Gyerkőceim életkora

2008. május 30., péntek

Pénteki jelentés (7)

A héten mindent csináltam, főképp olvastam. Még mindig Pullman Arany iránytűjét falom, dehát három kötetes és az még nekem sem megy olyan gyorsan:) Ami viszont nem nagyon volt a kezemben, az a kis varrótűm. Főképp Matykó művét ellenőriztem, most nagyon felületesen hímez, azt hiszem megértette, hogy mi a rossz oldala a határidőnek. Máskor néha 5 szálat is elvarr, most volt olyan, hogy egyet alig bírt végigvarrni. Így aztán átvettem a szitakötőt és ha volt kedvem, akkor hímeztem bele én is egy szálat. Jelenleg itt tartok vele, már csak a kontúrozást kell befejeznem.Matyi a héten a napocskát hímezte. Eddig még csak az egyik sárgát öltögette bele, szerintem szépen haladt. Majdnem minden délután hímezgetett egy kicsit mellettem, mert a hét elején hőemelkedés miatt itthon volt velem két napot. Miki élvezte, hogy van játszópartner:)
A határidő sajna idetelepedett a nyakunkra. Jövő héten kedden lesz az évzáró. Elvileg akkor akartuk Matykóval virág kíséretében átadni az ajándékokat. Viszont addig képtelenség befejezni a képecskéket, hiába olyan kicsik:-DD Így aztán összeült a családi kupaktanács és megállapodtunk, hogy az ovi utolsó napján, azaz június 13-án visszük az ajándékokat. Addig mindennel kész kell lenni. Szóval Matyi felkötheti a gatyáját.
Aztán nekiestem Bent Creek képnek, név szerint az Autumn Row-nak, de ezt még nem érdemes mutogatnom. Többször lett volna kedvem bökni párat a Mary-be, vagy apu ajándék gésájába, vagy akár a kancsós RR-t megtervezni, de valahogy amikor a tettre került volna a sor, már nem éreztem olyan nagy ihletet. Így maradtam a könyvemnél. A B.C. képet egyébként sima hímzővászonra készítem DMC fonalakkal. Hatalmas lesz a hossza, hiszen 275*27x a mérete.

2008. május 25., vasárnap

MUK

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez az év asszem nálam a MUK éve lesz. Reálisan felmérve nem fogok olyan ütemben haladni semmi hímzéssel, hogy érdemes legyen végig nyomnom egy mintát. Aki tud hibátlanul működő eladó bal kart, kérem jelezze!!!
Jobb lenne inkább több kicsit csinálni. Így is folyton az az érzésem, hogy semmivel sem haladok, semmi újat nem alkotok, csak végeláthatatlanul böködöm a tűmet a hatalmas mintákba, amik színesek és imádom őket, de rengeteg időt vesz igénybe egy-egy darab, amíg végre meghímzem. A Helene Tran képet vagy háromnegyed évig csináltam, ha összeadom a jelentett péntekeket.
2007 októberétől egészen márciusig csak azt öltögettem. Jó, közben megszületett Karcsi, úgyogy volt kihagyás, de hát akkoris túl hosszú az idő. Közben pedig járok pár blogon, ahol hatalmas képeket mások laza két-három hét alatt megcsinálnak. Vajon rossz a technikám? Nem tudom.
Nade jöjjenek a mintácskák, amiket nézegettem és akár kedvem is lenne őket megcsinálni. Remélem úgy leszek velük, mint ahogy a mondás tartja: Evés közben jön meg az étvágy. Még nem döntöttem el, hogy melyik legyen...

Ismét Ajkán voltunk

Hétvégén ismételten Ajkán voltunk. Én nagyon jól éreztem magam, szerintem a fiúk is. Karcsi volt a legvisszafogottabb. Sokat nyűgölődött, keveset aludt, hajnali fél négykor jött meg a kedve a szopihoz. De magához képest szerintem jól bírta, hisz a múltkor az első nap felét végigműsorozta.
Viktor vezetett a sógorommal, Tamással. Tamás szerint jól csinálja, valamint a két alapszabályt is megtanulta:
1. Tövig nyomni a gázpedált!
2. Kezeket a dudára!
Fiúk beszereztek játékot is gyereknap címén. Farmkészletekkel lettek gazdagabbak. Újabb hatalmas helyet foglaló játék. Hogy hova fogjuk rakni???? Ez még nekem is talány.
Jó volt, hogy húgomék is beutottak szombaton. Tusi már nagyon gömbölyödik. Szép kismama, látszik rajta, hogy nagyon élvezi az egész babavárást. Kicsit én is megfoghattam a pociját, Misi éppen csuklott:)
Bátyám is feljött Benedekkel párszor, a srácok jókat játszottak együtt. Gondolkodom azon, hogy a nyáron egy pár napra elhozom hozzánk Benedeket. Hátha élvezné, meg talán egy kicsit segítenék is a tesómnak. Na majd meglátjuk, mikor mondtam neki, akkor első körben inkább aggódott, hogy 4 kölyök sok lesz nekem.

Kezem. Apa megvizsgált, mert megint lezsibbadtam az éjjel, igaz csak csuklótól lefelé. Mért vérnyomást mindkét karomban. A balban 80/60, a jobban 110/60 volt. A bal kezemnél a pulzusom is gyengébb. Apa szerint már a tűréshatárt feszegeti a két karom közötti eltérés, valszeg valami nyomja az artériát, úgyhogy úszni kell sokat, sokat sokat. Hát próbálom, próbálom, próbálom. Feltehetőleg születési rendellenesség, ami a karom erőteljes megterhelése miatt jött elő. (Miért nem úgy születnek a gyerekek, hogy rögtön tudnak a saját lábukon járni???) Ha nő a gond, akkor ... inkább nem gondolok bele. Az a szar, hogy szerinte ez javulni nem fog, max. a tüneteim enyhülhetnek időről-időre. Karcsit nem kéne cipelnem... Szóval ha legközelebb megyünk Ajkára, akkor csinálunk egy orvosi körjárást. Ideggyógyásszal és érsebésszel kéne randiznom. Persze jön az apa is, úgyhogy így nem olyan félelmetes.

