeltől számolja az órákat, hogy mikor lesznek már ágyban.
Ha nagyon rossz passzban vagyok, akkor direkt szemét vagyok. Viktor szerint van bennem egy adag szadista hajlam. Bevallom, tényleg van. De ha neki szar napja van, akkor is elmegy dolgozni, max rosszkedvűen dolgozik, de ezer más inger is éri. Ha nekem rossz napom van? A fiúk secperc alatt megérzik és aznap extrém polip mindegyik. Lógnak rajtam és úgy érzem, hogy az egész szar hangulat csak jobban ellep: ilyenkor miért nem tudnak elhúzni a fenébe? Naná, hogy a nap végére idegbeteg vagyok és már olyanért is kiabálok, amit jobb napokon észre sem veszek. Ilyenkor Matyi már a küszöb alatt mászik, Miki folyton arra panaszkodik, hogy fáradt és aludni szeretne, Karesz meg bőg. Este utálom magam az egész napért és megfogadom, hogy soha többet ilyet, de tudom, hogy úgyis jön egy másik ilyen nap, aminek a végén majd utálom magam.
Nade miben vagyok szemét? Hát képes vagyok hülye hangon olvasni a mesét, mert tudom, hogy az Matyit idegesíti. Mikitől direkt puszit kérek, mert akkor elmenekül előlem. Karcsit meg nézem, ahogy bőg. Csak ilyen apróságok, de tudom, hogy ezektől ők is szenvednek egy kicsit...
Néha elvárnám, hogy játsszanak együtt hosszasabban, de minden játék árulkodásba, verekedésbe vagy vergődésbe fullad. Sokszor már nem avatkozom közbe, oldják meg. És jön még egy adag autózás, kisvonatozás, várépítés Karesszel. Ez van, ebből próbálja az ember kihozni a maxot.
Néha már az is öröm, ha egyszerűen csönd van. Ha nagyon uncsi az életem, most pl a kezem miatt alig hímzek, minden nap ugyanolyan, csak a házimunka vár rám, akkor mozizok. Azt lehet még vonatozás közben is. Elképzelek valami sztorit, amiben én vagyok a főszereplő, érdekes emberekkel találkozom, valami sikeres pályát futok be és sok-sok gyerekem van. Ez valahogy minden álmomnak szerves része. Szeretem a gyerekeim, de szerethetném őket jobban. Többet megtehetnék értük. Többre megtaníthatnám őket. De nem teszem, mert ha többet foglalkozom velük, még többet akarnak. Ha egy délután Catanozok Matyival, amíg a kicsi alszanak, akkor másnap előre bekészíti az újabb játékot, pedig nekem is ez a szabadidőm, amí ők alszanak. Lesi, hogy mikor kezdünk játszani és nekem aznap pl. nincs kedvem. És sajnálom, mikor egyedül társasozik, de akkor sincs kedvem.
Én is elégedetlen vagyok az alakommal. Oké, vékony vagyok, de utálom a hasam, a combom. Még a fiiúk előtt rendszeresen tornáztam egy szalonban. Ma egyedül próbálkozom Rubint Réka dvd-vel itthon, néha este fél tízkor, mert akkor van rá időm. Most járok úszni, de utálom, hogy ez is csak úgy mehet, hogy Viktor emiatt eljön a melóhelyéről és ezt nem felejti el időről-időre az eszembe vésni. Régen akkor mentem tornázni, amikor akartam. Most minden programom mástól függ. Tudom, hogy egy kicsi élvezet nekem azt jelenti, hogy a másik áldozatot vállal ezért. Engem ez zavar a legjobban és az, hogy a gyerekeken kívül nem tudok másról beszámolni. És utálom, hogy megtanultam lemondani a vágyaimról. Már nem küzdök, hanem beletörődök. Néha rámjön egyvásárlási roham, amikor mindent összevásárolok értelmetlenül, sok-sok pénzért. Ilyenkor hálát adok, hogy Viktor jól keres és nem dob ki a gönceimmel a francba. Mostanában hímzésbe ölöm a pénzünket.
De én még szeretnék sokszor gyereket. Már kicsi koromban sem orvos vagy tanár akartam lenni, hanem anya. És asszem nem véletlenül jártam az egyetem mellett egy évet tanító- és óvónőképzőbe. Szeretem a srácaim, utálom a srácaim, de kellenek.