Itt egy vidám fotó a hétvégéről! Nagypapa és Miki cseresznyét szedtek és ettek:)

2008. május 23., péntek

Rossz mama vagyok...

Néha tele van a hócipőm azzal, hogy soha sehova nem tudom lepasszolni a fiúkat...
Ma volt az oviban a gyereknap. Matyikám kikönyörögte, hogy had aludjon ott, mert délután vannak a programok. Természetesen számomra tök rossz időpontban várták a szülőket a közös játékra: 15:30-17:00. Na, nálam ilyenkor alszik a két kicsi, de Matyival megbeszéltük, hogy majd felébresztem a fiúkat és úgy nagyjából a program felénél becsatlakozunk. Karesszel minden rendben ment. Megébresztettem, kapott HA pépet (ma először evett ilyet és nagyon ízlett neki), szopiztunk és akár indulhattunk is volna. Mikit még mindez előtt megébresztettem, szóltam neki szopi előtt is, aztán öltöztetés közben is. Egyszerűen képtelen volt kimászni az ágyból, csak hisztizett és verte magát, hogy ő még fáradt. Ennek természetesen az lett az eredménye, hogy majdnem ötre értünk oda, amikor már szálingóztak el az emberek. Matyi nagyon letört volt amiatt, hogy nem értem oda. Nem győztem bocsánatot kérni tőle. Mondta, hogy azon izgult, hogy nem találom őket, hogy épp melyik teremben vannak és mindössze három gyereknek nem volt ott a mamája. Úgy utáltam magam az egész miatt, hogy nem vertem ki erélyesen Mikit az ágyból, hogy egyszerűen nem tudtam megoldani azt, hogy én is ott legyek. Néha mindent megadnék egy nagyiért, akihez ilyenkor gyorsan beviszem a fiúkat és elfutok másfél órára az ovisprogramra... Áááá, szar ügy....

Pénteki jelentés (6)

Bár nagyon lassacskán haladok vele, de azért megmutatom, ha már a kistopicon jelentettem. Itt tartok a Maryvel. Nagyon szeretem hímezni, de hát az a napi egy szál, amit engedélyezek magamnak, az igen csekély. Azért valami már látszik, és olyan szép lesz, ha kész lesz. Már látom lelki szemeim előtt! A mintán lévő nagy esernyőt feltett szándékom "igazi" arannyal hímezni, természetesen a betűk alá, mert akinél készen láttam, valahogy ott nekem túl dominánsnak tűnt.Matyikám is hímzett a héten, de most nem volt túl lelkes. Valszeg a szitakötőjét én fogom befejezni, ő inkább lásson neki a napocskának, hogy elmondhassa az évzárón az ajándékátadásnál, hogy ő készítette, a mama csak egy picit segített. Ha nem áll neki a napocskának, azt hiszem azt egy az egyben én csinálnám. Azt meg nem szeretném, mert hisz a lényeg az, hogy ő hímez ajándékba.

2008. május 20., kedd

Gyorsan tanulok

Ma reggel a postás bácsival találkoztam. Ugyanazzal, aki a múltkor leugatott és szabályosan a saját lakásom ajtajában alázott porrá. Namost nemtom, hogy postás bácsi szimplán megszánt, vagy úgy gondolta, hogy legutóbb kissé bunkó volt velem, de ma ismét felcsöngetett, hogy utánvétes csomagom van. Én tök örültem, mert egyrészt nem tett halállistára, másrészt megjött a rendelésem a Tűvarázsból. (Éljen az akció!!!) Bácsi azért furmányos volt, mert még a kapucsengőben feltette a keresztkérdést: Ki tudja fizetni? Miután megnyugtattam, hogy ma pénzes vagyok, repült felém a csomagommal és igen, Dóra tanult hibájából, adott jattot is rendesen. Postás bácsi szó nélkül eltette, nem mondta, hogy nem kéne vagy hasonló, de azért kedvesen megköszönte. Ha tartom magam a néma alkuhoz, asszem jóban leszünk.
Na és mit is kaptam. Sok-sok fonalat és mivel a tárolása már nem megoldott, csak gyűlt egy dobozkában, így vettem lefűzhető tasakot és pálcikákat is. Úgy vettem észre, hogy ezzel a módszerrel elég ritka madár vagyok, de a 29. szülinapomra kaptam az uramtól egy gyönyörű hímzős táskát (DMC kék táskája), így a megoldás arra, hogy hogy is tároljam a cérnácskáim hamar kialakult. Mindig az ajándék táskámat használom, ha hímzek, mert nem csinálok kupit és nincsenek szanaszét a hímzős dolgaim. Meghalnék, ha a fiúk valamit elkavarnának. Még eléggé a keresztszemes hobbim elején jártam, amikor meglepett vele Viktor, így asszem akkoriban még fogalmam sem volt a bobináról sem. Szimplán vágtam egy darabot a cérnakötegből ha elfogyott a fonalam, ha meg maradt, akkor visszakötöttem. Szóval a táskához kaptam ilyen fóliás fonalrendezőt is pálcikákkal és nekem ez a rendszer nagyon bejött. Szép és jó drága:-DDD

A rendelt anyagaim Mariannhoz futottak be. Majd ha megkaparintottam őket, akkor azt is fotózom. Asszem kiéltem magam maximálisan az akcióban;) Még szerencse, hogy az uram tolerálja a hobbim...eddig... De ahogy elfigyelgetem, mindenkiben jó nagy hörcsög-család munkálkodik, ha keresztszemesről van szó!:-DDD

2008. május 19., hétfő

Miki és az új bringa + szopigondok

A tegnapi bevásárlókörútunkon gazdagabbak lettünk egy kisbicajjal (és szegényebbek jó sok pénzzel). Miki, a középső fiú már úgy éreztük, hogy kinőtte a kismotorját. Nameg uncsi, hogy folyton új cipőt kell neki venni, mert mindegyiknek lenyúzza az orrát a motor lefékezésével. Az ősszel vett méregdrága siesta cipőt már dobhatom ki a kukába. Egyébként tapasztalatom szerint csak a cipőket nem tudják a fiúk megörökölni egymástól, lényegében minden más egyikről a másikra száll. Sőt volt olyan póló, amit Matyiról levettem, kimostam és rögtön Miki vette fel a következő alkalomnál. Na jó, a zoknik nagy részét sem, mert hamarabb lyukadnak, mint kéne. Én meg lusta mami vagyok és nem stoppolok.
Szóval Miklóska hamar ráérzett a bringázás lényegére. Tekert szorgalmasan, jól el is fáradt. Na ja, neki cukorból van a lába. Utál gyalogolni, amíg nem vettük elő Karcsinak a sportkocsit, addig ő a testvérfellépőn utazott. Miután testvérfellépő a mélykocsival együtt lekerült a tárolóba, jött a kismotor, amivel lehet száguldani. Most itt a bringa. Remélem szeretni fogja.
Komolyabb téma Karcsi fiam. Szenvedünk közösen. Szombaton kezdődött a gond. Először csak nem akart uzsonnázni. Gondoltam jól belakott ebédnél, hátha kicsit később éhezik meg. Szokásos idő után egy órával sem kellett cici. Ez már gyanús volt. Csak fürdés után volt jó a szopi, de akkor már vagy 7 órája nem evett. Ordítás és elfordulás következett a késő esti kajánál is. Reggel fél ötkor már persze éhes volt, akkor ment minden normálisan, de félig aludt. Aztán kezdődőtt megint a nyűglődés. Tegnap este lefejtem a cicim és kanállal adagoltam neki, villámgyorsan beszippantott magába kb. 180 grammot. Ennyit bírtam lefejni neki. Aztán a 11-es szopinál próbálkoztunk, nem ment, üvöltés, cicieltolás, anyafelidegesedés volt soron. Újabb fejés, most cumisüveggel etetés. Szerencsére sikerrel jártam. A mai nap viszont eddig a mélypont. Reggel még oké, mert félálomban van. Tízóraira gyümölcs, cicit eltolta, pedig alig evett gyümit is. Ebédre evett 130 gr főzit, cici nem kellett, tejcsi cumisüvegből nem kellett. Mi lesz az uzsonnánál és a vacsinál? Már előre parázok, pedig nem kéne. Remélem helyreáll a rend mihamarabb, mert egyrészt rém fárasztó, másrészt rém frusztráló ez a helyzet. Kissé magam alatt lennék, ha Karcsi leszokna már most a ciciről. Ugye Karcsim nem fog elfogyni???? Remélem csak a foga jön. Nade így kell egy nyamvadt fog miatt szenvedni? Ha van ötleted megoldásra, ne kímélj!

2008. május 18., vasárnap

Pávaszem, avagy a Háromszínű

Vannak kedvenc sütikéim. Természetesen a mama repertoárjából valók. Az egyik legfinomabb a pávaszem, vagyis más néven a háromszínű süti. Csak beleszagolok és szabályosan újra az egyetemen vagyok. Mikor kinőttem az iskolapadból szinte rögtön feleség lettem, így a sütiről nagyrészt én gondoskodom, vagy a cukrászda;) Persze a mama időről-időre meglep minket sütikkel, de háromszínűt ezer éve nem csinált. Egyszer még a hőskorban (asszem Matyi fiammal voltam terhes), úgy jó 7 éve nekiálltam egyedül ennek a sütinek és katasztrofális lett a végeredmény. Mai fejemmel gőzöm sincs, hogy mit rontottam el:) Na lényeg, hogy tegnap este ismét nekigyűrkőztem és csodás lett!!!

Hozzávalók:
- 30 dkg porcukor
- 1 egész kockarama
- 4 tojás
- 1 tejföl
- 1 sütőpor
- 30 dkg liszt
- 1 zacskó vanília puding
- 1 zacskó puncs puding
- kakaó ízlés szerint

A porcukrot a Rámával kikeverjük, majd a 4 tojást egyenként hozzáadjuk. Belekeverjük a tejfölt, ha jó habos a massza, akkor jöhet hozzá a sütőpor és a liszt. A masszát 3 részre osztjuk, ízesítjük a pudingporokkal és a kakaóval. 2 őzgerincbe vagy egy kuglófformába tesszük, amit előtte alaposan kivajaztunk és liszttel meghintettünk. Alul legyen a sárga, aztán a csokis, legvégül a rózsaszín réteg. 180 fokos sütőben kb. 1 órán át sütjük.

2008. május 17., szombat

Pénteki jelentés (5)

Ismételten csak Matyi munkáját tudom megmutatni. A héten sajnos nem haladt vele túl jól, mivel többször volt, hogy délután inkább társasoztunk hímzés helyett, ami azért egy fiúnál elfogadható:) Na jó, ezen a héten az én tűm is járt, de titkosat hímeztem, majd ha már lehet, akkor felteszem ide. Jövő héten viszont újra pihentetem majd a kezem, bár már elég jó. Olvasni fogok, és ha addigra megérkeznek a rendeléseim a Tűvarázsból, akkor azokat fogom nézegetni, simogatni:-DDD Hogy miért rendeltem? Ha az ember lánya nem hímezhet, akkor vásárol. Apának persze bevallottam, de hála az égnek nem harapta le a fejem. Mondjuk árat nem mondtam;) De azt, hogy 50 % kedvezmény van a Tűvarázsban, az még szerinte is nagyon jó vásár. Szóval szép kis anyagokat rendeltünk Hubbubbal és ráadásként külön a nyáron induló kannás RR-hez a fonalakat, valamint egy kis tündérkés képhez is, amit már ezer éve nézegetek, hogy szeretném megcsinálni. Ez lenne az:Nem tudom, hogy mikor tudnék nekiállni, de most szívesen belekezdenék.