2008. június 3., kedd

Keresztszemes falvédő kishúgomnak

Kishúgom, Tusi július végén fog szülni (+/- 2 hét). Kért tőlem egy keresztszemes takarót, illetve falvédőt ajándékba. Olyasmi folttakarót, amilyet én is kaptam a kistopic lányaitól. Nagyon jól mutat a falon, nem csodálom, hogy elkívánta tőlem:)
Naszóval mivel még mindig nem hímzek gőzerővel, csak amolyan félgőzzel, vagy inkább harmadgőzzel, így reálisan felmértem a helyzetet. Nagyjából nulla az esélye annak, hogy a szülésig, vagy egyáltalán hogy még ebben az évben odaadjam az ajándékot. Ezek a popcorn macik számomra nagyon munkás minták a sok-sok félixszel és kontúrral és a 60*60-as mérettel. Imádom őket, de valljuk be, asszem túlvállaltam maga. Így ma feltúrtam a babamintáimat és válaszottam egy olyat, amit még esélyem is lenne elkészíteni legkésőbb nyár végéig. Kicsi, aranyos minták. A popcorn macikat persze feltett szándékom befejezni, de külön-külön keretezve is jól mutatnak majd egy gyerekszoba falán.

Matyi ovis évzárója

Ma délután volt Matyi fiam évzárója. Nem egy nagy esemény egy ovis évzáró, de Matyi nagyon készült, hisz idén ő búcsúzott a csoporttól, mint egyetlen nagycsoportos. Jövőre a totyis kisöccse, Miki lesz majd a helyén, megörökli a jelét, az ágyneműjét, a szekrényét, poharát, fésűjét, mindent.
Matyi egyébként sosem gyakorol otthon semmit. Mindent teljesen titokban tart, ami verseket, énekeket előadnak, így midnen az újdonság erejével hat, mikor látjuk a műsort. Rém büszke voltam a fiamra, szépen énekelt, szavalt, bár asszem túl sokat pózolt és integetett;)
Ja, a műsorra persze vittük a két kicsit is, mert miért ne. Mikire párszor rá kellett szólnom, mert rugdalta a babakocsit, aztán a szekrényeken akart vonatokat tolni. Karesz rendes volt, egy ideig kocsiban tűrte a műsort, aztán apa kezében. A képek nem lettek túl jók. Fogjuk a gépre, meg arra, hogy nem kapcsoltam be a vakut...
A végén a csoportban volt közös sütizés a gyerekeknek és a tesóknak. Miki is benn evett, nem hozott rám szégyent. Aztán átadtuk a virágokat az óvónéniknek, a hímzéseket majd csak jövő héten valami kisebb ajándékcsomaggal együtt fogjuk odaadni. video

2008. június 2., hétfő

Ivették tegnap nálunk voltak

Még pénteken lebeszélték a pasik a munkahelyen, hogy jó lenne összehozni egy találkozót a két család között. Első verzió a Margit sziget volt, aztán egy játszóteres, bringázós összejövetel. Végül az időjárás közbeszólt, így Ivett, Doki és a két srác átjöttek hozzánk. Ricsi, a nagyobbik srác, Matyival egyidős. Balázs pedig Karcsi kortársa, asszem talán két hét van közöttünk. Egész más fizimiskájú kisrác, nekem mindig fura, ha egy kisbabának hosszúkás a feje. Én már csak a nagy kerek kobakokhoz vagyok hozzászokva:) Mint utólag megtudtam, Balázs apukája, Karesz kis höripopfáját találta furcsának. Na ja, mindenkinek a sajátja az etalon és persze a legszebb;) Viktorom haláli elfogult, szerinte ő még nem látott olyan szép gyereket, mint Karesz. Matyi is szép baba volt, Mikit csak az öregek találták szép babának:-DDD

Na lényeg a lényeg, hogy a szombati és a vasárnapi látogatóinkat összevetve meg kell hogy jegyezzem, hogy az uram igazi szószátyár programozó. Ezek a programozó pasik egyébként olyan szűkszavúak, hogy az csak na. Dokiról tudom, hogy tud nagy dumás lenni, ha jól emlékszem, akkor kicsit ivott is:) Hogy Mariann férjének mikor oldódik meg a nyelve? Hmmm. Talán egyszer tartunk egy iszogatós találkozót, hátha... De valahogy a nyaralást visszaidézve, ő még borozás közben is szűkszavú. Viszont ha akkor benyögött valamit, azon szétröhögtem magam.

Ivették kisfia, Balázs már tökkéletesen kutyázik, próbál kúszni, simán forog. Jó húsban van, pofás kiskölyök, édesen mosolygott. Ricsi nagyot nőtt, hiába, ősszel ő is kezdi a sulit. A srácaim kellőképp sokat osztozkodtam a Scoby-Doo-s buszon. Miki ezerszer jött panaszkodni, zokogni. Matyi is folyton a busszal akart játszani, hiába volt ott Ricsi, akivel tök jó közös játék is lehetett volna. Talán majd legközelebb a játszón, ott mindig jókat haverkodik a vele egyidősekkel.

Sajna képeket nem csináltam. Mindig utólag jut eszembe, hogy de jó lett volna pár fotó... Na mindegy. Majd legközelebb!

2008. június 1., vasárnap

Rossz az nlc képfeltöltője

A címben már jeleztem a gondot. Így ide töltöttem fel a két képet, amit tegnap csináltam a srácaimról.

150 grammos diéta

Már ezer éve tervezgetem, hogy végre összefoglalom az egész diéta lényegét. Egyrészt jó lenne, hogy ide majd egyszer visszalapozhassak, mikor szükségem lesz rá. (hátha mégis lesz egyszer negyedik baba, akkor meg végig diétázhatok talán) Másrészt sokan kértek már arra, hogy pár sorban foglaljam össze a lényegét.
Előzetesen leírom, hogy ezt a diétát én a terhességi cukorbetegségem miatt csináltam majd három hónapon keresztül. Karcsival ugyanis túl magas lett a cukrom, valahol 7,8 körül mozgott alapállapotban, amivel már sajna diétára fogtak. Ennek viszont lett egy nagy pozitívuma: vékony maradtam. 60 kilóval indultam terhesség előtt (karácsonyi sok-sok sütizabálással majd 2 kilótfelszedtem a standard 58-amra), szülés után két héttel 52 kiló voltam. Elég tartós a diéta, mert eddig még csak 54 kilóra tudtam felhízni. Érezhetően fogytam combban, karban, arcban rengeteget (gondolom mellben és hasban is, de azt a tej és ababa miatt nem nagyon láttam:)))) )

Naszóval a diéta első szabálya, hogy nincs cukor, nincs méz, nincs szőlő, nincs banán nincs aszalt gyűmölcs, nincs semmi olyan, amiben csak egy ici-pici cukorösszetevő van, ja és nincs hagyományos tészta, és rízs, hanem barnarízs és durumtészta. Nincs fehérkenyér, nincs vizes zsemle, nincsenek fini-fini péksütik. Kenyérben jöhet a graham kenyér, a rozskenyér, a glyx kenyér, a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér. Ugyanígy ehhez hasonló péksütik. Persze ezeket általában jobb helyeken kell beszerezni, a házunk melletti Plus alkalmatlan volt a diéta kivitelezéséhez a kaják biztosítására. Mindössze édesítőt sikerült ott vennem.
A lényege a diétának, hogy pontosan kell figyelni a szénhidrát szervezetbe való bevitelére, valamint az étkezések közötti időtartam betartására.
Én napi 150 gr szénhidrátot (ch) ehettem. Reggeli: 20 gr lassú, tízórai: 20 gr (10 gyors, 10 lassú), ebéd: 50 gr (max. 20 gyors lehet ebből összesen), uzsonna: 25 gr gyors, vacsora: 25-30 gr (max. 10 gyors), utóvacsi: 10 gr lassú. Időpontok ehhez kapcsoltan: 7h, 10h, 13h, 16h, 19h, 22h. Még szerencse, hogy a fiúk mindig korán kelnek, így nem volt gondom azzal, hogy reggel leüljek enni. Hogy mi a gyors és mi a lassú ch? Magyarul lassan és gyorsan felszívódó szénhidrát. Lassú a kenyér, a tészta, a rízs, a zöldségek. Gyors a tej(szigorúan 1,5-ös), a tejtermékek, a gyümölcsök és a krumpli, üdítők és természetesen a diabetikus édességek (nagyrésze szerintem élvezhetetlen).
Fontos, hogy az előírt szénhidrátot étkezéskor el kell fogyasztani. Baj, ha többet eszel, baj, ha kevesebbet. Úgyhogy érdemes beszerezni egy grammos mérleget és kinyomtatni egy táblácskát, ami tartalmazza, hogy melyik ételben mennyi a ch 10 dkg-ban. Na ezt megaszontam.
Az érthetőség kedvéért írok egy napi példát (hihetetlen, de étkezési naplót kellett vezetnem, amit persze rendszeresen csekkoltak is):

reggeli: 4 dkg teljes kiőrlésű kenyér, vajjal, sajttal, szalámival, paprikával, paradicsommal. (ebből a 4dkg kenyér tartalmazza a 20gr lassan felszívódó ch-t. A paprika és a paradicsom is tartalmaz ch, de ezt számolatlanul lehet fogyasztani, mert elenyésző a ch tartalma, így nem okoz nagy vércukor-szint emelkedést)

tízórai: 2 dl tej, 3 korpovit keksz (2 dl tej=10 gr gyors ch, 3 keksz= 9 gr lassú ch)

ebéd: 6 dkg durum tészta sajttal és pici tejföllel. 6 dkg tészta tesz ki 50 gr lassú ch-t, tejföl mennyisége itt elhanyagolható, mert irtó picit teszek belőle. (egyébként 1 dl tejfölben 4 gr ch van)

uzsonna: 20 dkg nektarin, kávé pici tejjel(1dl) és édesítővel (10 dkg nektarin 9gr ch-t tartalmaz, vagyis összesen 18 ch, amire jön a kis tej, amiből 1 dl 5 gr ch-t tartalmaz.