Ma barátnőmmel kávézni voltunk a Camponában. Naná, hogy benéztünk az Évába, de erős voltam és nem vettem semmit. Viszont láttam egy nagyon szép Mirabilia mintát. A Damaszkusz rózsái mellé már ez is felkerül a jövőbeli tervek közé.
Mirabilia: Lady of the Mist
Érdekes, de nekem nem tetszenek a Mirabiliából a sok-sok gyöngyösek, de amin nincs feltűnően sok, az nekem is bejön. Tetszenek a női alakok, olyan kecsesek. Na és a színek! Igazából mindig a színek miatt tetszik meg egy minta, és természetesen valamilyen alaknak kell lennie a képen. Múltkor néztem, hogy miket is hímeznék meg szívesen. Virág szinte alig van, az is inkább amolyan 4 évszakos növényes és asszem egy teáskészlet teszik még, ami igazából azért lenne jó, mert pont ilyen fehér alapon kék pettyes a fűszertartó készletem. Nézegettem ezt is persze a tűvarázsban, de aztán inkább leállítottam Hörcsögdórát:-D

2008. május 15., csütörtök

Mama és az eladó praxis

Nálunk mindig történik valami. Értem ezalatt a Szalay családot. Ezt a mondatot Viktorom fogalmazta meg pár napja. Tényleg sokkal több sztori és érdekesség származik a mi oldalunkról, de lehet hogy ennek mindössze annyi az oka, hogy sokkal beszédesebbek is vagyunk, mint Viktor szűk családja. Az összes Selmecire nem lehet elmondani, hogy mind szűkszavú, vannak igen szószátyárok azon az oldalon is.

Lényeg a lényeg, múlt héten a mama nagyon maga alatt volt. Még most is rosszkedvű, próbálok neki segíteni ott, ahol tudok. Ma feladtam a hirdetéseit az orvosi oldalakon, a leglényegesebbeken. Itt is írom, hátha erre vetődik valaki, aki ebben utazik:

"Ajkán, 720 fős gyermekorvosi praxis jutányosan eladó nyugdíjba vonulás miatt."

Anyámat kb. 2 éve hitegette a vevője, egy arab orvos (régebbi kollégája még a Kórházból) Herendről. Többször tárgyaltak, volt szó pénzről is, kezet is ráztak rá, a mama megígérte, hogy nem ad fel hirdetést. Az átadás-átvétel határideje folyton tolódott a vevő miatt 2007. őszéről 2008. januárra, majd márciusra aztán 2008 nyarára. Most már május van és a mama munkahelyi pletykákból tudta meg, hogy az arab orvos másnál is érdeklődött és azzal konkrét árban meg is egyezett. Először csak kósza pletykának gondolta, hisz ő már hosszú ideje megállapodott a herendi gyerekorvossal. Aztán egyre több hír, egyre több finom utalás, de neki sem a kolléga (elvileg barát), aki alátett nem jelzett, sem a vevője nem csörgött, hogy elállna a megállapodástól. Végül a mama nem bírta tovább, fehívta az arabot, hogy ugyan mi folyik a háttérben, szeretné tudni, mennyit ér az adott szó. Nem írom le a vitát, ami a telefonban folyt. Mama szerencsére nem volt kivételesen "rendes". Lehordta a sárga földig a doktor urat, közölte, hogy nem tartja szavahihetőnek és mellesleg pofátlannak tartja amiatt, hogy miközben őt az lekáderezte, a mama feltétel nélkül bízott benne, hiszen kollégák voltak. A vita végére az arab orvos már elég rendesen törte a magyart és mosakodott, és jelezte, hogy a másik orvosnál sem kötelezte el magát végleg. Anyám közölte vele, hogy meghirdeti a praxist és megpróbálja eladni, aztán letette a kagylót. Utána sírt. Mondta, hogy naívnak és lúzernek érzi magát 60 éves fejjel. Borzasztóan sajnáltam.
Már nagyon nyugdíjba szeretne menni, egyrészt az egészsége miatt, másrészt a sorban potyogó unokák miatt. Én javasoltam, hogy vegyen be leszarom tablettát és ha nem tudja eladni, akkor is hagyjon ott mindent, mert ha tovább dolgozik, egyrészt nem fogja élvezni, mire meg vevőt talál és abbahagyja a munkát, addigra talán az egészsége totál tönkremegy és nem tudja majd a nyugdíjaséveit élvezni. Még hezitál, ami végülis érthető, hisz nem két forintról van szó...

2008. május 14., szerda

Dobták Matyit

Ma ismét előkerült a téma, hogy Matyi fiamat dobták. Reménytelenül szerelmes Valiba, de Vali szíve már másért dobog. Azt hittem különösebben nem visel meg egy majdnem 7 éves gyereket egy kisebb szerelmi csalódás, de tévedtem. Ha kérdezem, akkor rögtön beszél, és hát sokat beszél Valiról, tehát izgatja a téma. Ma megkérdezte ugyanis a kislányt, hogy lehetne-e arról szó a jövőben, hogy újra egymást szeressék, mert ő még mindig szerelmes. Vali viszont L. Gáborért lángol. Csak halkan jegyzem meg, hogy Matyi majd három éve szereti ezt a kislányt és asszem komoly 1 hónapig voltak csak egy pár. Volt puszi, kézfogás, egymás mellé ülés:) Persze továbbra is barátok, de egy vérző szívű Matyinak most ennyi nem elég. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a szerelmi bánat folytatása, remélem a sok rajongó lány közül talán jelentkezik egy másik barátnő.
Matyi az egyetlen nagycsoportos az ovis csoportban. Így szinte mondhatjuk, hogy ő a domináns hím. A lányoknak bejön, de tuti nem az erejével imponál. Matyi kicsit olyan "agyas", néha inkább okostojás kisfiú. Nagyon érezni rajta, hogy ő az elsőszülött, akit agyonfoglalkoztattunk, akinek minden kérdésére válaszoltunk, akit egyedül szerettünk 3,5 évig, míg Miklóska meg nem érkezett. Értelmes, segítőkész, kedves, tud viselkedni, viszont rémesen fárasztó is. Azt hiszem elmondhatom, hogy a legtöbb gondot ő okozza nekünk, az ő lelki nevelésén vitázunk a legtöbbet Viktorral, mert miközben lelkiismeretfurdalásunk van amiatt, hogy esetleg nem foglalkozunk vele eleget, képtelenek vagyunk a hosszas közös játékra is vele. Matyi a hosszas és intenzív odafigyelést szereti, de közben csapongana a játékok között, a programok között, ő konkrétan vágyakat fogalmaz meg, amik általában nincsenek összhangban a mi pénztárcánkkal, szabadidőnkkel és energiakapacitásunkkal. Egyébként imádok vele kiruccanni bárhova, mert jó partner még ruhavásárlásban is (csak neki is csurranjon cseppenjen valami), csak ne tartson fél óránál tovább.
Szóval visszatérve a domináns hím pozicióra, Matyi egyszer feltette a körkérdést az asztalnál ülő lányoknak, hogy ki szerelmes belé. Asszem akkor csak Vali nem jelentkezett... De feltétlen rajongó még Réka, Dorka és Márti. Sőt, Dorka sokszor féltékeny is.
Ma délután idilli volt Matyival. Kicsit pihengettünk, közben szakadt kinn az eső, villámlott és dörgött. Néztük az esőt, aztán pedig hímeztünk. Ez a legjobb közös szórakozásunk. Matyi korához képest kitartó és szépen hímez. Sietünk a mostani mintájával (Debbie Mumm szitakötője), mert hamarosan évzáró és addigra még egy utolsó kis napocskával is kész kéne lennie.