vacsora: padlizsánsaláta
Összetevők:
padlizsán: 30 dkg - 15 ch
paprika: 15 dkg - 5 ch
paradicsom: 15 dkg - 6 ch
olajbogyó: 6 dkg - 3,6 ch
sajt: 20 dkg - 0 ch
Összesen: 29,6 ch és 3 adag saláta van a tálamban. Ebből aznap este 1 adagot ettem, ami összesen 9,8 gr ch
Mellé ettem 1 danone activia joghurtot (kb. 5 ch), 1 dl tejet (5 ch), 3 dkg teljes kiőrlésű kenyeret vajjal (15 ch)

utóvacsi: 3 db korpovit keksz

Remélem érthetően írtam le, ha kérdés van, nyugodtan lehet bombázni vele.
Köszi a segítséget Patnak, kedvenc dietetikusomnak, aki baromi sokat segített a diéta alatt, mert asszem nem élveztem volna az életet, ha a tuti finomságokat nem mondja el, nameg annyi de annyi tanácsot kaptam. És nem utolsósorban velem együtt szenvedett:)

Mariannék nálunk jártak

Tegnap a Váczi család nálunk járt. Tök jó volt, kicsit beszélhettem nem csak a családom tagjaival, hanem másokkal is. Természetesen Mariann hozta a hímzéseit is, úgyhogy végigtapiztam a házikós RR kendőit, így előbb láttam Heni kendőjét, mint ő maga;) Láttam az új Tralalát és továbbra is tartom, hogy Kolos jól fest cérnát! Ja, és persze az újonnan kezdett Mirabiliát is megnéztem, bár őszintén szólva nem értem, miért esett neki Mariann, hisz Péter az előző kettőt sem szeretné a falon látni, ha jól emlékszem...:) :) Bár az új lakásban akár a háztartási szoba falán is függhetnek majd ugye, oda gondolom férfinép még be sem téved, max addig, amíg felfúrja a képek akasztóit:-DDD
Aztán megkaptam a rendelésem is a Tűvarázsból. Sajnos a citromfa párja már nem volt, mire a rendelést leadtuk. A készlethez kapott aidat tuti lecserélem hímzővászonra, mert valahogy mai szemmel már túl lukacsosnak tűnik a háttér. Nameg ha már ilyen sok csodás vásznat rendeltem, akkor ezt ki is kell majd használni;)
Hogy mik is lennének ezek az anyagok? Sorrendben:
-Cashel 28 ct (4119)
-Brittney Lugana 28ct (713)
-Linda Schülertuch 27ct (101)
-Bellana 20ct (99)
-Belfast 32ct (1111)
A srácok szerintem elég jól viselkedtek, bár Miki csipogása néha rémesen fárasztó volt. Estére Matyi annyit kutyálkodott, hgy közel járt már egy apai pofonhoz, Karesz meg fél nyolckor kidőlt. Szóval a fiúk hozták a formájukat. Elsétáltunk közösen Kelenvölgybe. Én most jártam ott először, hiába van olyan közel hozzánk. Annyi szép eladó ház mellett sétáltunk el, hogy rögtön beindult a fantáziám, hogy mire költeném, ha lenne pár fölös millám:)
Egyébként egyre jobban értem Kolos szövegét. Most már úgy 10 szóból átlagban kettőt be tudok tájolni, régebben csak sasoltam, hogy miről beszél. Szóval alakulok!!! Szerintem őszre már tök érthetően fog Kolos is dumálni. Botond meg sokat alakult arcban, meg mocorgásban is. Olyan jó látni, hogy Mariann nem elégedetlen azzal, hogy nincs lánya. Bennem mindig mocorog valami kis hangya, hogy miért nincs lányom egy sem. Ezt képtelen vagyok feldolgozni, de most már egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy legyen egy következő babánk. Őszintén szólva most már magam féltem, hisz a harmadikkal úgy lestrapálódtam egészségileg. Legalábbis most így érzem... De ma éjjel megint azt álmodtam, hogy született egy negyedik baba. Naná, hogy fiú lett, egész családi perpatvar lett a neve körül, mindenki mást akart és most az egész család ott vitázott. Én egyébként Selmeci Ferenc Dezsőnek neveztem el:)