És most jöjjön egy kis történet a múltból. Természetesen Matyi születésének története, ami rémesen részletes, de hát akkor mindezt így éltem meg:)

Az első jele annak, hogy babát várok, 2000. szilveszter éjszakáján mutatkozott. Élek-halok a forralt borért, de aznap éjjel egy kortyot sem bírtam inni. A másnap reggeli rosszullétet azzal az egy pohár pezsgővel magyaráztam meg magamnak, amit az éjféli koccintáskor fogyasztottam. A hányingerem azonban nem múlt el sem másnap, sem a következő nap. Alig bírtam enni, folyamatosan émelyegtem. Csak nem terhes vagyok? A gyanúm beigazolódott. A teszt két csíkot mutatott, sőt a terhességet jelölő csík sokkal hamarabb feltűnt, mint az, amelyik azt jelzi, hogy a teszt működőképes. Öröm és kétségbeesés uralkodott a fürdőszobában, ahol álltunk a párommal és néztük a két kis csíkot: Gyerekünk lesz!

A második teszt és a nőgyógyászati vizsgálat is megerősítette a tényt, mely szerint 8 hónapon belül már nem ketten, hanem hárman leszünk. Még nem terveztük hogy gyermeket vállalunk, de az, hogy nem tartjuk meg, meg sem fordult a fejünkben. Életünk átrendeződött, bizonyos periódusa lezárult, de gazdagodott is egy gyönyörű gyermekkel.

Elmondhatom, hogy szinte teljesen tünetmentes volt a terhességem, leszámítva az első 3 hónap folyamatos émelygéseit. Egészen a szülést megelőző hónapig dolgoztam, sokat sétáltam, maximálisan elememben voltam. Havonta jártam ellenőrzésre a nőgyógyászom magánrendelésére. 2 okból döntöttem amellett, hogy inkább megadott időpontra érkezem az orvosi vizsgálatokra, és ezért valamennyit fizetek is:

1. Mint már említettem, egészen a 8. hónap végéig dolgoztam

2. Mindkét szülőm orvos, vagyis megszoktam, hogy kedvesen bánnak velem az egészségügyben. Amikor először voltam egy másik városban "csak egy páciens a sok közül", meglepődtem, hogy nem elmaradhatatlan a mosoly és a kérdés: Hogy vannak a szülők és a testvérek?

Augusztus 21-ére voltam kiírva, és már borzasztóan vártam, hogy végre eljöjjön az a nap. Az orvosom szabadságra ment, ezért úgy állapodtunk meg, hogy ha nem szülnék a terminusig, akkor 22-én este vár a magánrendelésén. Én meg voltam arról győződve, hogy a gyerkőc legalább 1 hetet késni fog. Őszintén szólva nem is lett volna túl nagy baj, mert még nem voltunk 100%-ig készen a baba fogadására, bár talán arra nem is lehet soha maximálisan felkészülni. A sors azonban úgy hozta, hogy mindössze egy napot késett.

22-én hajnalban arra ébredtem, hogy kicsit fáj a hasam. Nem tudtam visszaaludni, aztán kint a WC-n látam, hogy halványan vérzek. Na elő a könyvet, hogy ez mit jelent. Kiokoskodtam, hogy a méhnyakdugó kezd leválni. Nem akartam felébreszteni a férjem, hisz neki aznap még dolgoznia is kellett., ezért papírt tollat ragadtam és pontról pontra lejegyeztem, hogy miket kéne még elintéznie abban az esetben, ha én végre szülnék. Mielőtt a párom munkába indult volna, megbeszéltük, hogy megvárom a szüleim véleményét a hasfájásomról és csak azután lépek, hogy bemegyek-e a klinikára, vagy kivárom az esti magánrendelésig az időt. Szüleim dél körül érkeztek meg hozzánk anyósoméktól. Előzetes tervek szerint csak beugrottak volna megnézni minket aztán utaztak volna tovább hazafelé, miután viszont elregéltem a hasfájásom meg a vérezgetést, úgy döntöttek maradnak egy éjszakát, hátha lesz egy unokájuk. És milyen jól tették!

Dél lévén bementünk a városba ebédelni. A hasfájásom egyre erősödött, és ha csak egy menstruációs görcsről lett volna szó, az első pár no-spa-t már biztos bekapkodtam volna. Addig-addig győzködtek apáék, hogy ― azon a címen: Ha már úgyis benn vagyunk a városban ― bemehetünk a klinikára egy vizsgálatra. A portáról rögtön a szülőszobára küldtek, ahol először a szülésznő, majd az ügyeletes orvos is meghallgatta a "panaszaim". A vizsgálat után kiderült, hogy a méhszáj mindössze 1 centire van nyitva és hogy a dugó tényleg lassanként leválik. Csináltak egy CTG-t is, közben befutott az én doktor bácsim is. Kérdésemre, hogy fogok-e ma szülni a következő választ és instrukciót kaptam: Ebből ma nem lesz baba. Miből gondolta, hogy szülni fog? A szülési fájásokat semmivel se lehet összetéveszteni, ha jelentkeznek, fel fogja őket ismerni! Kissé leforrázva összeszedelőzködtem. Mivel éhes voltam (még mindig nem ebédeltünk), elengedtek ebédelni azzal a feltétellel, hogy másnap reggel nyolckor jelentkezem felvételre az osztályra, mivel már túl vagyok a terminuson.

Darabokra hullott önbizalommal hagytam el a klinikát. Megebédeltünk a szüleimmel és a férjemmel, kicsit sétáltunk is, közben mindhárman igyekeztek meggyőzni arról, hogy nem volt ostobaság bemennem a klinikára és hogy mást háromszor is hazaküldenek néha. Lassan beletörődtem a helyzetbe, hazamentünk, beszélgettünk, de a hasfájásom csak nem múlt, sőt egyre erősödött. Egy idő után a hasam már kőkemény volt, nagyon fájt s erős fájásaim is voltak.

Este tíz körül családom szinte elcipelt a klinikára. Én még az utolső pillanatban is attól tartottam, hogy amint megvizsgálnak, minden fájásom elmúlik és szégyenszemre másodszor is hazaküldenek. Miután ugyanaz az orvos, akivel délután már találkoztam megvizsgált, közölte, hogy a méhszáj állása változatlan. Mondtam, hogy ekkorát nem tévedhetek, fájásaim vannak, és nem is érzem túl jól magam. Megnyugtatott, hogy közeleg a szülés ideje, de nem hiszi, hogy ma kibújik a pici. Azért csinálnak egy CTG-t, és ha már magammal hoztam a cuccaim, akkor felvesznek az osztályra függetlenül attól, hogy csak másnap reggel kellett volna jönnöm. Kértem, hogy ne értesítsék az orvosom, mert hát megint csak vaklárma az egész, miattam ne jöjjön be a Klinikára a szabadságáról. Aztán üldögéltem a CTG-vel a hasamon, hallgattam a baba szívverését és borzasztóan szégyelltem magam. Gondolom mindenki meg volt győződve arról, hogy az első gyerekét kihordó hisztérika vagyok, aki egy hasfájást a szülés kezdetének tart. Lassan haladtak a percek, néha-néha rámnézett egy ápolónő. Szólt, hogy ébresszem föl a babát, hogy lássuk a gépen, hogy mocorog. Ez nem ment nekem, és neki sem később. Bejött az ügyeletes orvos, nézte a CTG csíkot, hívott egy másikat is, ketten értekeztek, én csak annyit kaptam el az egészből, hogy: Kórós! És ezzel elkezdődött a rohangálás. Átmentünk, hogy készítsenek egy ultrahangot a babáról. Közben találkoztunk a folyosón a férjemmel és apukámmal. Apa nagyon ideges lett, amikor bementem az UH-ra, ő tudta, hogy normális szülésnél ez a vizsgálat teljesen felesleges. Megkérdezte az orvost, hogy mi a baj, és lényegében én is csak ekkor kaptam részletesebb felvilágosítást arról, hogy valami miatt a baba nem mozog, ezért rövid időn belül meg kell indítani a szülést, az UH-t csak azért csinálták, hogy többet tudjanak a pici helyzetéről. Utána vettek magzatvizet is tőlem. Négyen is mérték, hogy zöld-e vagy sem, végül megegyeztek abban, hogy nem az, amitől kissé megnyugodtam. (A zárójelentésemen olvastam, hogy mégiscsak zöld színű volt.) Közben befutott a doktor bácsim is, aki szintén megvizsgált és elmondta a forgatókönyvet: 1. előkészítés 2. burokrepesztés 3. szülünk!!! Valami kis elégtételt azért éreztem, hogy nem hiába jöttem én ma kétszer is ide, de legfőképp a babáért aggódtam.

Annyira sietni kellett, hogy az előkészítést egy beöntéssel lerövidítették, amit nem bántam túlzottan. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak. Sajnos a szülőágyon kellett vajúdnom, hogy a CTG-vel folyamatosan figyelni lehessen a baba szívhangját. A burokrepesztés után a fájások még erősödtek és sűrűsödtek, de továbbra is rendszertelenek voltak. Sok fájdalomcsillapítót kaptam, egy részét injekcióban, egy részét szájspray, egy részét maszkon keresztül.

Próbáltam visszaemlékezni a légzőgyakorlatokra, amikről annyit olvastam és hallottam. De azoknál írtak valamit arról is, hogy a fájások közti pihenőidő. Nekem valahogy ez nem volt. Úgy éreztem, hogy egy sajgó has vagyok, amiben időről- időre összehúzódik a méh és még jobban fáj. Nagyon kedves szülésznőm volt. Sokat beszélt hozzám, megnyugtatott, ha időnként elfogott a félelem a gyerkőc miatt. Kiment a várakozó férfiakhoz is mindig a legújabb információkkal. Nekik is mondta, hogy olyan erős fájásaim vannak, amiből még két másik asszonynak is jutna.

Fél kettő körül az orvodom úgy találta, hogy nem tágulok elég gyors ütemben, ezért kézzel tágított, ami rövidesen beindította a tolófájásokat. Ha jól emlékszem a negyedik nyomás után született meg a kisfiunk, Mátyás, akit rögtön a hasamra tettek. Pici volt, véres, kissé kékes-lila, de a leggyönyörűbb baba, akit valaha láttam. Én úgy éreztem, hogy ő is nagyon elfáradt. Hamar elvitték, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat és rendbetegyék. A megfigyelőben láttam újra, ahova a férjem és apukám is bejöttek. Matyi aludt, mi sem sokat beszéltünk, mindenki nagyon meghatott volt. Ott volt köztünk egy picike ember, akire hónapokat vártunk, hogy megérkezzen hozzánk.

2008. május 13., kedd

Fantasy




Néha-néha eszembe jut és olyankor ismét a kezembe fognék pár kötetet. Vannak kedvenc könyveim, amiket sokszor képes vagyok elolvasni. Hogy mik lennének ezek?
- Tolkien: Gyűrűk Ura
- May: Winnetou
- Austen: Büszkeség és balítélet
- Fielding: Bridget Jones naplója
- Fielding: Mindjárt megőrülök
- Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
- Vass Albert: Szinte minden
Van még egy sorozat, amit már párszor végigolvastam, de nincs még ott a polcomon. Ez lenne a sötételf trilógia és persze a folytatás sem hagy hidegen. Kisebb hézagokkal azt is sikerült már innen-onnan kölcsönkapnom, de a legizgalmasabb az első három kötet. Talán más is olvasta már Drizzt Do'Urden kalandjait. Kicsit sötét világ, inkább nagyon, de annyi fantázia van az egész történetben, hogy az valami hihetetlen. Az író R.A. Salvatore és a trilógia első három kötete: Otthon, Száműzött, Menedék. Mint azt egy fantasy könyvesboltban nemrég megtudtam, a második kötetet országszerte képtelenség beszerezni újonnan, talán csak antikváriumokban szerezhető be. Hétvégén rászakadtam a netre, de sehol sem láttam megvásárolható példányt belőle sajnos. Szóval aki erre jár és rendelkezik egy ilyen kötettel és még akár el is adná nekem, ne habozzon, írjon!!! Árban megegyezünk!

Pár szót fantasy múltamról. Szerepjátékot nem játszottam soha. Én csak a számítógépen keresztül kalandoztam az Elveszett Világban (ev) vagy két évet. Néha már olyan szinten függő voltam, hogy majndem a vizsgáim bánták az egyetemen. Volt egy kedves karakterem, akit hosszasan munkával fejlesztettem fel egész jó szintre minden segédprogram nélkül manuálisan. Voltak, akik ezen teljesen elhültek, de így talán már érthető, hogy miért volt olyan időszak, amikor napi 8 órát ültem lenn a koliban a számítógépteremben és játszottam ev-t. Deryl, a karakterem tünde mágus volt, amolyan középszintű. Van férje is, szintén mágus, szintén tünde, a neve Cyan:-D Imádtam ezt a világot, néha még a munkahelyemről is beléptem játszani (piruló arc). Mára már a címet sem tudom, de nem is baj... A fantasy iránti szeretet megmaradt, minden hasonló témájú film és könyv lebilincsel.

2008. május 11., vasárnap

Rakodás, pakolás, cuccolás, keresés és még sorolhatnám...

A mai és a tegnapi napot Mariannéknál töltöttük (hubbubéknál). Próbáltunk segíteni több-kevesebb sikerrel. Első nap a srácok remekül hátráltattak minket, úgyhogy igazán nem ment szinte semmi, de azért próbálkoztunk. Minden félórában egy gyereknek gondja volt. Szóval vagy szoptattunk, vagy etettünk, vagy altattunk, vagy megcsodáltuk a favasutat, vagy pisilni és kakilni vittünk egy csemetét, vagy pletykálás közben megállt a kezünk. A fiúk (felnőtt korú férfiakat értem ezalatt) a régi lakás bútorait pakolták fel a teherautóra. Szóval sajna nem értek rá gyereksegget cipelni és ellátni a fiúkat csokival és üdítővel. Csak halkan jegyzem meg, ha összeeresztjük a Váczi és a Selmeci családot, akkor nagggggyon dúúúúrva a fiú-lány arány; 7:2. Még szerencse, hogy néha Iringó (Mariann húga) is erősítette a női létszámot jelenlétével. Ő ingázott a két lakás között, gondolom estére hasonlóan fáradt lehetett, mint a többiek. Egyébként ahhoz képest, hogy nem csináltunk túl sok látványos dolgot, estére nagyon elfáradtam. De valahogy kellemesen. Nem szeretek költözködni és jó érzés volt hazajönni a rendes, diszkréten koszos kis lakásunkba. (talán holnap takarítok én is) Ha most Mariann helyében lennék, asszem a hajam tépném, hogy semmi sincs meg, mindent keresni kell és nem lehet haladni a kölyköktől. Ja, azért ezt el kell mesélnem, hogy életemben nem láttam még ilyen feliratokat költözködős dobozokon, mint pl.: ősrégi szarok; sok kis szar, törik; anya vacakjai; anya kincsei. :-DDDD Örültem volna egy könyvek feliratnak, vagy valami olyannak, hogy nagyszobai cuccok, de sajna semmit nem találtunk. Ami könyves előkerült, azt nem volt érdemes kirakni. De azért jelentem, hogy vagy 6-7 nagy zsákot kipucoltunk és azért valami csak változott.

Megnéztük Péterék leendő lakását is Dunakeszin. Nagyon tetszett, de bitang kinn van a városból. Miért nem lehet valami hasonlót venni mondjuk a XI. kerben, vagy a XXII. kerben elfogadható áron? Tuti beugranánk mi is Viktorral egy ilyen lakástörlesztő részletbe. De sajna itt minden túl drága. Szerintem valami a Péterék lakásának megfelelő ikerház itt legalább 40-50 milla körül mozog. Ennyi pénzünk meg csak akkor lesz ha lopunkcsalunkhazudunk vagy esetleg nyerünk a lottón (nem lottózunk).
Viktorral egyébként a háztartási helyiséget és a két hatalmas gyerekszobát irigyeljük. Nameg a kertet. Megígértük, hogy időről-időre majd ellepjük őket, ha már beköltöztek.

2008. május 9., péntek

Ajándék Andrisnak

Ma célba ért a magyar posta jóvoltából egy kis csomag ajándékom. Andrisnak küldtem, akinek a mamáját a 2007. októberi babások fórumáról ismerem. Még személyesen nem találkoztunk, de ami késik az nem múlik!
Örültem, hogy egy kis örömet okozhattam. Őszintén szólva nagyon szeretek ajándékot adni, na jó, kapni is, de az előbbi sokkal-sokkal jobb:)
Itt volna akkor az a kis body is, ami végül a helyesírási hiba miatt maradt nálam házi használatra. Kicsit talán csajos, de nálam egy rózsaszín szegés annyira nem számít:)

Pénteki jelentés (4)

Ismét péntek, újabb jelentés. Most megint csak Matyi fiam hímzését tudom csatolni, mert én érdemben még mindig nem fogtam tűt a kezembe. Matyikám ezerrel csinálja a szitakötőt, mert vészesen közeledik az évzáró, ahol szeretné meglepni a két óvónénit és a dadusnénit saját észítésű keresztszemes hímzésekkel. Nagyon örülök neki, hogy ilyen kitartó. Ez a szitakötős Debbie Mumm készlet elég merész kihívás volt, ugyanis 18-as aidára megy. Nem is olyan szép egyenletes, mint a kannás, de zokszó nélkül öltöget, igyekszik tőle telhetően a legszebben megcsinálni. És íme a mű, ahogy perpill áll:
Rólam annyit, hogy a kezem rengeteget javult. Apukám mondta, hogy ha tünetmentes leszek, akkor lehet újra hímezgetni. Eddig tartottam is. Mindössze két szálat hímezgettem a héten, mert egy határidős munka lassan a körmömre ég. Szerintem kész leszek vele, jövő héten hétvégén akarom majd postára dobni, addig még sok-sok idő van!
Hogy javul a kezem, én a torna eredményeként könyvelem el. Minden este igyekszem jól megtornáztatni a hátam és persze a nyakam, ami az egész gondot okozta. Vasárnap felavatom végre a fürdőruhámat is, remélem menni fog az úszás, asszem laza 8 éve nem érte úszómedence habtestem (már ha a strandolást leszámítjuk). Kareszt nagyon keveset emelem, már tökélyre fejlesztettük az ölben böfiztetést. Sokat van földön a srác, talán ennek köszönhetően megugrott végre a mozgásban is. Átfordult a hátáról a hasára és emelgeti a kis sejhaját, valami kúszó mocorgást próbál előadni lelkesen és természetesen nyáltengerben fürödve.

2008. május 6., kedd

Kiss Ádám

Ezt most már mindenképp meg kell osztanom másokkal is. Nézem hétfőnként a Showder clubbot. Hihetetlen arcok vannak benne. Már kialakult, hogy az egyik kedvencem Kiss Ádám. Hihetetlen fapofával nyomja a poénokat és nagyon jól csinálja. Következzék a kedvencem, persze csak emlékezetből, de ez haláli, minden nap legalább háromszor lefárasztom vele Viktort és lassanként nálunk is szállóige lett belőle!

Tehát nagyjából hasonlóan hangzott el a sztori:

"Úgy általában nem szeretem a rövidítéseket, mint pl. bebaszcsiztam, besza-behu és társai. Múltkor jöttem ki az egyik fellépésről, mikor odalépett hozzám egy lány:
-Szióka Ádi!
-Szia!
-Mi a vélcsid a szemcsimről?
-Szarcsi!!!"

Szüleimnek

Hahó Apa és Mama!

Na ha sikerült idetalálnotok, az már félsiker.
A következő helyen megtaláljátok a keresztelőn készült képeket:

http://hubbubdora.blogspot.com/2008/04/mg-keresztels-kpek.html

http://hubbubdora.blogspot.com/2008/04/keresztels-kpek.html

Jó nézegetést!

2008. május 5., hétfő

Hosszú hétvége Újkígyóson

Kihasználtuk a 4 napos hétvégét és elmentünk Újkígyósra apósomhoz és Klárihoz. Az autónk villámgyors, ezt ismételten meg kell állapítanom. Odafele nagyon jól mentünk, visszafele viszont a menetidő majdnem 5 óra volt. Ebben persze helyet kapott egy jó háromnegyed órás pihi, ami alatt Karcsit megszoptattam, mi Viktorral ittunk egy kv-t, lerendeztük közben Miki aktuális tízezredik hisztijét. Fiúknak meg csoki járt és kuglóf, amit Viktor apukája sütött. A legnagyobb lassító tényező viszont az volt, hogy miután Kecskemét után felhajtottunk az autópályára, Lajosmizséig lépésben mentünk valami baleset miatt. Asszem egyszer tettem hármasba csak a kocsit, végig csak csorogtunk. Iszonyat volt, Karesz a hátsó ülésen üvöltött, a fiúk egymást csépelték.

A hétvége vegyes volt. Nekem legjobb élmény a békéscsabai séta volt. Tényleg valami hasonló városban lenne jó lakni és itthagyni a fővárost. Széles vásárlóutca, növények, alacsony házak, sok-sok kirakat. Fagyiztunk, lődörögtünk, dumáltunk. Zsóka, Viktor nagynénje, annyira jó fej. Komolyan ő lenne az anyósok gyöngye, nagyon kedvelem. Néha úgy érzem, annyira szereti a fiainkat, mintha kicsit a saját unokái lennének.

Újkígyóson sokat sétáltunk, néztünk dvd filmeket is. Sikerült egy szorongós éjszakát eltöltenem a Legenda vagyok című film után. Mindig elhatározom, hogy hasonló kaliberű filmet csak és kizárólag nappal nézek, aztán időről-időre azért csak beszalad egy-egy esti tévénézés alkalmával.

Meglátogattuk dédikét is. Hosszú betegségből lábadozott, de ha nem mondja, akkor nem is vettem volna észre. Csak csodálkozott, hogy nem nyerte vissza hamar az egészségét, de hát már közelebb jár a 90-hez, mint a 80-hoz! Egyébként a statisztika miatt meg kell jegyeznem, hogy ugye neki van 8 fia. Született már 20 unokája és Karesz a 14. dédunokája. Karcsi után már született egy újabb baba, úgyhogy mára összesen 15 dédunokája is van! El akartam kérni Viktor apukájától az egyik családi fotót, hogy beszkenneljük, csak sajna elfelejtettem. Na majd legközelebb. Dédike, dédpapa ülnek, körülöttük meg a 8 nyakkendős, öltönyös fiú. Dédike meg is jegyezte, hogy beszálltam a fiús mamák sorába:) Csináltunk közös képet Karcsival és vele. Azt ide gyorsan fel is töltöm.

Pár kép, amik a hétvégén készültek a fiúkról. Mindegyik hozta a szokásos formáját. Matyi pózolt, Miki hisztizett, Karesz mindent a szájába tömött.